Amikor azon töprengtem, hogy melyik szocialista ország krimiirodalmával folytassam a sorozatot, Csehszlovákia szinte magától adódott.

Első indokom az volt, hogy összességében igen sok csehszlovák krimi jelent meg nálunk: az Albatrosz sorozat tizenkét szocialista krimikötete közül három, a Fekete Könyvek harminckét szocialista detektívregénye közül tizenegy volt cseh(szlovák). Más sorozatokban és sorozaton kívül további kilenc látott napvilágot a rendszerváltásig. Főleg a magyar szocialista krimikiadás első éveiben volt jelentős a csehszlovák krimik száma: a két krimisorozatban megjelent tizennégy könyv közül tíz, a sorozatokon kívüli kilencből pedig három 1968-1979 között került a boltokba.

Ez egyfajta "bátorítást" is jelenthetett a műfaj magyarországi kedvelőinek és művelőinek is. Az első csehszlovák krimi (Hana Bělohradská Az utolsó vacsorája) ugyanis már 1968 elején kapható volt nálunk: miközben magyar szerzők ekkor még nemigen írtak és adtak ki szocialista krimit hazánkban. Mi több: bár a fenti kötet hazájában is csak 1966-ban jelent meg, nemsokára olyan csehszlovák krimik is eljutottak a magyar olvasóközönséghez, amelyek hazájukban még az ötvenes években kerültek kiadásra (Eduard Fiker: A C-L-sorozat, 1958), vagy éppen a második világháború előtt íródtak (Eduard Fiker: Éjszaka Arnwaysban, 1934, Emil Vachek: A képtár titka, 1928). Szomorú kimondani, de az utóbbi jelenség Magyarországon elképzelhetetlen volt és maradt a nyolcvanas évek végéig: Rejtő Jenő sajátos életművén kívül valamennyi harmincas-negyvenes évekbeli magyar "ponyvaszerző" és bűnügyiregény-író (Havas Zsigmondtól Barsi Ödönig) tiltólistán maradt. Az ötvenes években pedig nálunk egyszerűen nem születtek krimik: ilyesmi kiadására egészen a hetvenes évekig várni kellett, még ha a történetek belső idejéből kikövetkeztethető is, hogy közülük némelyik korábban íródott (pl. Rubin Szilárd: Mulatság a farkasveremben, idő: 1960, kiadás: 1973). Detektívregény-írás szempontjából tehát Csehszlovákiában korábban következett be az enyhülés, s ez talán hatással lehetett a magyar krimiírásra és -kiadásra is. Ezért is fontos lehet a nálunk megjelent csehszlovák krimik számbavétele.

Magánvéleményem továbbá, hogy a csehszlovák (valójában kivétel nélkül cseh) krimik és detektívregények többségükben igen jó olvasmányok: témájukban, hangulatukban sokfélék, szövegükben és megformálásukban többnyire irodalmiak, általában közelítenek az európai színvonalhoz, vagy el is érik azt. Van közöttük kórházi, magánnyomozós és rendőrtörténet, akciódús, pergő cselekményű krimi és lírai, lélektani elemeket használó, költői elbeszélés. Szerzőik is sokfélék: a valódi szépirodalmat művelő, a zsánert is kísérletezésre használó írók mellett egykönyves szerzők, ellenzéki és kommunista írók, fiatalok és öregek, modernek és posztmodernek is szerepelnek a névsorban. Összességében sokarcú, élményt nyújtó kötetek a "csehszlovák krimik". Érdemes őket megismerni. Bár az olyannyira csehnek tartott groteszk (lásd Hrabal, Hašek) hiányzik belőlük, ehelyett a legjobbak ismerősen mai, modern, lélektanilag megalapozott, s kissé szomorkás képet mutatnak a huszadik század második felének (cseh) mindennapjairól.

Ahogy arról már volt szó, ezek a krimik főleg az Albatrosz és a Fekete Könyvek sorozatban jelentek meg. Számos krimi azonban nem magyar, hanem csehszlovák-magyar közös kiadásban látott napvilágot: a tizenegy fekete borítósból kilenc, a kilenc külön megjelentből pedig hat. Ezeket nem is nálunk, hanem Csehszlovákiában nyomták. Csehszlovák krimit adott ki az Európa és a Magvető mellett a pozsonyi Madách, a Tatran Magyar Üzeme és a Célgömb sorozatban a Zrínyi Kiadó is.

Az alábbi listán a szerzők nevének ábécésorrendjében szerepelnek a csehszlovák detektívregények, ám mindegyiknél jelzem, hol, melyik sorozatban jelent meg. A köteteket - teljesen szubjektíven - értékeltem is egy egytől ötig terjedő skálán.

Hana Bělohradská: Az utolsó vacsora
Tatran Magyar Üzem, Pozsony, 1968
Poslední večeře, 1966
A hosszú életű cseh írónő (1929-2005) könyve a(z általam ismert) legkorábbi magyar kiadású szocialista krimi. Hana Moráková, későbbi nevén Bělohradská jogot tanult, majd a kommunista fordulat után egy ideig kényszerűségből ápolónőként és laboratóriumi technikusként dolgozott. 1961-től kezdett el csak az irodalomnak élni: írt, szerkesztett, majd az 1968 utáni írói szilenciuma idején fordítóként dolgozott. Számos regény (pl. Ruth Rendell) és dráma (Edward Albee) ma is az ő változatában olvasható cseh nyelven.  Az utolsó vacsorát 1966-ban írta, s már 1967-ben filmet forgattak belőle. A siker nem volt véletlen. Ahogyan a magyar fülszöveg írója dicsérte a művet: "nem idomszerre gyártott detektívhistória ez tehát, hanem érdekfeszítő bűnügyi-lélektani regény", amely egy orvosnak a klinikán történt váratlan halálával indítja az eseményeket. Az érzékeny lelkű, jó megfigyelő elbeszélő, Marie talál rá a halott Josef Hahn doktorra, nála évekkel fiatalabb szerelmére, akivel hosszú ideig együtt élt, s akivel közvetlenül a férfi meggyilkolása előtt veszekedett. Miközben megindul a hivatalos nyomozás, Marie figyeli a klinika személyzetét és a betegeket, s megpróbál rájönni, ki követhetett el gyilkosságot, vagy épp ki tervez egyet... A különös hangulatú, valóban pszichológiai eszközökkel dolgozó könyvet lehetséges akár Simenon krimijeihez is hasonlítani: nézőpontja, történetmesélése azonban inkább Patricia Highsmitht juttatta az eszembe. Egyetlen felróható hibája, hogy a narrátor életének kisszerűsége szétsugárzik magára a történetre is.
3 csillag

