Szinte hihetetlen, hogy 2007-ig Mrs. Gaskelltől egyetlen nagyregény sem jelent meg magyar nyelven. Ez a ma is friss és olvasható, sőt, őszintén szerethető életművet hátrahagyó, elképesztően tehetséges, 1810 és 1865 közt élő és alkotó írónő az új évezredig legfeljebb úgy élhetett a magyar irodalomszeretők tudatában, mint Charlotte Brontë első életrajzírója, aki mellesleg igényesen művelte a tizenkilencedik századi angol kisprózát: a Phillis-t már a tizenkilencedik században lefordították, elbeszélésciklusa, a Cranford pedig A kisváros címen vált az Olcsó Könyvtár nagy példányszámban kiadott tagjává. Nagy művei, a Mary Barton, a Ruth, a North and South, a Sylvia’s Lovers, s legfőképpen a Wives and Daughters azonban elkerülték a magyar kiadókat.

Bizonyára számos oka volt annak, hogy Elizabeth Gaskell – életműve teljes valójával – nem vált igazán népszerűvé nálunk. Háttérbe szorulásának egyik alapvető oka a Brontë-nővérek sikere és méltán elnyert magyar elismertsége lehetett. (Pontosabban a Jane Eyre - 1873 óta - és az Üvöltő szelek - 1940 óta tartó -  közismertsége.) Egy Charlotte Brontë-kötet, mondjuk a Vilette, az írónő legkiforrottabb, utolsó műve után egy Gaskellt olvasva úgy tűnhet, ugyanaz az önreflexív, moralizáló-vallásos, s egyben erősen társadalomkritikus hangvétel jellemzi munkáit, amely részben már Brontë legkorábbi írásait is. Márpedig a sikeres, életművet adó újító mindig izgalmasabb a későbbi követőnél. Ám véleményem szerint a helyzet nem ilyen egyszerű: Gaskell nem követő kismester, hanem Brontëvel egyenrangú, izgalmas tehetség. Remélem, alább sikerül megfogalmaznom, miért gondolom így.

Az elhanyagolás másik oka lehetett a korszak irodalomszemlélete is. A hatvanas évektől folyó kiadói munka rengeteg régi adósságot törlesztett a klasszikus könyvek magyarra fordításának terén: elég arra gondolni, hogyan jelent meg például Magyarországon először Agnes Brontë két regénye a nyolcvanas évekre, hogyan ment végbe Jane Austen összes nagyregényeinek kiadása 1958 és 1983 közt, vagy hogy hogyan kapott igényes sorozatot, új, irodalmi fordítást Walter Scott a hetvenes évektől. Ám számos szerző kiszorult a korszak válogatásaiból. Az a nézőpont, amely a Jane Eyre vagy a Shirley tematikai progresszivitását emelte ki, kizárta a jelentős művek közül az ízig-vérig viktoriánus Vétkek és vezekléseket, s abba az irodalomtörténeti rangsorba, amelynek élén az Üvöltő szelek állt regénytechnikai újításai miatt, nem kerülhetett be az Észak és Dél a maga látszólag hagyományos regényszövésével. Ám ismét protestálnom kell: ha Gaskell szerkesztési eljárásai mások is, a Cranford anekdotikus, szimbolikus, visszatérő jelekkel és utalásokkal dolgozó szövegszövése vagy az Édesek és mostohák soknézőpontú, a beszélgetések apróságaiból kibomló komplex jellemábrázolást a végletekig vivő technikája regénytörténeti szempontból is új és mesteri.

