Vélemény:

Ez a könyv nagyon jó!!!!

Fordulatos, izgalmas és becsapós krimi, egyúttal érdekes bemutatása annak, mi is valójában – a szerző szerint – a szabadkőművesség. De senki ne várjon Da Vinci-kód-féle érdekes sarlatánságokat. Itt nincs misztika: közösség van.

Az 1978-as hangulat tömény és alapos, remek a hangulatfestés. Képzeletben éreztem az esőt a nyáresti utcán, amikor a szereplőkkel együtt rohantam Budán.

Ráadásul a könyv megoldásai a vártnál sokkal jobb kompromisszumok arra, ami minden mai, a szocialista és jelenkori magyar valóságban játszódó krimi baja: hogy utoljára a Horthy-korszak rendőrségéhez volt bizalmunk, de ők sem érdemelték meg, így nehéz pozitív nyomozófigurát találni a történelmi krimikbe…

Mindenkinek bátran ajánlom az izgalmas, fordulatos, nem egészen hagyományos történetvezetésű, de nagy megelégedésemre hagyományos, és korrekt befejezésű bűnügyi regényt.

Reflexiók:

Egyébként napokig mérlegeltem, vajon megvásároljam-e (könyvesboltban sose láttam, tehát interneten, látatlanban kellett megvennem). Hatalmas pozitív élmény volt, másfél óra tiszta élvezet. Azok után, hogy mennyit forgattam magamban a Molyon olvasható dicsérő szavak melletti egy-két negatív észrevételt, elmondhatom, hogy egyikkel sem értek egyet. (A könyv adatlapja a véleményekkel a Molyon: Sárosdi Bence: Az áruló.)

Nem gondolom, hogy a szabadkőművességnek meg kellene lepnie az olvasót, amikor elbeszélgetnek róla a könyvben (pável ellenvetése). Egyrészt, mert már a fülszövegben és a borítón is szerepel, másrészt meg már előtte részt veszünk egy páholyülésen. Viszont én – aki egyébként még egy valódi, magát szabadkőművesnek tartó illetőt is ismerek, de ez hosszú történet – semmit nem tudok a szabadkőművesség történelmének magyar vonatkozásairól, így nagyon is helyénvalónak éreztem az említett fejezetet. Azt sem írnám alá, hogy a könyv beszélgetései iskolásak. Na igen, talán Esterházy után – akit maga is emleget a könyv édes bájjal.

Viszont azt semmiképpen nem gondolom, hogy a könyv cselekménye és sztorija nem állna össze (ahogy egy ember írta). Csak ez nem az a nyomozós könyv, amiben minden nyomot megkapunk. Itt a főhős végigjár egy utat, amit a szerző alaposan teleszórt útjelzőkkel, ám az olvasó nem látja meg a fától az erdőt. És ettől lesz jó a regény. Az utolsó harmadban a tempója felgyorsul, s két meglepő csavarással ér véget a könyv.

Az az egy igaz, hogy több elgépelés, két helyesírási hiba és két-három egyeztetési hiba rútítja el a szöveget, csak az a baj, hogy ennyit az agyonajnározott Agave legutóbbi Kondor Vilmosában is találtam. Sőt, sajnos többet…

Szóval bennem a Molyon a könyvet körbeolvasóknál sokkal pozitívabb kép alakult ki a történetről. Bármikor szívesen olvasnék az írótól egy másik regényt. Csak kérem, sorozat ne legyen, amelyben a százéves Rajcsányi nyomoz…