Írónő, meseanyó, giccsgyáros - Hedwig Courths-Mahler, a szerelmes regény mestere
Kezdetben volt a romantika. Aztán megkopott, kiürült, s maradt - a giccs. Ha van értelme a szórakoztató irodalom és szépirodalom megkülönböztetésének, akkor az az, hogy a giccs kizáródjék a "rendes" irodalom köreiből. A szerelmes regény műfajának megjelenése ekkorra, 1860 körülre tehető: a romantika sokszor már túlérett, ám kliséi, szereplői, helyzetei leegyszerűsödve, megszépülve tovább élnek egy olvasóbarát, s új társadalmi rétegeket, az alsó középosztályt, s a kispolgárt is elérő regényfajtában. Különösen Németföldön, ahol a romantika Hoffmann és kortársai után már nem virágzik olyan nagyot másodjára, mint Victor Hugo és Jules Verne Franciaországában, gyorsan kialakul a főképp női, szerelmes történet receptje, s megjelennek a műfaj első művelői is, amilyen a hihetetlenül sikeres E. Marlitt (1825-1887). A thüringiai születésű, világlátott, hercegi udvarban nevelkedő, zenei tanulmányait süketsége miatt feladni kényszerülő írónő igazi, romantikus személyiség, aki 1865-ben publikálja első regényét a lipcsei Gartenlaubéban. Jól végződő, érzelemdús, hercegek-grófok-bárók közt játszódó, félreértésekkel teli történeteinek kiskorától olvasójává válik egy thüringiai lány, akiből több mint harminc év múltán hasonlóan népszerű írónő lesz. Szerelmesregény-írónő. Ő Hedwig Courths-Mahler, rajongóinak csak HCM.

Hosszú, hosszú élet

Hedwig Courths-Mahler hosszú életének két határévszáma 1867 és 1950. Ebben a 83 évben Németföld annyi változáson megy keresztül, mint más országok évszázadok alatt. Amikor Ernestine Friderike Elizabeth Mahler Thüringiában megszületik (a magyar kiegyezés évében), már több mint ötven éve megszűnt a Német-Római Birodalom és a császári cím, de még nem létezik az egységes Német Császárság: a kis hercegségek, a széttagoltság, a független államocskák virágzásának és romlásának ideje ez. Amikor meghal, már egy éve kettészakadt az I. és a II. világháborút is vesztesként befejező, Hitler alatt és által végképp tönkretett Németország: Hedwig Courths-Mahler már az NSZK-ban hal meg, bár 15 éve ki sem mozdult Bajorországból.

Az írónő életéről nehéz valódi adatot találni, mivel a legendák köde mindent beterít. Akitől szerelmes regényeket olvasunk, annak az életét is szeretnénk rózsaszín álomnak látni tele tanulságokkal és olyan befejezéssel, amelyben a sokat szenvedő jó elnyeri jutalmát. Ha az ember kézbe vesz egy modern kiadású Courths-Mahler-zsebkönyvet, a hátlapon a következő életrajzi összegzést találja az írónőről: "Nagyon egyszerű körülmények közül származott, Lipcsében eladónőként dolgozott, és tizenhét évesen írta első regényét." Ezzel szemben a füzetsorozat bellapján 2001-ig szereplő közlés szerint: "...szegénységben nőtt fel, és cselédlányként kemény munkával kereste kenyerét. Fiatalon férjhez ment, két gyermeket szült. A család boldogságban, de nagyon szegényen élt. Küzdelmes út vezetett a felemelkedéshez... Érett asszony korában kezdett el írni, és hihetetlen termékenységgel ontotta elbűvölő történeteit." Cselédmunka vagy a jóval előkelőbb eladónősködés? Tizenhét évesen író csodagyerek vagy érett asszony írónő? Természetesen ez is, az is, de e két példa mutatja, hogy attól függően, milyen az olvasóközönség, Courths-Mahlert is olyanná lehet formálni, amilyenné csak akarjuk. (1)

Arról ritkábban esik szó, hogy egy cselédlány házasságon kívül született gyermeke volt (2), akit prostituálttá váló anyja háromévesen gondozásba adott, s csak 1881-ben, miután a lány elvégezte szerény iskoláit, vett rövid időre ismét magához. Weissenfelsi, vidéki élete után a zajos és nagyvárosi Lipcsében lett cseléd, felolvasónő, később pedig gyakorló eladó egy csipke- és szalagüzletben, majd egy kalaposnál. 1889-ben ment feleségül Fritz Courthshoz, aki dekoratőrként dolgozott, s közben festett. A házaspárnak két lánya született, Margarete és Elfriede (Friede). A család sokat költözött, Halléban, majd Chemnitzben próbáltak egzisztenciát teremteni, ám végig nagy nyomorban éltek. Ekkor kezdett Courths-Mahler ismét írni. Lánykorától szeretett történeteket kitalálni és lejegyezni - egy rövidke ezek közül meg is jelent egy helyi lapban 1884-ben -, ám ezek még távol álltak későbbi műveitől: sokszor végződtek tragikusan, s a mindössze négy osztályt végzett írónő a stílusát és szókincsét is sokat fejlesztette, míg végül megszületett első igazi regénye, a Fény és árnyék, amely 1904-ben jelent meg a Chemnitzer Tageblattban, s valóban írónőt csinált Hedwig Courths-Mahlerből. (Ide tartozik az a legenda, hogy a Hedwig írónevet egy 11 évesen látott cirkuszi műlovarnőt utánozva választotta.) Miután férjének is sikerei lettek - a párizsi világkiállításon például elnyert egy ezüstérmet -, Courths-Mahler pedig az iparváros és a környék népszerű szerzőjévé vált, a szolid jómód és a társadalmi elismertség mellett az írónő elkezdhette magát a művelt művésztársaság tagjának érezni. Egyre többet járt színházba, operába (utóbbit lánykora óta szerette, különösen az érzelmes, tragikus, nagyromantikus műveket). Az álvőlegény című regényért (amely egyik kedvencem) már 2400 márka honoráriumot kapott: az anyagi biztonság megteremtése sokat jelentett, mivel férje így a festészetnek kezdhetett élni.

