Valószínűleg ez az írás lesz az utolsó a sorozatból az évben. Épp ezért egy picit bánt, hogy olyan kritikus hangú. Remek könyveket vehettem a kezembe a témában, de valahogy minddel volt egy-egy apróbb-nagyobb bajom. Ezért a cím: az alábbiakban pedig öt olyan könyvről írnék, amely sci-fi, fantasy vagy történelmi fantáziajáték.

Steven Saylor: A fúriák haragja
Agave, 2015
Egy történelmi krimi, ami már talán nem is az. Minél többet és többet olvasok Steven Saylortól, annál inkább távolodik a szerző a leginkább kedvemre való műfajtól, a krimitől... Ami persze nem baj: ha nekem lenne egy olyan remekül megalkotott hősöm, mint Gordianus, a Nyomozó, egy Nyomozó fia, én is rá támaszkodnék. Olvasóként pedig legalább magamnak még azt is be kell vallanom, hogy sokkal jobban tetszett a szinte már detektívregénynek nem is nevezhető, de kalandos, fordulatos, és izgalmas A nílusi rablók, az író előző kötete, mint Saylor a lehető legszigorúbban vett történelmi detektívhistóriája, a 19. században játszódó, megtörtént eseményeket továbbszövő, sőt, létező személyt, az író O. Henryt detektívvé előléptető A holtak méltósága. És mégis: (enyhe spoilerek!) A fúriák haragja egy iszonyatos, valóban megtörtént, ám kevesek által ismert, etnikai alapú tömegmészárlás története, amelyet - lévén, hogy történelmi tény - nyilvánvalóan egyetlen pozitív regényhős sem tud(ott volna) megakadályozni, még Gordianus sem. Ez nagyon el tudja venni a kedvét a regény elolvasásától annak, aki egész véletlenül tudja, mi történt ekkoriban! Tekintve, hogy végig sejtettem, mi következik majd a könyv végén, leginkább csak azt találgathattam, ki fog esetleg a fontosabb mellékszereplők közül megmenekülni a mészárlásból... Ez pedig nem volt valami szívderítő élmény. A korábbi Gordianus-történetek - szólhattak bármilyen kiábrándítóan mocskos vagy korrupt történelmi ügyekről - megadták azt az elégtételt, hogy legalább egy tiszta és okos ember, Gordianus felfedezett bennük egy abszolút igazságot: még ha esetleg nem is hozhatta nyilvánosságra vagy el is kellett titkolnia. De ő - és én, az olvasó - lelepleztük az adott bűnt! A fúriák haragjában viszont Gordianus tudatlan kortársként tévelyeg, elgyalogol a súlyos előjelek mellett és szinte semmit sem tud megakadályozni, hiába a titokfejtés, amelyet a fülszöveg emleget... Így a regénynek nincs meg az a színes és könnyed hangulata, amelyet a tapasztalatlan és bohón fiatal Gordianust bemutató korai időben játszódó regények eddig birtokoltak, viszont a sok sötétséget semmilyen cselekményelem, sőt, Gordianus emberi és mértékletes középkorú alakja sem ellensúlyozhatja, mint a korábban írt, de később játszódó könyvekben. Persze lehet mondani, hogy az idei, félelemmel és terrorral terhes évben kifejezetten időszerű A fúriák haragja témája. De ha arra gondolok, hogy a történelmi eseményről, amely a középpontjában áll, először 2001-ben hallottam egy előadásban, szeptember 11. után, nem tudom, fog-e valaki tanulni belőle...