Jaroslav Boček: Karpeta doktor esete
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1988
Případ doktora Karpety, 1982
Ez a regény volt a legkésőbb megjelent csehszlovák krimi a Fekete Könyvek sorozatban: szerzőjének, Jaroslav Bočeknek (1932-2003), az ismert cseh filmesnek, rendezőnek, könyv-, forgatókönyv- és újságírónak viszont ez volt az első megjelent prózai munkája. Az író, aki szinte minden művében kísérletezett a misztikus és sci-fi, illetve a realista elemek összekapcsolásával, ezúttal sem tagadta meg önmagát. Különleges detektívtörténetet írt, amely egészen furcsa módon foglalkozik az emberi lélek halhatatlanságának kérdésével. A kötet csupa egybefűzött vallomás sorozata. Eltűnt ugyanis egy elismert és közkedvelt orvos, Milan Karpeta doktor, mégpedig teljesen váratlanul és nyomtalanul. A vizsgálatot vezető Janda százados azonban képtelen belenyugodni a kínálkozó, disszidálásról vagy darabolós gyilkosságról szóló elméletek igazságába. Megmutatja tehát barátjának, a lelkes sakkozó pszichológusnak a nyomozati dossziét, s szakvéleményt kér tőle a lélektan és a fantasztikum tárgykörében... A regény teljesen olyan, mint egy igazi, realista krimi (1974-ben játszódik egyébként). Nagyon érzékletes, részletes képet fest a korabeli Csehszlovákiáról, de a szereplők múltját feltérképezve egy kissé az ország történetébe is betekintést nyerhetünk. Az igazi élmény azonban a doktor élete mozaikkockáinak összerakosgatása: mindenki másképpen emlékszik rá, mindenki másnak látta, mást tartott fontosnak a személyiségéből. Mi, olvasók pedig egy egyre fantasztikusabb megoldás nyomára juthatunk... Ez is krimi, ez is szocialista krimi, mégis kísérleti és formabontó. Nagyon szeretem.
5 csillag

Olga Bočková: A sors ezüstruhában jár
Albatrosz, Magvető, Bp., 1975
Osud má stříbrné šaty, 1973
Olga Bočková minden jel szerint egykönyves írónő. Persze ha valaki előáll egy másik regényével, örülni fogok: de egyelőre akárhogyan böngésztem a cseh oldalakat, csak és kizárólag ezt az egy könyvét sikerült fellelnem, amely hazájában 1973-ban, nálunk pedig két évvel később került a boltokba. Különös ez, mivel A sors ezüstruhában jár egy ízig-vérig cseh, ugyanakkor Christie-sen klasszikus, angolszász típusú feladvány és történet, amelyben különös szerepet játszik egy ezüstös ruhába öltöztetett női holttest és egy hasonlóan kinéző hajasbaba is - vagyis ennek az írónőnek akkor, egyszer remek krimit sikerült megírnia, amely dicséretesen modern és cseh (vagyis szocialista) detektívtörténet, ám értékálló és ma is örömmel olvasható (távol a szocialista Csehszlovákia korától). Kamarýt őrnagy és rendőrtársa, a narrátorunk egy kellemetlenül esős napon száll ki a Sázava közelében lévő modern és elegáns villába. A ház közelében találták ugyanis holtan a kikapós Alice Brodovát, talpig ezüstszínű nadrágkosztümben. A villában különös társaság várakozik: a szép Alice egykori és jelenlegi szeretői, továbbá a velük érkezett feleségek ébredeznek épp, amikor befut a rendőrség. Ráadásul jó néhányan nem a hozzájuk tartozó házastárssal töltötték az éjszakát... Gyorsan kiderül, hogy Alice egyfajta tetemrehívást rendezett az előző nap: valamennyi volt barátjával beszélt négyszemközt, majd a vacsora után, félsötétben, imbolygó lámpafénynél riasztó előadást tartott arról, miként tették tönkre a jelenlevők az életét. Ám mindenki meglepetésére ezután nem öngyilkos lett: egy gyilkos végzett vele. A megfontolt őrnagyot szinte elborítja a gyanúsítottak tengere: annyi gyűlöletre, titokra, bűntényre és elhallgatásra derül fény már az első kihallgatások során is, hogy rájön, itt csak türelmes munkával érhet célt. És úgy, ha csapdát állít a gyilkosnak. A történet nagyon kedvemre való: csupa szimmetria, csupa meglepetés és csupa lélektan. Az egyes szereplők pszichológiailag hiteles történetei, a nyomozás izgalmas történetszála és a nyomozó őrnagy szerethető és abszolút politikamentes személyisége biztosítja, hogy a regény kiállja az idő próbáját.
5 csillag

Václav Erben: Az áruló jel
Célgömb, Zrínyi, Bp., 1985
Znamení lyry, 1965
A szocialista korszak egyik cseh sikerszerzője, Erben (1930-2003) sokat foglalkoztatott regényíró, szerkesztő, újságíró, dramaturg és forgatókönyves volt. 1947-től 1989-ig tagja volt a kommunista pártnak, s azon írók közé tartozott, akik 1968 után támogatták a keményvonalas, új pártdirektívát. A rendszerváltás után a cseh szociáldemokraták (ČSSD) színeiben még a választásokon is indult, de sikertelenül. Számos bűnügyi regény mellett lélektani-társadalmi regényeket és történeti műveket is írt. Krimijeinek visszatérő főszereplő-nyomozója Michal Exner, a jog- és államtudományok doktora, a biztonsági szolgálat századosa. Az első Exner-nyomozás 1965-ben jelent meg, de ezzel láthatólag a szerző egyik magyar kiadója sem foglalkozott. Először a sorozat ötödik kötetét adták ki nálunk (lásd lentebb), majd tizenöt évvel később, gondolom, találomra - a másodikat... Ez, Az áruló jel egyébként igazán érdekes környezetben, a Csehszlovák Néphadsereg egyik bázisán játszódik, ahol váratlan gyorsasággal két tisztet és meggyilkolnak. Vajon hogyan kapcsolódik egymáshoz a két haláleset? És miért tűnnek mégis annyira különbözőnek? - teszi fel a kérdést Exner százados. A nyomozás csavaros, de a szereplők sajnos valahogy olyan - érdektelenek. Kíváncsi vagyok, milyen lehetett a szerzőjének nagy sikert hozó első könyv...
2 csillag

Václav Erben: Holttest a függöny mögött
Madách, Pozsony, 1972
Efektivně mrtvá žena, 1970
A cseh szerző e regénye 1972-ben jelent meg: két évvel a cseh kiadás és egy évvel azután, hogy a történetből film is készült. Ez az első magyarra fordított Erben-kötet, az Exner-sorozatnak pedig az ötödik darabja. Ebben is a százados ered a brutális gyilkos nyomába: valaki ugyanis egy nő szétroncsolt arcú hulláját hagyta maga után egy prágai kamaraszínház egyik függönye mögött. Mivel a kis színház egy hírügynökség épületében található, s a közelben lakások is vannak, a tetthelyet jól ismerő gyanúsítottakból igencsak sok akad. Ezért Exner az áldozat személyéből igyekszik kiindulni: úgy véli, ha rá tud jönni, ki is a nő, mit keresett a színházban és miért zúzták be az arcát, közelebb kerülhet a gyilkos megtalálásához is. A Holttest a függöny mögött tisztességes, izgalmas, ám nem különösebben kiemelkedő krimi. Bár a megfejtésbe egy kissé belejátszik a korszak politikája is, alapvetően magánéleti titkok, célok és indítékok között keresgélünk a nyomozás során, s a pergő fejezetekből érdekes képet kapunk a prágai tavasz után ijedten "visszarendeződő" fővárosról is: ahogy egy szocialista krimihez illik. Azt pedig biztosra mondom, hogy Az áruló jelnél sokkal jobban sikerült Erben-könyvet vesz a kezébe, aki kinyitja.
3 csillag

