Elfelejtett detektívregények 4. - Mary Roberts Rinehart
E bejegyzéssel folytatom a tavaly megkezdett sorozatot, amelyben olyan detektívregény-szerzőkről írok, akik valaha hihetetlenül népszerűek voltak, ma viszont szinte nem is hallani róluk. Korábban S. S. Van Dine-t és detektívjét, Philo Vance-t, majd pedig az amerikai írónő, Mignon G. Eberhart munkásságát mutattam be azoknak, akik még nem találkoztak krimijeikkel. Nemrég a szinte teljesen elfeledett Alice Campbell szerepelt itt. Ma ismét egy hölgy kerül sorra, Mary Roberts Rinehart, akit épp Eberhart és más klasszikus krimiszerzők elődeként szokás tisztelni. Az ő magyarul kiadott műveire is igaz, hogy ma már csak öreg antikváriumok mélyén találhatók meg, sokszor rommá olvasott, háború előtti kiadásban. Pedig e regények nemcsak a krimitörténet részei, de izgalmas, kalandos, jó könyvek is, amelyeket méltatlanul fedett be a felejtés pora.

Mary Roberts Rinehart hosszú életet élt: 1876-ban született Alleghenyben, az azóta Pittsburgh-gel összenőtt kisvárosban és 1958-ban halt meg New Yorkban. Egész gyerekkora állandó nélkülözések közt telt: édesapja, aki tehetséges, de elvetélt feltalálóként varrógépeket hozott forgalomba, ám újításait többnyire nem sikerült elfogadtatnia, alig tudta eltartani népes családját, s végül öngyilkos lett. Mary Roberts, aki kislánykorától imádott klasszikusokat olvasni és iskolásként gyakran publikált a helyi újságban, végül ápolónőnek tanult: 1896-ban kapta meg a diplomáját, ám nem sokáig dolgozott nővérként a kórházban, amelyet találóan "a világ minden tragédiája egy fedél alatt"-nak nevezett. Még ebben az évben házasságot kötött Stanley Marshall Rineharttal, aki - ahogy az az ápolónő-regényekben lenni szokott - orvos volt. A párnak az évek során négy gyermeke született, ám a századfordulóra igencsak felemésztették megtakarításaikat. A feleség újra írni kezdett, Mary R. Rinehart, majd Mary Roberts Rinehart néven. Valamennyi korai elbeszélése és első regénye folyóiratokban jelent meg, s viszonylag kis sikert aratott. Amikor azonban megírta második regényét, A csigalépcsőt (The Circular Staircase), amelyet 1908-ban könyvalakban is kiadtak, s amely több mint egymillió példányban kelt el, Rinehart egycsapásra híres lett. Kijött korábbi regényének könyvváltozata, több színdarabja beköltözött a Broadwayre, a Saturday Evening Post pedig közölni kezdte humoros sorozatát, amelynek főszereplője, Trish (Letitia) Carberry kalandjai végül hat kötetet töltöttek meg, s hihetetlenül népszerűvé váltak az amerikai középosztály körében. Az első világháború idején Rinehart már olyan híres volt, hogy az első amerikai haditudósítónőként küldték Angliába, ahonnan átkelt Belgiumba is, hogy ellátogasson a kórházakba és találkozzon a belga királlyal, majd interjúkat készített Winston Churchill-lel és az angol Mária királynéval. A későbbiekben ugyanilyen izgalmas beszélgetéseket jegyzett le Amerikában a rezervátumban élő feketeláb-indiántörzs leszármazottaival is. Eközben összesen harmincnál több (néha románccal kevert) krimit, több száz detektívnovellát, önéletrajzokat, újságcikkeket, s jó néhány további színdarabot is írt. A húszas évektől Washingtonban, majd 1935-től New Yorkban élt, fiaival vezette a családi kiadót, és írt, írt, írt. Amikor 82 évesen, rákban meghalt, egyike volt Amerika legnépszerűbb szerzőinek. Halála után jóval egy irodalmi díjat is elneveztek róla.

