2017. december 6., szerda
Ismét reneszánsz irodalom, ezúttal egy időre utoljára. Az eddig bemutatott filozófiai és illemtankönyveken kívül van ugyanis még négy olyan reneszánsz könyvcsemege, amelyet mindenkinek szeretettel ajánlok fogyasztásra.
Machiavelli: A fejedelem
Helikon, 2015
Fordította: Lutter Éva
A reneszánsz irodalom megkerülhetetlen könyve uralkodótükör, politikai és vezetői tanácsadó - továbbá a kétszínűség kézikönyve. Persze csak akkor, ha feltételezzük, hogy szerzője nem leleplező, szembesítő, szatirikus célzattal írta, hanem egyszerű, higgadt tudósmentalitással. Az 1513 táján befejezett könyvet csak a szerző, Machiavelli (1469-1527) a firenzei diplomata, jogász és író halála után, 1532-ben merték kiadni, s bár mindenki olvasta, szinte azonnal indexre került. Il Principe, vagyis az itáliai uralkodó ugyanis a könyvecske szerint jól teszi, ha meggondolja a döntéseit, vagy ha igyekszik a nagy ókori uralkodókhoz hasonlítani egyben-másban, jó hadvezér kíván lenni, vagyonos és bőkezű, de ennél jóval fontosabb, hogy általában erőt kell mutatnia, sőt, akár kegyetlenséget is (néha kis könyörülettel váltogatva), körültekintően kell használnia tanácsadóit és még körültekintőbben a kiszámíthatatlan tömeget, és igyekeznie kell erényesnek látszania - mert annak lennie viszont nem szükséges... Nos, remélhetőleg valóban Cesare Borgia és más Machiavelli-kortársak gaztetteit mutatja be a kis könyv: s nem fogadják meg a mai vezetők egyben-másban.
A művet először Perlaky Sándor fordította le A' fejedelem címen (Trattner-Károlyi, 1848). Második magyar változata már A fejedelem címmel Orbán Dezsőtől származik (Franklin, 1906), a harmadik pedig Lányi Margittól (Phőnix, 1939, 1944). A következő változatot, amely csak szemelvényes volt, Juhász Vilmos készítette, kötetében, A fejedelemrőlben Machiavelli munkája együtt szerepel Nagy Frigyes Antimachiavellijével (Officina, 1942, 1944). Utóbbinak azóta sincs új fordítása, Juhász szövege szerepelt az 1991-es, Kossuth-féle, új válogatásban is, ugyanott, ugyanekkor megjelent újra A fejedelemből készült válogatás is.
Lutter Éva szövege 1964-ben készült el, s önálló kötetben azóta kilencszer jelent meg (Magyar Helikon, 1964, Európa, 1976, 1987, Magyar Hírlap, Heti Klasszikusok, 1993, Kossuth, 1996, 2001, 2002, Cartaphilus, 2006, Helikon, 2015) és bekerült a Niccolò Machiavelli művei, Európa, 1978 kötetbe. Szerintem ez a legjobb, a klasszikus fordítás.
Pietro Aretino: Beszélgetések, avagy a Hat nap
Eötvös József Könyvkiadó, 2003
Fordította: Simon Gyula
Vitatott könyvet fedezhettem fel újra, amikor Simon Gyula fordításában a kezembe került. Jóval korábban találkoztam már Aretino (1492-1556) művével (legalább is azt hittem): egy zöld, kemény kötéses kötet volt ez, a borítón Szász Endre kurtizánfestményével. Címe: A hetérák tudománya, vagy hogyan oktatta ki Nanna, a híres kurtizán lányát, Pippát a szerelem művészetére. Ez az 1921-ből való, névtelen magyar változat már kiállításában is csak egy vonzóan pornográf mű volt - és hiányos. Ahogyan ugyanis a Beszélgetések utószavából kiderül, még az 1959-es Aretino-összkiadásba is Gáspár Endre csak két nap anyagát fordította le. Nem csoda: a műhöz minden fordító, irodalomtörténész és nyilván olvasó is úgy viszonyult, hogy csak valami nagyon disznó itáliai pajzánságot tart a kezében. Holott Aretino, a harsány modorú író és költő, aki többször is modellt állt Tizianónak, különleges egyéniség volt, s írt petrarcai költeményeket, komédiákat és vallásos filozófiai elmélkedéseket is, amilyen a Krisztus embersége. Jól fordítva (Ariosto és Dante értő tolmácsolója által), teljes és hiánytalan szöveggel a Beszélgetések (1534-36) is igazi irodalom, mégpedig szerzője fő műve. A Dekameron negatív parafrázisa, stílusparódia és neoplatonista szerelemtan, egyúttal pedig varázslatos felépítése egy összetett jellemnek: hiszen Nanna, a szabadszájú és szabadon gondolkodó nőszemély pusztán szavakból születik meg és válik lélegző, valóságos lénnyé az olvasó szeme láttára.