Amikor a család 1905-ben Berlinbe, a fővárosba költözött, a siker elkísérte a szászföldi, vidéki írónőt. Miután megszabadult az első ráakaszkodó, őt kiszipolyozó ügynökétől, a Berliner Hausfrau folyóirat, a berlini Ullstein és a lipcsei Rotbarth kiadó megbecsült szerzője lett. Számos művét dolgozták át népszínpadra, jó néhányat a Berliner Hausfrau által szervezett délutáni "háziasszony-matinékon" mutattak be. 1912-es Nincs visszaút című regényéből egymillió példány kelt el. Kipróbálta magát álnéven, Relham, H. Brand, Gonda Haack és Rose Bernd név alatt is megjelentetve köteteket, amelyek szintén kelendőnek bizonyultak. Művei Svédországban és Amerikában is nagy sikert arattak. Bár a világháború utáni infláció semmivé tette addig összegyűjtött vagyonát, s így 1923-ban szinte újrakezdte írói pályafutását, új témákkal, új ízléshez alkalmazkodva, ismét közkedveltté vált, vagyont szerzett, s immár a berlini társaság is befogadta a mindvégig kispolgári, enyhén vidékies életet élő írónőt. Műveiből továbbra is színdarabok, majd mozifilmek készültek. 1935-ig élt Berlinben Karlshortban, majd Charlottenburgban. Ekkor azonban - alapvetően a nemzetiszocialisták előretörése miatt - átköltözött Bajorországba a Tegernsee melletti Mutterhof házba.

Életének ez az időszaka különös és vitatott: az írónő ugyanis végül belépett az NSDAP-be (igaz, 916 398-as, vagyis rendkívül késői számmal), társaságban jó kapcsolatot ápolt Siegfried Wagnerrel stb. Azonban a nácik már 1935-től folyamatosan zaklatták, kifogásolva regényeiben azt, hogy nem mutat be pedagógiai szándékkal nemzetiszocialista, árja embereket, sőt, hősei egy része nem is felel meg az északi, nordikus embertípus követelményeinek. (3) Végül nemkívánatos írónak minősítették, s elvileg betiltották regényei utánnyomását és árusítását, bár a tiltás teljesen sosem valósult meg. (Sőt különös módon 1942-ben a birodalmi rádió engedélyt kapott, hogy műsorral ünnepelje a még mindig betiltott írónő 75. születésnapját.) Félzsidó származású volt vejét megölték a háború alatt, másik vejének és lányainak is üldöztetésben volt része, Friedét két évre börtönbe is zárták. Mindenesetre a háború után eszébe sem jutott visszaköltözni a fővárosba: haláláig bajorországi elvonultságában élt. A harmincas évek végétől már nem írt több regényt, ám még így is 18 kidolgozatlan regényvázlat maradt utána. Élete nagy részében cukorbeteg volt, ennek ellenére 83 évet megélve, csendesen halt meg saját otthonában.

208 művet hagyott hátra, tehát hihetetlenül termékeny író volt. Regényei mind Courths-Mahlerek (ezt a köznévvé váló tulajdonnevet gúnyolták kortársai Kurz-Mahleurnek), ám mégis sokfélék. Van rövid, kalandos, humoros története, amilyen a szellemes A dollárherceg jegyese vagy a menyasszony-szelídítős, kifejezetten habkönnyű Dorothyért mindent! Vannak bonyolult szerkesztésű, három-négy szerelmespárt mozgató nagyregényei, amilyen az örökséghajhászós Csalogány vagy a családregény-szerű A Rodenbergek öröksége. Írt hosszadalmas becsületdrámát, amilyen a (számomra érthetetlenül) nagy sikerű Nincs visszaút, s rövid lélektani ihletésű történetet, mint a Csendes tó. Krimiszálak szövik át a Griseldis álmát és a Jutta megváltását, a Szép ismeretlen és a Drága lányka félreértésekkel, szellemes párbeszédekkel teli jelenetei pedig helyenként színpadra termettek. Aki gyűlöli, cselédirodalomnak nevezi munkáit. Aki szereti az igényes irodalmat, giccsnek látja műveit. Tény azonban, hogy életművében sokféle, s sokféleképpen megírt mű található: idővel változékony, a korral konzervatív módon, de együtt haladó szerzővé küzdötte fel magát. Giccsszerzővé.

A giccsről

De vajon mi is a giccs? Nem találtam még olyan remek és elfogulatlan összegzést a témáról, mint Komlós Aladáré. Ő ezt írta a giccsről: "Éppúgy külön fajtája a szépnek, mint a fenséges vagy a bájos, amelynek mivoltán régi esztétikusok törték a fejüket. (...) mindig igen érzelmes, sőt mindig a legszentebb érzéseket akarja közvetíteni; csak az a baj, hogy túlságosan könnyen juttat ezekhez az érzésekhez. (...) Giccs háromféleképpen jöhet létre: a kifejezésmód, az abban foglalt érzelmek, vagy az abban foglalt világkép meg nem engedett olcsósága révén." Példákkal is illusztrálta megállapításait, s ezek szerint a giccsre jellemző kifejezésmód banális, az érzelmek látszólag költőiek és előkelőek, de "csak testetlen árnyuk rezeg fel a lélekben", a világkép pedig hamis, mert nem néz szembe a társadalom valóságával.

Azt hiszem igaza van. S az is vitathatatlan, hogy a Courths-Mahler regények teljes mértékben megfelelnek a fenti definíciónak. Távol álljon tőlem, hogy mentegessem Courths-Mahlert, megpróbáljam bebizonyítani, hogy műveit egy lapon kellene emlegetnünk Thomas Mannéival, vagy hogy rámutassak kliséinek klisétlenségére. A mentegetőző reflexiókat különben már maga az írónő is megírta: hiszen miközben sikeres volt, közkedvelt, s érezhette olvasóinak őszinte (persze, talán naiv) szeretetét, a korabeli lapok folyamatosan támadták, mégpedig kemény és kérlelhetetlen érvekkel. Mai életrajzaiban aztán gyakran idézik ezeket a válaszmondatait, bizonyítván, hogy az írónő fölötte állt önmagának és műveinek, szinte ironikus, elidegenítő szemüvegen át nézett történeteire: "Nem törekszem magasabbra. Úgy írok, hogy mindenki értsen. Végtére a kevésbé műveltek is tudnak olvasni." "(Én csak) néhány gondtalan órát szeretnék szerezni olvasóimnak". "Meséket találtam ki nagy gyerekeknek." Ilyen és ehhez hasonló idézetek sorjáznak a biográfiákban, sőt az utóbbi mondatra épül a Bastei egész reklámkampánya, amely rendszeresen "meseanyó"-ként, a "felnőtteknek írt szép mesék" alkotójaként emlegeti Courths-Mahlert (ld. Märchen für Erwachsene, Meisterin des Happy-End stb.). A csúcspont a történet a lelkesen szobájába zárkózó, megzavarást nem tűrő írónőről, aki így búcsúzik, mielőtt belekezd napi munkájába: "Ne zavarjatok. Giccset írok, loknival."