Eduard Fiker: A C-L sorozat
Madách, Pozsony, 1969
Série C-L, 1958
Eduard Fiker, a cseh krimiirodalom nagy öregje és klasszikusa (1902-1961), a két világháború közötti cseh(szlovák) krimi- és ponyvakiadás és -írás egyik megkerülhetetlen alakja volt. Prágában született, eredetileg mérnöknek tanult, de apja halála után félbehagyta tanulmányait, s egy angliai út után a színházi és zenészvilágban kezdett dolgozni. 1936-ban házasságot kötött a korszak ünnepelt színésznőjével, Lolou Innemannovouval. A harmincas évektől folyamatosan publikálta detektív- és kalandregényeit, és elbeszéléseit, továbbá filmforgatókönyvet és drámát is írt. Több mint nyolcvan műve jelent meg 1945 előtt, amely igazi sikerekkel ajándékozta meg. Közben szerkesztette a Rozruch című folyóiratot és egy kaland- és bűnügyi regénysorozatot is. A háború nagy változásokat hozott az életében. A negyvenes évek végén a detektívregény megtagadott műfajjá vált, egykori szerzői a következő hat-hét évben nemigen publikálhattak. Fiker is elhallgatott, ám már 1954-ben, amint lehetett, krimit jelentetett meg, s ettől kezdve minden kritikát és eszmei kioktatást elviselve folyamatosan írt és publikált egészen korai haláláig. Ma Karel Čapek (akit felesleges bemutatni) és Emil Vachek (akiről lentebb lesz szó) mellett őt tartják a cseh detektívregény harmadik nagy klasszikusának. A C-L sorozat egy elegáns fiaskó az életműben: egy 1958-as próbálkozás arra, hogy a cseh krimi műfaja feltámadjon. A hangsúlyozottan a valóságon alapuló "detektívfantázia" kriminek nem túlságosan érdekes (inkább vontatott), s meg sem közelíti az író korábbi műveinek érdekességét és hitelességét, ám saját korában szemlélve óriási áttörés. Cseh, kortárs tárgyú krimi a kommunista Csehszlovákiában, ráadásul a műfaj egy nagy, de "fejlődni" képes öregjétől. Ahogy a kioktató, a műfaj "rajongóit" rendreutasító cseh utószóból kiderül, Fiker korábbi "sorozatos, de kétes sikerei" után ezúttal "magasabb színvonalra emelte" a detektívregény műfaját. A "szigorúan logikus záróakkordok", a "klasszikusan göngyölített cselekmény" ezúttal a "korszerű detektívirodalom" egy történetét jellemezte, amelyben "nem állhat szemben egy individuális bűnöző és egy magányos detektív, hanem, szükségszerűen, szervezett bűnözőbanda ütközik össze terebélyes, a lakosság széles hátországában szerteágazó közbiztonsági apparátussal". Nos, ennyi szabály kötelező követése után csoda, hogy sikerült egyáltalán krimit írni, márpedig a vonatrobbantás és pénzrablás története mégiscsak krimi. Ráadásul benne Fiker teljesen mégsem tagadta meg magát: ha a bűnöző banditák elvárt, sematikus képén nem is nagyon tudott változtatni, kitalált egy szerethető detektívfigurát, Karlíčeket, akinek a személye tökéletesen emberivé és elfogadhatóvá teszi azt a bizonyos szocialista közbiztonsági apparátust. Ennél - és egy pergő történetnél - többet 1958-ban kívánni sem lehetne. Ma persze talán már kevés...
4 csillag

Eduard Fiker: Éjszaka Arnwaysban
Albatrosz, Magvető, Bp., 1971
Noc na Arnwaysu, 1934
És persze kevés Fiker korábbi regényeit olvasva is. 1971-72-re ugyanis megtört a jég, s még két Fiker-kötetet fordítottak le nálunk. Mindkettő A C-L sorozatnál korábban íródott, s mindkettő klasszisokkal jobb volt nála. Az egyik - az Éjszaka Arnwaysban - a szerző azon háború előtti könyvei közé tartozott, amelyek nemcsak angolszász típusúak, de a régi jó Angliában is játszódnak. Először 1934-ben, a demokratikus Első Köztársaságban jelent meg, amikor még szabad volt a Nyugatról álmodozni, s lehetett a meggyilkolt áldozat egy angol nemes, akinek a halálát baljós előjelek adták hírül. A könyv nyomozója, a fiatal és jóképű Sol Glenhart azért érkezik az arnwaysi kastélyba, hogy kinyomozza a kastély ifjú úrnője édesapjának a halálát. Igaz, már öt éve történt, hogy Leicester Rowley bennégett birtoka egyik erdei házában, de azóta sem jött rá senki, ki a felelős a haláláért. Ráadásul a gyilkosságokat jelző tőr ismét véres lesz: újabb haláleset várható a Rowley-családban... Solnak meg kell védelmeznie a szerelmét, meg kell győznie a fafejű Forsyth bírót az igazáról, s le kell lepleznie a gyilkost, aki - a bíró makacs meggyőződése ellenére - nem egy csavargó, hanem... A könnyed klasszikus krimi olyan angol, hogy már cseh: be kell vallani, hogy jobb - logikusabb és kevésbé melodrámai -, mint a kortárs, hasonló magyar próbálkozások. Persze szocialista kriminek semmiképpen sem nevezhető: de sokat elárul a korabeli Csehszlovákiáról, hogy újra megjelenhetett - a magyar fordítás ugyanis egy 1968-as cseh kiadásból készült.
5 csillag