A mű egyetlen valódi, teljes fordítása a fent említett. Két hiányosan fordított részlet, A hetérák tudománya és Az apácák élete (egy névtelen fordításában) 1921-ben jelent meg Bécsben (Hellas Verlag / Fischer). Ezeket a rendszerváltás után újra kiadták nálunk: A hetérák tudománya, Képes 7, 1990, illetve A hetérák tudománya - Az apácák élete, Littera, 1990. Két nap története Gáspár Endre fordításában szerepel a Pietro Aretino Válogatott írásai, Gondolat, 1959 kötetben.
Angelo Poliziano: Stanzák - Orfeusz története
Eötvös József Könyvkiadó, 2003
Fordította: Simon Gyula
Függetlenül attól, hogy a felsőoktatási tankönyvként, oktatási segédanyagként megjelenő Eötvös Klasszikusok nyomdatechnikailag sosem lesznek elég tökéletesek ahhoz, hogy méltón idézzék meg a képzőművészeteket, Poliziano jelen könyve elválaszthatatlan azoktól a Bottticelli-festményektől, amelyek a borítóját díszítik - így a Vénusz születésétől és a Tavasztól. Ugyanaz a reneszánsz, neoplatonista élet-, szerelem- és művészetfilozófia hozta létre mindegyiket, a Stanzák látomásos, szuggesztív vizualitásával lenyűgöző sorát és a színdarabként is előadható, kecsesen verses Orpheusz-történetet. Sőt, azonosak a szereplőik is: hiszen igen valószínű, hogy a Botticelli-féle Vénusz és Flóra gyönyörű modellje Simonetta Vespucci volt, Giuliano Medici szerelme, aki a Stanzákban a szinte elérhetetlen, bűbájos Simonettaként jelenik meg a varázslatos erdőben, ahol találkozik Iulióval / Juliussal, vagyis az ifjú Medicivel, akit Botticelli is nem egyszer megfestett, a Tavaszon például Merkúrként. Hozzá, az ő városába, Firenzébe indítja el Venus saját birodalmából az ámorokat a sajnos befejezetlen mű második részében, hogy szerelmet és boldogságot vigyenek magukkal a halandók világába. Poliziano (1454-94) mint "udvari ember" kapott parancsot a mű megírására, de az 1475-ös mű sokkal több lett, mint egy udvari ünnep átstilizálása: igazi, gyönyörű reneszánsz költészet.
A műveket 2003 előtt nem adták ki Magyarországon, a szerzőtől mindössze kilenc stanza és hét dal volt ismert antológiákból.
Boccaccio: Dante élete
Kriterion, 1986
Fordította: Füsi József
A Dekameront, Boccaccio (1313-75) halhatatlan novellagyűjteményét mindenki ismeri: én is nemrég írtam a blogon róla és a hasonló művekről (Boccaccio és társai - Novellák a 13-16. századból - Első rész). Az író azonban tudós is volt: így többek közt foglalkozott azzal is, hogy magyarázatokat adjon az Isteni színjátékhoz. S úgy tűnik, minél többet olvasott Dantétól és Dantéról, annál inkább érdekelni kezdte az ember a művek és gondolatok mögött. Így született meg 1357 és 1362 között a Dante élete, ez a könnyed és szórakoztató stílusban megírt reneszánsz életrajz, amely érdekessége mellett gondosan elrendezett, hatalmas mennyiségű feldolgozott anyagával is elképeszt. Bár Boccaccio mindössze nyolc éves volt, amikor Dante meghalt, az életrajzot olvasva mégis úgy érezhetjük, egy szemtanú, egy kortárs beszámolóját olvassuk. Boccaccio meg akarta idézni az igazi, hiteles Dantét, s végül - úgy érezhette - még személyiségének mélyére is sikerült behatolnia. Persze egyben-másban biztosan tévedett. Mégis, elolvasni a Dante életét annyi, mint személyesen találkozni az itáliai irodalom két klasszikusával egyszerre: Dantéval és - Boccaccióval.
Füsi József fordítása az egyetlen magyar nyelvű: s mindössze három ízben jelent meg eddig. Róma Kiadóvállalat, 1943, Magyar Helikon, 1979, Kriterion, 1986.
