A bejegyzéssorozat előző részéből már kiderülhetett, hogy a csehszlovák (cseh) detektívtörténetek egyértelműen vezető szerepet játszottak a Magyarországon megjelent szocialista krimik között. Érdekes módon jugoszláv detektívregényt nem sikerült találnom olvasás közben (csak kémtörténeteket és háborús sztorikat leltem fel, amilyen például Ante Cuculić Az ezüst öngyújtója). Lengyel és román krimi viszont több is akadt. Ez a bejegyzés ezekről szól, továbbá arról a két bolgár detektívtörténetről, amely megjelent nálunk.

1. Román szocialista krimik

A román irodalommal kapcsolatban - véleményem szerint - sok magyar olvasónak vannak előítéletei. Azt hiszem, ez régen sem volt másképp. Ha pedig román krimiről, sőt, román szocialista krimiről van szó, a legtöbben valószínűleg el sem tudják képzelni, hogy valami értékesre bukkanhatnak. Épp ezért elég nagy megdöbbenéssel kell kijelentenem, hogy bár a szocializmus időszakában mindössze öt olyan regény jelent meg magyarul, amelynek román a szerzője és detektívregény a műfaja, ezek közül hármat kifejezetten jól esett elolvasnom! Két könyv az Európa Fekete Könyvek sorozatában, három kötet pedig a bukaresti Albatrosz Kiadó szórakoztató irodalmi sorozatában jelent meg. (Utóbbiaknak mindig színes, látványos papírborítójuk volt, attól megfosztva azonban a kötetek ma is jól felismerhetők a pasztellszínű kemény papírfedélről, az általában hófehér vászongerincről és a nagy állóbetűs címfeliratról: ám sajnos tudtommal e három könyvön és Arkagyij Adamov egy regényén kívül több szocialista krimi nem jött ki ebben a sorozatban.) Alább ezeket soroltam fel (ezúttal az eredeti megjelenések évét követve) és - természetesen szubjektíven - értékeltem is egytől ötig.

Remus Luca: Ma este a gyilkos lebukik
Albatrosz, Bukarest, 1970
Astă-seară îl arestăm pe asasin, 1967
Ez volt az első román krimi, amit valaha is olvastam. A legklasszikusabb klasszikusok felől érkeztem, így nagyon különlegesnek éreztem, hogy a modern tárgyú történet egy totálisan hétköznapi, s kissé lepusztult, szegényes világot ábrázol: se inasok, se kertészek nincsenek benne, csak egy szomorú, mindennapi haláleset. Egy huszonöt éves, egyedülálló anya holtteste fekszik a lakása szőnyegén. A combján, a tarkóján és a nyakán különös nyomok találhatók - nem csoda, hogy Langa őrnagy és jó barátja, Ceremuș doktor azonnal gyilkosságra gyanakszik. Ketten erednek az ügy nyomába, s végül megdöbbentő, ám teljesen reális megoldáshoz jutnak el... Az 1923-ban, Marosvásárhelyen született román szerző fiatalon kezdett újságírással foglalkozni. Írói pályája 1952-ben indult, később pedig a magyar irodalom egyik legjobb fordítója vált belőle. Neki köszönhető többek közt József Attila, Sütő András, Asztalos István műveinek románra fordítása. E detektívregényét 1967-ben írta. Azt gondolom, három titka van. Ezek közül az első a két, szerencsésen megválasztott főszereplő személye. Bár az őrnagy - természetesen - a szocialista rendőrség tagja, a nyomozás során annyira a törvényszéki orvossal való barátsága kerül előtérbe, kettejük vitái olyan pezsdítőek, (konyha)filozofikusak és élvezetesek, hogy olvasás közben talán bele sem gondol az ember, hogy épp egy kommunista ország rendőrségének munkáját figyeli. A második magyarázat arra, hogy miért jó a regény, a témája. A gyilkosság a nagyvárosban történik, mégis, egyértelműen sikerül kijelölni a gyanúsítottak viszonylag szűk körét, s innentől kezdve erre a mikrovilágra koncentrálhatunk, amely nagyon hiteles. Végül, és ez a harmadik, én fölöttébb élveztem a regény stílusát is: hiszen a jó krimi egyik feltétele az élvezetes mesemondás. Így - függetlenül szocialista krimi és román krimi lététől - jó könyvként ajánlanám mindenkinek a regényt, aki mer egy kicsit kísérletezni a műfajjal.
5 csillag