Eduard Fiker: A halott nem azonos
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1972 
Zinková cesta, 1942
Szintén még a háború alatt íródott, ám teljesen más hangulatú Fiker utolsó magyarul is elérhető regénye, az eredetileg 1942-ben megjelent A halott nem azonos. Ha az arnwaysi történet Agatha Christie-t jutatja az ember eszébe (legyen ez bármennyire is hatalmas közhely), Čadek felügyelő szomorkás története nagyon is Simenonos. A korai, még a francia alvilágban megmártózó, a piti bűnözők világának nyomorát, kiábrándító romantikáját és szomorkás hangulatát bemutató Maigret-regények olyasfélék, mint ez a bűnügyi történet. Főhőse, Čadek felügyelő maga is különleges alak: a törvény képviselője és őre, aki azonban mélységesen megérti azokat az emberroncsokat és jobb sorsra érdemes lecsúszottakat, akiknek az ügyeivel találkozik. Csak az igazi gazembereket ítéli el, akik sokszor nem is a Senki Földjén, a Csúszka-kocsma környékén tanyáznak, hanem szebb, gazdagabb és tiszteletreméltóbb környékeken... Ebben a regényben egy holttest köddé válása után nyomoz: mert kétségtelen ugyan, hogy gyilkosság történt, a vizsgálatot azonban igencsak akadályozza, hogy az áldozat holtteste szőrén-szálán eltűnt. Közben újra és újra összefut Frónival, aki valahol, egy másik világban bűbájos, okos és sokak által tisztelt hölgy lehetne, itt, ebben a kültelki alvilágban azonban csak egy gyanús, prostitúcióval vádolt repedtsarkú. Čadek felügyelő szomorkásan kering a megoldás körül, halogatja, ameddig tudja, mivel sejti, hogy a megfejtés semmit sem old meg, csak újabb tragédiát okoz. És így is történik. A nagyon szuggesztív hangulatú, izgalmas detektívregényen csak a rémes fordítás ront egy kicsit.
5 csillag

Ivan Gariš: Vénusz elrablása
Európa, Bp., 1984
Léto s Venuší, 1980
Ebben a felsorolásban ez az első olyan kötet, amelyet olyasvalaki írt, aki korábban a cseh belügynek dolgozott. Írója eredeti neve Antonín Prchal (1923-1996), az Ivan Gariš pedig nem írói, hanem mozgalmi álnév. Gariš fiatalon üzleti középiskolába járt, majd csatlakozott az állambiztonsághoz. 1948-tól már Prágában működött és folyamatosan haladt előre a ranglétrán az StB-nél. Az ötvenes évek elején tevékeny részese volt az olyan, kommunista vezetők ellen rendezett koncepciós pereknek, mint Otto Šling és Rudolf Slánský 1952-es "titoista" pere. 1956-ra miniszterhelyettes lett. 1963-ban azonban perbe fogták és börtönbüntetésre ítélték. 1964-ben amnesztiát kapott, ám ezredesi rangját sosem nyerte vissza. A civil szférában helyezkedett el, s 1972-től haláláig a televíziónál dolgozott és könyveket írt: utóbbiak bűnügyi és kémregények voltak. A Vénusz elrablása a cseh Berkesi utolsó előtti krimije volt, amely 1980-ban jelent meg. Első ránézésre azt hihetnénk, hogy e regény is a Fekete Könyvek tagja: egy kis borítótervezéssel azonban sikerült kitagadni a sorozatból... Története érdekes, bár sablonos: egy hűtőkocsiban talált holttesttel kezdődik, képrablással, egy kastély urának rejtélyes ügyeivel folytatódik, s természetesen az is elkerülhetetlen, hogy a főszereplő, Tománek hadnagy megtalálja benne a szerelmet. A közhelyeken és a pergő cselekményen kívül azonban nem sokat nyújt ez a krimi, ráadásul olvasása közben óhatatlanul zavarja az embert a nyomozó apparátus tagjainak szolgalelkűsége, az, hogy egy felettesnek mindig, de mindig igaza van, s az, hogy néhány rendőrfigura megszállottan vágyik az előléptetésre, amelyet csak azért nem kaphat meg, mert nincs hozzá elég iskolája... Míg egy Maigret-ben az ember talán még sajnálja is az önsorsrontó Lognont, az itteni, sértett belügyesek inkább zavarják: vajon mikor kezd el valamelyikük intrikálni a zöldfülű, jó szimatú, tanult Tománek ellen... Persze az már egy másik történet lenne... De hitelesebb.
2 csillag

Zdena Hadrbolcová: A titokzatos paraplé
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1979
Paraple paní Černé, 1976
Az 1937-ben született cseh színésznő a listán szereplő szerzők közül azon kevesekhez tartozik, akik még életben vannak. Hadrbolcová ráadásul ma is aktív: színházban, filmen és a televízióban is folyamatosan játszik a hatvanas évek, vagyis a pályakezdése óta. A titokzatos paraplé mégis unikum a pályáján: még nem volt negyvenéves, amikor kedve támadt detektívregényt írni, amely azután 1976-ban meg is jelent. Azóta is ez az egyetlen könyve: furcsa módon még egy önéletrajz sem követte. A történet a két világháború közötti Prágában játszódik. Itt kezd el nyomozni a két rendőr, Suchan felügyelő és Brož őrmester egy Bécsből érkezett, tönkrement régiségkereskedő rejtélyes halálának ügyében. Hamarosan azonban újabb titokkal szembesülnek. Vajon mi a szerepe az ügyben az ócska paraplénak? Miért akarja mindenki megszerezni? Mit titkol a kereskedő felesége, mit a házbeliek és mit az ismerősök? Miközben családi titkok és szégyenletes botrányok egész sorára derül fény, s több nyomot és szálat is követhetünk, egészen egyszerű, mégis körmönfont megoldáshoz juthatunk el. Közben a két világháború előtti cseh nagyvárosi társadalom tipikus alakjai is felvonulnak előttünk, ám cseppet sem didaktikusan, inkább magától értetődően. A jó stílusban megírt, igazán élvezetes könyv jól sikerült kísérlet a modern cseh történelmi krimi megteremtésére. Érdekes belegondolni, hogyan is lehetséges, hogy a szerzője kibírta folytatás nélkül... Mindenesetre A titokzatos paraplé önmagában is szerethető, meggyőző, a szocialista időszakban íródott történelmi krimi.
5 csillag

Břetislav Hodek: Kockára tett szerelmek. Öregedő férfiak esete 
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1986
Kočka, 1982
Hát, örültem volna, ha a regény címét nem teszik tönkre egy szójátékkal. Az eredetiben nemes egyszerűséggel a főszereplő nevét viselő cseh krimit azonban sajnos nem csak ezen az egy ponton sikerült túlbeszélni magyar nyelven. Dr. Svatopluk Kočka őrnagy (barátainak, lenézőn csak Svát'a) eme nyomozása ugyanis a neves cseh lexikonszerkesztő, Shakespeare-fordító, irodalomtörténész és akadémikus, Břetislav Hodek (1924-2007) irodalmi játéka - egy változat a klasszikus, angolszász krimire csehszlovák környezetben, sok-sok intertextussal és még több iróniával megspékelve. Játszani viszont csak komolyan lehet: ám mintha a magyar fordító nem igazán vette volna komolyan a szöveget, amelyet fordított... Kár, mert egyébként egy izgalmas, a műfaj szabályainak mindenben megfelelő, ám azok mögül állandóan kikacsintó regényt olvashatunk el, ha kézbe vesszük a könyvet. Egy cseh krimit, amely annyira angol, hogy még az előjátéka is a ködös Albionban játszódik. Itt gyilkolja meg valaki Gordon Pritchard festékkereskedőt egy babakocsi segítségével - balesetnek álcázva a tettét. Amikor aztán Prága közelében is hasonló "baleset" történik - ám ezúttal az áldozat egy cseh, Kraus zenei szerkesztő -, Kočka őrnagynak hozzá kell látnia a nyomozáshoz. S bármennyire lenézik is barátai a sokszor tényleg kockaként viselkedő nyomozót, a szívós, s néha egészen ötletes kutatás végül sikerrel jár. Ám a megoldás annyira megdöbbentő, hogy azt Kočka talán tudni se szeretné... Hodek krimijét jó olvasni, ám ha befejeztük, talán úgy érezzük, ez már annyira játékos volt, hogy tán igaz se volt. Igazi, késő-szocialista krimikísérlet, egy bölcsész tollából, félkézzel odavetve...
3 csillag