Linkek
Reneszánsz remekírók 1. - Kalandozás képzelt tájakon
Reneszánsz remekírók 2. - Rotterdami Erasmus, a rettenthetetlen
Reneszánsz remekírók 3. - Illedelmes csevegések
Helikon, 2015
Fordította: Lutter Éva
A reneszánsz irodalom megkerülhetetlen könyve uralkodótükör, politikai és vezetői tanácsadó - továbbá a kétszínűség kézikönyve. Persze csak akkor, ha feltételezzük, hogy szerzője nem leleplező, szembesítő, szatirikus célzattal írta, hanem egyszerű, higgadt tudósmentalitással. Az 1513 táján befejezett könyvet csak a szerző, Machiavelli (1469-1527) a firenzei diplomata, jogász és író halála után, 1532-ben merték kiadni, s bár mindenki olvasta, szinte azonnal indexre került. Il Principe, vagyis az itáliai uralkodó ugyanis a könyvecske szerint jól teszi, ha meggondolja a döntéseit, vagy ha igyekszik a nagy ókori uralkodókhoz hasonlítani egyben-másban, jó hadvezér kíván lenni, vagyonos és bőkezű, de ennél jóval fontosabb, hogy általában erőt kell mutatnia, sőt, akár kegyetlenséget is (néha kis könyörülettel váltogatva), körültekintően kell használnia tanácsadóit és még körültekintőbben a kiszámíthatatlan tömeget, és igyekeznie kell erényesnek látszania - mert annak lennie viszont nem szükséges... Nos, remélhetőleg valóban Cesare Borgia és más Machiavelli-kortársak gaztetteit mutatja be a kis könyv: s nem fogadják meg a mai vezetők egyben-másban.
A művet először Perlaky Sándor fordította le A' fejedelem címen (Trattner-Károlyi, 1848). Második magyar változata már A fejedelem címmel Orbán Dezsőtől származik (Franklin, 1906), a harmadik pedig Lányi Margittól (Phőnix, 1939, 1944). A következő változatot, amely csak szemelvényes volt, Juhász Vilmos készítette, kötetében, A fejedelemrőlben Machiavelli munkája együtt szerepel Nagy Frigyes Antimachiavellijével (Officina, 1942, 1944). Utóbbinak azóta sincs új fordítása, Juhász szövege szerepelt az 1991-es, Kossuth-féle, új válogatásban is, ugyanott, ugyanekkor megjelent újra A fejedelemből készült válogatás is.
Lutter Éva szövege 1964-ben készült el, s önálló kötetben azóta kilencszer jelent meg (Magyar Helikon, 1964, Európa, 1976, 1987, Magyar Hírlap, Heti Klasszikusok, 1993, Kossuth, 1996, 2001, 2002, Cartaphilus, 2006, Helikon, 2015) és bekerült a Niccolò Machiavelli művei, Európa, 1978 kötetbe. Szerintem ez a legjobb, a klasszikus fordítás.
Eötvös József Könyvkiadó, 2003
Fordította: Simon Gyula
Vitatott könyvet fedezhettem fel újra, amikor Simon Gyula fordításában a kezembe került. Jóval korábban találkoztam már Aretino (1492-1556) művével (legalább is azt hittem): egy zöld, kemény kötéses kötet volt ez, a borítón Szász Endre kurtizánfestményével. Címe: A hetérák tudománya, vagy hogyan oktatta ki Nanna, a híres kurtizán lányát, Pippát a szerelem művészetére. Ez az 1921-ből való, névtelen magyar változat már kiállításában is csak egy vonzóan pornográf mű volt - és hiányos. Ahogyan ugyanis a Beszélgetések utószavából kiderül, még az 1959-es Aretino-összkiadásba is Gáspár Endre csak két nap anyagát fordította le. Nem csoda: a műhöz minden fordító, irodalomtörténész és nyilván olvasó is úgy viszonyult, hogy csak valami nagyon disznó itáliai pajzánságot tart a kezében. Holott Aretino, a harsány modorú író és költő, aki többször is modellt állt Tizianónak, különleges egyéniség volt, s írt petrarcai költeményeket, komédiákat és vallásos filozófiai elmélkedéseket is, amilyen a Krisztus embersége. Jól fordítva (Ariosto és Dante értő tolmácsolója által), teljes és hiánytalan szöveggel a Beszélgetések (1534-36) is igazi irodalom, mégpedig szerzője fő műve. A Dekameron negatív parafrázisa, stílusparódia és neoplatonista szerelemtan, egyúttal pedig varázslatos felépítése egy összetett jellemnek: hiszen Nanna, a szabadszájú és szabadon gondolkodó nőszemély pusztán szavakból születik meg és válik lélegző, valóságos lénnyé az olvasó szeme láttára.