James Lovegrove: Sherlock Holmes - Lidércnyomás
Szukits, 2015 
Egy könyv, ami igazán remek lehetett volna. Adott egy kiváló brand: a Sir Arthur Conan Doyle által megalkotott Sherlock Holmes és világa. Egy jó író: a saját jogán is legalább a kiváló mesterember címre igényt tartó James Lovegrove. Az újítás vágya: a Titan Books 2011-ben indított, összesen hétkötetes sorozata, amely igyekszik árnyalni a holmesi hagyományokat, akár még egy kis steampunkkal is fűszerezve. Ám az eredmény: egy akciódús és vaskos könyv, amely sem a "régi, jó" detektívtörténeteket nem képes felidézni, sem pedig valami eredetit adni... Szomorúan csinálok rossz reklámot egy kötetnek, amelyre majdnem egy évet vártam lelkesen, ám tény: Holmes és barátja, Watson doktor legalább annyit rohangál, verekszik, esik csapdába és robban fel majdnem benne, mint Guy Ritchie két Holmes-filmjében együttvéve. A sok eseménytől viszont jellemezni már nem marad idő őket: személyiségük csak azért van, mert felidézhetjük, milyenek is voltak az eredeti történetekben. (Meg a két filmben, amely sajnos nagyon erősen hatott a szerző fantáziájára, ellentétben az eredeti novellákkal.) Nyomozni viszont alig nyomoznak ki valamit (nem is igen akad kinyomozni való ebben a cselekményben): egy olyan jelenet van, amelyben Holmes valóban az eszét használja, az is csak három oldal, ráadásul a cselekményhez semmi köze... Kapunk azonban töprengés és nyomok helyett egy látványos főgonoszt és egy rejtélyes segítőt, akik láthatólag tízszer annyira érdekelték Lovegrove-ot, mint két kényszerű főhőse, ám jellemezni, érdekessé formálni már őket sem maradt ideje a sok robbanástól. Ők képviselnék egyébként a gőzpunk irányt is (egyikőjük egyenesen egy különös páncélzattal): ám a könyv borítójával ellentétben a szerző e téren végül nem merészkedett messzebb, mint ameddig Conan Doyle is elmehetett volna, ha keverte volna a saját sci-fijeit a krimijeivel. Végigolvastam a könyvet, még csak nem is untam nagyon: de - félek, két nap múlva már csak a csalódásra fogok emlékezni belőle, mert annyira érdektelen volt. A sorozat következő kötete, Guy Adams Isten lehelete című könyve talán jobb lesz (ez némi misztikummal ígéri keverni a megszokottságot), de mindenképp jobban örülnék, ha olyan Doyle-folytatások is megjelennének előbb-utóbb, amelyekben a Sherlock Holmes nemcsak James Bond egyik álneve. (És azokat valaki olyan fordítaná, aki nem lusta megnézni a Szukits saját kiadású könyveiben (!), mi is a pontos címe a narrátor által felemlegetett, egyes Doyle-féle eseteknek.)

Az Alapítvány barátai
Szerkesztette: Martin H. Greenberg
Galaktika Fantasztikus Könyvek, Metropolis Media, 2015
Egy könyv, amit elvileg nem lehet túlértékelni. A kiadó idei téli újdonsága igazi ajándék Asimov rajongóinak. Az amerikai sci-fi-klasszikus 1990-ben ünnepelte ötvenéves írói jubileumát, s ekkor állította össze régi barátja, sokszoros szerkesztőtársa, Martin H. Greenberg ezt az előtte tisztelgő antológiát. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a mester életéből már csak másfél év van hátra. Ahogy azt sem, hogy mire a tizenhét novellát, valamint Asimov, Mrs. Asimov, Ray Bradbury és Ben Bova elő- és utószavait tartalmazó könyv negyedszázadnyi késéssel napvilágot lát magyarul is, a benne szereplő írók közül további nyolcan elhunynak, mégpedig a legnagyobbak: Ray Bradbury, George Alec Effinger, Frederik Pohl, Poul Anderson, Robert Sheckley, Edward D. Hoch, Hal Clement és Harry Harrison... A "fiatalabbak" névsora is impozáns azonban: a kötetben szerepel még írás Sheila Finchtől, Orson Scott Cardtól, Barry N. Malzbergtől, Mike Resnicktől, Pamela Sargenttől, Robert Silverbergtől, Harry Turtledove-tól, Edward Wellentől, Connie Willistől, George Zebrowskitól. Locus-, Campbell-, Nebula- és Hugó-díjak, életműdíjak és lenyűgöző életpályák állnak valamennyi szerző mögött, s miközben robottörténeteket, Dr. Urth-féle nyomozásokat, Alapítvány-sztorikat és más Asimovokat olvashatunk tőlük (még egy Fekete Özvegy-rejtély is akad), egy-egy történeten ott van maga Isaac Asimov és az adott szerző keze nyoma is. Minden írás tisztelgés Asimov előtt, a műfaj előtt, de egyúttal az adott szerző életműve előtt is... Így azt gondolom, ezt a könyvet nem lehet eléggé túlértékelni: csodálatos, hogy megjelent. Illetve... Jó lett volna, ha az egyes szerzők saját "nyelvét" jól ismerő, tőlük már ezt-azt magyar nyelvre átültető egyes műfordítók kapták volna feladatul a történetek magyar változatának elkészítését... Eleve kizárt, hogy ha egyetlen - akármilyen kiváló - fordító fordítja tizenhét (huszonegy) ennyire különböző