Csakhogy nehéz elhinni ezt a posztmodern skizofréniát egy olyan asszonyról, aki állítólag úgy bírta rá vőlegényét, hogy végre bátran megkérje a kezét, hogy kimásolt egy sort kedvenc szerelmes regényéből, s Fritz Courths ablakára tette szívecskés borítékban. (Az ötletet a kimásolt levéllel majd A végzetes levél főszereplői is alkalmazni fogják.) Minden életbölcsessége, hihetetlen tanulékonysága, és félelmetes írótehetsége ellenére Courths-Mahler maradt, aki volt: törekvő kispolgárasszony, aki kiváló konyhát vezet, jó, fölfelé tekintő házasságot szeretne összehozni a lányainak, nem szeret "illetlenkedésről" szóló modern regényeket olvasni, de szívesen jár moziba, s nehezen fogadja el, hogy az önállóságra törekvő lányok mindenféle munkát elvállaljanak,  közben mégis szívesen beszél, ír arról, hogy a nőknek jogokat kell kapni. A sikeres írónő sosem volt igazán jó üzletasszony, a berlini, nagyvárosi életbe lelkesen, ám a vidéki kispolgár teljes naivitásával vetette bele magát, s talán épp ez kímélte meg végül attól is, hogy be lehessen kergetni a politika sötét útvesztőibe. Courths-Mahler, akinek sírkövére A munka nemesít szavakat vésték, bizonyára kritikusan tekintett magára (ezt mutatja jó érzéke a megújuláshoz, a szemlélet- és szereplőkörváltásokhoz), de biztosan nem pusztán olyan írónak látta magát, aki regényeivel csakis gyakorlati funkciót (unaloműzés, elringatás) tölt be az unatkozó, elvágyódó háziasszonyok életében. Az az író, aki az Együtt a csúcsra című regényében gyakorlatilag saját vágyott jövőjét írta meg kerekre és mosolygósra főszerepben a tanárnővel (ő maga egész életében bánta, hogy maga nem tanulhatott), aki titokban írt regényeivel legyőzi élete kisszerűségét, a csúcsra jut, vagyont szerez, s férjét az elhallgatott nevű mecénás szerepében külföldre juttathatja, hogy ott nagy festővé váljon - kellett, hogy higgyen e "hatodromantikában", a giccsben. (4) Saját élete, ízlése így valamelyest hitelesíti regényei világát.

A helyzet azonban bonyolultabb. Ha visszafordulunk Komlós Aladárhoz, ő így fogalmaz. "A polgárság, amelynek fenntartó erénye kezdettől fogva a józan és óvatos szorgalom volt, mindig lúdbőrző háttal és keresztet vetve gondolt az érzés és látás merész kalandjaira, a mai gépvilágban pedig még jobban elfojtja érzéseit, mint valaha, - csoda-e, ha imádja a giccset, amely egy-egy percre vagy órára elhiteti vele, hogy nagy érzéseket él át és új képekben gondolkodik?" Elhagyva az iróniát, megfogalmazódik itt, hogy a polgárság, a polgárosodás - úgy tűnik - együtt jár a giccs megjelenésével, terjedésével. Nemcsak az "igazi" irodalom, a kísérletező-értéket-hozó-örök szépirodalom, de a bestseller, lektűr, ponyva, s a kettő határesetei is megjelennek az irodalmi palettán, mert mindenki olvas és mindenfélét olvas. A 19-20. század egyik csodája, hogy - amennyiben meg tudod fizetni és meg tudod érteni - olvasóként minden nyitva áll előtted: az eltérő műfajok, a különféle esztétikai kategóriákba besorolható írások, a klasszikusok és a modernek, a füzetes regények és a Nobel-díjas szerzők művei. Úgy érzem, egy kissé ma is ilyen világban élünk. Courths-Mahlernek ott voltak a fess katonatisztek, vagyont szerző munkások, előkelő tartású hercegek, elcserélt grófnők, örökössé váló szegény őrnagylányok és Hamupipőkeként élő, elszegényedett rokonok, Komlós Aladár 1931-ben a vezérigazgató és a titkárkisasszony szerelmén fanyalgott (lásd Meseautó, 1934), ma pedig olvashatunk például szegény, tévelygő jó vámpírokról, akik mégis betagolódhatnak a társadalomba, sőt, megtalálhatják a szerelmet is. Utóbbi példával nem a vámpírsztorik kedvelőit akartam megbántani, hiszen rengeteg remek vámpírregény létezik, nem egy - szerintem - "igazi" irodalom. Csak éreztetni kívánom, hogy ma is - már nem mint kispolgárok, hanem mint átlagolvasók, s immár nem társadalmi, hanem globálisabb tálalást igényelve - szívesen olvasunk "szép" történeteket. Ebből azonban az következik, hogy - talán nem is olyan irtandó és rettenetes az irodalmi giccs, feltéve, ha nem válik fogyasztása, termelése mértéktelenné.

Nyilván nem tanácsos pusztán Courths-Mahleren élni. Mint ahogy Shakespeare-en, Tóth Krisztinán vagy Umberto Econ sem. A változatosság tényleg gyönyörködtet. Ám felesleges bocsánatot kérni magunktól, ha megkívánunk némi HCM-et. Ha ugyanis az ember mellé teszi kortársai, pl. Maurice Dekobra (5) vagy Georges Ohnet műveit, érezni, melyik az elavult. Igen, minden Courths-Mahler giccses. Ám cselekményes, csattanós, helyenként humoros-anekdotikus történetei többnyire túlélnek, szemben Dekobra botrányosnak szánt, ma azonban megmosolyogtatóan, kínosan pedáns, egzotikus félerotikájával (mellek igen, combok nem...) vagy A vasgyáros Karinthyt gyilkos paródiára ingerlő hosszadalmas, céltalan szenvelgéseivel és kimerítő környezetleírásaival. (Persze, Courths-Mahlernek is megvannak a maga érzelgős, "nem találom az utat a másikhoz" regényei, ám még az olyan látszatproblémás történeteket is, mint a Házasságból szerelemé, gyors menetű és kedélyes megformálás jellemzi, a mű terjedelme pedig ötöde Ohnet legendás könyvének.)

Ami azonban Courths-Mahler műveinek nagy előnye, hogy bár Marlitton nőtt fel, nagy előde hosszú, ma már sokszor vontatottan érzelmesnek tűnő, hatalmas érzelmi hullámzásokkal tarkított romantikus történeteit, közhelyeit a maga képére formálta. Megtöltötte jó adag gyakorlatiassággal, egyedi, érdekes részletekkel, humorral, jó érzékkel kreált párbeszédekkel, s végül olyan könnyed, többnyire rövid művek születtek meg, amelyek azon túl is érdekesek lehetnek, hogy az ember kellemes, langymeleg, rózsaszínű pocsolyájában üldögélve úgy érezheti olvasásukkor, mintha valójában az érzelmek viharos tengerén hajózna...

Mire jó egy Courths-Mahler?

