Igazán kíváncsi voltam, mi történik majd Rejtő Jenő műveivel abban a pillanatban, amikor lejár a halálától számított hetven év. Nos, ami örvendetes, hogy megszaporodtak a vele kapcsolatos filmtervek (rajzfilm, játékfilm, miegyéb), bár ezekkel mindig furcsán érzem magam. Azt hiszem, mind A meztelen diplomata, mind A három testőr Afrikában hibáiktól és erényeiktől függetlenül azt az egyébként közhelyes igazságot szemléltették, hogy Rejtő sok szempontból nem attól Rejtő, amit elmesél, hanem ahogy elmeséli. Eljátszva az a jelenet akár bugyuta is tud lenni, ami a rejtői szavakkal felejthetetlen, finoman humoros regényfordulat volt. Leginkább minden filmhez narrátor kellene, de ha bevezetik, annál rosszabb, hiszen a narrátor nem való filmbe, hisz a film nem illusztráció... Ördögi kör.

Ami azonban sokkal fontosabb következménye volt a joglejárásnak, hogy ingyen letölthetővé váltak a Rejtő-könyvek, valamint hogy a Csengőkert Kiadó másfél év alatt megjelentette az író minden nagyregényét papírformában is. Engem leginkább ez utóbbi érdekelt. Azt ugyanis kicsit szomorúan láttam a környezetemben, hogy Rejtő művei - amelyek egyszer már a MEK-re is felkerültek, de onnan akkor még a jogutódok kérésére levették őket - igenis ott voltak azoknak a telefonján, könyvolvasóján, akiknek kellett a szövegük ebben a formában. Így azt az áttörést, amelyet tavaly annyira ünnepelt a sajtó, miszerint most már ingyen is letölthető mind a 27 nagyregény és 22 kisregény a Magyar Elektronikus Könyvtárból, nem éreztem akkora változásnak, legfeljebb - a számomra egyébként nagyon fontos - törvényesség szempontjából.


Ugyanakkor e-könyv fronton érdekes dolgok történtek, hiszen Rejtő köteteit több kiadó is e-bookosította, sok esetben úgy, hogy amíg le nem töltjük, esetleg fogalmunk sem lehet arról, mit is kapunk a pénzünkért. Az előretolt helyőrség például 680 Ft a Fapadoskönyvnél és 490 az Adamo Booksnál, de a borító alapján a "drágább" példány mintha kissé megbízhatóbbnak tűnne: annak legalább terveztek egy új fedelet, míg a másikhoz egy 1997-es, rémes kiadásét emelték át. A Menni vagy meghalni című regényt 490 Ft-ért árulja az Adamo Books, s címlapként egy régi, magvetőset tüntet fel, a Vér és mahagónit viszont 590-ért vihetjük - pedig ez egy kisregény. Ráadásul ugyanők árulják a Jó üzlet a halál című gyűjteményes kötetet is (600 Ft-ért), amelyben a Vér és mahagóni szintén benne van, habár ez a letöltés előtt semmiképp sem derül ki... A fekete kapitányt régi, első kisregényborítójával jelzik, s csak aki egy másik antológiakötet fülszövegét ismeri, jöhet rá a betekintésből, hogy nemcsak a címadót, hanem három másik kisregényt is megtalál majd benne: amelyeket így persze teljesen felesleges más formában is megvennie...

Ezért örültem meg annak, hogy az olyan maradiak számára, akik kézbe venni is szeretik a Rejtőket, született egy egységes, normális sorozat, legalább is a regényekből. Valamennyinek szép, jellegzetes és véleményem szerint ízléses a borítója, a kötetek alapára 799 Ft, de a neten vagy törzsvásárlóként különböző kedvezményekkel ez 600 Ft-ig is ledolgozható. Már csak az lenne hátra - de érzem, ez afféle hiú remény -, hogy a 22 kisregény is bekerüljön e sorozatba, mondjuk kettesével-hármasával. Hiszen a fent leírt zűrzavart is az okozza, hogy az összes kisregény kiadása soha senkit sem érdekelt némely korai kódexszerkesztőket kivéve, akik viszont rendszeresen kihagytak közülük egyet-kettőt... Ha nem a rendszerváltás és napjaink között összebarkácsolt két-ötregényes gyűjteményeket e-bookolná mindenki nyakló nélkül, hanem leülne a huszonkét címmel, a hozzájuk tartozó oldalszámokkal, s szép arányosan elosztaná a kisregényeket mondjuk nyolc kötetbe, én már szaladnék is megvenni őket. Ráadásul e-könyv formában abszolút unikumot jelentene a (mondjuk) nyolc könyv, amelynek a megvásárlásával Rejtő valamennyi kisregénye felkerülne a virtuális (és netán a valódi) polcra, nem a fele két példányban, a másik meg sehogy.

Reménykedem. Addig is ajánlom mindenkinek a Csengőkert regénysorozatát, amely már azzal megnyerte a szívemet, hogy a borítótervező ismerte a könyveket, amelyekhez tervezett. (Ezért hajlamos vagyok arról megfeledkezni, hogy a szövegszerkesztő viszont minden alkalommal ékezetes r-nek nézte a francia á-t...) A borítók jóságának bizonyítására íme egy - elrettentő - mustra a régi és új Rejtő-borítókból.