és jellegzetes stílusú író szövegét, képes tökéletes munkát végezni. Mégis, a kiadó, amely előszeretettel dob szét bármilyen egyszerzős novelláskötetet annyi fordító között, ahány elbeszélést csak tartalmaz az adott gyűjtemény, ezúttal mind a huszonegy írás magyar szövegét egyetlen fordítóval készíttette el... Ráadásul egy olyan kötetben, ahol a szerzők "asimoviul" beszélnek, talán az is izgalmas lett volna, ha legalább néhány részletet olyan fordító kap meg, aki Asimovtól is fordított már valamit... (Talán valaki úgy érzi, méltatlanul rosszindulatú kritikám túl sokat követel kiadótól-fordítótól. Így csak annyit írok zárásként: jó lett volna, ha egy ilyen történelmi jelentőségű kötetnek nem szerepel már az első oldalán sietségből eredő fordítási hiba. A fényes dolgokra ugyanis nem a csókák, hanem a szarkák koncentrálnak a köztudalom szerint...) Örültem volna, ha ezt a túlértékelhetetlen könyvet értékeli valaki legalább annyira, hogy alaposan átolvassa kiadás előtt. Ettől függetlenül ajánlom olvasásra, különösen pedig a Sávfutó (Sargent), a Gyilkosság Urth-fokon (Wellen), az Egyensúly (Resnick), A meghallott beszélgetés (Hoch) és A robotika negyedik törvénye (Harrison) című novellákat, amelyek a leginkább tetszettek nekem.

Holnap történt
Szerkesztette: Robert Weinberg, S. R. Dziemianowicz, Martin H. Greenberg
Szukits, 2000
Egy újabb remek antológia a gyűjteményembe. Időnként elkap a hév és antológiákat akarok olvasni. Régebben készítettem is a blogon egy összeállítást kedvenc sci-fi antológiámról, ám a Holnap történt - címe ellenére - nem feltétlenül kerülhetne fel erre a listára. Már Lovecraft neve is jelzi, hogy a beválogatott tizenhét novella a sci-fi és a horror határán áll: mégpedig egy kellemes, izgalmas és jól esően olvasható határmezsgyén. Az antológia tehát egyszerre számíthat sci-fi- és rémtörténet-válogatásnak is. Ám még érdekesebb volt számomra, hogy a könyv anyaga elég szépen kétfelé volt osztható: a régi, ódonabb hangulatú és a zabolátlanabb és kísérletezőbb modern rémtörténetekre. Az előbbi kategóriába tartozott a kötet nagy része: Howard Phillips Lovecraft Szín az űrből (1927) című klasszikusa az intelligens borzongatás forrásvidékére vitt el, Frank Belknap Long Jr. Az ezerlábú embere (1927) percekre elhitette magáról, hogy Lovecraft írása, Clark Ashton Smith Yoh-Vombis katakombái (1932) című története a mester egy új, sci-fis arcát mutatta meg, Robert A. Henlein Azokja (1941) bravúros sci-fi volt a félelemről, Robert Bloch Holnap történtje (1943) az apokalipszisről szólt klasszikus eszközökkel, Ray Bradbury Armageddoni álmok (1948) című elbeszélésének látnoki erején pedig még az sem tudott rontani, hogy eredeti címén, Talán álmodniként már létezett egy Borbás Mária-féle, sokkal-sokkal jobb fordítása. (És azóta született egy harmadik is...) Egy kissé kevésbé tetszett Richard Matheson rövid, hátborzongató novellája, a Férfitól és asszonytól született (1950), és Arthur C. Clarke különös Sötétbenje (1950), Philip K. Dick Az álapája (1954) azonban remek volt, hiszen a legősibb gyermekfélelmeket formálta rövid, klasszikus történetté. Bár a felsoroltak közül csak öt írást nem ismertem korábban, így, egy helyen közölve sokkal szuggesztívebbnek és félelmetesebbnek tűntek. Ahogy nagyon élveztem Isaac Asimov A pokol tüze (1956) című írását is, amely pimaszul rövid, két oldalas ötlet. S itt, az ötvenes évekig tartó aranykor termékeként kell felsorolni John W. Campbell Jr. Ki van odakinn? (1951) című kisregényét is, amelyt már régről, az egykori szép emlékű Analógiából ismertem (egy sokkal jobb fordításban, Az izé címen), ám csak most tudtam meg, hogy az ottani Don A. Stuart álnév a sci-fi aranykor nagy szerkesztőjét, kiadóját takarta... Ennyit az első kategóriáról. Mert érdekes módon a második kategória írásait sokkal kevésbé találtam emlékezetesnek: a hatvanas évekből egyetlen írás sem került be a kötetbe, a hetvenesből egy (Dean Koontz: Lidérc Banda,1970), a nyolcvanasból pedig öt (F. Paul Wilson: Lágy, 1984, Clive Barker: A vágyakozás kora, 1985, John Shirley: Jegy a Mennyországba, 1988, Dan Simmons: Áttét, 1988, David Morrell: A narancssárga a gyötrelem színe, a kék az őrületé, 1989). Mindben közös, hogy nagyon izgalmas az alapötletük, ám azután hosszú, abszurd, elnyújtott a megvalósítás. Ez még Morrell-re is igaz, akinek legjobban tetszett az írása az öt szerző közül (csak az a baj, hogy tele van olyan elemekkel, amelyeket már Lovecraft megírt). Összefoglalva: mégis maradandónak tartom az antológiát (amely angolul immár húsz, magyarul pedig tizenöt éves), s másoknak is ajánlom.