Világábrázolás

A Courths-Mahler regényeket elméletileg olyan embereknek szánták, akik többségében tanulatlanok, de nyitottak az új, polgári világ vívmányaira. Didaktikus szándékot nemigen lehet kiolvasni belőlük, ennél Courths-Mahler sokkal jobb író volt, mégis vannak olyan kötetek, amelyekből elvileg lehetne tanulni (ha szobalány lennék az 1920-as években). A mai olvasónak is érdekes lehet ez a világábrázolás. Lebilincselő például a német-amerikai születésű lány és a becsületes útimarsall szerelméről szóló Elátkozott sziklák európai körútja. Miközben végigolvassuk a veszélyes kalandokat, s egy bonyolult érzelmi históriát, egyúttal bekalandozhatjuk a kor Európáját is, látva, mit nézett meg belőle (gondolom, egy korabeli, harmincas évek eleji bédekker szerint) egy vagyonos dáma.

Más regényekben megjelenik a tudományos érdeklődés is. Bár Courths-Mahler egyik legfelületesebben ábrázolt témája, ha egy férfihősének van egy "találmánya" (amely olyan titokzatos, hogy egyszer sem íratik le, mi is valójában - olyasmi ez, mint a magyar ötvenes évek szapora "újításai"), aki e regényeket olvasta, hozzászokott a gondolathoz, hogy létezik olyasmi, mint tudomány, sőt még fejlődik is. A gyárak, iparvárosok, ipartelepek világa társadalomábrázolás szempontjából is fontos: az írónő nyilvánvalóan kissé avultan, de következetesen, folyamatosan hangsúlyozza a jótékonykodásnak, a szabályozott munkássegélyezésnek, a gyáros felelősségvállalásának, a munkások iskoláztatásának és a modern lakótelep-építésnek a fontosságát. A Fény és árnyék, a Mindenható szerelem vagy A Rodenbergek öröksége világa gyáros és munkás idilli kapcsolatát ábrázolja, giccsesen, naivul, de sok jóakarattal.

Az is érdekes, amikor Amerikában vagy Dél-Amerikában, netán Szumátrán vagy más német-holland gyarmaton játszódik a történet. Bár az írónőnek sosem sikerül annyira tökéletes környezetrajzot adnia, mint saját országáról, az olyan regények, mint az Idegenben, a Számkivetettek, a Hét határon át vagy a Szigethercegnő érdekes világot hoznak el az olvasóknak: egy bezárkózó, önmegvalósító Amerikát, ami már nem létezik, s egy olyan gyarmati világot, amely többségében nem élte túl az első világháborút. Izgalmas a Szerelem a vadonban prémvadász Kanadája is.

Legjobban azonban a német történeteket szeretem. Courths-Mahlernek ugyanis van érzéke a hangulatteremtéshez, s a kastélyok, kertek, lakások, parkok, ruhák és bálok, ékszerek és lakomák leírásában egyre professzionálisabb, egyre biztosabb kézzel képes hangulatot és környezetet festeni. Bár ma már mindenkinek van irodalmi szakácskönyve Micimackótól Ugron Zsolnáig, a Szilvalekvár és vörös rózsák című könyv ötlete, amely az írónő receptjeit társítja az ételekről szóló regényrészleteivel elég jól bizonyítja, hogy a szerelmes-érzelmes-lelki-életes regényekbe nála az evés örömeinek, élvezetének, a szépen terített asztal látványának, és - hogy egy kis hazafiság is legyen - a német mezőgazdaság felvirágzásának a bemutatása is belefért, mégpedig egészen óvatosan, külön hangsúly nélkül.

Társadalom

Ahogyan a giccsről szóló részből kiderült, egy szerelmes regény társadalomábrázolása bizonyosan hamis, vagy legalább is naiv. Mégis érdekesek a Courths-Mahler művek e szempontból is. Közhely, hogy az írónő arisztokratákról és nemesekről írta műveit. Ez azonban nem igaz. Életműve születése idején Németország számos társadalmi változást élt át, s Courths-Mahler ezekre a maga módján reflektált is. Legkorábbi regényében is megjelentek már polgárok és művészek. Később pedig jól elkülöníthetően háromféle társadalmi kört mozgatott műveiben.

Egyes regények teljesen polgári, közép- vagy nagypolgári családok, patinás nevű kereskedőfamíliák világában játszódnak. E réteg kispolgári, a nagyvonalúságot, kultúrateremtést megvető, kicsinyes világát erőteljesen elutasította e műveiben. Ilyen a Gyökértelenül és az Emelt fővel. Furcsamód az a regényszerző, aki maga is szívesen ábrázolta azt a német társadalmat, amely elmerült a múlt arisztokratikusságában, címek és rangok felhőjében, e két regényében kigúnyolta, sőt, megsemmisítette a polgárság urizálását, nevetséges prüdériáját.

Más regényeiben a valamilyen okból lecsúszottak jelentek meg. A búcsúlevél szerelmespárja például egy sofőrnek állni kényszerülő báróból s egy őrnagy titkárnősködő leányából áll. Ez szokásos recept, s az írónő ki is próbálta számtalan formában. A Különös testamentum főhőse szintén sofőrködik, majd egy nőrokonával együtt kastélyt örököl, akivel természetesen összeházasodnak, de előbb még mulattató kalandok során le kell ráznia egykori alkalmazója lányát, aki mindenáron a felesége akar lenni. Az álvőlegény lecsúszott bárója titkárnak és nevelőnek szerződik el egy kedves, ám faragatlan gyáros mellé (akinek persze van egy kiválóan nevelt, csodálatos leánya). A Távol, mégis oly közel bárója inasnak áll egy világkörüli útra induló, förtelmes természetű újgazdag mellé, ám Amerikában dúsgazdag rokonára talál. A Harc a boldogságért elszegényedett grófkisasszonya fordításból próbál megélni, amikor megismeri egykori birtoka új tulajdonosának fiát stb. A regények a társadalmi különbségek elsimíthatóságát sugallták, amely a kispolgárság fő vágyát fejezhette ki. Ettől függetlenül e könyvek nagy előnye a csodaszerűség (váratlan örökség, váratlan lottónyeremény, váratlanul előkerülő dúsgazdag rokon), amely mentesít az alól, hogy az olvasó megfeleltesse a történetet valódi világának. (A váratlan csodák azt is jelzik, hogy az álmok szférájában járunk, vagyis a vázolt problémák valójában megoldhatatlanok. Ritka a lottónyeremény, még ritkább a nagy örökség, rokonok sem potyognak a Holdból. Ám mivel csodás történetet olvasunk, nem kell tekintettel lenni sem a múltra, sem a jövőre. Ez a tudat ma is praktikus, hiszen így a könyvek végén szereplő boldog házaspárok férfitagjainak felét nem kell elképzelnünk, amint középkorúan elpusztulnak Sztálingrádnál...)

A harmadik társadalmi kör a vitathatatlanul nemes nemeseké. Az ő problémáik (öröklés, elszegényedés, rossz házasság, jó házasság, amiben nem találják egymáshoz az utat a felek) sosem változnak, de a legjobbakat olvasva, amilyen a Lotti házassága, a Szótlan szívek, a Bocsáss meg, Lore! az ember mégsem unatkozik. Ez az a témakör, amely manapság elsőként eszünkbe jut Courths-Mahler regényeiről: minél komorabb lett a valós világban a jövő, annál több földbirtokos jó házassága köttetik meg sok-sok félreértés után a könyvek univerzumában (ahol a sok nagy birtok már rá se férne a korabeli Németország térképére).