Zdeněk Lahoda: Halál a golfpályán
Európa, Bp., 1982
Past na krásného tygra, 1972
A változatos életű cseh író (1920-1987) a második világháború előtt üzletember volt, kapcsolatban állt például a Philips céggel is. 1943-45-ben Németországban tanult, 1946-47-ben pedig Prágában látogatta a Politikai és Társadalomtudományi Főiskolát. A kommunista fordulat után az államnak ismét üzleti szakemberként volt rá szüksége. 1956 után azonban már teljességgel az irodalomnak szentelte magát: fordított, regényeket írt, s egy egész trilógiát szentelt nyomozója, Láska felügyelő detektívkalandjainak, amelyek mind a régi, nem-is-olyan-jó világban, a két világháború közötti Csehszlovákiában játszódtak. Ezek közül a második a jelen könyv. Nem ez az egyetlen olyan szocialista krimi, amely a múltba fordul, hogy ne kelljen a jelenről szólnia. Ám nem minden szerző ugyanazért cselekszik így. Zdena Hadrbolcová A titokzatos parapléja például praktikus okokból játszódik a két világháború között: alakjai és konfliktusai csak ott működhetnek, ott elképzelhetők. Antonín Winter két regényét (lásd lenn) azért játszatja 1948, a kommunista fordulat éve előtt, mert azután jelentősen megváltozott mind a közigazgatás, mind a rendőrség arculata, így Holý felügyelő alakja se lehetett volna hiteles. Ráadásul mindkét regény cselekménye közvetlenül köthető a második világháborúhoz, időben tehát nem távolodhat el tőle. Lahoda viszont szabályos, angolszász típusú krimit írt a korszakról: ráadásul olyan erősen ironikus, kibeszélő, társadalomértékelő kiszólásokat, jeleneteket helyezett el benne, amelyek egyértelművé teszik, miért támadt kedve a történelmi krimihez. Így mondott ítéletet a múltról, de azért kitalált ebbe a kérlelhetetlenül elítélt világba egy szerethető, igaz alakot is, Láskát, aki nem hajlandó megalkuvóvá válni, sem eltussolni az ügyet, amelynek a végére járt. A Halál a golfpályán elkápráztat mindazzal, amit egy klasszikus krimitől elvárunk (az időrendi táblázattól a megdöbbentő bűnjelekig), mégis, csak játszik a cseh múlttal: de nem veszi egészen komolyan.
3 csillag

Pavel Nauman: Az idő árnyékában
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1970
Dlouhý stín času, 1966
Szinte depressziós detektívregény ez: így az sem csoda, hogy a csehszlovák nyomásnak köszönhetően véletlenül még a gerince is feketére sötétedett. Írója, Pavel (Milan) Nauman (1907-1976) tudós volt: történész, művészettörténész, levéltáros. Pályája során számos történeti művet, esszét és - meglepő módon - sikeres gyerekkönyvet publikált, a krimi műfaja azonban csak 1966, a nyugalomba vonulása idején kezdte el érdekelni. Az idő árnyékában az utolsó munkája volt: egy sötét, reménytelen hangulatú, a csehszlovák történelembe is alaposan beavató lélektani detektívregény. Elbeszélője, a fiatal rendőrtiszt komoly etikai, erkölcsi problémákon töri a fejét, folyamatosan magát hibáztatja azért, mert elment egy apró kis jel, egy segélykérés mellett: s közben majdnem hagyja, hogy újabb tragédiák történjenek. Pedig minden olyan egyszerűen kezdődött: egy a régi világból itt maradt öregasszonyt, egykor gazdag gyárosleányt feljelenti a szomszédasszonya, mert szerinte a Kasaličkynétól vásárolt aranya nem volt tizennégy karátos. A pitiáner nemesfém-üzérkedési ügyből gyorsan haláleset utáni nyomozás lesz, a vizsgálati fogságból hazabocsátott nőt ugyanis holtan találják: gázzal végzett magával. Vagy talán nem is öngyilkosság történt? S ha egy gyilkost kell keresni, vajon miért állt az útjában a nyomorgó Kasaličkyné? Mit tudtak egymásról? Milyen kapcsolatban álltak? A detektívmunkától és a bűntől undorodó narrátorunk tehát nyomozásra kényszerül: s minél többet tud meg az áldozatról, annál rokonszenvesebbnek találja őt, s egyben azt a múltat is, amelyet maga mögött hagyott... A regény legnagyobb hibája, hogy nyomozónk gyűlöli, amit csinál. Életuntságának bemutatása olyan érzékletesen sikerült, hogy néha alig tudtam továbbolvasni tőle a könyvet... Ezzel szemben az elbeszélt eset annál inkább izgalmas, bonyolult és nosztalgikus hangulatú volt. Így a végkövetkeztetésem, hogy ez egy igen jó szocialista krimi: csak rossz hangulatban vagy borongós időjáráskor nem szabad belekezdeni.
4 csillag

Václav Nývlt: Kétmillió szemtanú
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1970
Dva miliony svědků, 1962
Ha ez a kötet önmagában állna, egyszerűen annyit mondanék rá: egyszer olvasós krimi, bár jó és hiteles. A csehszlovák krimiirodalomban még nem létezett ilyen, tehát érdemes volt megírni az ötletet: a színpad után történjék élő adásban, kétmillió tévénéző szeme előtt a gyilkosság. A regény kezdetén épp egy televíziós krimi pereg, élő tévéjátékot játszanak, amikor az egyik szereplő holtan rogy vissza a székébe. A rendőrség gyorsan intézkedik: kiderül, hogy valaki kicserélte az eredeti díszletszéket egy fémszékre, s áramot vezetett bele. De vajon ki? Egy színésztárs? Egy vetélytárs? Egy barát? Egy szerető? Mindenki gyanús, a rokonszenves Suda kapitány pedig nyomozni kezd... A regény azonban elválaszthatatlan a szerzőjétől. Václav Nývlt (1930-1999) ismert cseh író, forgatókönyvíró, filmes és dramaturg volt, aki mintegy kilencven tévés alkotás készítésében vállalt szerepet, s olyan mozifilmeken dolgozott, mint a Szigorúan ellenőrzött vonatok vagy a Sörgyári capriccio. Ezt az 1962-es regényét a korabeli krimirajongók kulcsregényként vették kézbe, s igyekeztek felismerni benne ismert csehszlovák tévéseket. Ráadásul egy kis címváltoztatással (Pět miliony svědků, vagyis immár Ötmillió szemtanú) 1965-ben krimifilm is készült a detektívregényből, amely ettől kezdve már filmkönyvnek is tekinthető. Persze egy mai magyar olvasó ebből valószínűleg viszonylag keveset érzékel: s talán jobban zavarja az időnkénti moralizálás, s a helyenkénti távirati stílus. Ennek ellenére a csehszlovák szocialista krimi tipikus példánya a mű, s ilyen szempontból igazán élvezhető.
4 csillag

