Még emlékszem, milyen érzés volt, amikor a testvérem megszületett. Elsősorban nagyon-nagyon jó volt ott ülni egy igazi baba mellett, aki olyan, mint én, mégis egészen más. Büszke voltam és kíváncsi. Másodsorban meglepő volt a helyzet, mivel nem egészen úgy működtek a dolgok, ahogy előre elképzeltem a rajzfilmek alapján. Ha párnán az ölembe adták a babát, és elringattam volna, úgy, mint egy igazi anyuka, ő csak sírt… Ha meg este odaültem az ágya mellé és beszéltem hozzá, elaludt… Aztán lassanként megtanultam, hogyan és mit lehet vele játszani: no meg közben szépen nőtt ő is. Így lettünk végül összetartozók és egymást értők. Aztán pedig felnőttek: hiszen ez az egész nagyon régen volt. Egy azonban biztos: sosem voltam féltékeny rá azért, hogy ő is a szüleim gyereke.

Nem tudom egészen pontosan, mit is tettek a szüleim annak érdekében, hogy amikor egyetlen gyerekükből az elsővé változom, még mindig ugyanolyan fontosnak érezzem magam, mint azelőtt. De nagyon jól csinálták. Ma – az olyan alapművek mellett, mint például A sehány éves kislány – talán együtt olvasnánk a Tesó lettem! című bájos könyvet is, amelyben Csapody Kinga még azokat is rádöbbenti, milyen jó, hogy kistestvérük lesz, akik máris trónfosztott uralkodónak érzik magukat: pedig a baba még az anyukájuk pocakjában tartózkodik… Amikor először olvastam, természetesen felnőttként, mindjárt lettek olyan mondatai, amelyek azonnal felidézték a saját gyerekkorom. Például ezek: „Hazaérkezett a kistesód? Most már mindörökre te leszel az ő okos és ügyes nagytesója. Légy vele türelmes, csak egy kicsit kell várni, és rengeteg dolgot megtaníthatsz neki. Kezdheted azzal, hogy megmutatod neki a kiságyát, pelenkázóját. Ne lepődj meg, ha közben elalszik!” Na igen, ha az utolsó mondatot már korábban olvasom…

A könyv egyfajta mókás útmutató arról, „miért és mire jó egy kistesó”. Egyszerre foglalkoztató könyv és mesekönyv, amely elfogadtatja olvasóival a tényt: kistestvért kapni jó dolog! Megtudhatjuk belőle, mit lehet kezdeni egy újszülött, egy babakorú vagy egy óvodás kistestvérrel – legyen akár lány, akár fiú. Ötleteit követve kipróbálhatjuk, meddig látnak el és mit látnak az újszülöttek, vagy épp melyik színt veszik észre először. Megtudhatjuk, mi az a kutacs és a szopógyöngy. Találhatunk benne egy csomó játékötletet az állathangutánzástól a popsikrémezésen át a csörgőzésig, és – ha már nem baba a kistestvér, hanem nagyobb – a bábszínházazástól a papírhajtogatáson át a közös cipőkötésig. Emellett pedig a testvérré válás ilyesféle előnyeit is felismerhetjük: „Nyugodtan súgd meg neki a titkaidat, egy darabig még tutira nem mondja el senkinek!” „Ezentúl mindig lesz, akivel tudsz libikókázni!” És: „Elfogytak a mikuláscsokijaid? Lehet, hogy nála még van!”

El tudom képzelni, hogy egy családban időről időre előveszik a könyvet, megbeszélik az oldalait, vagy akár sorra kipróbálják a játékokat és ötleteket, amelyek benne olvashatók. De akkor is jó, ha csak néhányszor kerül a kézbe, és csak azért, hogy átadja a meggyőződést: nagytestvérnek lenni rendjén való, izgalmas és szerencsés – vagyis jó dolog!

Azonban mesekönyvnek is jó a Tesó lettem! A Pásztohy Panka rajzolta bájos és szerethető illusztrációkon ugyanis egy igazi, elképzelhető testvérpár szerepel (a nagyobbik fiú, a kisebbik lány), akik valamennyi rajzon jól felismerhetők. A képek nemcsak kísérőként szolgálnak a szöveghez, de tele vannak apró, ismeretlenül is ismerős részletekkel: nyuszis kockával, halformájú fürdőhőmérővel, kék zsírkrétával, almapürés tálkával, fa építőkockákkal, pöttyös esőköpennyel… És mosolyokkal, tekintetekkel, mozdulatokkal, amelyek két testvér (és a szüleik) kapcsolatáról szólnak és mintát adnak. Amelyeket meg lehet nézegetni és meg lehet érteni, együtt egy felolvasó szülővel vagy épp egyedül – és amelyek akár egy mesét is elmesélhetnek a testvérpárról. Amennyire ugyanis saját hároméves magamat ismerem, ha akkor kapom kézbe ezt a könyvet, az első lett volna, hogy elnevezem magamban a két gyereket, és történeteket mesélek magamnak róluk, amiből kiderül, ki nyerte a társasjátékot, melyik patak vizén eregettek papírhajókat, vagy épp, hogy hívják a kislány maciját.

A Tesó lettem! szép, okos és szerethető könyv. Segít azoknak, akik még nem döntötték el magukban, jó-e az, hogy kistestvérük lesz. Büszkévé teszi azokat, akik máris boldogok, hogy útban a kistesójuk. Ötleteket ad ahhoz, hogyan legyünk felelős és elégedett nagytestvérek. Végül, egy olyan családot ábrázol, amelyik mindenkinek tetszeni fog: mert egyszerre átlagos és ideális. Így azután ajánlott a leendő és a jelenlegi testvéreknek is: polcra vele!

A cikk az Ekultura.hu-n: Csapody Kinga: Tesó lettem! - Avagy miért és mire jó egy kistesó
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én 

A cikkben a mesekönyv szót a "képeiből egy gyerek számára összeáll egy történet" értelemben használom, nem pedig egy "szövegével és képével egyetlen történetet elmondó képeskönyv" vagy meseregény / mesegyűjtemény értelemben. Lásd erről, mit írtam régebben: itt.