Ha van önsegítő kézikönyv, ami világhíressé vált, John Gray A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek című kötete az. Frappáns címét még az is ismeri, aki egy lapját sem olvasta. Kultuszfilmekben tartják kezükben sztárszínészek és felidézése posztmodern regények egyik kedvelt trükkje. Más kérdés, hogy rajongva vagy ironikusan említik meg: de az 1992-ben kiadott kötet mindenképpen az ezredvég egyik viszonyítási pontja. Szerzője természetesen kapva kapott a lehetőségen: a nagy sikerre való tekintettel az elsőt hamar követte egy csokornyi új könyv. Nálunk a Mars és Vénusz párkeresőben, a Mars és Vénusz szerelmes, a Mars és Vénusz mindörökké együtt, a Mars és Vénusz a hálószobában, a Mars és Vénusz mindennapi harcai, a Mars és Vénusz újrakezdi, a Mars és Vénusz stresszben, a Mars és Vénusz diétán, a Mars akarja, Vénusz szeretné és a Jéghideg Mars és tűzforró Vénusz látott napvilágot a Trivium kiadónál – gyakorlatilag a Mars és Vénusz sorozat összes fontos darabja. Most egy új kötet csatlakozott társaihoz: az immár második kiadásban megjelent A gyermekek az égből jönnek.


Az 1951-es születésű, középmagas, kövérkés, kissé kopaszodó, kedves mosolyú párkapcsolati tanácsadó (könyvei fedelén szigorúan John Gray, Ph.D., aki doktori címét egy azóta már megszűnt kaliforniai egyetemen szerezte) igazi médiasztárrá vált az elmúlt húsz évben. Tévéshowk, tanfolyamok, összefoglaló füzetek, kazetták és lemezek áradtak tőle rajongói felé, s az, hogy első kötete egyes források szerint több mint tízmillió példányban kelt el, s írásainak összesen mintegy harmincmillió olvasója volt már, mutatja, hogy nagyon érti a mindennapok pszichológiáját, s valóban segítséget képes nyújtani személyesen és írásain keresztül.

A gyermekek az égből jönnek először 1999-ben jelent meg, s nem szorosan kapcsolódik a Mars-Vénusz könyvekhez, hiszen ezúttal a család harmadik szereplőjéről, a gyerekről esik szó. A kötet lényege a pozitív nevelés, amelynek öt alapelvét így adja meg a szerző: „1. Nem baj, ha a gyermekünk más, mint a többi gyermek. 2. Nem baj, ha a gyermekünk hibázik. 3. Nem baj, ha a gyermekünk negatív érzelmeket fejez ki. 4. Nem baj, ha a gyermekeink többre vágynak, mint amennyiben részük van. 5. Gyermekeink néha nemet is mondhatnak, de nem szabad elfeledkezniük arról, hogy a mama és a papa a főnök.”



Azt gondolom, hogy Magyarországon nagyon sok olyan szülő van, aki így neveli, nevelné a gyermekét, de egy-egy nagyszülő, vagy a távolabbi rokonság szívesen szól bele a dologba, mondván, hogy a gyerek ne alkudozzon, ne rakoncátlankodjon, ne elégedetlenkedjen, örüljön, hogy ilyen boldog családban élhet, mégis, hogy lehetnének problémái, ez csak hisztéria – aminek eredményeképpen az említett ideális szülők elbizonytalanodnak, hiszen talán tényleg túl engedékenyek… A másik véglet, hogy – az interneten nevelési témák alatt lefelé kígyózó kommentáradatok alapján – még mindig igen sokan gondolják úgy a most húszas, harmincas nemzedékből is, hogy egy-két pofon nem árt, s ami nem megy ésszel, azt erővel kell elérni a gyereknél. Nekik is jól jöhet a fenti pozitív pedagógia, amely nem marad meg az elmélet szintjén, hanem új módszereket ad az együttműködés elérésére, a gyerekek ellenállásának megszüntetésére, a szülői tekintély megszerzésére és fenntartására, a gyerekek motivációjának javítására és a szülő-gyerek kommunikáció javítására is.

Lehet, hogy van, aki a könyv olvastán azt mondja: igen, ezt eddig is tudtam. De azt hiszem, sokan lesznek, akik tanulnak a kötetből, s olyanok is, akik örülni fognak a pozitív pedagógia ajánlásának, annak, hogy elfogadott, okos elméletként látják viszont saját nevelési elveiket. Ahogy sokat hallani, a gyerekek jelentik az ország jövőjét. Vajon eléggé figyelünk rájuk? Pedig Gray szerint az égből jönnek…

A cikk az Ekultúrán: John Gray: A gyermekek az égből jönnek
Más Ekultúrás ajánlóim: Az Ekultúra és én