Ezzel a bejegyzéssel egy terveim szerint ötrészes sorozatot szeretnék megkezdeni, amelyben a második világháború koráról forgatott, szívemnek legkedvesebb filmjeimet rendezem listákba. A mai tizenhat film klasszikus háborús alkotás: mindegyik harcokat, offenzívákat, harci cselekményeket örökít meg, bár természetesen teljesen eltérő hangulattal és nézőpontokból. Ezt követi a későbbiekben a Harmadik Birodalomról, az ellenállás módozatairól és a holokausztról forgatott szeretett filmjeim felsorolása, majd magyar filmek következnek befejezésül.

Mivel az alábbiakban nem rangsor, hanem időrend szerint írok a filmekről, szeretném leszögezni, hogy az én öt fő kedvencem:
1. A híd túl messze van
2. Sztálingrád
3. A halál ötven órája
4. Ellenség a kapuknál
5. A 10-es különítmény

Pearl Harbor - Égi háború (Pearl Harbor, 2001, Michael Bay)
Helyenként nagyon is a giccsbe hajló, túlontúl heroikus, mégis elbűvölő film Amerika legmegdöbbentőbb háborús tragédiájáról. Rafe (Ben Affleck) és Danny (Josh Hartnett) gyerekkoruk óta jó barátok. Egyszerre jelentkeznek pilótának, kerülnek a nyugalmas és mégis izgalmas Pearl Harborba, és szeretnek bele a gyönyörű ápolónőbe, Evelynbe (Kate Beckinsale)... 1941. december 7-én pedig egyszerre élik át a szörnyű napot, a japánok meglepetésszerű támadását. Nem hagyományos háborús katasztrófafilm, amit az is mutat, hogy Doolittle alezredes különítményének hőstettével, Tokió bombázásával ér véget.

U-571 (U-571, 2000, Jonathan Mostow)
1942-ben játszódó háborús mozi Matthew McConaughey főszereplésével. Tárgya egy amerikai titkos akció, amelynek célja az Enigma egyik példányának megszerzése egy német tengeralattjáróról. Nagyon különös film, ugyanis úgy viselkedik, mint egy többé-kevésbé igaz történet alapján készült mozi, ám annyi engedményt tesz a kommerszfilm-ízlésnek, hogy a végén ráismerni sem lehet a cselekmény elemeire. Ennek ellenére engem lebilincselt a hazafisággal kapcsolatos kérdésfelvetése, Thomas Kretschmann pedig mint az elfogott német kapitány sokkal többet játszik el, mint egyszerűen fanatikus nácinak megírt szerepe engedné.

A midwayi csata (Midway, 1976, Jack Smight)
Szinte ismeretlen rendező munkája, ám izgalmas, kiválóan fényképezett és nehéz kérdéseket felvető film az 1942. júniusi nagy hadműveletről, az első támadásról, amellyel Amerika visszavágott Japánnak, s egyszer s mindenkorra megakadályozta, hogy a szigetország amerikai partraszállásról álmodozzon. A repülés, a kémkedés és a stratégia történetében egyaránt fontos pillanat hősies, híres és nagy színészeket (Henry Fonda, James Coburn, Robert Mitchum) felvonultató, Charlton Heston főszereplésével készült eposzában egyúttal a háború keltette faji gyűlölet is megjelenik, például az amerikai japánok táborokba telepítése.

Das Boot - A tengeralattjáró (Das Boot, 1981, Wolfgang Petersen)
A klasszikussá vált német filmeposz maga a tökéletes klausztrofóbia: a háború összes nyomasztó, elrettentő, és karosszékből máskülönben elképzelhetetlen élményét a néző elé állítja. A film nagy részében a német tengeralattjárón zajlanak az események, amelyet veszélyes, gyilkos küldetéseire olyan kapitány irányít (Jürgen Prochnow), aki igyekszik hű maradni az emberihez, a hazájához, a parancsához és a becsületéhez: csakhogy ez szinte lehetetlen feladat. A várakozás hosszú percei és a támadás rettenetes, pánikkal teli képei leszámolnak a patetikus mítoszokkal: szép háború, csinos hadmozdulatokkal csak a könyvekben létezik.