Hana Prošková: Levelek a túlvilágról
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1971
Černé jako smola, 1969
Ha csak egyetlen könyvet lehetne ajánlani erről a csehszlovák krimilistáról, elsőként biztosan a cseh írónő, Hana Prošková (1924-2002) elbeszéléskötetét emelném ki, mint kihagyhatatlant. Az írónő igazán különleges alakja a cseh irodalomnak. 1962-ben egy verseskönyvvel jelentkezett először, melyet ma is a cseh újhullám egyik fontos kötetének tartanak. Sokáig nem illeszkedett be a tipikus értelmiségiek közé: miközben folyamatosan publikált különböző folyóiratokban, s kifejezetten sokat írt nőkről és nőknek, reklámszövegíróként és reklámgrafikusként is dolgozott. 1966-ban kezdett el krimit írni, de közben folyamatosan adott ki gyerekkönyveket, írt operettlibrettót és lírai elbeszéléseket, s sokat fordított szlovén, német és orosz nyelvről. A Levelek a túlvilágról a második krimikötete volt, amely öt elbeszélést tartalmaz. Eddigre detektívhőse, Horác, a festőművész, az igazak védelmezője már híres volt, csakúgy, mint társa, a Horácban mindig kételkedő, ám végül az igazságot csak-csak kinyomozó Vašátkó főhadnagy. Kalandjaikból 1966-ban már csehszlovák tévéfilm is készült. Sajnos ezeket a korai történeteket nem áll módomban elolvasni. A Levelek a túlvilágról novellái azonban nemcsak tökéletesen szabályos, meglepően modern, lebilincselően izgalmas és rafináltan rejtélyes krimik - de nagyon jó elbeszélések is. Szépek. Borongósak. Szuggesztív a hangulatuk. Rövidségük ellenére olyan etikai kérdéseket fejtegetnek, mint a legjobb skandináv krimik. És nincsen bennük semmi politika. Egy valóságos Csehszlovákiában játszódnak, reális helyszíneken és szereplők között: mégis, sehol semmi átpolitizáltság. Vašátkó dilemmái épp olyanok, mint Maigret, Battle főfelügyelő vagy Marlowe töprengései: cselekedjen vagy ne? Beleavatkozzon vagy ne? Ám persze ott van Horác, az élő lelkiismeret és eszes nyomozó (aki hajlandó akár bizonyítékot is hamisítani, ha ez kell ahhoz, hogy a rendőrség elhiggye egy öngyilkosságról, hogy gyilkosság volt). Horác, aki megbízik Vašátkóban, és aki tudja, hogy a főhadnagy végül be fog avatkozni, az ártatlanok érdekében. Ez a különc és tökéletes páros, a hivatásos rendőr és az amatőr nyomozó ezúttal nem játékosan versengve, hanem erkölcsről és emberi természetről vitatkozva halad együtt - az igazság felé. Remek novellák: igazi szépirodalom. És jó krimi. A kedvencem.
5 csillag

Luděk Rasocha: Elévült eset
Európa - Madách, Bp. - Prága, 1990
Ztracený případ, 1988
Ez a kötet két szempontból is különleges. Egyrészt megjelenését és a magyar kiadását tekintve: az eredeti cseh(szlovák) regény ugyanis 1988-ban jelent meg, s lefordítani is nyilván "a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság könyvkiadási egyezményének keretében" kezdték el. Mire azonban 1990 elején megjelent, az egyezmény egyik aláírója Magyar Köztársasággá változott... Tudomásom szerint ez a magyarul kiadott utolsó csehszlovák krimi, tekintve, hogy a fenti egyezmény is hamar felbomlott, sőt, 1993-ban Csehszlovákia is végleg megszűnt létezni. A másik érdekesség, hogy Olga Bočkovához hasonlóan e krimi szerzőjétől sem sikerült találnom semmit 1988 előtt vagy után. Úgy tűnik, csak és kizárólag a jelen könyvet írta és adta ki: amely krimi is meg nem is: de mindenképpen érdekes ötletre épül. A hatvanas években eltűnik egy fiatal lány egy prágai lakóház egyik lakásából. A rendőrség igyekszik feltérképezni a lakók kapcsolatait, egymás iránti szeretetüket, gyűlöletüket - de nem jut semmire. Tizenöt év elteltével, amikor a közeli fészer helyén elásott női holttestre bukkannak, egy fiatal nyomozó, Ambrož ismét nekilát felgöngyölíteni a szálakat, s különös eredményre jut... A könyv erőssége a társadalom, a korabeli emberek ábrázolása. Detektívregénynek talán nem túlságosan erős (még a megoldása is kitalálható), ám érdekes olvasmány, amely joggal nevezhető szocialista kriminek.
3 csillag

Josef Skvorecký: Borúvka felügyelő szomorúsága
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1968
Smutek poručíka Borůvky, 1966
A 22 detektívtörténet és a Tíz kicsi néger után ez a kötet nyitotta meg 1968-ban a Fekete Könyvek hosszú-hosszú sorozatát. Igazi kortárs klasszikus: Josef Skvoreckýnek (1924-2012), az akkor még fiatal, de már nemzetközi hírű cseh írónak, publicistának és irodalomtörténésznek a kriminovella-gyűjteménye. Skvoreckýnek 1966-ban jelent meg magyarul a Modern Könyvtár sorozatban híres, könnyed, olvasmányos és alapos esszésorozata, az Egy detektívregény-olvasó ötletei, amely a krimi történetéről és műfajáról szól. Épp ezért az író Borúvka felügyelő megalkotásakor a hóhér szerepét vállalta, akit épp akasztanak. Miután korábbi kis kötetében megkritizálta a klasszikus, a noiros, sőt, a szocialista krimi egyes darabjait is, maga is hajlandó volt szocialista, vagyis kortárs, mégis klasszikus krimit írni. Így született a tucatnyi elbeszélés a felügyelőről, akinek az arcán mindig szívet facsaróan szomorkás kifejezés jelenik meg, ha sikerül ráakadnia a gyilkos nyomára és a megoldás titkára. Az ironikus és - nem lehet mást írni - bájos történetek minden krimirajongó igényét kielégíthetik. Van bennük időrendi táblázat, alaprajz, kép bűnjelről és gyilkos fegyverről. Szerepel köztük vidéki és városi, színházi és zenei, matematikai és logikai, múltbeli és frissen elkövetett, bezárt szobás és lányiskolai gyilkosság. Megpróbálhatunk találgatni, de önmagában, a meseszövés is lenyűgözhet bennünket. Egy Borúvka felügyelő-történet igazi kincs. Kivételesen igaza van a fülszöveg írójának, amikor nagyzolóan így fogalmaz: "Skvoreckýnek sikerült (Borúvka) személyében megteremteni a szocialista környezetben élő és dolgozó Nagy Detektívet." És tényleg: ilyen is van!
5 csillag

