Moby Dick. Elég ezt a két szót kimondani, és azonnal rávágja mindenki: Ahab kapitány. A fehér bálna és levadászója. A gyilkos és a bosszúálló. Az egyik főszereplő, egy állat, aki emberfelettivé növekedett. A másik főhős egy ember, aki istennek hiszi magát, aki uralkodhat a természeten. Még az is ismeri őket hírből, aki soha nem is olvasta a Moby Dicket, Hermann Melville leghíresebb regényét.

Különös ez a jól ismertség, több okból is. Az első, hogy mégiscsak különös, mennyire fontos hősévé lehet egy romantikus regénynek egy állat. Mégpedig összetett jellemű, „aki” bűnözővé, gonosszá, személyiséggé válik: azzá teszi áldozatának, a lábát vesztett bálnavadásznak, Ahabnak a reakciója. A kapitány úgy űzi és hajtja a fehér bálnát, mint mások a csodaszarvast vagy az egyszarvút: megszállottan, reménykedve… Moby Dick a beteljesíthetetlen álmok lényévé válik számára, s egyúttal a nagybetűs Ellenséggé, akivel a (szintén nagybetűs) Embernek, Ahabnak kell összemérnie az erejét. A párbaj azonban nemcsak emberfeletti küzdelemmé, hanem értelmetlen, gyilkos, tragikus bukássá is válik: Ahab látszólagos küldetéstudata, misztikus monomániája ugyanis valójában fanatikus őrület, amely a pusztulásba rántja nemcsak a bálnát és őt magát, de minden embert is, aki elkíséri utolsó vadászatára…

Ám nemcsak rendhagyó romantikus főhősei miatt meglepő a Moby Dick sikere. Izgalmas azért is, mert amikor a regény 1851-ben, szerzője hatodik regényeként megjelent, a kutya sem figyelt oda rá. Egyszerűen megbukott: éppen akkor, amikor Melville megnősült, letelepedett és elhatározta, ezután már csak az írásnak fogja szentelni magát. Úgy halt meg 1891-ben, hogy tulajdonképpen fogalma sem lehetett arról, milyen örök történetet hagyott a következő nemzedékek olvasóira.

Ám szövegében is különös a regény. Szerepel benne egy hagyományos, romantikus, mindentudó elbeszélő, Ishmael: egy tengerész, egykori tanár, aki azonban már nevében is rejtélyes figura, hiszen a bibliai Izmaelt ugyanúgy kitaszította közössége, mint ahogy ő is egyedüliként éli túl a bálnavadászhajó katasztrófáját. Ám számos fejezet egy dráma jelenetéhez hasonló felépítésű: dalokkal, monológokkal, „színpadi” utasításokkal. Megint máshol pedig úgy érezhetjük, valamiféle bálnavadászati kézikönyvet olvashatunk: ellentétben ugyanis mondjuk Jules Verne-nel, aki Nemo kapitányához mások bálnavadász-leírásaiból merített, a fiatal Melville húszévesen valóban szolgált cethalászhajón, így azután első kézből származó ismereteit örökíthette meg a műben – ahogyan az egy anyagát pontosan ismerő, precíz romantikus íróhoz illik. Legalább három szövegstílus, vagy éppen műfaj keveredik tehát a regényben, változatossá és rendhagyóvá téve a Moby Dicket.

Nem csoda, hogy a századfordulón, az új irodalmi irányzatok és nagy kísérletezések idején figyeltek föl igazán a regényre. Az sem, hogy a hangosfilmkészítés kezdetétől máig kilencszer filmesítették meg, s a leghíresebb, 1956-os változatot épp az egyik legkülöncebb és legkülönlegesebb amerikai rendező, John Huston jegyzi (Ahab kapitány szerepében Gregory Peckkel). A Moby Dick szabályos romantikus regény – mégis más: kísérletező, különös, modern történet.

Kár, hogy mi, magyarok nem ismerjük igazán. Az a változat ugyanis, melyet Szász Imre készített el 1958-ban, s amely a MEK-en is megtalálható, – az első kiadások utószavában még bevallottan – egy rövidített, ifjúsági angol kiadásból készült. „Mert tagadhatatlanul „nehéz” olvasmány a teljes Moby Dick. Amerikában kalauzt írnak hozzá: mit hagyjon el az olvasó, mit olvasson el; vagy pedig lerövidítik a szövegét, mint azét a kiadásét is, amelyből fordításunk készült. (Egy Melville-kutató munkája, aki szerette volna, ha a könyv az ifjúságnak is kedves olvasmányává válik.)” – írta Szász. Vajon hányan olvasták el? Talán akkor kezdhetünk el gyanakodni, ha arról olvasunk, milyen legendássá vált angol nyelvterületen a Moby Dick kezdősora, a „Call me Ishmael.” (Vagyis: „Nevezzetek Ishmaelnek.”) Ez a sor ugyanis nem szerepel ebben a magyar változatban.