A pokol zsoldosai az egyik legkevesebbet kiadott légiósregénye a szerzőnek, talán mert - bár meglepő és humoros - még sokkal komolyabban veszi témáját, mint például A három testőr Afrikában. Nem csoda, 1936-ban jelent meg, s ez volt Rejtő legelső nagyregény terjedelmű munkája. A Nova borítója szinte giccses, de az látszik rajta, hogy légiósregényként tálalja a könyvet. Piszkos Fred abszurditásától kettő, de valójában inkább négy évre vagyunk még. Jól látható azonban, hogy innentől kezdve a tervezők csak a fülszöveget olvassák: Toulet kapitány börtönbe került... Az Alexandra kiadásain valamiféle szőrmajom próbál kitörni a teljességgel nyitott börtönrácsok közül, A ponyva királyai agyondicsért ötletességű fedelén pedig Toulet kapitányt egy pedrettbajszú erőművész játssza a manézsból. A Szukits jellegtelen légiósborítója ehhez képest egész jó, csak hátsófelekből van rajta túl sok... Nem csoda, hogy nagyon megörültem egy egyszerű, jóképű légionistának az új borítón.


A csontbrigád története ott kezdődik, hogy elveszett az 1941-ben még létező névelője: valahol a Fórum és a Magvető kiadása között. Itt kifejezetten tetszik a hiénás eredeti borító, s a magvetősök közül is jól sikerült kettő. Bár azt, hogy a legelsőn a piros ceruzával kiszínezett kis gömb mi akar lenni, még nem tudtam megfejteni... Ami viszont ezzel a könyvvel a rendszerváltás után történt, számomra érthetetlen. Hogy a Lux Primo csontvázba csavarodós idegbaja vállalhatatlan, egy dolog. Hogy a Tóth Kiadó kis bányásza gyermeteg, nem meglepő. De vajon milyen ízlésrostán mehetett át az Alexandra kellemetlen asszociációkat idéző, csíkos ruhás félőrültje, akire egy homokból keletkező, revolveres kéz támad? A két legújabb borító számomra egyformán semmitmondó: sem a görög templomok előtt lábadozó, vaságyas elmebajosok, sem Rejtő találomra kiválasztott portrékkal egybemontázsolt arcképe nem jelent semmit... Nem ragaszkodom hozzá, hogy egy borító illusztrációja legyen a kötetnek. De ha teljesen elvezet tőle, vagy kifejezetten szégyen ránézni, rossz. Maradok Szaidzsánál.


A tizennégy karátos autó eleve megnehezíti bármely bibliográfus életét. Az első, 1940-es kiadásán A 14 karátos autónak írták, így nem jött elő az egybe-különírás problémája: azóta azonban mindez állandósult. Remek borítótervezői feladat viszont: kisebb igényűeknek csak keresni kell egy autót... Érdekes, hogy eredetileg épp nem ez történt: ehelyett a fedélen az átmenetileg állégiós Vanek B. Eduárd közlegényt és Gorcsev Ivánt látjuk búcsúzkodni... Az általam kiválasztott fedélképek legalább kezdtek valamit a témával, ám néha elrémítő eredmény született: mint például a hetvenes évekbeli magvetős borító esetében. Az autó szinte nélkülözhetetlenné vált, bár az Alexandra borítóján épp a falra mászik... Érdekes a Móra Szamárfül-sorozatba beillesztett kötetének egészen gyerekmesés, mégis kedves borítója, amelyen szerepel Wendriner úr, az oroszlán is, az autó viszont alig látszik. Az egyik legötletesebb talán a légióssapkát az autójellel kombináló magvetős fedélkép. De nekem az is tetszik, hogy a legújabb borítón végre megjelent a Nő...


Végül Rejtő utolsó életében kiadásra előkészített könyvét, A megkerült cirkálót, egyik kedvencemet követném nyomon. Az eddigi fedélkritikáim főleg abból eredtek, hogy meggyőződésem, sok kiadó még nem jött rá, hogy egy Rejtő-regény nem attól lesz vicces, hogy abszurdan, erőltetetten, gyerekesen vagy ízléstelenül humoros borítóba próbálják csomagolni. Viszont sok esetben ronda és taszító lesz tőle... Nos, A megkerült cirkálónak ez már az eredeti borítójáról is elmondható: talán ezen is látszik, hogy az író eddigre összeveszett a Novával, s e könyve Soóky Margit kiadásában jelent meg, ráadásul mire 1943-ban a boltokba került, a munkaszolgálatra elhurcolt Rejtő már nem is élt. Ez azonban csak oka, de nem magyarázata annak, hogy a borító csúf. Az Albatrosz Könyvek első kiadása megmaradt a cirkálónál, bár biztonság esetére leöntötte türkizkék festékkel. A második kiadás Piszkos Fred és Fülig Jimmy árnyképét helyezte egy halászhajó elé: kár, hogy sokáig meg voltam róla győződve, hogy a képen egy kontyos kislány van... A rendszerváltás utáni kiadások mind el akarják mesélni a sztorit szkanderozó kisfiúkkal, delfinekkel, pókhálókkal. Így A ponyva királyai sorozat fedele egészen felüdítő volt... De jelenleg Fülig Jimmy számomra az etalon, lilában, sajnos a monoklija nélkül...


Ha valaki csak átpörgette a képeket, az is láthatja, hogy az új kiadás lemondott a villózó ponyvaszínekről és a nagyon-nagyon-nagyon vicces fedelekről. Viszont egységes, teljes, s a borítók jobb sarkában még a témáját is jelzik a regényeknek: a kalandregényeket (tehát a légiósokat és a Piszkos Fred-könyveket) a kapitány alakja, a krimiket nagyítós detektív, a vidám könyveket monoklis-cilinderes uracs, a vadnyugati történeteket pedig egy cowboy kis ikonja díszíti. Belül pedig Rejtő található, úgy, ahogy mindig is ismertük a szövegeit. Lelkesen ajánlom tehát az új sorozatot mindenkinek, aki még fogyaszt papírkönyveket. A kiadó figyelmébe pedig a kisregényeket. Hátha...

Linkek
Rejtő Jenő, P. Howard, Gibson Lavery és a többiek
Rejtő Jenő összes regénye és kisregénye