A mű egyetlen valódi, teljes fordítása a fent említett. Két hiányosan fordított részlet, A hetérák tudománya és Az apácák élete (egy névtelen fordításában) 1921-ben jelent meg Bécsben (Hellas Verlag / Fischer). Ezeket a rendszerváltás után újra kiadták nálunk: A hetérák tudománya, Képes 7, 1990, illetve A hetérák tudománya - Az apácák élete, Littera, 1990. Két nap története Gáspár Endre fordításában szerepel a Pietro Aretino Válogatott írásai, Gondolat, 1959 kötetben.
Eötvös József Könyvkiadó, 2003
Fordította: Simon Gyula
Függetlenül attól, hogy a felsőoktatási tankönyvként, oktatási segédanyagként megjelenő Eötvös Klasszikusok nyomdatechnikailag sosem lesznek elég tökéletesek ahhoz, hogy méltón idézzék meg a képzőművészeteket, Poliziano jelen könyve elválaszthatatlan azoktól a Bottticelli-festményektől, amelyek a borítóját díszítik - így a Vénusz születésétől és a Tavasztól. Ugyanaz a reneszánsz, neoplatonista élet-, szerelem- és művészetfilozófia hozta létre mindegyiket, a Stanzák látomásos, szuggesztív vizualitásával lenyűgöző sorát és a színdarabként is előadható, kecsesen verses Orpheusz-történetet. Sőt, azonosak a szereplőik is: hiszen igen valószínű, hogy a Botticelli-féle Vénusz és Flóra gyönyörű modellje Simonetta Vespucci volt, Giuliano Medici szerelme, aki a Stanzákban a szinte elérhetetlen, bűbájos Simonettaként jelenik meg a varázslatos erdőben, ahol találkozik Iulióval / Juliussal, vagyis az ifjú Medicivel, akit Botticelli is nem egyszer megfestett, a Tavaszon például Merkúrként. Hozzá, az ő városába, Firenzébe indítja el Venus saját birodalmából az ámorokat a sajnos befejezetlen mű második részében, hogy szerelmet és boldogságot vigyenek magukkal a halandók világába. Poliziano (1454-94) mint "udvari ember" kapott parancsot a mű megírására, de az 1475-ös mű sokkal több lett, mint egy udvari ünnep átstilizálása: igazi, gyönyörű reneszánsz költészet.
A műveket 2003 előtt nem adták ki Magyarországon, a szerzőtől mindössze kilenc stanza és hét dal volt ismert antológiákból.
Kriterion, 1986
Fordította: Füsi József
A Dekameront, Boccaccio (1313-75) halhatatlan novellagyűjteményét mindenki ismeri: én is nemrég írtam a blogon róla és a hasonló művekről (Boccaccio és társai - Novellák a 13-16. századból - Első rész). Az író azonban tudós is volt: így többek közt foglalkozott azzal is, hogy magyarázatokat adjon az Isteni színjátékhoz. S úgy tűnik, minél többet olvasott Dantétól és Dantéról, annál inkább érdekelni kezdte az ember a művek és gondolatok mögött. Így született meg 1357 és 1362 között a Dante élete, ez a könnyed és szórakoztató stílusban megírt reneszánsz életrajz, amely érdekessége mellett gondosan elrendezett, hatalmas mennyiségű feldolgozott anyagával is elképeszt. Bár Boccaccio mindössze nyolc éves volt, amikor Dante meghalt, az életrajzot olvasva mégis úgy érezhetjük, egy szemtanú, egy kortárs beszámolóját olvassuk. Boccaccio meg akarta idézni az igazi, hiteles Dantét, s végül - úgy érezhette - még személyiségének mélyére is sikerült behatolnia. Persze egyben-másban biztosan tévedett. Mégis, elolvasni a Dante életét annyi, mint személyesen találkozni az itáliai irodalom két klasszikusával egyszerre: Dantéval és - Boccaccióval.
Füsi József fordítása az egyetlen magyar nyelvű: s mindössze három ízben jelent meg eddig. Róma Kiadóvállalat, 1943, Magyar Helikon, 1979, Kriterion, 1986.
Linkek
Reneszánsz remekírók 1. - Kalandozás képzelt tájakon
Reneszánsz remekírók 2. - Rotterdami Erasmus, a rettenthetetlen
Reneszánsz remekírók 3. - Illedelmes csevegések