Sztálingrád (Stalingrad, 1993, Joseph Vilsmaier)
Provokatív, ám klasszikussá nemesedő alkotás: német szembenézés a háború legnagyobb német vereségével. Tökéletes, könyörtelen következetességgel elmesélt filmes tragédia a legjobb német színészek, köztük Thomas Kretschmann főszereplésével. 1942-től kísérhetjük figyelemmel néhány katona sorsát, akiket átvezényelnek a keleti frontra, a Sztálingrád elleni támadás résztvevői közé. A szervezetlenség, gyűlölet, embertelenség és értelmetlenség pokoli világában minden érték megszűnik létezni. Sem a barátság, sem a szerelem, sem a katonai hierarchia, sem a humanizmus nem képes visszaadni elveszített embervoltunkat.

Ellenség a kapuknál (Enemy at the Gates, 2001, Jean-Jacques Annaud)
Sztálingrád másképpen: orosz szemszögből mesélve, és a mesterlövészek távolról dicsőséges és izgalmas, közelről lélekgyilkos és embertelen párharcára leszűkítve. A film a valóban élt szovjet mesterlövész, Vaszilij Zajcev (Jude Law) élettörténetéből meríti témáját, azonban legnagyobb ellenfelével, a német König őrnaggyal (Ed Harris) való macska-egér harcának bemutatása inkább példázat, mint biográfia. A film értékét a propaganda erejének és hazugságának kiváló ábrázolása és a hátország szenvedéseinek bemutatása adja, olyan színészek segítségével, mint Joseph Fiennes, Rachel Weisz és Bob Hoskins.

Vaskereszt (Cross of Iron, 1977, Sam Peckinpah)
Igazi háborús klasszikus: kegyetlenül igaz, könyörtelen, sötét, mégis kiváló tempójú alkotás. Ahogy Peckinpah westernjei sem hagyományos vadnyugati történetek, ez sem egyszerű háborús film: hatalomvágyról, kapzsiságról, gyávaságról és fanatizmusról bármely történelmi környezetben lehet mesélni, itt azonban 1943-ban, a keleti fronton vagyunk. A különleges egységet vezető Steiner őrmester (James Coburn) igyekszik becsületes maradni egy becstelen világban. Új felettesének azonban semmi sem számít: Stransky százados (Maximilian Schell) bármit feláldozna a katonai becsületet jelképező Vaskeresztért.

Szahara (Sahara, 1943, Korda Zoltán)
Egyik kedvenc régi háborús filmem Humphrey Bogart főszereplésével készült, ráadásul nem sokkal az El-Alameinnél aratott szövetséges győzelem után. A történethez érdekes módon egy szovjet kisfilm adta az ötletet, rendezője pedig a magyar Korda Zoltán. A film főszereplői egy tank kezelőszemélyzete, akik egységüktől leszakadva, üzemanyag és vízkészletek nélkül, elveszetten törnek előre a sivatagban, hogy szövetséges egységekre találjanak. Bogart és katonái tipikus és érdekes alakokkal találkoznak: brit tiszttel és gyarmati bennszülött katonával, olasz hadifogollyal és lezuhant náci pilótával. Vajon mi lesz a sorsuk?