Munkássága egyedülálló a krimitörténetben. Nem lehet elégszer leírni, hogy mindenben a napjainkban is olvasott klasszikus krimiszerzők előfutára volt. Ugyanúgy nevezik amerikai Agatha Christie-nek, mint "tanítványát", Mignon G. Eberhartot. Már második regénye, A csigalépcső is számos krimiszerző számára szolgált mintául, hogyan írjanak olyan kiváló, rejtélyes, logikai feladványra épülő történetet, amelynek az elbeszélője (sokszor egy kiváló megfigyelőképességű, érzelmekkel és józan ésszel megáldott nő) visszatekintve meséli el a rejtélyt, amelyet átélt, ám a titkokat és részleteket csak lassanként, ügyesen adagolva osztja meg az olvasókkal. Magyarul kiadott regényei közül talán a legsikerültebb és legklasszikusabb Az öt ház rejtélye. Zárt környezetben, arisztokratikusan elzárkózó családok között történik a rejtélyes és brutális gyilkosság, melyet újabb követ. Az öt ház a múltban élő tulajdonosai először izgalommal, élvezettel és felháborodással veszik tudomásul, hogy végre velük is történt valami, ahogy azonban a veszély egyre fenyegetőbbé válik, kiderül, itt mindenkinek van félni- és rejtegetnivalója. A narrátor az öt ház fiataljainak egyike, a látszólag örökre önző édesanyjához láncolt felnőtt lány, aki hirtelen rájön, a gyilkosság talán az ő szabadulását is jelenti - legalább is azt, hogy felelős, önálló emberként működhet közre a nyomozásban, s megpróbálhatja megvédeni a neki fontosakat. Aki szereti az Agatha Christie-féle, viszonylag zárt közösségben játszódó regényeket, ezt a - Christie-énél kissé melodrámaibb szövegű, de nem kevésbé lebilincselő - regényt is élvezni fogja.

Rinehart számos regénye dolgozik hasonló narrátor-nyomozó-főszereplővel, s a szuggesztív belső monológ eszközével. Az új típusú hősnő független, mert dolgozó nő, vagy épp a család már nem egészen fiatal, hajadon feje, s logikája és női intuíciója mellett kemény, kitartó, modern nőként veszi fel a harcot a gonoszsággal és - a gyilkossággal. Ilyen A csigalépcső középkorú Rackie nénije - Rachel, aki azt hitte, hogy csak felnövő unokahúgáért és -öccséért él, de amikor a titokzatos, csigalépcsős házban gyilkosság történik, rájön, van saját személyisége, jó adag bátorsága, s közbe kell lépnie. Ilyen A titokzatos végrendelet tiszteletreméltó Miss Bellje, aki rögtön a regény első lapján leszögezi: "egyedül élek. Nincs közelebbi családom. Titkárnőt tartok, aki rendszerint fiatal teremtés." Nem csoda, hogy egyedül ő lesz elég józan és vakmerő, hogy a rejtélyes eltűnések és gyilkosságok tettesének nyomába eredjen Harrison felügyelőnek segédkezve, s egyúttal megpróbálja környezete igazán fiatal tagjainak gubancos ügyeit is rendbe tenni. Ilyen A bőregér idős, rátarti, de éles eszű nyomozókisasszonya, Miss Cornelia van Gorder is, "nyakas aggszűz, utolsó viselője ennek a névnek, amely már akkor tisztelt és híres volt, amikor New York még rongyos és faházakból összetákolt Új-Amszterdam volt" - igaz, e regényben rendhagyó módon nem ő a a narrátor, talán mert Rinehart ezt a könyvet társszerzővel írta, így Edgar Wallace-ian, öncélúan kalandosabb is lett a szokásos, hangulatokat, pillanatokat, érzéseket lefestő, lélektani érdekességű köteteinél. (Egyébként e regény Rinehart sikeres színdarabjából íródott, nyilván ezért is mások az eszközei.) Végül szintén magányos, független, s kissé boldogtalan a narrátor-főhősnője A véletlen közbeszólnak is, csakhogy ő még elég fiatal ahhoz, hogy miközben megpróbálja tisztázni imádott bátyját elvált első felesége meggyilkolásának vádja alól, még mindig reménykedjen abban, hogy egyszer megtalálja a saját társát. A helyzet azonban ennél bonyolultabb.