Octavian Păscăluţă: A gyilkos színre lép
Albatrosz, Bukarest, 1971
Ucigaşul va veni singur, 1968
Miután Remus Luca könyvét őszintén élveztem, keresni kezdtem más román krimiket is. Így bukkantam az 1925-ös születésű román író könyvére, amely egy nő öngyilkosságával vagy balesetével indul. A magányos asszony sápadt és szédeleg, miközben kijön a vasúti váróterem mosdójából. Az utolsó percben ugrik fel a vonatra, arcán megmagyarázhatatlan kifejezéssel, majd megtántorodik és a sínek közé zuhan. Stîrcea százados Mihăescu őrnaggyal kezd el nyomozni: s az utóbbinak hamarosan rendhagyó elméletei támadnak a látszólagos balesettel kapcsolatban. A nyomok a közeli városkába, egy különös családhoz vezetnek, onnan pedig szélhámosok és ortodox apácák közé. Szerencsére azonban a krimi elkerüli az egyházellenesség kínálkozó csapdáját, sőt, egy igencsak összetett és bonyolult megfejtést ad a látszólag egyszerűen indult esetnek, amelyben további halálok is történnek. A gyilkos színre lép talán nem olyan jó regény, mint a Ma este a gyilkos lebukik (hihetetlen, miért kellett minden krimi címébe beleírni a gyilkos szót, lásd még Gyilkos jár közöttünk...), talán abban, hogy szeretem, az afölötti meglepődés is benne van, milyen érdekes, a kor Romániájának hiteles helyszínein játszódó, a kor embereit realistán jellemző és még kriminek is körmönfont cselekmény jellemzi ezt a történetet. Mindenesetre mint jó szocialista krimit, szintén szívesen ajánlanám a kísérletezőknek.
5 csillag

Nicolae Stefănescu: Gyilkos jár közöttünk
Albatrosz, Bukarest, 1971
Asasinul din arhivă, 1969
A három, az Albatrosznál magyarul megjelent román krimi közül talán a Gyilkos jár közöttünk a legirodalmibb szövegű. S témája szerint is ez a legmeglepőbb. A román író 1968-ban publikálta első, magyarra sajnos le nem fordított detektívregényét, Az 1. számú bűnöst, amelyben két fiatal főhőse, Anna Voinea és Emil Bunea egy gyilkosság nyomozása során megismerkedett. Ez a regény pedig, a folytatás 1969-ben íródott, és különös módon egy múltbeli, 1943-as ügy felderítését beszéli el. Anna és Emil ugyanis a "sírfeltáró" osztályra kerülnek a rendőrségnél: olyan korábban megfejtetlen ügyeket tekintenek át újra, amelyeknek közeli az elévülésük. Így jutnak el 1963 nyarán (ekkor játszódik a regény) a Bella Cony-esethez, a húsz évvel azelőtti időszak népszerű táncosnője meggyilkolásának ügyéhez. A gyilkossággal annak idején a legendás mesternyomozó, Paul Mihăileanu foglalkozott, ám nem ért el sikert, sőt, a kudarc miatti szégyenében vissza is vonult. A két fiatal átlapozza a nyomozati anyagokat, elolvas mindent, amit valaha is leírtak a lapok a Cony-ügyről, s beszél az eset valamennyi élő tanújával. Bár csak tíz napjuk van a megfejtésre, már egészen közel jutnak hozzá, amikor... A lírai hangulatú, s a - számomra ismeretlen, de nagyon érdekes - két világháború közötti bukaresti életet is megidéző  regény egészen meglepő véget ér: méltót egy igazán jó krimihez. A szerzőnek kortársaitól eltérő módon sikerül megoldania a politikamentes hitelességet: ő nem az áldozat és a lehetséges tettesek kisvilágára koncentrál, hanem - de nem ítélkezve, hanem erős nosztalgiával! - elmerül a múltban, közben pedig egy modern nyomozás történetét írja meg. Erőssége még a regénynek a két főszereplő detektív, és kapcsolatuk ábrázolása is. Jó könyv, meglepően az.
5 csillag