Igaz, Szász Imre elkészítette a Moby Dick teljes, monumentális fordítását is, amely először 1969-ben, utoljára pedig 2012-ben jelent meg: ám őszinte sajnálatomra a mai napig fogalmam sem volt róla, hogy kétféle Szász Imre készítette szövegváltozat létezik, s hogy könnyűszerrel elolvashatom az egész klasszikus regényt is magyarul, ha akarom, nem kell a rövidítéssel próbálkoznom. Sajnálkoztam azon, hogy Melville szövege olyan nagyszabású, körmönfont és fenséges angolul, hogy számomra reménytelen élvezettel olvasni eredetiben - s eközben mégsem áll a rendelkezésemre modern és teljes magyar változat.

Rá kellett azonban jönnöm, hogy bármikor kézbe vehetek egy teljes magyar Moby Dicket: csak arra kell figyelnem, hogy impozáns terjedelmű kötetemet ne A Bálna fogadó, hanem az Előjelek című fejezet nyissa. Persze választhatom a fenti képen látható, rövidített, ám szépen fordított Szász Imre-változatot is: amely ízelítőt ad abból az irodalmi legendából, amit Moby Dicknek hívnak.

A cikk az Ekultura.hu-n: Hermann Melville: Moby Dick - A fehér bálna
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Fontos megjegyzés: A bejegyzésben szeptember 18. és 23. között téves információ szerepelt. Őszinte köszönettel tartozom Gy. Horváth Lászlónak, aki megóvott attól, hogy tovább terjesszem: figyelmeztetett rá, hogy Szász Imre tollából nemcsak a regény rövidített, de a teljes változata is megszületett, utóbbi még 1969-ben. Az ekultura.hu-n ezután már csak az átírt, helyesbített szöveg található meg, de itt apró betűvel meghagyom a tévedéses variációt is, okulásul magamnak és másoknak.
"Kár, hogy mi, magyarok nem ismerjük igazán. Elképesztőnek tartom, hogy a magyar könyvkiadás több mint százhatvan év alatt is képtelen volt kitermelni egy teljes fordítást. Az a változat ugyanis, melyet Szász Imre készített el 1958-ban, amely a MEK-en is megtalálható, s új és új kiadásokban jelenik meg ma is, – az első kiadások utószavában még bevallottan – egy rövidített, ifjúsági angol kiadásból készült. „Mert tagadhatatlanul „nehéz” olvasmány a teljes Moby Dick. Amerikában kalauzt írnak hozzá: mit hagyjon el az olvasó, mit olvasson el; vagy pedig lerövidítik a szövegét, mint azét a kiadásét is, amelyből fordításunk készült. (Egy Melville-kutató munkája, aki szerette volna, ha a könyv az ifjúságnak is kedves olvasmányává válik.)” – írta Szász. Vajon hányan olvasták el? Talán akkor kezdhetünk el gyanakodni, ha arról olvasunk, milyen legendássá vált angol nyelvterületen a Moby Dick kezdősora, a „Call me Ishmael.” (Vagyis: „Nevezzetek Ishmaelnek.”) Ez a sor ugyanis nem szerepel a magyar „fordításban”. Az sem vigasztaló, hogy a Fapadoskönyv jóvoltából három éve elérhető egy másik magyar változat is: Braun Soma (szintén hiányos) munkája ugyanis eredetileg 1929-ben jelent meg, vagyis nyolcvanöt éves. Hosszú ideig szeretnék élni: így remélem, egyszer még kézbe vehetek egy teljes magyar Moby Dicket. Melville szövege ugyanis olyan nagyszabású, körmönfont és fenséges angolul, hogy sajnos számomra reménytelen igazi élvezettel olvasni eredetiben. Addig is itt a rövidített, ám szépen fordított Szász Imre-változat: amely ízelítőt ad abból az irodalmi legendából, amit Moby Dicknek hívnak."