A megjelenő társadalmi problémák (mint amilyen a munkásságé, melyről már volt szó) is sokfélék, s úgy tűnhet, az írónő sokszor rugalmasan változtatott számos elképzelésén. A törvénytelen gyermek születése az Amit Isten egybekötöttben olyan nagy bűn, hogy a szereplők majdnem boldogságukkal fizetnek érte. A Higgy a csodában modern felesége azonban nagylelkűen örökbe fogadja férjének egy meghalt szeretőjétől született kislányát. A nagy sikerű Nincs visszaútban a főhős (egy orosz herceg) ostoba, kényszerű lopást követ el, amiért apja öngyilkosságra kényszeríti. Bár német szerelme megmenti a férfit, sorsuk a száműzetés: Oroszországba csak leányuk talál vissza. A nyakék nemesi tolvaja is gyors, drámai halállal bűnhődik meg erkölcsileg tettéért, s főképpen gyávaságáért, mivel bűnét nem vallotta be. Ezzel szemben a Mind bűnösök vagyunk vagy a Minden út összefut bűnös apái megértést kaphatnak a főhősöktől. A regények erkölcsi elvárásai nem változnak, de a rideg megítélést felváltja, árnyalja a megbocsátás gondolata, mutatva, hogy a társadalom sok esetben, főleg a későbbi könyveknél már elutasítaná a gépies öngyilkosságokat, párbajokat és más ál-úriemberes cselekedeteket. Ugyanígy A szív jogán főhősnőjére örök árnyat vet, hogy apja leleplezett hamiskártyás. A regény - ma már nehezen elviselhető - fő problémája, elveheti-e a főhős a leányt, nem kell-e majd szégyenkeznie bűnös családja miatt. És a válasz a kérdésre: nem lehet szó esküvőről. Így csak az hozhat megoldást, hogy a főhősnőt becsületes rokonai örökbe fogadják, így "beszennyezett" neve megváltozik. Ám ugyanez a probléma a Kitaszítva című könyvben egészen más befejezést nyer: az igaz szívű főhősnő végül megleli a boldogságot annak ellenére, hogy anyja leleplezett szélhámosnő volt.

A német társadalom megváltozása leginkább Courths-Mahler nőalakjainak sokféleségén mérhető le. Vannak naiv, ártatlan leányka-hősnői, akikben a szűziesség, tartózkodás, őszinte gyermekiesség vonzza a náluk általában tíz-húsz évvel idősebb férfiakat. (Ilyen a híres Vörös rózsák és a Szigethercegnő szinte még gyerek vagy a Mást szeretek elnyomott akaratú hősnője.) Ám megírta ennek a viszonylag maradi elképzelésnek az ellenkezőjét is: a Bocsáss meg, Lore! bemutatja azt a férjvadász taktikát, amivel egy nagyon is kiszámítottan és eltervezetten viselkedő fiatal lány hamvas ártatlanságot és gyermeki bájt igyekszik sugározni, hogy megszerezze a kívánt férfit. A főhős helyette végül a gyakorlatias, a háztartást vezető, természetes viselkedésű, szemérmes, de nőies Lorét választja. Az írónő későbbi főszereplői pedig kifejezetten önálló, cselekvőképes, önmagukat már megismert fiatal nők: a Megváltó szerelem vagy a Csalogány nevelőnője, a Drága lányka örökösnője, a Bettina asszony és a fiai belsőépítésze vagy az Erika tolvajfogó házvezetőnője nem gyerekesek, nem is szendén butuskák, készek kiállni magukért és kézbe venni a sorsukat. Igaz, Courths-Mahler több regényében léptetett fel az erényes, jóságos, magukat a házimunka irányításával és betegápolással elfoglaló főhősnők vetélytársaként csábító sziréneket, erkölcstelen művésznőket, kétes hírű színésznőket. (Engesztelő szeretet, A szerelem erejével, Az elveszett gyűrű, Két asszony stb.) Eszerint a színészet maga a végromlás, ami prostituáltat, kacér vampot csinál a nőkből. Egyáltalán, a nő, aki kilép házi köréből, nem erkölcsös, nem nőies. Ezt az elképzelést azonban felváltja a mérsékelt emancipáció vágya. A Hajsza az örökségért Idunája még buta libát csinál magából feminista nézeteivel, de a regény végkövetkeztetése, a "ne beszélj, hanem csináld" tulajdonképpen igent mond a nők önállósodására: mivel a lány - bár buzgón hirdeti elveit - a kisujját sem mozdítja, miközben a regény főhősnője egyedül irányít egy szétesőben lévő birtokot, végül az utóbbi lesz az emancipált nő igazi példája. Más művek még tovább mennek, benépesülnek női intézővel (Hajadonvár), textiltervezővel (Kegyes hazugság), festővel (Szívtelen mostoha), belsőépítésszel (Bettina asszony és fiai - ez a regény kiemelten foglalkozik az emancipációval, mivel a védelemre vágyó társalkodónő, a bátor, független építésznő és a gyárat egyedül igazgató anya figuráját egyszerre mozgatja), egyetemistákkal (Magamért szeress!), üzletasszonnyal (A varázsgyűrű), művészcsalád lányával (Gyökértelenül), sőt írónővel (Együtt a csúcsra). A Magamért szeress! még azt a problémát is felveti, mi van akkor, ha az okos Susanna Hell kisasszony nem szeretné levetni dallamos, leendő férjének is tetsző vezetéknevét a házasságban: a megoldás, hogy írja kötőjellel, Fiebelkorn-Hellnek... Az emancipáció szorgalmazása, ami alapvető a weimari köztársaság szabadabbá, nyitottabbá váló világában olyan apróságokon is lemérhető, mint hogy némely regény kikel ugyan a bubifrizura ellen (pl. A szerelem erejével), ám egyre több könyvben a megfelelő, akár rövidebb hajviselet már nemcsak megengedett, de ajánlatos is lesz a modern hősnőknek, vagy hogy a korai történetek illendő öltözete és kesztyűviselete átadja a helyét a praktikus öltözködésnek, amely megfelel a hősnők munkavégzése követelményeinek. (Igaz, az ártatlanul és illedelmesen hófehérbe öltöző leányok megmaradnak ideálképként, pedig - ahogy minden nőolvasó tudhatja -, fehér bőrhöz, szőke hajhoz viselve a fehér ruha rettentően kövéríthet...)

Történelem

Az írónő könyveit olvasva izgalmas képet nyerhetünk a német történelemről is. Nem átfogót, hiszen Courths-Mahler csak arról ír, ami olvasóit érdekelheti, s ami regénytörténeteibe belefér. Mégis összeáll egy kép: hogyan látta múltját, értelmezte jelenét a német társadalom egy része a két világháború között, a nácik hatalomra kerülése előtt.