Horia Tecuceanu: Az Anda-akció
Fekete Könyvek, Európa, 1983
Acțiunea Anda, 1979
Horia Tecuceanu: D-237
Fekete Könyvek, Európa, 1987
Căpitanul Apostolescu și cifrul D-237, 1983
Az eddig felsorolt három könyvet olyan szerzők írták, akik egyébként egész pályájukat írással töltötték. Tecuceanu esetében ez másképp van: a román szerző (1929-1997) eredeti szakmája a lakatosmesterség volt, 1950-51-ben katonai iskolában kapott pilótakiképzést, 1953 és 1971 között pedig közgazdászként dolgozott a hadsereg kötelékében. Közben alapozta meg írói hírnevét is: 1969-ben teremtette meg állandó főhősét, Apostolescu századost. Ezután kezdett el csak az irodalomnak élni: haláláig összesen egy híján húsz Apostolescu-detektívregényt adott ki. Ezek közül Az Anda-akció a kilencedik, a D-237 pedig a tizenkettedik volt. A főszereplő százados - végigszolgálva az egész Ceaușescu-korszakot - túlélte a forradalmat és a rendszerváltást is (!): utoljára 1995-ben nyomozott. Nos, nem tudom, hogy mi lehetett a nagy siker titka, vagy pontosabban: nem tudom, hogy milyen lehetett ezeket a történeteket a romániai diktatúrában élve olvasni. Persze tudom, hogy a krimi sokak szerint könnyed kikapcsolódást jelentő műfaj, vagyis lehet, hogy kedvelői olvasás közben nem töprengenek efféle mélyreható problémákon: mégis kíváncsi lennék rá, hogy csak engem zavar nagyon a két regény főhősének, Apostolescu századosnak a hangsúlyozott tévedhetetlensége, vagy ez a rendszer jelképe, és mint ilyen, ironikus - vagy csak nem kellene ilyeneken fennakadnom...
Mindenesetre ez az egyik olyan dolog, ami miatt sosem tudom, hogy is állok ezekkel a könyvekkel. Mert egyébként igen szórakoztató a stílusuk: bár narrátorunk, a százados belügyes, nem pedig magánnyomozó, könnyed és sziporkázó szövege, fanyar humora helyenként szinte Philip Marlowe-t jutattja az ember eszébe. Még a hard boiledból ismert ellensúly is megtalálható a két regényben: az egyik oldalról brutális, kegyetlen, szörnyű tett (az egyikben feldarabolt női holttest, amelyet reklámszatyrokban, parkokban ottfelejtett csomagokból lehet összeilleszteni, a másikban egy eltűnt kisfiú esete, aki talán már nem is él), a másik oldalról sok-sok kicsinyes, kisszerű, tragédiákat magával hordozó ember, aki titkait, fájdalmait a nyomozóra árasztja. Ami azonban nagyon hiányzik a könyvből (vagy inkább csak nyomokban található meg benne), az empátia, amelyet egy Marlowe vagy egy Archer a legzavarosabb ügyben is érezni szokott. Apostolescu sajnálatából legfeljebb csak az áldozatnak jut: a gyanúsítottakat azonban egy cseppet sem sajnálja. Igaz, a tettek valóban olyan jóvátehetetlenek, hogy a nyomozásban nincs helye habozásnak. És mégis: a jó százados kissé túl tévedhetetlen és ellentmondást nem tűrő ahhoz, hogy ember legyen. Nem tudom...
3 csillag (mindkettő)

2. Bolgár szocialista krimik 

Ha minden igaz, a magyar szocializmus egész időszakában két ilyen látott napvilágot (ami tulajdonképpen négy): ezek közül azonban - legalább is számomra - csak az egyik írójának munkássága felejthetetlen.

Bogomil Rajnov: A felügyelő és az éjszaka
In: 22 detektívtörténet
Európa, Bp., 1966 (1. kiadás)
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1968 (2. kiadás)
Bogomil Rajnov: Három találkozás a felügyelővel
Albatrosz, Magvető, Bp., 1976
Инспекторът и нощта, 1964 (A felügyelő és az éjszaka)
Един човек се връща от миналото, 1966 (Egy ember a múltból)
Бразилска мелодия, 1969 (Brazil dallam)
Три срещи с инспектора, 1970 (Három találkozás a felügyelővel, összkiadás) 
5 csillag

Bogomil Rajnov (1919-2007) a kortárs bolgár irodalom egyik legvitatottabb, legkülönlegesebb alakja. Ezért először az írói munkásságáról szeretnék írni, s csak aztán az életéről.

Kezdetben modern szépíróként fedezte fel őt a magyar könyvkiadás. Az ötvenes évektől kezdve számos verse jelent meg folyóiratokban és antológiákban. Az Európa Kiadó Modern Könyvtár sorozatában 1964-ben kiadták egy remekbe szabott elbeszéléskötetét, Az én ismeretlenemet, amelyben négy nagyon szép novella található. (Ezeket folyóiratból fordították, kötetben Bulgáriában csak 1969-ben láttak napvilágot több más írással együtt a Моята непозната című kötetben.) Ezt egy igen különös, lírai modern regény követte, szintén a Modern Könyvtárban, 1970-ben: az Utak a semmibe (eredetileg 1966, Пътища за никъде). E két műve alapján Rajnovnak mindenképpen helye van a huszadik századi világirodalomban. Nem "szocialista" szerző, egyszerűen csak jó író, akit jó olvasni.