Emil Vachek: A képtár titka
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1970
Tajemství obrazárny, 1928
Ha Eduard Fiker nélkül nem lehet sem cseh, sem csehszlovák krimiről beszélni, akkor mindez hatványozottan igaz Emil Vachekre is (1889-1964). A cseh detektívregény-szerzők korelnöke egyszerű munkáscsaládban született, s egészen fiatalon kezdett el újságíróként dolgozni. Az 1910-es és 1920-as években folyamatosan alapított és szerkesztett irodalmi és egyéb folyóiratokat, s fáradhatatlanul publikált. Írt társadalmi, lélektani, utópisztikus, naturalista, fantasztikus és humoros regényeket, foglalkozott versekkel és drámával. 1928-ban írt először detektívregényt (A képtár titkát), s ezzel megteremtette a cseh krimit. (A másik két Nagy Krimiszerző közül Eduard Fiker csak a harmincas évek elején kezdett el publikálni, Karel Čapek pedig csak novellákban foglalkozott bűnügyekkel - így az elsőség és a dicsőség egyértelműen az úttörő Vacheké.) Ezek után azonban érdekes módon csak két krimikönyvet írt (a Gyilkos árnyakat és az Átkozott pillanatot), majd teljesen új témák felé fordult. Csak akkor tért vissza ismét rokonszenves főhőséhez, a hangsúlyozottan átlagember Klubíčko felügyelőhöz, amikor - túl a második világháborún, az elhallgattatáson és az újta megszólaláson - 1958-ban ismét a detektívregény műfajával kezdett kísérletezni. 1958 és 1964 között öt újabb Klubíčko-regényt publikált, majdnem kétszer annyit, mint eredetileg, a háború előtt. Ennél már csak az különösebb, hogy mi viszont nem az újabb, hanem a régebbi, időközben történelmivé vált krimijeit fordítottuk le: 1970-71-ben szép sorban mindhárom megjelent, több azonban már nem. Nem tudom, hogyan boldogulhatott Klubíčko a szép új világban: háború előtti történetei viszont igazán jó kis krimik. Kissé Gaboriau regényeihez hasonlíthatóak: megfontolt, lassú tempójúak és érzelmesek, a nyomozás azonban izgalmas, a szereplők pedig remekül ábrázoltak. A képtár titkában minden egy gyilkossággal és egy képrablással kezdődik, ám azután egy hatalmas, gátlástalan képhamisítás felfedezésével és újabb halálokkal folytatódik. Ebben az első könyvben Klubíčko még rendkívül tétován nyomoz, segítőtársa, Maurin, a diák pedig, aki szerelmét védelmezi a rendőrség vádjaitól, kissé túlteng.
5 csillag

Emil Vachek: Gyilkos árnyak
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1970
Muž a stín, 1932
Ez a kötet legalább olyan vaskos és részletes, mint A képtár titka, azonban sokkal izgalmasabb. A két kötet megírása között eltelt négy évben a detektívregény műfaja lassan polgárjogot nyert az Első Köztársaságban. Vachek megérdemelt sikert aratott. Így második krimijében egy sokkal inkább hazai, valós és hétköznapi esettel jelentkezhetett: a Gyilkos árnyak egy egyszerű, brutális feleséggyilkossággal kezdődik. A férjet gyanúsítani teljesen kézenfekvő volna: ám kiderül, a tettest valahol máshol kell keresni. Klubíčko felügyelő először az áldozat környezetét, a ház és az utca lakóit igyekszik kiismerni, mielőtt szélesebb körben is utánanéz a gyilkosnak. A regény - véleményem  szerint - sokkal gördülékenyebb, lebilincselőbb, életszerűbb, mint az előde. Kevesebb benne az elmélkedés, több az anekdotikus részlet. A korabeli társadalom, s főleg a kisemberek ábrázolása tűpontos és szórakoztató, mégis reális. Emellett Maurin szerepe is kisebb: lassan tényleg tanúi lehetünk Klubíčko nyomozásának is, nemcsak a regény zárójelenetében derül ki, hogy a "lassan, de biztosan" haladó felügyelő kiváló detektív.
5 csillag

Emil Vachek: Átkozott pillanat
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1971
Zlá minuta, 1933
A legjobb a három Klubíčko-történet közül azonban - szerintem - egyértelműen az Átkozott pillanat. Rövid, kifejezetten valós időben játszódó, összefogott detektívrejtély, felejthetetlen szereplőkkel, szuggesztív hangulattal, s egyértelműen Klubíčko detektívfelügyelő főszereplésével. Karácsony előestéjén, Prága egyik előkelő utcájában, gazdag villák között egy halott, mezítelen lányt találnak a csúszásveszély miatt kihelyezett homokosládában. Gyorsan fény derül rá, hogy az egyik közeli villában szolgáló cseléd, Anežka az áldozat. De azt, hogy ki lehet a gyilkosa, már csak karácsony napjára nyomozza ki Klubíčko, aki rekordidő alatt oldja meg az őt mérhetetlenül felháborító gyilkosság rejtélyét. Ám még erkölcsi dühe ellenére is próbálja - a szokott módon - megérteni a gyilkost... Épp ezért nagyon emberi, szomorkás, érdekfeszítő történet az Átkozott pillanat, amelynek a vége azt az elégtételt is megszerzi a felügyelőnek, hogy Maurin, aki mindvégig egészen más nyomra esküdött, tökéletes tromfot kaphat tőle. Amikor ugyanis azzal támad neki, hogy tétlenkedik, s ügyetlenségből késlekedik letartóztatni a gyilkost, kiderül, az épp öt perccel azelőtt tett beismerő vallomást... Ennek a regénynek a hangulata, szereplőkezelése, egész cselekménye annyira tetszik, hogy ha a háború utáni Vachek-krimik is ilyenek, szívesen olvasnék belőlük még néhányat.
5 csillag