A 10-es különítmény (Force 10 from Navarone, 1978, Guy Hamilton)
A magyarul számos címen bemutatott mozi igazi folytatásfilm. Arra épít, hogy mindenki ismeri a Navarone ágyúit Gregory Peck és David Niven főszereplésével. Ám ez a második rész jóval kisebb pénzből készült el, s benne Mallory kapitányt Robert Shaw, a robbantásszakértő Millert pedig Edward Fox alakítja. A történet azonban számomra sokkal izgalmasabb és rongyosabbra nézhetőbb, mint az eredeti filmé: a főhősök célja segíteni a jugoszláv partizánoknak és felrobbantani egy elméletileg elpusztíthatatlan hidat, valamint megkeresni és likvidálni egy áruló német ügynököt. További főszereplő még Harrison Ford, Barbara Bach és Franco Nero.

Bíborsivatag (The Purple Plain, 1954, Robert Parrish)
Bár igen régi lévén, egy kissé túlságosan el van foglalva a csodálatos színes technikával és a távoli vidék egzotikumával, mégis példamutatóan szép és maradandóan bölcs film az egyéni helytállásról, arról, hogy mit is jelent valójában a hősiesség. Gregory Peck repülőszázad-parancsnokot játszik, akinek semmi sem drága a győzelemért, még a saját élete sem. Burmában is a halált keresi, amikor azonban látszólag rálelne, hiszen két társával lezuhan a dzsungelben, s a megtalálás reménye nélkül, két sebesülttel marad magára, felébred benne az életösztön és a valódi heroizmus. Nekivág tehát a bíborsivatagnak...

A leghosszabb nap (The Longest Day, 1962, Ken Annakin, Andrew Marton, Bernhard Wicki, Darryl F. Zanuck)
A két Oscar-díjat elnyert, monumentális (három órás) mozifilm óriási pontossággal és adatgazdagsággal, nemzetközi sztárok sokaságával mutatja be 1944. június 6-ának, a normandiai partraszállásnak az eseményeit. A Cornelius Ryan könyvéből készült forgatókönyv alapján három (valójában négy) rendező által leforgatott jelenetekben minden hadi színtér bemutatásra kerül, s több szereplő is valós anyanyelvén beszél, ezzel is fokozva a film valósághűségét. A főbb szerepekben Henry Fondát, John Wayne-t, Robert Mitchumot, Sean Conneryt, Richard Burtont látni. Ez minden idők legklasszikusabb D-nap-mozija.

A híd túl messze van (A Bridge Too Far, 1977, Richard Attenborough)
A film a partraszállás utáni legnagyobb szabású és legtragikusabb szövetséges akció, az 1944. szeptemberi Market Garden hadművelet kudarcát mutatja be. Ha sikerül a szárazföldi erők ejtőernyősök előkészítette támadása, talán hamarabb véget ér a háború. A leghosszabb naphoz hasonlóan Cornelius Ryan művéből írt film olyan színésznagyságokat vonultatott fel, mint Sean Connery, Gene Hackman, Edward Fox, Michael Caine, Michael Byrne és Anthony Hopkins. Én talán ezt a filmet szeretem a legjobban a klasszikus mesterhármas (A leghosszabb nap, A híd túl messze van, A halál ötven órája) darabjai közül.

Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan, 1998, Steven Spielberg)
Mélységesen elgondolkoztató film az emberi élet értékéről és a háború embertelenségéről. John Miller századosnak (Tom Hanks), aki éppen túlélte a partraszállás poklát, csapatával rendhagyó küldetésre kell indulnia. Meg kell találnia James Ryan közlegényt (Matt Damon) és kimentenie az első vonalakból, hogy hazaküldhessék már három bátyját gyászoló családjához. A film eseményeit csakis a kutatás stációi rendezik egységbe, egyébként széles, lenyűgöző és bűntudatra meg sírásra ingerlő tablóját adják a D-nap és az azt követő nyugat-európai harcok jellegzetes szereplőinek és jeleneteinek.