Három kémtörténete is megjelent azonban magyar nyelven. Először a Kozmosz Könyvek keretében látott napvilágot A névtelen ügynök (1968, eredetileg 1967, Господин Никой), majd a Magvető Kiadó Albatrosz sorozatában volt olvasható a Nincs jobb a rossz időnél (1969, eredetileg 1968, Няма нищо по-хубаво от лошото време) és a Meghalni csak végső esetben (1983, eredetileg 1976, Умирай само в краен случай). Amit erről a három regényről összefoglalva el lehet mondani, az, hogy: bizony, jók. Igen, szocialista kémtörténetek. Igen, nehéz a hőseikkel együtt érezni, ha komolyan belegondolunk, milyen rendszert is védelmeznek. De ha egy pillanatra sikerül e kételyekről megfeledkezni, abszolút jól és egyedien megírt, sajátos stílusú, bonyolult cselekményű hidegháborús kémsztorikhoz jutunk el. A három könyv lazán össze is függ: fanyar humora és kalandos cselekménybonyolítása mindhármat emlékezetessé teszi. De - természetesen - átpolitizáltak ezek a regények, így sok szempontból nem maradandó olvasmányok.

Annál inkább maradandó az író három detektívregénye. Ezeket folyamatosan írta 1964 és 1969 között, majd 1970-ben összkiadásban is megjelentek. Természetesen az abszolút első közöttük a legkorábban született, A felügyelő és az éjszaka, amely olyan hangot ütött meg egy szocialista krimiben, amely jóval több, mint detektívregény-narráció, és amely persze túl is él mindenfajta szocializmust. A könyvek hőse, Petar Antonov, a cinikus és ironikus nyomozótiszt fáradhatatlanul járja kiábrándult köreit, s közben igyekszik az állam hangzatos szólamai és a hétköznapi emberek kisstílű titokzatoskodása mögé látni.

Függetlenül attól, hogy még kettő követte, a legeslegjobb történet a legelső Antonov-regény maradt, A felügyelő és az éjszaka: szándékoltan mindennapi bűnüggyel, egy gyenge és korrupt, hétköznapi ember, rossz szomszéd, gonosz főnök, ostoba ügyeskedő, egykori magándetektív meggyilkolásával, jól körülhatárolható gyanúsított-körrel (akik az áldozattal egy házban élnek) s éppen a megfelelő számú meglepő fordulattal. Közben pedig kibontakozott a semmiből a legvállalhatóbb, legfrappánsabb nyomozófigura a szocialista krimi történetében: Antonov, aki türelemmel, empátiával és humorral próbálja rendbe tenni a világ dolgait, s éppen csak magára nem marad soha ideje. Néha álmodozna, sőt, van egy szerelme is: csak épp ki ér rá erre? Nem iszik, viszont sokat cigarettázik. Ha eszik, általában épp minden kihűlt. Marlowe-val ellentétben neki még irodája és üres kartotékszekrénye sincsen, közös íróasztala felett negyvenwattos égő világít, a falon pedig hivatalos rendőrségi plakát díszeleg. Ha nyomoz, villamosozik, talpal és ázik az esőben. Ha álcázza magát, egyszerűen csak mélyebbre húzza a kalapját a homlokán: hiszen hova tudna beolvadni egy belügyes? Nyomozásai mégsem fulladnak depresszióba és önutálatba: nagyon is szórakoztatóak, meglepőek, ötletesek és humorosak. Ott van bennük a hatvanas évek Bulgáriája (társbérleti nyomorúsággal, az előző rendszerből maradt tönkretettekkel és sok emberi gyarlósággal), de épp úgy, ahogy Marlowe elromlott légkondicionálója iránt, furamód ezek iránt is nosztalgiát lehet érezni. Olyan otthonos ez az egész, lepusztult, modern világ... (Amely egyébként két fordításban létezik: az Európa Kiadónál Karig Sára, a Magvetőnél Doncsev Toso ültette át magyarra a regényt. A hangvétel azonban mindkettejüknél egyformán eltalált.)

Ezt a hangulatot viszi tovább az Egy ember a múltból is, ahol halottat találnak az utcán. Annyira nincs nyoma erőszaknak, hogy a mentők beviszik a kórházba: bár megmenteni már nem tudják. Amikor azután kiderül, hogy az eset mégis gyilkosság volt, Antonovnak tulajdonképpen semmi nyoma nincs, amin elindulhatna. Márpedig Medarov valakinek mégis az útjában állt... A legkönnyedebb talán a Brazil dallam befejezése, amelyben Antonov - talán - elhatározza, hogy mégsem hagyja veszni szerelmi kalandját, amely azóta is napi álmodozásának egyetlen témája. Amit viszont ki is nyomoz, az az ágyában heverő égszínkék pizsamás hulla meggyilkolásának rejtélye, amely afféle bezárt szoba-feladványként is felfogható.

