Mindenkinek vannak hibái. Ám ha igazán szeretjük a gyerekünket, akkor nem a hibák alapján ítéljük meg. Tudjuk, miben ügyes és mihez ért a legjobban, mi a legkiválóbb tulajdonsága, és mit lehet remélni tőle. Arra figyelünk benne, ami tökéletes, ami pozitív. Ha szeretjük, mindig leginkább a jót látjuk benne. És ez az esetek legnagyobb részében így is van rendjén. Hiszen kire számíthatna az ember, ha nem a családjára? Kinek lenne mindig szeretni való, okos, egyedi és különleges, ha nem a családja számára? William Landay regényében azonban különös helyzetben kerül elő a kérdés: milyennek is látjuk a gyerekünket. Andrew Barber kerületi ügyész, és a felesége, Laurie ugyanis nem mindennapi problémával szembesül: hogyan lássuk a gyerekünket, amennyiben kiderül róla, hogy gyilkos…?

Jacob Barber átlagos, tizennégy éves kamaszfiú. Szemét- és tisztaruha-lerakóhelynek használja a szobáját, bandázik a barátaival, lóg a Facebookon, szűkszavú és nagyon laza. Szülei azonban látják benne a jövő nagy tehetségét, s türelemmel és szeretettel viszonyulnak hozzá. Egészen addig, amíg úgy nem tűnik, hogy nagy baj van. Minden jel arra mutat, hogy Jacob vásárolt egy kést, majd előre kitervelve meggyilkolta vele iskolai ellenfelét, a vele jószerével egyidős Ben Rifkint. Megindul a nyomozás, majd, amikor a gyanú letartóztatássá érik, Andrewtól, az ügyésztől is elveszik az esetet: hiszen nem foglalkozhat azzal a bűnténnyel, amelynek tettese a saját fia… Andy pedig nyomozni kezd, hogy megmentse Jacobot, hogy rátaláljon az igazi gyilkosra. Ám a dolgok nem olyan egyszerűek, mint egy szokványos krimiben. Ugyanis Laurie egyáltalán nem biztos abban, hogy Jacob ártatlan. És lassanként talán Andynek is kétségei támadnak. Vajon mire képesek a szülők Jacob védelmében?

Maga a felvetett probléma sem semmi, ám az író kiválóan és igencsak előre megfontoltan szövi a történetszálakat is. A cselekmény jóval az események után, visszatekintéssel, bírósági meghallgatással kezdődik, de hogy valójában mi és hogyan is történt a per folyamán és azután, arra csak a több mint ötszáz oldalas regény utolsó fejezeteiben kaphatjuk meg a választ. Vajon melyik szülő cselekszik helyesen? Van-e olyasmi, hogy gyilkos gén? Öröklődhet-e a rossz vér? Van-e jogunk elvenni valakinek az életét, és ha igen, milyen jogcímen?

Igazán érdekes és izgalmas regény a Jacob védelmében: még arra is képes, hogy elvezesse az olvasót egy állásfoglalásig, vagyis hogy választ adjon arra a kérdésre, hogyan lássuk a gyerekünket, amennyiben kiderül róla, hogy gyilkos. Ám be kell vallanom, olvasás közben úgy éreztem, a szerző azért kissé csal. A könyvben ugyanis a rendőrség, az ügyészség, a pszichológus és a börtönigazgatóság olyan rosszul végzi a dolgát, s az anya annyira logikátlanul viselkedik, hogy az már szinte hihetetlen: s mindezt azért, hogy előttünk, olvasók előtt feltárulhasson a probléma, abban a leegyszerűsített változatban, ami még tárgya lehet egy ötszáz oldalas regénynek. Így aztán azt hiszem, arra a bizonyos kérdésre még mindig nem tudom az igazi választ. Persze az is elég, ha elgondolkoztam rajta… Erre pedig nagyon jó a könyv: ajánlom másoknak is izgalmas esti olvasmánynak!

A cikk az Ekultura.hu-n: William Landay: Jacob védelmében
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én 
Megjegyzés: megint ahhoz támadt kedvem, hogy borítóképeket vadásszak. Két érdekességet vettem rajtuk észre. 1. Az egyik eltérés a harmadik, amerikai és a negyedik, francia borító között van. Mindkettőn hasonló beállításban fiúfotó látható, még a betűtípus, tipográfia is szinte azonos: ám az amerikai változat tervezője állást foglal a kérdésben, bűnös-e a címszereplő. A francia portré viszont nem dönt, csak egy kérdést tesz fel. 2. Mi az egyik amerikai borítót vettük át. Aminek az eredetijén azonban nincs ott az épületen az amerikai zászló... Vajon a magyaron miért van rajta a pózna és a lobogó?