Antonín Winter: Heródes árnyéka
Célgömb, Zrínyi, Bp., 1984
Herodesův stín, 1968
Antonín Winter cseh író a második ezen a listán, aki szerencsére még életben van. 1934-ben született, Prágában szerzett közgazdaság-tudományi és mérnöki diplomát, majd írással foglalkozott. Három fő művében igyekezett megteremteni valamiféle hiteles csehszlovák szocialista krimit. Az elsőnek írt Heródes árnyéka és a harmadikként kiadott Övön aluli ütés történelmi időben, az előbbi 1946-ban, az utóbbi 1947-ben játszódott, még a kommunista fordulat előtt, s mindkettőben a rokonszenves Holý felügyelő nyomozott. A középső könyvben, A tizenhármas tippben a Heródes árnyéka narrátorának, Charvát hadnagynak a későbbi kalandjait követhetjük nyomon, mintegy tíz évvel később. A Heródes árnyéka a legjobb krimi a három közül, s azt gondolom, ma éppúgy érdemes elolvasni, mint harminc éve. Szörnyű bűnténnyel kezdődik: egy kisfiú halálával. A hároméves gyermek holttestét minden jel szerint az anyja küldte el az őt elhagyó, mással házasságot kötő apának, mégpedig egy saját kezűleg címzett postai csomagban. Minden egyértelmű is lenne, ha a gyilkos anya, Anna Petráňová nem vált volna köddé szörnyű tette másnapján. Majd holtan kerül elő: a víz sodorja, mintha épp akkor lett volna öngyilkos, 1946 januárjában. A nyomok azonban gyilkosságra vallanak. Vajon mit csinált az eltelt napokban? Miért követte el tettét? S ki ölte meg? Valaki, aki bosszút állt a gyermekért? Vagy egy egész más bűntényhez vezetnek el az új bizonyítékok? Holý felügyelő tempósan, megfontoltan, logikusan és nem kevés öniróniával lát munkához, így aztán nem csoda, hogy végül megtalálja a körmönfont gyilkost...
5 csillag

Antonín Winter: A tizenhármas tipp
Albatrosz, Magvető, Bp., 1981
Sázka na třináctku, 1975
E második regényben  Holý felügyelő csak egy rövid jelenet erejéig jelenhet meg. Igaz, akkor jó tanácsot ad a titokzatos bankrablás, s az azt követő gyilkosságok ügyében nyomozó Charvatnak. Ennek a könyvnek azonban más a világa: kimondatlanul is az ötvenes évek, amikor a vidékre érkező fiatal rendőrnek meg kell elégednie egy fűtetlen, tetőtéri szobával (még így is örülhet, mert legalább egyedül lakhat), mindent megmérgez a gyanakvás légköre, s az emberek néhány szép holmiért elárulják egymást. Ami kissé elkeserítő, hogy Winter nem kritikusan, inkább csak realistán mutatja be mindezt, mintha teljesen természetes lenne (valahogy olyan érzése lesz tőle az embernek, hogy az élmények egy részét maga is átélte, és annak idején kiegyezett velük, elfogadta őket rendjénvalónak...). Charvat, az egykori partizán, jelenleg azonban depressziós, épp elvált rendőr a harmincas évei közepén, egy igen elkeserítő és kegyetlen ügyet tár fel, amely még frissen támadt szerelmét is tönkreteszi, s amely kifejezetten átpolitizált... Ennek ellenére a Monte Carlo-módszer és a különös gyilkosságsorozat megfejtése még mindig érdekes lehet elszánt, a szocialista krimi iránt érdeklődő olvasók számára.
3 csillag

Antonín Winter: Övön aluli ütés
Célgömb, Zrínyi, Bp., 1984
Rána pod pás, 1981
Ezek után igazán nagy meglepetés volt Winter harmadik regénye, amely egy duplafedeles detektívtörténet. Elbeszélője Holý felügyelő egy másik segédtisztje, Miroslav Hirš (aki pont olyan, mint Charvat a Heródes árnyékában: sokáig nem is értettem, miért kellett itt új elbeszélőt választani). Témája pedig egy rejtélyes gyilkosság, sok szélhámosság, s egy grandiózus lopási ügy. Hirš barátját, az író Josef Kiliánt (Pepíket) meggyilkolják. Korábban hatalmas összeget ajánlottak volna örökölt nyaralójáért, amely épp a karlštejni vár alatt áll. Ráadásul hátrahagyta egy detektívregény kéziratát, amely felerészben rettenetes, zagyva kalandsztori, felerészben viszont félelmetesen emlékeztet a valóságra... Hirš és Holý felügyelő a krimiben szereplő krimit olvasva és elemezve, furcsa szerzetekkel találkozva Prágában és Karlštejnben, sőt, a határvidéken nyomozva jut el az igazsághoz, amely nemcsak érdekes, de abszolút meglepő is. (Engem leginkább Christie Az órák című regényére emlékeztet.) Miközben a regényt olvastam, ráadásul végig a szemem előtt lebegtek Teoderik mester különleges festményei, amelyek körül a regény cselekménye forog. Érdekesség, hogy a szerző maga is bolondul a várért és kincseiért, s neki is van egy háza Karlštejnben. Ha az Övön aluli ütés nem is éri el a Heródes árnyéka színvonalát, igen különleges cselekményszövésű, fordulatos szocialista krimi.
4 csillag

Összefoglalva: a fent felsorolt huszonhárom csehszlovák detektívregény közül tízre mondanám azt, hogy bármely krimikedvelőnek szívből ajánlom. A huszonháromból öt kötet az előző rendszer terméke: a szocialista időkben csak újra kiadták. Ám a további tizennyolc regény is bizonyítja, hogy Csehszlovákiában nemcsak létezett, de kísérletező módon meg is újult a krimi műfaja a szocializmus időszakában. Erről tanúskodik a nálunk megjelent néhány, de nyilván reprezentatívan kezelendő kötet. Nyugodtan elmondható, hogy Eduard Fiker, Hana Prošková, Josef Skvorecký és Emil Vachek méltán foglalhat helyet a műfaj világszínvonalú nagyjainak társaságában, míg Jaroslav Boček, Olga Bočková, Zdena Hadrbolcová és Antonín Winter egy-egy kötete bátran pályázhat a jó hazai szocialista krimi címre.

Linkek
Halál a Vasfüggöny mögött 1. - Elmélkedés a szocialista krimikről
Halál a Vasfüggöny mögött 2. - A magyar szocialista krimi tündöklése
Halál a Vasfüggöny mögött 4. - Románok, bolgárok, lengyelek
Halál a Vasfüggöny mögött 5. - Szovjet, szocialista és krimi?
Kristóf Attila Dér Ádám-krimijei
Gyürk Sarolta krimijei
Filamér - A múlt legendás magánnyomozója  
Két kicsi krimiíró - kincsek a kacatok közül (Joe Alex és Tom Wittgen)
A Magvető kiadó Albatrosz krimisorozatának kötetei
Az Európa kiadó Fekete Könyvek krimisorozatának kötetei