Összefoglalva tehát: egyszerűen imádom Petar Antonov történeteit. Egyrészt van bennük valamiféle Dashiel Hammett-, vagy Raymond Chandler-féle cinikus-borongós életérzés. Másrészt nagyon szórakoztató az ironikus, irodalmi, mégis folyton magát olvastató szöveg. Harmadrészt nagyon jók, izgalmasak a bűntények, s bennük a bolgár társadalom ábrázolása szocializmus éveiben.

Mindezt muszáj leszögezni azelőtt, hogy azért ideírom még egyszer: Rajnov a bolgár irodalom egyik legvitatottabb személyisége. A bolgár szocializmus évei alatt ugyanis mindvégig irodalmi vezér volt és maradt. 1953 és 1960 között kulturális attasé volt a párizsi bolgár nagykövetségen (ezekből az élményeiből használt fel a kémregényeiben is). Kapcsolatban állt a titkosszolgálattal is. A hatvanas évektől vezette a Bolgár Írószövetséget, s ennek irányítójaként a szocialista realizmus nevében nem egy ellenzéki írót szorított a perifériára. Nemcsak a Bolgár Tudományos Akadémiának, de az állampárt Központi Bizottságnak is évtizedeken át tagja volt. Megkapta az összes lehetséges állami kitüntetést. Ettől függetlenül a rendszerváltás után is talpon maradt. Fáradhatatlanul publikált: regényeket, verseket, művészettörténeti és vallásfilozófiai esszéket. Műveltsége, tudása és tehetsége előtt meg kellett hajolni: újabb díjakat is elnyert. Halála óta azonban még nem dőlt el, mit is kezd vele a bolgár irodalom. Mi számít? Az irodalmi vagy az emberi teljesítmény? És ha az utóbbi: milyen szemszögből kell megítélni?

Mindenesetre Rajnov művei (a novellák és krimik) továbbra is keresettek hazájában. Mint szocialista detektívregény-szerző, véleményem szerint mindenképpen beírta a nevét a világszínvonalú írók listájára.

Pavel Vezsinov: A smaragdos szelence
Célgömb, Zrínyi, Bp., 1985
Кутия за енфие, 1973
Épp ezért nehéz a művei után a másik magyarul megjelent bolgár krimire utalni, Pavel Vezsinov (1914-1983) hazájában 1973-ban megjelent detektívregénye ugyanis igencsak gyenge könyv. Benne egy titokzatos gyilkosság és rablás nyomába ered a ráérős és okos Dimov felügyelő, s természetesen meg is találja a tettest. A történetbe azonban - valószínűleg szándéktalanul - túl sok kisszerűség kerül. Ha az ember meg is örül olvasás közben egy-két anekdotikus ötletnek (például nagyon jó rész, amikor a vendégségbe érkező francia felügyelőt olyan vendéglőbe kell vinni, ahol jól is főznek, Dimov pedig a főnökével tervezgeti a megfelelő "turistaútvonalat" számára, amelyről persze a helyi színekre kíváncsi Monsieur Durand rögtön letér...), összességében meglehetősen lassú menetű, s a bolgár rendőrség felsőbbrendűségétől áthatott történetet kapunk, amely ráadásul mindössze négy gyanúsítottat sorol fel, így még a tettes személye is elég könnyen kitalálható. Persze senkit sem akarok elijeszteni a hívogatóan szép borítót kapott, bár elég hanyagul fordított kötettől, de azt hiszem, a háborús regénytől gyerekkönyvön át a sci-fiig mindennel kacérkodó Vezsinov (eredeti nevén Gugov) távolról sem volt olyan jó író, mint amennyi regényét magyarra fordították.
2 csillag

3. Lengyel szocialista krimik

1958 és 1984 között tizenhárom olyan detektívregény látott napvilágot magyar nyelven, amelyet lengyel szerző írt. (1984 és 1989 között egyet sem találtam.) Ezek közül az egyik a talán legkorábban megjelent szocialista krimi hazánkban. Kettőt a nem bűnügyi tárgyú regényeiről (pl. Az elámi nyílvessző) is ismert Jerzy Edigey írt. Hetet pedig a korszak igazi sikerszerzője, az azóta sem avuló életművű Joe Alex. Ő az egyetlen olyan szocialista szerző, akinek második kiadásban is megjelent nálunk egy könyve (az Ördögi játszma).