Ami azonban kedves írómmá tette Elizabeth Gaskellt, az a változatos, merész és hölgytől igencsak meglepő témaválasztás. Vajon hány mai írónő választaná témául a létminimumon élők világának bemutatását? Márpedig Elizabeth Gaskell első regénye, a Mary Barton, amely magyarul Szerelem és gyötrelem címen látott napvilágot, épp erről szól: az angliai iparvidékek nyomorgó, sztrájkoló, jogfosztott és elképzelhetetlen körülmények között, félállati sorban élni kényszerülő városi (manchesteri) munkásságának világát választja története közegéül. Ráadásul teszi ezt olyan precizitással, ami meghaladja a korszak újságírói és szociológusai ábrázolásainak élességét. Vajon hány mai író merészelne napjaink szexuális „bűneiről” (mondjuk a homoszexualitásról) egyértelműen elfogadó, humanista és filozofikus nagyregényt írni? Elizabeth Gaskell második – egyébként talán leghagyományosabb felépítésű – kötete, a Vétkek és vezeklések (Ruth) a maga korának legalább ilyen darázsfészekbe nyúl, amikor egy naiv, elcsábított, majd törvénytelen gyermeket a világra hozó főszereplőnő hányódásait mutatja be. S bármennyire is könnyű lerázni a témát azzal a boldog tudattal, hogy ma már ilyen problémák nem léteznek, a történet lelki, szellemi, bölcseleti vonatkozásain túl napjainknak is kérdés marad például, hogy egy egyedülálló anya segítség nélkül hogyan (nem) tud visszahelyezkedni a munkába, ha vállalja gyermekét… Végül merész témaválasztásként felsorolható még a Sylvia szerelmei (Sylvia’s Lovers) cselekménybonyolítása, amely szerelmi háromszögtörténetével első közelítésben a hamisítatlan vidék minden idillt nélkülöző kegyetlen sötétségére, s a francia-angol háborúk idején végzett kegyetlen állami toborzás anomáliáira hívja fel a figyelmet, második rátekintésre azonban felelősség, áldozatvállalás, döntés és becsület kérdéseit veszi sorra, befejezésével teljes szemléletváltást előidézve az olvasóban.

Gaskell tehát remekül választ témát, de ugyanilyen izgalmasak hősei is. A kitartó, bátor, igazi egyéniség Molly Gibson az Édesek és mostohákban, a megtisztító alázatban alámerülő, igazi viktoriánus nőalak, Ruth Hilton a Vétkek és vezeklésekben, az öntörvényű, kirobbanó életerejű, mégis tapasztalatlan, s saját érzéseit sem ismerő Mary Barton a Szerelem és gyötrelemben legalább olyan érdekes figurák, mint a merész bálnavadász, mégis felületes Charley és az önkínzó, szolíd Philip a Sylvia szerelmeiben. A kedvenc Gaskell-regényem mégis talán az Észak és Dél, amely tekinthető egy hatalmas társadalmi tabló előtt lejátszott, a városi és vidéki Angliát szimbolikusan eljegyző Büszkeség és balítéletnek is. Margaret Hale, az öntudatos, mégis naiv vidéki papleány, s Mr. Thornton, az önerejéből a siker közelébe jutott, jótékony, becsületes gyáros a világ két végéből, s az érzelmek legtávolabbi végletei felől indul el egymás felé, hogy a regény végére az arisztokratikus rátartiság és a self-made-man büszkesége, a női kisvilág pletykából, érzelmekből és félelmekből összeálló egyvelege és az üzleties, sarkított férfivilág puritanizmusa, a valós társadalmi érzékenységet előidéző női érdeklődés és a felelősségvállaló férfiviselkedés találkozzon és egybeolvadjon – egy boldog, jól működő szerelmi házasságban.