Rinehart mindig a kalandos, klasszikus, jól formált cselekményt tartotta szem előtt. Kedvelte a családi bűntényeket, a bezárt szobák rejtélyeit, a titkokat, hazugságokat. Nemcsak körmönfont, olvasás közben nehezen kitalálható feladványokat írt, nemcsak bonyolult, meglepő, fordulatos krimitörténeteket talált ki gyilkosságokkal, eltűnésekkel, ékszerrablással, ál-öngyilkossággal. Egy-egy izgalmas, új regényvilág megfestésében is jeleskedett. A véletlen közbeszól vidéki elhagyatottsága, A csigalépcső és A bőregér kísértetházai, A titokzatos végrendelet érthetetlen, titkolózó kastélybeli közössége mind lenyűgöző szuggesztivitással jelenik meg az olvasó előtt Rinehart erős hangulatábrázoló készségének köszönhetően, ami regényeinek igazi erőssége. Ám van egy másik világ is, amit remekül ábrázol: a lecsúszott úri környezetet, a bérlakások világát, amely A bujdosóban és a Két emelettel feljebb-ben jelenik meg. A legérzékletesebben bemutatott hősök itt is nők: társadalmi színvonaluk romjaiba kétségbeesve kapaszkodó, lányukat férjhez adni akaró keselyű-mamák, megélhetésüket munkával biztosító, ám ezért mélyen lenézett és önmagukat is lenéző fiatal lányok, kétségbeesett, a legkevésbé sem vampos kalandornők, akik csak egy jó házasság kikötőjébe akarnak behajózni, tanulni vágyó fiatal lányok, akiket mindenáron férjhez akarnak kényszeríteni, mert az a biztos - idejétmúltnak tűnő társadalmi szereplők, akik azonban kiválóan jellemzik azt a meghasonlott középosztályt, amelynek Rinehart regényei a kedvencei lettek. Ebből a világból érkezik Miss Pinkerton is, Rinehart ápolónő-nyomozója, aki szemlélője lesz a gazdagok, a híresek világának, de azt mindig objektív, kételkedő, realista módon fogadja és írja le. Szerepeltetésével Rinehart egyébként egy újabb hagyományt teremtett: a korszak női nyomozói gyakran lesznek ápolónők a következő évtizedekben.

Rineharttal kapcsolatban további három érdekességet szoktak feljegyezni. Az első, hogy tőle származik a szállóigévé vált "a komornyik a tettes" kifejezés, amelyet annyi későbbi krimiszerző tett nevetségessé kifigurázva a merev, túlklasszikus angolszász krimi közhelyeit. Ez biztosan nem igaz, mivel a sor egyetlen Rinehart-regényben sem szerepel, igaz, inasok és komornyikok valóban gyanúsak regényeiben, akárcsak hölgyek és bankigazgatók. A második, hogy A bőregér (angolul The Bat) szuperbűnözője adta az ötletet Bob Kane-nek, amikor kitalálta Batmant. Ezt lehetetlen cáfolni, hisz állítólag maga Kane mondta, mégis elég különös, hogy egy úri gyilkos, aki pusztán attól Bőregér, hogy éjszaka végzi gonosz munkáját, épp a denevérjelmezbe öltöző igazságosztó figuráját ihlette volna. A harmadik, hogy 1947-ben Rinehart maga is egy kriminális eset középpontjába került, viszont elképesztő, de igaz. Filippínó inasa, aki már negyed százada szolgált a családnál, váratlanul rátámadt az írónőre annak Bar Harborban, Maine államban található nyaralójában, először rálőtt, majd késsel próbálta meggyilkolni őt, ám szerencsére nem járt sikerrel. Tettének oka (őrültség?) homályban maradt, mivel elfogása után öngyilkos lett. A 71 éves Rinehart azonban tökéletesen helyrejött a támadás után, további 11 évet élt és még négy teljes detektívregényt publikált.

Magyarul tudtommal csak tíz regénye jelent meg: a hazai könyvkiadás ugyanis igen megkésve fedezte fel, s meglehetősen összevissza válogatott életművéből a két háború között. A regények listáját itt találhatod. Ha valakinek sikerül egy könyvét megszerezni, ajánlom, bátran döntsön mellette: Rinehartot ma is érdemes olvasni.

Linkek:
Elfelejtett detektívregények 1. - S. S. Van Dine
Elfelejtett detektívregények 2. - Mignon G. Eberhart  
Elfelejtett detektívregények 3. - Alice Campbell
Elfelejtett detektívregények 5. - Charles Baldwin
Elfelejtett detektívregények 6. - Philip MacDonald
Elfelejtett detektívregények 7. - Milton M. Propper
Elfelejtett detektívregények 8. - Öt régi jó könyv
0 Responses