Joe Alex a lengyel szerzők között valósággal megkerülhetetlen: tulajdonképpen sokak számára az ő könyvei jelentik a lengyel szocialista krimit. 1971 és 1983 között hét regénye jelent meg magyarul. Az író (eredeti nevén Maciej Słomczyński, 1922-1998) a szocialista éra lehetőségeihez viszonyítva rendkívül korán, 1959-ben, az enyhülés kezdetén adta ki első angol tárgyú detektívregényét, amelyet aztán hét újabb követett. (Ez azt is jelenti, hogy magyarul mindössze az utolsó, 1991-est nem lehet elérni.) Ezek ugyan szocialista detektívregények abban az értelemben, hogy a vasfüggönyön túl íródtak, témájukban azonban "nyugatiak". Főhősük, Joe Alex író, elismert angol detektívregény-szerző, akinek számos befolyásos ismerője és tisztelője akad, még a legfelsőbb körökben is. Kalandjaira többségében elkíséri szerelme, a csinos, önálló és önfejű régész, Caroline, valamint a kedves, bátor, cseppet sem nehézkes, ám barátját mégis mindenekfelett tisztelő Parker felügyelő, akit Alexszel a közös második világháborús pilótamúltja is összeköti. A hármasnak olyan klasszikus krimihelyzetekben sikerül megállni a helyét, amelyek olvastán bármelyik angol krimiszerző elégedetten dörzsölné a tenyerét. Akad színpadon elkövetett gyilkosság, egyetlen repülőút alatt megtörtént és kinyomozott bűneset, és bezárt szoba rejtélye. Elénk lép ördögtől rettegő ódon família, India-mániákus kiplingi öregúr és egy egész krétai régészexpedíció. Minden regény mottója valamilyen klasszikus irodalmi idézet, amelynek fontos szerepe lesz a történésekben. A stílus humoros és lebilincselő, a könyveket többször is érdemes újraolvasni. S mivel Joe Alex rettenetesen sokat ad a logikára, a történetek feladványként is működnek: logikus és paradox összefoglalókat, félmegoldásokat és feltételezéseket rakosgathat össze az, aki a detektívregényeket nemcsak olvasni akarja, hanem megoldani is.

Joe Alexről hosszabban írtam már ebben a bejegyzésben. Így itt csak annyit szögeznék le, hogy véleményem szerint könyvei a szocialista országban írt legjobb krimik közé tartoznak. Ennek azonban épp az lehet az egyik oka, hogy a lengyel-angol-amerikai szerző meg sem próbálta a "tipikus mai lengyel" krimi megalkotását, helyette olyan világot teremtett, ami teljesen fiktív, s így ma is képes meghódítani az olvasókat.

Magyarul a következő kötetei jelentek meg:
Ki lesz a gyilkos?
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1972
Powiem wam jak zginął, 1959
Kiváló családi gyilkosság néhány szereplővel, sok lélektannal.
A halál beszél helyettem
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1978
Śmierć mówi w moim imieniu, 1960
Színházi rejtély, körmönfont és bezárt szobás.
Ördögi játszma
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1971, 1980
Jesteś tylko diabłem, 1960
Klasszikus angol családi gyilkosságos regény, ördöggel.
Szárnyatlan szárnyalással űztem
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1979
Cichym ścigałam go lotem, 1962
Újabb kamaradarab, néhány szereplős lélektani rejtély.
A Labirintus Úrnője
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1983
Zmącony spokój Pani Labirynt, 1965
Egy régészeti expedíció tagjai között arat a halál, átokkal és sok hazugsággal.
Ahol nincs tízparancsolat
Albatrosz, Magvető, Bp., 1973
Gdzie przykazań brak dziesięciu, 1968
Klasszikus angol rejtély gyarmati emlékekkel, hallgatag indussal.
Magam vagyok a pokol!
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1978
Piekło jest we mnie, 1975
Az esszenciális bezárt szoba esete: a gyilkosság egy repülőn történik.

Képtelen vagyok a fenti regények között dönteni, mivel mindegyiket öt pontosra értékelném egy ötös skálán. Egyszerűen tökéletesek a kezdő, klasszikus idézetektől a környezetábrázoláson és témaválasztáson keresztül a finom humorukig. Az azonban vitathatatlan, hogy A halál beszél helyettem a legszuggesztívebb hangulatú, legtömörebb és legfordulatosabb Joe Alex-krimi, s általában vagy ezt, vagy a Magam vagyok a pokol!-t szeretem a legjobban újraolvasni.
5 csillag (mind a hét)

A továbbiakban a magyar nyelven kiadott másik négy szerző műveiről is szeretnék írni.