A nagy történelmi események nemigen érdeklik ezt az olvasóközönséget. Az első világháború előtt-alatt keletkezett művek időnként látható izgalommal ecsetelik egy-egy kis hercegség életét (Lolo hercegnő). Egy regényben pillanatokra megjelenik II. Vilmos családtagjaival: átkocsiznak a  téren. Az Emelt fővel Dédinénije még mindig az 1870-es háborúban meghalt vőlegényét gyászolja. Ennél több azonban csak ritkán mutatkozik meg a konkrét eseményekből. A világháború nagy téma, de valódi háborús eseményt egyetlen egyszer fest le az írónő, a viszonylag késői, 1920-as Nélküled nincs boldogságban egy francia őrjárat rajtaütését egy német birtokon (nem is túl jól megírt jelenet, amely elüt a szerelmes történettől). A háborúnak inkább mint érzelmek megváltoztatójának vagy a hősiesség helyszínének van nála szerepe. A feldeggi árva jóságos hőse akkor veszi feleségül árva, mást szerető szerelmét (hogy így gond nélkül rá hagyhassa vagyonát), amikor a tannenbergi csatában halálos sebesülést kapott. A Szerelem a vadonban becsületét vesztett egykori katonatisztje úgy áll nemes bosszút romlásba taszítóján, hogy megmenti az életét a harctéren. A duhaj kapitány félreismert, könnyelmű örökségvadásznak tartott főszereplője a háború alatt folyamatosan magánál tartja a reménytelenül szeretett szerelmeséhez címzett levelét, amely végül eljut a nő kezéhez, s eloszlatja a félreértéseket. így a kapitány egészségesen hazatérve elveheti a lányt. (6) A Bettina asszony és a fiaiban a háború kitörése segíti hozzá az anyjukkal szembeszállni nem merő két fiút, hogy végre elvegyék választottjaikat stb. Kakukktojás A hűség jutalma, amelyben egy orosz kémnő férkőzik be a német körökbe: először egy hadi találmányt akar ellopni szerelmet színlelve, másodszor pedig a harctéren találkozik azzal a férfival, akit becsapott. A hangsúly azonban e könyvben is a másik, szerelmes történetszálon van. (7)

A későbbi művekben azonban már csak kétféle módon kerül el a háború. A férfihősöknek részt kell benne venniük (akinél ez nem lehetséges, azoknál magyarázatot kell adni, mi akadályozta meg e hazafias kötelességében) - különösen nagy elismerés, ha Vaskeresztet is szereznek (az Ártatlanul vezekelve negatív férfihőse lopta az övét, és ez máris mindent elárul róla...). Akik pedig átélték a háborút, azok komorak, mogorvák, felelősségteljesek, s nem szívesen beszélnek arról, min mentek keresztül. Utóbbi gondolat figyelemre méltó. Vajon mennyi szerepe volt-e szemérmes, férfias hallgatásnak (amely itt kívánatos szerepminta) abban, hogy Hitler több újabb nemzedéknyi fiatalembert tudott fellelkesíteni egy még véresebb háborúra? Itt-ott utalás történik arra is, hogy a külföldön ragadt németeket az antanthatalmak internálták, a nagy, gyarmati meggazdagodások helyét pedig az amerikai önmegvalósítás veszi át a "szerencse fia hazatér" típusú történetekben, hiszen a német gyarmatok múlttá lesznek.

Az utolsó történelmi esemény, amely számtalan regényben említésre kerül, a világgazdasági válság. Minél későbbi a mű, annál több benne az eufémizmus: a háborút, a köztársaság születését már csak "nagy összeomlásként", "zűrzavaros időszakként", a válságot pedig "nagy inflációként" emlegetik a szereplők. "Valós idejű" műveiben azonban Courths-Mahler nagyon átélhetően mutatja be az elszegényedést és a társadalmi deklasszálódást, hősei (mielőtt a szerencse rájuk talál) meggyőzően, mondhatni realistán éheznek és esnek végképp kétségbe, s ez akkor is igaz, ha a legkésőbbi regények ezeket az egykor hiteles részleteket néha csak a bonyodalom kliséiként használják.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy Courths-Mahler a világháború ábrázolása elől ugyan jórészt kitért, a világválságot és következményeit azonban hűen ábrázolta legrózsaszínebb regényeiben is. Azonban az elhallgatások, a regényekből kiolvasható túlérzékeny patriotizmus, állandó nosztalgia az előkelőség és a régi szép idők iránt, valamint a hit a gazdasági csodákban és "az acélos akarat és a német bátorság mindent megold" hamis mítoszában (amely nyilván olvasóközönségének meggyőződése volt) hozzájárulhatott ahhoz, ahogyan Németország magához ölelte a nácizmust, majd belerohant a háborúba. A regények valamit tehát mégis tükröznek a német történelemből, túl önmagukon.

Jelenetek és drámaiság

Végül túlmutatnak magukon azért is, mert több részletük olyan gyors léptékű, pergően párbeszédes, frappánsan "rendezett" és csattanósan lezárt, hogy az embernek a (természetesen a korszakban épp kiüresedő, de mégiscsak) jól megcsinált polgári színház jut róluk eszébe. A Bocsáss meg, Lore! szóváltásai az úri tempóról, az akaratos, ostoba, udvariatlan feleség és a csalódott, ám jókedvét és nemtörődömségét végig megőrző, erős akaratú férj vitái például nagyon szórakoztatóak. A szívedre hallgass! pompás színdarab lehetne (érdekes, hogy épp ez a regény nem került népszínpadra, nyilván, mert nagyon késői, 1938-as), mivel első része, amelyben hangoskodó, tapintatlan úri fiatalok társasága "megszállja" a csendes, vidéki kastélyt, s jelenetek sorát rendezi az ott élő konzervatív idős hölgyek, s ifjú, intelligens és önálló rokonuk, Marlies füle hallatára, csupa szórakoztató pár- és csoportjelenetből áll össze.

Nyilván közhelyesek a jellemek és a történetek hasonló motívumokat ismételnek és variálnak - ezt senki sem tagadhatja, ha Courths-Mahler világáról beszél. Ám a megformálás már rég nem Marlitté és kortársaié, s valószínűleg épp a néha emelkedett, ám sokszor inkább épp "normális", földhözragadt, humorral és kedvességgel teli, gyakorlatias és érzelmi témákról egyként szóló párbeszédek azok, amelyek a sikerületlenebb történeteket is olvastatják, évtizedek óta és ma is. Ezek rögzítik a földhöz a legdagályosabbra sikerült érzelmes regényeket is, a legjobbakban pedig megtartják érzelem és cselekmény egészséges egyensúlyát. Ezért érdemes a Courths-Mahler könyveket teljes terjedelemben olvasni, mert a füzetek húzásának általában épp ezek az egyensúlyi, de a főszereplők kapcsolatához csak másodlagosan kötődő részek esnek áldozatul.

