Érkezőben 2.
Az elmúlt hetek sok különös dolgot hoztak a magyar könyvkiadásban. Elmaradt-elnapolódott az áprilisi Könyvfesztivál, s mára egyre inkább biztos az is, hogy a Könyvhét sem lesz meg - ha megrendezik is idén - júniusban. A könyvesboltok ideiglenesen bezártak, a kiadói munkatársak home office-ban gondozzák az újabb köteteket, ha még megvan az állásuk, cégük. Több bejelentett megjelenés máris eltolódott: azt gondolom, hogy ez ezekben a rendkívüli időkben normális, így semmi miatt nem zúgolódom, és mindennek nagyon örülök, ami még létezik vagy megjelenik. Legfőképpen pedig: szurkolok a magyar könyvpiac minden szereplőjének, hogy sikerüljön megtalálni azt az utat, amely megmenti a magyar könyvkereskedést és könyvkiadást, még mielőtt az új gazdasági válságnak köszönhetően végképpen tönkremegy a magyar könyvszakma. Egy biztos: én, ha módomban áll, vásárolok könyveket.

Például azokat szeretném magaménak tudni, elolvasni előbb-utóbb, amelyek az elmúlt hetekben megjelentek, vagy amelyeknek a korábban bejelentett megjelenési dátuma már ismerhető. Még ha lesznek is változások, és csúszások, mégis, itt az új, háromrészes listám az érkezőben lévő, számomra fontos könyvekről.

Két út, egy pálya, 100 év - Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós emlékére
PIM-OSZMI, megjelent
Tavaly hatalmas élmény volt számomra a Bajor Gizi Színászmúzeumban rendezett kiállítás a két színészóriásról, Bessenyei Ferencről és Gábor Miklósról, akik mindketten 2019-ben lettek volna 100 évesek. Idén (tavalyi dátummal) végre forgalomba került a kiállítást kísérő kötet is. Itt írtam a kiállításról.

Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar?
Corvina, megjelenés: április 16.
Ha lenne Könyvfesztivál, biztosan haboznom kellett volna, melyik kötetet is nevezzem meg a legjobban vártnak: Nádasdy Ádám eme "se nem tankönyv, se nem kézikönyv", viszont annál inkább okosabbnak és izgalmasabbnak ígérkező összefoglalóját, vagy a Nibelung-éneket... Itt írtam róla.

Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma - Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság története
Modern magyar történelem, Jaffa, megjelenés: június 10.
Eleget dicsértem már a blogon Hatos Pál előző, a Jaffa sorozatában megjelent könyvét, Az elátkozott köztársaságot. Ha ez csak fele olyan jó lesz, mint az volt, akkor már - a téma ellenére - élmény lesz elolvasni! Csak, ha már az elődébe nem jutott, egy részletes tartalomjegyzék nem ártana bele! Itt írtam róla.

Mitrovits Miklós: Tiltott kapcsolat - A magyar-lengyel ellenzéki együttműködés 1976-1989
Modern magyar történelem, Jaffa, megjelent
A Jaffa történelmi sorozata annyira időben elindult idén is, hogy ez a kötet már a boltokban (illetve webshopokban) található, míg két testvére május-június előtt biztosan nem lesz kézbe vehető. Bízom benne, hogy a különleges témát különlegesen sikerült megírni. Itt írtam róla.

Ungváry Krisztián: Horthy Miklós - 1920-1944
Modern magyar történelem, Jaffa, megjelenés: május 4.
A szerző nagymonográfiája, A Horthy-rendszer mérlege (később kibővített címen, átdolgozva, jobbítva) megkerülhetetlen és igazán okos könyv a korszakról. Várható volt, hogy a témáról ír egy rövid áttekintést: én alig várom. Itt írtam róla.

Ingrid Carlberg: Raoul Wallenberg története - "Itt egy szoba, és rád vár..."
Noran Libro, megjelenés: június 30.
A második világháborús embermentés, s ezen belül Raoul Wallenberg története régóta foglalkoztat. Örülök, hogy ez az életrajz is megjelenik magyarul. Egyelőre nehezen tudom eldönteni, jobb lesz-e, mint a már kiadottak, de nagyon várok rá. Itt írtam róla.

Kertész István: Ókori hősök
Kossuth, megjelenés: április 20.
Ha A hódító Róma Kossuth-féle kiadása meglepett, hát, az Ókori hősöké még inkább: olyan időben került fel a megjelenések közé, amikor mindennel foglalkoztam, csak könyvekkel nem. Bár ez nem átdolgozás, inkább válogatás két korábbi kötetéből, szép tisztelgés az életmű előtt, amelyről már írtam.

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok - Női életutak és mindennapok a történelemben
Álomgyár, megjelenés: október 20.
Nem hittem, hogy a pompás Rizsporos hétköznapoknak ilyen hamar bejelentik a folytatását. Pedig megtörtént. Az az album kész élvezet volt: remélhetőleg folytatása, amely a mindennapi életbe ígér betekintést, hasonlóan izgalmas és szép lesz. Itt írtam róla.

Sally Hines: Mi a gender? - Bevezetés a XXI. századhoz
Nagytotál, Scolar, megjelent
A Scolar új sorozata, amelynek kezdőköteteiben a gender mellett a világűrről, a mesterséges intelligenciáról és a nyugati orvoslásról olvashatunk még a fiatalokat is lekötő, mégis szakszerű, tömör és okos szöveget, nem is indulhatott volna jobbkor. Ránk fér. Itt írtam róla.

Martin Rees: A jövőről - Az emberiség kilátásai 
Talentum Tudományos Könyvtár, Akkord, megjelenés: április 7.
A szerző Kozmikus otthonunk című kötete egy évtizede egyik kedvenc tudományos könyvem. Idén tavasszal - vagy legalábbis előbb-utóbb - újabb izgalmas, s teljesen friss, eredetileg 2018-as műve lát napvilágot, amelyben a jövőről beszél. Képzeletben már olvasom. Itt írtam róla.


Link
Érkezőben 1.
0 Responses