L. Sprague de Camp: Manótorony
Osiris Könyvek 26., Cherubion, 1995
Egy könyv, amire véletlenül találtam rá. Conannal való kalandozásaim során jutottam el a szerzőnek (1907-2000) a kimmériai barbárról írott könyveihez: magyarul egy filmkönyv és két másik, Lin Carterrel együtt írt regény látott tőle napvilágot, amelyek minden hibájuk mellett érdemesek lehetnek egy rajongó figyelmére (hiszen hogyan kritizálná őket az, aki nem is ismeri...). Végül aztán érdekelni kezdett, hogy az elszórt novelláktól eltekintve van-e a szerzőnek olyan könyve, amelyet elolvashatok. Így sikerült rátalálni a Manótoronyra, amely a hagyományos (és hagyományosan aránytalan és rossz perspektívájú) Szendrei Tibor-féle borítóval, a helyes Cherubion-külsővel azonnal megnyerte a szívemet. Igaz, az egy kicsit riasztó volt, hogy a borító fennen hirdette, ez a könyv "A "Lefejezetlen király"-trilógia első kötete" - tekintve, hogy sosem jelent meg magyarul semmilyen folytatás... De úgy gondoltam, belevágok. És nem is bántam meg. A csavaros és ironikus sztori Xylarban kezdődik, ahol minden király öt évig uralkodhat - utána lefejezik, levágott fejét feldobják, s aki elkapja, az vezeti az országot a következő öt évben... Épp Jorian kivégzésének napján járunk: ám hősünk a legkevésbé sem szeretné elveszíteni a fejét. Ezért szövetkezik Karadurral, az idegesítően szórakozott és beképzelt, ámde hatalmas mágussal, s megúszva a lefejezést, kalandok sorozatába keveredik sorsa elől menekülve. A könyv, amelyet nagy élvezettel lehet vérbeli fantasynek, de a fantasy közhelyei közül a legtöbb abszurd kifacsarásának is olvasni, igazán lebilincselő, szórakoztató és humoros. Nem új darab: 1968-ban íródott (a trilógia további kötetei pedig 1971-ben és 1983-ban, ami mutatja, hogy - szerencsére - nem szoros, nélkülözhetetlen folytatások). Ez azonban csak annyit jelentett, hogy egészen másképp volt önironikus és kalandos, mint egy mai fantasy. Klasszikus darabként vonult be a könyvtáramba: örülök, hogy rátaláltam.

Linkek
Könyvek és vélemények 1. - Sziporkázó tudomány
Könyvek és vélemények 2. - Szép irodalom
Könyvek és vélemények 3. - Kiváló életrajzok
Könyvek és vélemények 4. - Krónika és lovagregény
Könyvek és vélemények 5. - Aprócskák
Könyvek és vélemények 6. - Nagybetűs izgalom
Könyvek és vélemények 7. - Tíz jó könyvről tíz mondatban
Könyvek és vélemények 8. - Fájdalmas szépirodalom
Könyvek és vélemények 9. - Scolar-könyvek Salinger köpenyegéből
Könyvek és vélemények 10. - Régi és új krimik
Könyvek és vélemények 11. - Különc krimikönyvek
Könyvek és vélemények 12. - Friss történelem
Könyvek és vélemények 13. - Magvas könyvek
Könyvek és vélemények 14. - Első számú legvegyesebb brigád
Könyvek és vélemények 15. - Öt szakszerű kötet
Könyvek és vélemények 16. - Nyári olvasnivalók
Könyvek és vélemények 17. - Bűnös történetek
Könyvek és vélemények 18. - Okos könyvek  
Könyvek és vélemények 19. - Történelmi ötös