Mivel az írónő művei már egész korán színpadra, majd mozivászonra kerültek, nem csoda, hogy máig 12 tévé- és mozifilm készült művei nyomán. Nagy kár, hogy az egyik legújabb, a 2005-ös Megváltó szerelem a felismerhetetlenségig átírta a történet erkölcsi részét, így a könyvben szándékaiban és cselekedeteiben is bűntelen főhős a tévéváltozatban erkölcsileg félig-meddig felelős lett egy gyilkosságért. Úgy tűnik, a forgatókönyvírók időnként maradibbak és könyörtelenebbek hőseikhez Courths-Mahlernél... Míg az írás több regényében (pl. a Csendes tóban) is megjelenik, az írónő filmről csak egyszer írt, A filmcsillagban (1929). Ez a némafilmkorszakban játszódik, akkor, amikor Courths-Mahler regényéből is elkészült az első film (1920, A szép dollárhercegnő), s érdekes kultúrtörténeti emléket állít a némafilmes színjátszásnak.

Courths-Mahler párbeszédei a felolvasáskor is megelevenednek. Nem csoda, hogy a divatos e-book mellett hangoskönyvben is hódítanak a regényei. Úgy tűnik, az írónő halhatatlansága átvészelte az ezredfordulót: még mindig ő a szerelmes regények írásának egyik mestere, s míg az amerikai típusú szerelmes regények hamar avulónak bizonyulnak (gyakori, hogy a nyolcvanas évek történelmi romantikáját a mai olvasó túl szókimondónak, hőseit túl erőszakosnak találja, a Harlequin-füzetek regényeinek éppen-most-amerikai-valósága pedig még gyorsabban megy ki a divatból), Courths-Mahler képzelt hercegnői, nemesei és polgárai valószínűleg túlélik a következő ötven évet is. Egyre álombélibben, de változatlan érdekességgel.

Courths-Mahler és én - meg a magyar kiadások

E maratoni bejegyzés végén néhány személyes megjegyzést szeretnék tenni. Először is leszögezem, hogy olvasott és olvasmányaira igényes családi környezetben ismerkedtem meg az írónő regényeivel, gyerekként. Szerencsére senki sem akadt fenn mindenevőségemen. Fogalmam sincs róla, más helyzetben lehetnek-e "káros következményei" a HCM-falásnak... Az elsőnek olvasott Lolo hercegnőt annak idején nem tudtam egészen hova tenni: annyira mesésnek találtam, hogy azt hittem, esetleg ez egy ifjúsági regény. (A Lolo hercegnő egyébként majdnem az: sok félreértés, sok első szerelem, sok humor és semmi érzelgés. A véletlen úgy hozta, hogy épp ez jött szembe velem.) Ám mindig szerettem komolyan venni a meséket. A rajongásom máig megmaradt, természetesen sok más mellett.

Másodszor be kell valljam csodálatomat az írónő iránt. Semmiképpen sem szeretnék fensőbbséges, nagyzoló értelmiségi lenni, de el sem tudom képzelni, hogyan lehet valakiben annyi fantázia, önművelési vágy, írói önfegyelem és alázat, hogy azzal a "szellemi poggyásszal", amivel Courths-Mahler elindult az életben, létrehozza az általam ismert 188 művét. Bizonyára ki lehetne mutatni, hogy vannak regények, amelyek kissé szétesnek (egy-két "beszélgetünk az első fejezetben az előzményekről"-párbeszéd kissé kényszerített, néhány leírás elüt a szöveg többi részétől stb.), lehet, hogy egy-két korai regényen simított is később az írónő vagy szintén író lánya, a hagyaték gondozója, Friede Birkner. Ennek ellenére a HCM-regényeknek sajátos ízük van (sokkal jobbak, mint a kínosan-kedélyesen mulatságos Birkner-könyvek), megismerhetően az írónő keze nyomát őrzik maradiságaikkal és modernségükkel, életfilozófiájukkal és csattanós párbeszédeikkel. Elképeszt az a biztonság, amivel az írónő ilyen rengeteg történetet elmesélt, egyedien, érdekesen, gördülékenyen, lebilincselően. Még a legkésőbbi kötetek között is akadnak hallatlanul jók: az írónő hetvenévesen éppoly kiváló bonyodalmakat tudott alkotni, mint a harmincas éveiben.

Harmadszor köszönetemet szeretném kifejezni a Bastei Budapest Kft.-nek, és az EX-BB Kiadói Kft.-nek. Nekik köszönhető, hogy a Courths-Mahler összes megjelent magyarul, modern (és többnyire jó, ld. pl. Komáromy Rudolféit, Várnai Péteréit) fordításban. A füzetes regénysorozat, amely többnyire rövidített, meghúzott szövegeket tartalmaz 1992 májusában kezdődött és 2003 februárjában ért véget a 198. regényfüzettel. (Ezután a kiadást újrakezdték, de a 70. füzet óta szünetel.) 1993 februárjától ugyanezek a regények teljes szöveggel láttak napvilágot a zsebkönyvsorozatban, s 2010 szeptemberéig 187 kötet, a teljes sorozat megjelent. (Azóta újrakiadások következtek, a sorozat ma is tart.) Mivel Courths-Mahler 208 művet írt, a magyar kiadás szinte teljesnek mondható. (8)

Nem marad más hátra, mint hogy mindenkinek ajánljam, egyszer olvasson bele egy Courths-Mahlerbe. Így legalább azonnal tudni fogja, miről van szó, ha szidják. Ha pedig véletlenül jó könyvet választ és tetszik neki, meg fogja érteni, miért gondolom, hogy ha az ember giccset akar olvasni, legyen az első választása HCM. Ha szerelmesregény-íróról van szó, nincsen nála jobb.

Linkek:
Hedwig Courths-Mahler regényei kiadásuk sorrendjében
Hedwig Courths-Mahler zsebkönyvsorozat
Hedwig Courths-Mahler regénysorozata