A halál ötven órája (Battle of the Bulge, 1965, Ken Annakin)
Ken Annakin e filmmel folytatta A leghosszabb napban megkezdett útját. Ezúttal 1944 telére repíti vissza a nézőt, amikor a németek megindították az utolsó, elképesztő méretű, kétségbeesett offenzívát az Ardennekben. A filmnek német főhőse is van, még kiegyensúlyozottabbá és drámaivá téve az események ábrázolását: Hessler ezredes (Robert Shaw) alakjának megrajzolásához sokat merítettek Joachim Peiper életéből. A további főbb szerepeket (a nemzedéke szinte minden remekbe szabott háborús filmjében feltűnő) Henry Fonda, valamint Robert Ryan, Telly Savalas, Charles Bronson és Dana Andrews játsszák.

Drezda - A pokol napjai (Dresden, 2007, Roland Suso Richter)
A film kakukktojás a felsorolásban, mivel a televíziónak készült. Ennek ellenére itt a helye: először is németek forgatták saját történelmükről, és látvány- és történet szempontjából is pazarul sikerült, másrészt léptékét tekintve egy kis vágással talán moziban is megállná a helyét. Kiváló színészek elevenítik meg Drezda 1945. januári bombázásnak rettenetes időszakát: John Light a német földön lezuhanó, bujkáló angol pilóta, Felicitas Woll a minden józan ész ellenére az angolba beleszerető német ápolónő, Benjamin Sadler a habozó német értelmiségi szerepében elsőrangút alakít. A film minden melodrámai részlete ellenére is maradandó élményt nyújt.

A nagy mentőakció (The Great Raid, 2005, John Dahl)
1945 legsikeresebb mentőakciója során a rangereknek több mint félezer amerikai hadifoglyot sikerült kiszabadítani egy japán hadifogolytáborból. A film ezt a történetet mondja el. Szerencse, hogy nem a legtökéletesebben sikerült: a diadalmas és szuperamerikai mentőakció mellett jelentős hangsúlyt kapott benne az is, hogyan próbálnak túlélni a hadifoglyok, s hogyan próbálnak ellenállást szervezni a japán megszállók ellen. E szál szépségéről és tragikumáról olyan színészek gondoskodnak, mint Joseph Fiennes és Connie Nielsen, James Franco és Benjamin Bratt pedig a film akciórészének izgalmaiért felel.

Akiket a háborúban a hősiesség és a bajtársiasság érdekli, nézze meg a Hart háborúját (Hart's War, 2002) Bruce Willisszel és Colin Farrell-lel. Aki különleges tengeralattjárós filmre vágyik, annak érdemes megismernie a Moriturit (1965) Marlon Brandoval és Yul Brynnerrel. Aki szívesen megnézné Bogartot egy rendhagyó háborús filmben (Claude Rains és mások  társaságában), válassza a Passage to Marseilles (1944) című, mozgósító erejű alkotást. Aki szeretne látni egy a háború alatt készült kiváló filmet a burmai harcokról, annak a Burma-hadműveletet (Objective, Burma!, 1945) ajánlanám Errol Flynn főszereplésével. Aki modernebbet akar nézni az utolsó nagy német ardenneki offenzíváról A halál 50 órájánál, annak tetszhet a Hősök háborúja (Everyman's War 2009) csupa névtelen, ezért nem sztárolt színésszel, és a hangsúlyozott valóságábrázolással. Aki pedig drámaibb és klasszikusabb filmre vágyik japán hadifogság-témában A nagy mentőakciónál, annak természetesen látnia kell a Híd a Kwai folyónt (The Bridge on the River Kwai, 1957). Szép és izgalmas kalandfilm még a Navarone ágyúi (The Guns of Navarone 1961), A sas leszállt (The Eagle Has Landed, 1976) és a Tű a szénakazalban (Eye of the Needle, 1981).
Vallomással tartozom még: ki nem állhatom a Tora! Tora! Tora!, a Levelek Ivo Dzsimáról, A dicsőség zászlaja, a Kelly hősei és A piszkos tizenkettő című - egyébként klasszikus és különleges - háborús filmeket. Ezért elnézést kérek a rajongóiktól...