Jerzy Edigey: Panzió a tengerparton
Célgömb, Zrínyi, Bp., 1981
Pensjonat na Strandvägen, 1969
Jerzy Edigey: Milliók a bőröndben
Albatrosz, Magvető, Bp., 1981
Walizka z milionami, 1975
A huszadik századi lengyel krimi egyik klasszikusa érdekes módon írt egy ízig-vérig skandináv történetet! Ez a Panzió a tengerparton. Amellett pedig igazi klasszikus krimi egy elzárt helyen bekövetkező, megmagyarázhatatlan gyilkossággal. Meggyilkolják a tengerparti panzió egyik lakóját, egy igen gazdag asszonyt. Magnus Torgnak, az okos nyomozó főhadnagynak számos gyanúsítottal akad dolga: ott vannak a vendégek - a tengerészkapitány, a milliomos, a bankigazgató, az unatkozó feleség, a kikapós özvegy -, továbbá a panziósnő és a cselédség is. Vajon ki lehetett a titokzatos tettes?
Az eseményekről a precíz és kíváncsi rendőrorvos, Nilerud doktor naplójából értesülhetünk, aki remekül ír, bár igencsak lebecsüli a fiatal Magnust. Az egy ponton Agatha Christie talán leghíresebb könyvére emlékeztető nyomozás igazi krimicsemege: nagyon lehet szeretni, miközben rácsodálkozhatunk, hogyan ír egy lengyel angol mintára svéd krimit...
5 csillag
Magyarul még egy könyve jelent meg az írónak (1912-1983), aki egyébként eredetileg a Jerzy Korycki névre hallgatott. Amikor írói nevét választotta, igyekezett tatár származására utalni: állítólag ugyanis az Arany Hordának volt egy Edygeja nevű vezére. Edigey egész életében irodalommal foglalkozott, sokféle műfajban kipróbálta magát, s szívesen fordított szerzője volt a szocialista országoknak. Tragikusan, autóbalesetben hunyt el. A Milliók a bőröndben című könyve talán kevésbé izgalmas krimi, mint a Panzió a tengerparton, ám a megoldásával meglepheti a műfaj bármelyik rutinos rajongóját.
3 csillag

Barbara Krzysztoń: Karolina, ne zavarj!
Fekete Könyvek, Európa, Bp., 1982
Karolino, nie przeszkadzaj, 1976
Ennek a bájos lengyel kriminek sajnos semmit sem sikerült kiderítenem az írójáról. Mindössze három krimije jelent meg a hetvenes években, s ezt az egyet fordították le magyarra. Ez azonban igazán kiváló és nagyon szerethető. Krakkóban vagyunk, a nyári szünet kezdetén. Ewa épp kirándulásra készül az egyetemi évfolyamtársaival, amikor, rádöbben, hogy az indexét egyik tanáránál, a festő Janotánál felejtette. Felszalad hát a férfi lakására: ott azonban holtan fekve találja. És megkezdődik a nyomozás, amelyben Marcin hadnagy mellett a nyomozó kotnyeles, aranyos, mindentudó nagymamája is részt vesz, mégpedig folyamatosan kötögetve és végül helyes vágányra irányítva az eseményeket. A csevegő hangvételű, kedélyes, mégis izgalmas krimi végül egészen sötét és szomorkás véget ér: még szerencse, hogy egy kis szerelem megvigasztalhat olvasás közben. Nagyon jó, humoros, érdekes detektívregény a Karolina, ne zavarj! Ráadásul klasszikus mintákon alapszik: mindenkinek örömet szerezhet az elolvasása, újraolvasása.
5 csillag

Andrzej Piwowarczyk: Királynő?!
Bagoly Könyvek, Európa, 1958
Królewna?!, 1956
A Bagoly Könyvek különleges és tabukat döntögető vállalkozás volt az Európa kiadónál. Puha kötéses, de egységes, szép külsejű és jó szedésű bűnügyi sorozat egy korszakban, amelyik még nem döntötte el, engedélyezi-e a "ponyvát". Szinte azonnal, a (majdnem) új rendszer megszilárdulásakor elindították: 1958-tól 1961-ig állt fenn. Itt jelent meg a fordulat éve óta magyarul először Agatha Christie (két olyan új fordítás, a Temetni veszélyes 1958-ban és a Nyaraló gyilkosok 1959-ben, amelyek azóta is forgalomban vannak), Erle Stanley Gardner (A harcias nagymama 1958-ban, amely új címét kivéve teljességgel azonos volt a háború előtt, a Palladisnál megjelent A kártyás asszonnyal), Ellery Queen (Meghalt a király, 1959) és Wilkie Collins (A Holdgyémánt, 1959). Kísérleteztek új, szépirodalmi ihletéssel író krimiszerzők bevezetésével (Raymond Las Vargnas: A Niagara-rejtély, 1958, Friedrich Dürrenmatt: Az ígéret, 1960, Armand Lanoux: Mit játszanak a hóhér gyermekei?, 1961). És persze válogattak szocialista szerzőktől is: így jelent meg Lev Ovalov háborús története (A rézgomb, 1959) és a Királynő?! Ám úgy tűnik, az olvasóközönség (vagy inkább a hatalom...) még nem állt készen a krimik befogadására, mivel ezután az igényesen szerkesztett sorozat megszűnt. Andrzej Piwowarczyk (1919-1994) regénye mindenesetre a maga jelentéktelenségében is első fecske volt: a legelső szocialista országban született, saját jelenében játszódó krimi magyar nyelven. Írója, a lelkes kommunista, szerkesztő, filatelista és detektívregény-szerző 1956-ban írta meg első regényét a tévedhetetlen és szívesen mesélő Gleb felügyelőről. Ezt követte a Királynő?!, amelyben Gleb egy titokzatos rablóbanda és egy finom női ujjlenyomat nyomába ered, majd még további négy regény. A magyar fülszöveg írója 1958-ban azt állította, a lengyelek annyira szeretik Glebet, hogy többen hozzá fordulnak ügyes-bajos dolgaikkal (ami szép és korai példája volna a "váltsuk ki Isaurát" szindrómának - ha igaz lenne...). Akármi is azonban a valóság, ez a lengyel regény sok szempontból korszakalakotó mű, függetlenül attól, mennyire állja ki ma az idő próbáját. (Alig.)
2 csillag