Megjegyzések:
1. Életéről magyarul Siegfried M. Pistorius német újságíró Hedwig Courths-Mahler élete című könyve jelent meg, amely a Bastei kiadó reklámkiadványaként egyszerre legendásítja, anekdotásítja és giccsesíti az írónő életét, azonban sok adatot és visszaemlékezést tartalmaz. (Sokat használtam a bejegyzéshez is.) Rövid életrajzot tartalmazott egy másik, szintén 1994-es Bastei-kiadvány, a Szilvalekvár és vörös rózsák - Receptek és történetek a híres írónő tollából című kötet is Isolde Grunwald neve alatt. Az interneten magyarul egyelőre nemigen találni semmit az írónőről. Az egyetlen cikk tévedésekkel van tele (az írónő nem 17 éves korától "ontotta" regényeit, hanem csak 1904-től, a Piros rózsáknak már két új fordítása is létezik a Kosáryné Réz Lola-féle óta, az "Olykor mindnyájan vétkezünk" címen említett Mind bűnösek vagyunknak boldog a végkifejlete, így nem is lehetett az unhappy end miatt sikertelen, bár gyakran írják ezt róla stb.). A német oldalak sem kényeztetik el az érdeklődőt: az öt olyan oldal, amit találtam vele kapcsolatosan, s nem egy-két sorra szorítkozott, alig tekinthető többnek, mint részletes lexikoncikknek. Egyetlen teljes, időrendes német műlistát találtam, amely, ha jól olvastam, olyan rajongói magánkezdeményezésből született, mint az én itteni listáim. Jellemző, hogy a német Bastei-oldalon időtlen idők óta egy olyan szöveg szerepel, amely 1956-ra keltezi az írónő halálát... Úgy tűnik, Courths-Mahlert ma is sokan olvassák, de róla kevesen olvasnának.
2. Nebrában született, ahol ma is létezik a Hedwig Courths-Mahler Archiv.
3. Ha a téma nem lenne véresen komoly és húsba vágó, el lehetne élcelődni azon, vajon mi bajuk volt a náci kritikusoknak legáltalánosabb, vonzó hőstípusával, a barna hajú, szürke szemű, acélos tekintetű férfiakkal... Courths-Mahler egyébként két-három esetben használja az északi típus kifejezést, általában afféle vikingszerű (két esetben nem is német, hanem svéd) főszereplőjére. A nőknél azonban jócskán eltér a későbbi náci ideáltól: korai gömbölyű nőalakjai egyre fogynak, s az aranyszőkéket sokszor felváltja  a dióbarna hajkoronájú leány.
4. Az Együtt a csúcsra eredeti német címe is ez (Unser Weg ging hinauf). Különös, hogy amikor 1914-ben Courths-Mahler megírta életrajzi visszatekintését, ugyanezt a metaforát választotta címnek: Es geht hinauf.
5. Lásd Kosztolányi Dezső remek Úriasszonyát a Három szatírából: "Ma már tehát egészen / üres, akár egy kipakolt börönd, / vagy egy Dekobra-könyv." Mellesleg a verszárás daca furcsamód megfelel annak a giccsigénynek, amit a HCM-regények megidéznek: "künn az előszobában / megcsókolom a szobalánya száját, / és elmenőben is mindenkoron / a szobalánynak csókolok kezet."
6. Nem tudom miért (talán mert valaki egyszer leírta, s azóta körbejár a neten), sok helyen olvasható, hogy az 1916-os A duhaj kapitány az írónő egyetlen olyan regénye, amely a világháborúban játszódik. Ez nem igaz: a regény egyetlen jelenete játszódik a harctéren, akkor is béke és nyugalom van a hátországi táborban. Ez sem háborús regény, sőt. Azonban ha annak tekintjük, még nyolc-kilencet mellé lehetne tenni, akár a harmincas évekből is. Ténylegesen a háború alatt íródott és a  háborúról szót ejtő regény három van: az első ilyen A hűség jutalma (1915), a második A duhaj kapitány (1916), a harmadik a Bettina asszony és a fiai (1916). Minél rosszabbá vált a háborús helyzet, annál inkább a múltba fordultak a Courths-Mahler könyvek, joggal.
7. Az oroszok egyébként érdekesek, mivel több korai regénynek van szimpatikus, pozitív orosz szereplője, két herceg például, sőt, még oroszok és németek lelki rokonságáról is szó esik. A harmincas években azonban már csak orosz bűnöző fordul elő az írónő regényeiben.
8. A háború előtti fordítások, kiadások gyűjtése izgalmas feladat lehet, de erre nem vállalkoztam átláthatatlanságuk miatt: ugyanaz a regény több címen, több átdolgozásban, több rövidítésben, több kiadónál is megjelent. A rendszerváltás után közülük néhányat újra kiadtak változatlan, sokszor átnézetlen szöveggel, kalózkiadásban. Ám ezeket nem érdemes kézbe venni. A jó szövegű, modern Bastei kötetek nyugodtan átvehetik a helyüket - legalább is azok szívében, akik nem gyűjtik örömmel a régi könyveket, viszont szeretnének olvasni az írónőtől...
7 Responses
  1. Mademoiselle Says:

    Melyik könyvét vagy könyveit ajánlanád egy Mahler-szűznek, vagyis főleg nekem? Ezek amik momentán elérhetőek a számomra:

    A dollárherceg jegyese
    A fogadott lány
    A hűtlen asszony
    Ártatlanul vezekelve
    Engesztelő szeretet / Vergődő szerelem
    Könnyek árja
    Menyasszony szökésben
    Miért oly nehéz a szívem?
    Napsugár kisasszony
    Szívem királynője
    Tündérujjak
    Várj reám!
    Ha ketten szeretik egymást
    Házasságból szerelem


  2. Örülök, hogy olvastál nálam!
    A kérdésedre válaszolni nagy felelősség, mert nem ismerem az ízlésed.
    Az én kedvenceim ezek közül sorrendben:
    Tündérujjak
    Napsugár kisasszony
    A dollárherceg jegyese
    Menyasszony szökésben
    Szívem királynője
    Ezek humorosak is (valamennyire), és az első kettőnek érdekes az örökséghajhászós története is.
    Ha hajlandó vagy nagy lélekzetűt olvasni, jó az Ártatlanul vezekelve is, de a humort nélkülözi, szerintem szűznek nem ajánlott.
    Amit mindenképp elkerülnék, mert nagyon szenvedős: a Könnyek árja és az Engesztelő szeretet.
    Sok sikert az olvasáshoz!


  3. Mademoiselle Says:

    Ezzel eldöntetett a kérdés, mert éppenséggel a Tündérujjak és a Napsugár kisasszony voltak a legszimpatikusabbak a címeik alapján :-))


  4. Szobalány Says:

    Végigolvastam, remekül összeszedett, alapos, részletes mű! Lenyűgöző!


  5. Köszönöm a gratulációt. Igyekeztem, mint már a blogon többször is, valami olyat írni, amit én magam szívesen olvastam volna két-három évvel azelőtt neten, de nem találtam. Nagyon örülök, hogy tetszett.


  6. Anyuka Says:

    Kedves Catherine!
    Én csak a "Világábrázolás"-ig jutottam, de nagyon tetszett. :)
    Jó, hogy így összeszedted!
    Anyukámnak ma is hoztam egy HCM-et a könyvtárból; és t.képpen azért jutottam el a blogodra, mert dokumentálom a könyvtári látogatásaimat, és nem tudtam, hogy kell leírni az írónő nevét. Megnéztem a neten. :)
    Kösz a munkát, amit ebbe az írásba fektettél!
    Mariann (65)


  7. Köszönöm, hogy írtál. Örülök, hogy hasznát vetted!