Rejtő Jenő Összes Prózája - A RÖP-projekt

Huszonhét évvel ezelőtt történt, hogy végre elolvastam Rejtő Jenő összes prózai művét. A legtöbb regénnyel persze nem ekkor találkoztam először, hanem még hat-hét évesen, az Albatrosz sárga borítós kiadásaiban, s akkori kedvenceim  - Az előretolt helyőrség, A megkerült cirkáló és A szőke ciklon - máig a legkedvesebb Rejtő-kötetek maradtak számomra, még ha melléjük újabbak is társultak. (Ha a best-of-listáim érdekelnek, ez a te posztod: Kedvenceim - Rejtő Jenő Összes Prózája - RÖP.) Ám amikor megérkezett a családba három (majd egy negyedik) piros omnibusz, a Videopont által kiadott első Rejtő-összes, megismertetett számos olyan regénnyel, amelyek létezéséről addig fogalmam sem volt. Furamód például addig még sosem olvastam Az elveszett cirkálót, miközben A megkerült cirkáló már a születésem előtt tizenöt évvel a családi könyvtár sokat forgatott darabja lett. S elolvastam sorra a kisregényeket: ezeket korábban csak Az ellopott század képviselte számomra, amely 1989-es, 50 év utáni első újrakiadásában valahogy bekerült a könyvtárunkba, de többi kilenc társa nem tette...


Végül aztán feltámadt bennem a láz, hogy meglegyen nekem az összes Rejtő-regény, mégpedig, ha lehetséges, nem vaskos omnibuszban, hanem egyenként, szép sorozatban. Megírtam első listáimat, az évszámokkal (a teljességgel téves adatokat tartalmazó irodalmi lexikon miatt) rengeteget szöszmötölve, s elkezdtem a gyűjtést, amelynek kedvezett, hogy a kilencvenes évek végétől új sorozatok indultak, mindenki azokat gyűjtötte, így én szépen és olcsón össze tudtam rakni egy gyűjteményt, alapvetően Albatroszokból és a Göncöl Kiadó kisregény-sorozatából. 1997-ben jelent meg először a Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam is. Azóta persze volt, amit változtattam: nem tudtam például ellenállni a Csengőkert gyönyörű, egységes borítójú, kényelmesen forgatható regénysorozatának, így ma már ezek a könyvtáram díszei, s persze immár minden kisregény is külön kötetben vehető le a polcomról.

Mindenesetre huszonhét éve tulajdonképpen elolvastam az összes Rejtő-prózát, s mindjárt feltámadt bennem a vágy, hogy a megismert történeteket csoportosíthassam és összehasonlíthassam egymással. Azóta rengeteg Rejtő-könyvet adtak ki és el Magyarországon, de - leszámítva a Bedekker csavargók számára (2003) tizennégy rövid írását - a Konzílium az őserdőben és a Tatjána című művek alig egy évtizede történt felfedezését kivéve a prózaíró Rejtő ouvre-je nem gazdagodott új művekkel. Én pedig - bár nagyon örülök, hogy egyre többet tudni a színpadi szerző, filmforgatókönyv-író és memoárfogalmazó Rejtőről - igazából a sztorijai, az egyedülálló humorral, nyelvi leleménnyel és logikával megírt prózai történetei iránt érdeklődöm, legyenek bár zseniálisak, tökéletesek, pompásak, vagy csak egész jók. (Mert rossz, szerintem, nincsen köztük.) Ezért volt 1997 jelentős év az összes Rejtő-próza megjelenése és az én olvasóvá növésem szempontjából is. S ezért ebben az évben készültek el azok a cédulák, amelyeket most, megújult formában feltettem a blogra.


Minden könyvről írtam egy kis kártyát, amely az egyik oldalán a cselekmény összefoglalóját tartalmazta, másik oldalán pedig a történet párhuzamait, kapcsolatait, rokonait az életműből. Ekkoriban még nem volt internet mai formájában, sem Wikipédia, adatbázisok, sőt, a Rejtő-lexikon (2012) sem létezett. Nem is beszélve Thuróczy Gergely kutatásairól (kb. 2003-tól), vagy Grób László és Matulay Sándor úttörő munkájáról, a Rejtő Jenő és Nagy Károly kiadott műveit képekkel bemutató A magyar ponyva képes bibliográfiája 9. című kötetről (2016). Már az is problémás volt, hogyan lehet utánanézni annak, miben is szerepel, mondjuk, Henry vagy Edna. (Egyébként A csontbrigádban és a Vissza pokolba! című kisregényben, mindkettőt nagyon szeretem.) A Rejtő-könyveknek általában vagy nem volt fülszövegük, vagy a regényből származó idézetet nyomtak a hátuljukra tartalmi összefoglaló helyett. Az egybekötött kisregényeket még nehezebb volt jól megkülönböztetni. (Minden igyekezetem ellenére évekig kevertem Az ellopott századot és a Járőr a Szaharábant, pedig mindkettőt nagyon szeretem, s markánsan megkülönböztethető, nagyon jó történetek.)

Ezért lett két oldala a céduláimnak. Míg a hátlap az engem leginkább érdeklő témával foglalkozott, a történet kapcsolódásaival, az előlapon írtam egy olyan fülszöveg-félét, ami segített helyre tenni és beazonosítani a könyvet. Ezekben természetesen számos nekem tetsző fülszöveget utánoztam (a Nincs kegyelem esetében például Julian Symons Lee Annácska nevén című könyvének ajánlóját), s nem is sikerült túl változatosan fogalmaznom (most, amikor átírtam a szövegeket, úgy éreztem, ha még egyszer előjön a "kiderül a könyvből / regényből" fordulat, visítok). Mégis: a cetlik be tudták tölteni a feladatuk, mindig segítettek a könyvválasztásban, amikor eszembe jutott, hogy rövid / hosszú / légiós / nyomozós stb. Rejtőket szeretnék olvasni. S mivel minden kötetről külön cédula szólt, remekül lehetett őket sok-sok különféle mintába és sorrendbe összepakolni.


Ma azonban, a Web 2.0 világában, úgy éreztem, Rejtő-szeretetem és a blog fejlesztése elég ok arra, hogy mindez felköltözzön a digitális világba, posztokba, amelyeket szintén olyan sorrendben nyithatok meg, vagy linkelhetek megjelenési vagy tematikus listákba, ahogyan szeretnék. Ma már biztosan másképp írnék meg jó pár véleményt, gondolatot, talán a történetből is mást emelnék ki néhol. A cetlik anyaga viszont egy lelet a múltból, lezárt és kerek: ezért nem szerettem volna beleírni utólag, minden maradt a huszonhét évvel ezelőtti állapotban. Már csak képekkel kellett kiegészítenem a kártyákat: az egységesség miatt úgy döntöttem, hogy a regények esetében a Csengőkert kiadványainak borítói (terv: Szabó Ferenc), a kisregények esetében viszont az eredeti, háború előtti borítók képe díszíti majd a bejegyzéseket (utóbbi azért, mert a modernebb fedélképek vagy töredékesek, vagy vállalhatatlanul ízléstelenek).

Remélem, lesz, akinek tetszik majd a kezdeményezés.
Mindenkinek jó Rejtő-olvasást kívánok!
Kiválló tiszttelleddel: Te ló! Neduddgi!!

Linkek
RÖP - Rejtő Jenő Összes Prózája
Rejtő Jenő Összes Prózája (RÖP) témák szerint

0 Responses