Mrs. Gaskell könyvei egyszerre modernek és hagyományosak tehát. Biztos, hogy hangulat kell ahhoz, hogy elfogadjuk szereplői feltétlen vonzódását a Bibliához, amely útmutatást ad megesett lányok vagy kételyekkel küszködő lelkészek esetén éppúgy, mint gyilkosság vagy gyermekhalál esetén. Ennek ellenére kacagtató élvezet figyelni Miss Faitht, a papkisasszonyt a Vétkek és vezeklésekben, aki jó szívének hála mindig épp úgy értelmezi a szent igéket, ahogyan embersége diktálja. Biztos, hogy türelem kell az aprólékos leírások, hosszas jellemzések, finom, értő kézzel kiválasztott, de egy szinte teljesen ismeretlen világba visszavezető versek és mottók olvasásához, értelmezéséhez. Ugyanakkor Mrs. Gaskell hihetetlenül biztos jellemábrázoló, s kiváló érzéke van a hangulatokhoz. Az ember, ha kellően belefeledkezik egy-egy könyvébe, érzi a friss tengeri szellőt az arcán, megborzong a dohos pincelakás jeges, nyirkos levegőtlenségétől, megtapinthatja a báli ruhák finom selymét vagy a paplak ritka rózsáinak szirmait, s letéve a könyvet, szinte várja, hogy a bodzabor, az illatos narancs, vagy a – cranfordi előkelőségek szerint halálosan ártalmas – zöld tea ott várja az íróasztalára készítve. Végül biztos ugyan az is, hogy az írónő hite a jótékonyságban, a vallásos meggyőződésben és a lassanként elközelgő társadalmi kiegyenlítődésben talán nem az egyetlen recept a világ problémáinak megoldására. Ám talán nyugalmasabb, emberségesebb, emberibb megoldási minta, mint amit a történelem időnként fel tudott mutatni.

Gaskell romantikusan megbocsátó, de józanul könyörtelen. Maradéktalan happy end csak az Észak és Dél, s utolsó nagy regénye, az Édesek és mostohák főszereplőinek adatik meg. A Szerelem és gyötrelem „tűzön átmenő” szereplői ugyanúgy csakis lemondás árán érhetik el a boldogságot, mint a Cranford Miss Mattyje, a békés, drága vénkisasszony-úrhölgy, szívében sok-sok emlékkel, várakozással, reménnyel, szerelemmel és bátortalansággal, egy elfutott élet végén, igaz, a maga csendes, lemondó, kisvárosi módján elégedetten. Gaskell történetein hol sír az ember, hol nosztalgiázik, hol izgul, hol meg lefordul a székről a nevetéstől (mint a házasságszerzés rejtelmeit bemutató „tévedések vígjátéka”, a fergeteges Egy orvos vallomásai olvastán).

Aki szereti Jane Austen iróniáját, Charlotte Brontë romantikus elbeszélőkedvét, Anne Brontë rokonszenves feminizmusát, Charles Dickens realista érzékenységét vagy Mikszáth Kálmán mesés anekdotikusságát, bizonyosan talál Elizabeth Gaskell művei között olyat, amit megszeret. S ha valakit – mint Gaskellt – halála után mintegy százötven évvel is lelkesen, izgalommal, vitázva vagy belefeledkezve lehet olvasni, az – bizonyosan nagy író, írónő volt.

Három megjegyzés: 1. Furcsamód Gaskell kiadásába egy évben kezdett bele két kiadó, a soproni Artemisz az Észak és Déllel és a szegedi Lazi az Édesek és mostohákkal. Végül - bár az Artemisz ma is virul, s mindenkinek ajánlható legújabb kötetük, a Feljegyzések fiatal párokról Dickenstől - a "csatát" a Lazi nyerte meg régebbi, stabil sorozatával, s végül a Cranford kivételével ők adták ki a Gaskell-összest. Ettől függetlenül én, aki a fordítások nagy hasonlítgatója és bírálója vagyok, egyben semmiképp nem tudok dönteni: vajon Rakovszky Zsuzsa vagy Leyrer Ginda Észak és Dél fordítása jobb. Mikor melyik - mindkettőt csak ajánlani tudom! 2. Mind az Észak és Délből, mind az Édesek és mostohákból sikeres BBC-film készült, amely DVD-n, szinkronnal nálunk is megjelent. 3. A Lazi kiadó borítói szokás szerint elképesztően stílusosak és találóak. A tervező az impresszum szerint Koha Kolett.

Link:
Mrs. Gaskell (Elizabeth Gaskell) művei magyar nyelven