Imádok könyvet ajándékozni és könyvet kapni ajándékba.

Az ilyen ajándékozásból háromféle van: a tökéletes meglepetés, a titokzatos módon kitudakolt vágyálom teljesítése és a "rendelésre szállítás" vagy könyvutalvány-átadás. Lobo egyébként egészen más témájú posztjáról ugrott be a gondolat: Uramisten, én mostanában, ha csak tehetném, mindig a harmadik módszerhez folyamodnék, magammal kapcsolatban pedig kifejezetten a kettes és hármas változatnak örülök... Talán kezdek anyagiassá és érzéketlenné válni? Hiszen a legszebb ajándék, amit magunk készítünk (de ez a könyvnél általában nem jön szóba), vagy amit magunk választunk!

Az elmúlt években több ifjú párral is tökéletesen egyetértettem abban, hogy változó, szegényedő és egyre sokfélébb ízlésű világunkban a legjobb nászajándék nem feltétlenül a titkolt, abszolút meglepetés. Igenis praktikus dolog elegáns csomagolásban, esetleg egyéni aprósággal együtt pénzt ajándékozni, amit a házaspár arra költhet, amire vágyik, vagy netán az ifjú pár által előre összeállított listáról kiválasztott dolgok egyikét megvenni. Így elkerülhető a tizennégy kávéskészlet egy időben történő megkapása vagy nagyon divatos mohazöld függönyök bevonulása a fiatal házaspár teljesen kékre tervezett lakásába. Az ember esküvőre nagyobb összeget igyekszik szánni (még ha a nagyobb relatív fogalom is), arra meg biztosan nem vágyik, hogy ezt a summát olyan ajándékra költse (dobja ki), ami aztán a házasoknak valójában nem kell, igazából nem tetszik, netán maga a (be nem vallható) rémálom.

Ugyanakkor a (karácsonyi és egyéb) ajándékozásnál valahogy nem tudok egészen napirendre térni afelett, hogy pénzt ajándékozzam. Szigorúan a könyvvásárlás példájánál maradva: akitől távol vagyok, azok számára hiába kínál fel több könyváruház (pl. a Bookline) e-mailben elküldhető, vásárlási utalványnak megfelelő kupont, e-mailt ajándékozni mégiscsak hülye dolog. Utalványkártyát (pl. amilyet a Libri ad) vagy egyáltalán, bárhol beváltható hagyományos papírutalványt postára bízni necces, mert nem biztos, hogy megérkezik. (És ezzel most nem a postásokat akartam megbántani: mifelénk csak kedvesek járnak.) Nyilván pénzt szintén nem küldhetek borítékban, de nem is utalhatok valakinek azzal, hogy vegyél belőle valami jó kis könyvet karácsonyra, mert ez így nagyon etikettsértő, legalább is családi körön kívül. A legtöbb kapcsolat, amiben ajándékra van szükség, más. Általában tehát marad egy valódi könyv kiválasztása, becsomagolása, elküldése.

Pedig - muszáj bevallani - a könyvek drágák, s ha már a pénzt egy könyvpéldányra váltjuk át, jó lenne, ha az ünnepelt épp arra vágyna és nem másra. Akár 3000-5000 Ft közötti összeget is könnyű költeni, néha akár egyetlen egy könyvre is, így aztán az ember csak nagyon erősen reménykedni tud, hogy a szeretettel kiválasztott kötete sikert arat a címzettnél. Ezért becsülöm azokat, akik nem szégyellősek: rendelkeznek nyilvános kívánságlistákkal (a legtöbb netes könyváruházban van ilyen), segítenek kifürkészni, mi is a szívük vágya (közvetítők, barátok, netán a Moly segítségével), adott esetben hajlandóak megmondani, mit szeretnének. Ajándékbeszerzőként szinte nincs különbség aközött az élmény között, amikor egy olyan könyvet próbálsz meg felhajtani valakinek, amiről tudod, hogy szeretné, vagy egy olyat, amiről fogalmad sincs, végül elég örömet okoz-e. Talán csak az az eltérés, hogy az utóbbi esetben végig ott motoszkál a tudatod mögött, egyáltalán megéri az előjegyzés, kincsvadászat, beszerzés? Vagy csalódás lesz a vége?

Megajándékozottként biztosra mondhatom, én nem érzek különbséget. Illetve sokkal jobban örülök annak, amikor olyasmit kapok meg, amire vágytam, mint ha valaki megpróbál az ajándékával a saját ízléséhez szoktatni (távoli barátoktól szoktam például látványszakácskönyveket kapni: mivel nem lehet őket "elolvasni", főzési tudásom mértéke pedig a hattyú hangjának szépségével vetekszik, az ajándékkapás örömén kívül más öröm egyszerűen nem tud ezekhez a kötetekhez fűzni...). Ha viszont akár kapott utalványból is vásárolok magamnak, mindig följegyzem, kinek köszönhetem, hogy ez vagy az a könyves vágyam teljesült, s évek múlva is emlékszem rá: ahá, a Tutanhamon-album tőlük való, ezt az Austen-életrajzot pedig tőle kaptam... Ha pedig valaki megkérdezi, mire is vágyom, sajnos mindig tudok négy-öt címet mondani, így az, hogy végül mit is kapok meg, tulajdonképpen még ebben az esetben is meglepetés marad...

Persze az ajándékozásnál azért törekvésem, hogy valami személyes is legyen a könyvajándék mellett. S néha vannak nagy találkozások, amikor ugyan nem tudok róla, hogy az ünnepelt erre vagy arra a kötetre vágyik, mégis biztos vagyok benne, ez tetszeni fog neki: ilyenkor persze jöhet a meglepetés, mint ajándékozási megoldás.

Az utolsó tabu viszont, aminek a megsértésében nem biztos, hogy mindenki egyet ért velem, a használt könyv vételéé. Én akkor sem sértődöm meg, ha valaki antikvár kötettel lep meg. Egyrészt bizonyos vágyaim csak így kaphatók, másrészt egy jó állapotú antikvár könyvvel pénzt is lehet spórolni: több jut például a személyes apróságra mellé. Ám sok embertől hallom, hogy számukra használt kötet átadása sértő meglepetés, így én nem ajándékozok ilyet, ha van friss kiadás.

Kíváncsi vagyok, kinek mi a véleménye: szereti-e, ha olyan könyvet kap, amiről valahogy megtudakolták, szeretné-e; ajándékoz-e pénzt, utalványt könyv helyett; vagy ad-e ajándékba jó állapotú használt könyvet?

S hogy miért karácsonyhoz illik ez a téma? Azt hiszem, a blog olvasói közt nincs olyan, aki legalább egy könyvet ne kapna karácsonyra: szerintem ez az az ünnep, amikor előbb-utóbb mindenki eljut a könyvajándékozás nehéz kérdéseihez.

A képek lelőhelye: itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt. Akik pedig úgy gondolják, a fenti eszmefuttatás mérlegelése helyett inkább azokkal kellene foglalkozni, akiknek senki sem ad ajándékot és akik nem juthatnak könyvhöz sem olcsón, sem drágán, ajánlom ezt a három beszámolót és az ekultura.hu kezdeményezését.