Ludwika Woźnicka: Fantasztikus bűntények krónikája avagy Különös és hátborzongató históriák
Fekete Könyvek, Európa, Budapest, 1984
Najdziwniejsze i osobliwe zdarzenia czyli Pitaval fantastyczny, 1980
Ludwika Woźnicka rejtélyes és különleges alakja a lengyel irodalomnak. 1924-ben született Varsóban, zsidó családban (eredeti neve Nojfeld, illetve Wicher volt). Ikertestvérével, Zofiával együtt végigbujkálták a háborút, ám végül Németországba hurcolták őket. Túlélték a borzalmakat, hazatértek, s mindketten elvégezték a varsói egyetemet. Zofia elismert irodalomtörténész lett, a Po prostu folyóirat szerkesztője, számos könyv szerzője. Ludwika forgatókönyveket, regényeket és elbeszéléseket írt, köztük ezt a fantasztikus pitavalt. Élete végén azonban súlyos depresszióval küzdött, s 1983-ban Varsóban öngyilkos lett. Testvére látszólag tovább folytatta pályáját, ám három évvel később, Londonban szintén véget vetett az életének. Mire Magyarországon megjelent a Fantasztikus bűntények krónikája, szerzője már nem élt. Pedig ez a gyűjtemény remek irodalmi játék (amely egyébként egy sokkal-sokkal jobb fordítót érdemelt volna...): elmeélen táncoló stílusbravúr, kacérkodás a régi bűnügyi krónikák, az angolszász kísértettörténetek, a klasszikus krimi és a realista elbeszélés kliséivel. Minden történet egy-egy bűneset leírása, amely kezdetben igen misztikusnak tűnik, ám a végén mindig feldereng egy ironikusan valóságos megoldás. Csúf borítója, gyenge magyar szövege ellenére bárkinek ajánlható, aki nemcsak krimire, de egy kis szépirodalomra is vágyik.
5 csillag

Összefoglalva: bár ilyen sokféle ország íróját, s ilyen különböző krimiket nehéz összehasonlítani, az azért jól látható, hogy mind a lengyelek, mind a románok írtak igazán jó szocialista krimiket. Úgy gondolom, hogy Bogomil Rajnov és Joe Alex könyveit nyugodtan lehet a nemzetközi detektívregény-irodalom legnagyobbjaihoz mérni, ám egy-egy könyvével Remus Luca, Octavian Păscăluţă, Nicolae Stefănescu, Jerzy Edigey és Barbara Krzysztoń is kiérdemelheti a krimirajongók tiszteletét. Ludwika Woźnicka pedig marad afféle besorolhatatlan szerző, akinek az ál-bűnügyi novelláin a szépirodalom kedvelői is jól szórakozhatnak.

Linkek
Halál a Vasfüggöny mögött 1. - Elmélkedés a szocialista krimikről
Halál a Vasfüggöny mögött 2. - A magyar szocialista krimi tündöklése
Halál a Vasfüggöny mögött 3. - Csehszlovákia - ahol jó krimi terem
Halál a Vasfüggöny mögött 5. - Szovjet, szocialista és krimi?
Kristóf Attila Dér Ádám-krimijei
Gyürk Sarolta krimijei
Filamér - A múlt legendás magánnyomozója  
Két kicsi krimiíró - kincsek a kacatok közül (Joe Alex és Tom Wittgen)
A Magvető kiadó Albatrosz krimisorozatának kötetei
Az Európa kiadó Fekete Könyvek krimisorozatának kötetei