2020. február 22., szombat
A múlt évben sok nagyon jó könyv jelent meg a világtörténelem izgalmas időszakairól. Íme közülük öt igazán érdekes.
Grüll Tibor: Újabb 50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról
Kalligram, 2019
Hasonlóan a szerző 2013-as, 50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról című kötetéhez, ez a gyűjtemény és is 50 néhány oldalas, izgalmas tanulmányt tartalmaz, amely új szemszögből tekint az ókor történelmére. Pontosabban: bemutatja, hogy az ókori Róma nem igazán olyan volt, amilyennek a régi latinórák, a tógás-szandálos mozifilmek, és az esetleg unalmasnak és röpkének tűnő középiskolai történelemórák mutatták. Helyette a rómaiak egy épp olyan modern világban éltek, mint mi - a maguk módján tökéletesen innovatívban, globalizálódóban és a tömegkultúrával bíbelődőben. Így nem csoda, hogy a könyvben olvashatunk antik sportolók doppingszereiről és a leggazdagabbaknak gyártott luxusillatszerekről, abortuszkérdésről és szemétlerakókról, belső elhárításról és cuki, turistáknak gyártott ajándéktárgyakról... Nekem talán az az öt fejezet tetszett a legjobban, amelyekben latin eredetű modern márkanevekről, Tiberius koncepciós pereiről, a római klasszikusokból idézgető vécéfirkákról, a római viccekről és a betonról esett szó, de biztos vagyok bene, hogy legközelebb más fogja "legjobban" megragadni a fantáziámat. (1) Csak annyit mondhatok: várom az újabb 50 dologról szóló harmadik kötetet!
Kertész István: A hódító Róma
Kossuth, 2019
Hű: hogy mennyit üldöztem ezt a könyvet! De most végre feltehettem a könyvespolcomra. A történet azzal kezdődik, hogy Kertész Istvánnak 1983-ban megjelent az első népszerű történelmi ismeretterjesztő könyve az ókori Rómáról, amely a királyság és a köztársaság korát mutatta be. Az akkori Kossuth Kiadó adta ki Szivárvány nevezetű történelmi sorozatában. Ez már hosszú ideje megvan nekem, s mindig szívesen olvasom újra. Mivel azonban nagyon kedvelem a szerző írásait, s lelkesen gyűjtöm könyveit, megoldhatatlan feladványt jelentett számomra, amikor az egri Líceum (a főiskola, majd egyetem kiadója) megjelentetett egy második kiadást. Mindenképpen szerettem volna beszerezni, de először nem volt rendelhető, azután az intézmény átalakulása miatt az egész honlap megszűnt... Majd jött a Kossuth (a jelenlegi), s szépen elkezdte kiadni Kertész István munkáit, szép külsővel, gondozott szöveggel: jött a Botrányok az ókorban, a Regélő Róma, azután láttam, hogy megjelenik ez a kötet is - ám ez csak e-bookban... Végül most, amikor már el is felejtettem vágyakozni rá, váratlanul kijött ez a kötetmegjelenés: ráadásul még csak nem is puha kötésben, hanem diadalmas keményben. (Bár puha formátumban kicsit könnyebben kezelhető volna a kötet, s akkor lehetne kissé apróbb betűméretű is.) Az érdekes fényképekkel és ritka képekkel illusztrált, olvasmányos és megbízható áttekintés tekintélyes szakirodalomra támaszkodik, lelkesen idéz az így nem is olyan száraz ókori forrásmunkákból, s a társadalmat, hadsereget, gazdaságot, politikatörténetet és a nagy egyéniségeket is bemutatva vezet végig az ókori Róma történelmének csúcsain és hullámvölgyein. Így mindenkinek csak ajánlani lehet.
Helen Rappaport: A Romanovok utolsó napjai - A jekatyerinburgi tragédia
Helikon, 2019
Nem ez volt az első eset, hogy a Helikon folytatta azt a projektet, amelyet az Európa Könyvkiadó kezdett el, de befejezni már nem volt alkalma. Így történt ez Helen Rappaport brit történész két tudományos ismeretterjesztő könyve esetében is, amelyet az utolsó orosz cár, II. Miklós családjának, s a családtagok közül is elsősorban a négy nővérnek, a cár lányainak szentelt. Az egyik mű 2017-ben még az Európánál jelent meg, de a folytatással már a Helikon állt elő 2019-ben. Megtisztelte azonban az olvasókat azzal, hogy egy méretében és kiállításában pontosan a 2017-es könyvvel megegyező kötetet adott ki: nagyalakút, kemény kötéseset, szomorkásan színezett régi családi fotóval a papír védőborítón és a kemény fedélen. Így semmilyen külsőség sem utalt arra, mi történt a könyvkiadásban az utóbbi néhány évben, s miként vándoroltak szerzők és művek át a Helikonhoz. Pár év, és talán ránézve már meg sem tudjuk majd különböztetni a két kötet kiadását messziről. Ami a beltartalmat illeti, ahogy A négy nővérről már írtam, Rappaport ezt, a cári család kivégzéséről szóló kötetet előbb írta meg. Nem hagyta azonban nyugodni a négy lánytestvér személyes történelmi sztorija, így született a nálunk korábban, de Nagy-Britanniában öt évvel később kiadott kötet. Azok, akiket nem annyira a cárlányok érdekelnek, mint a család végnapjai, igen színvonalas és okos összefoglalót vehetnek kézbe: sokkal jobbat, mint Robert K. Massie nálunk 2016-ban kiadott, s egyébként szintén igen érdekes A Romanovok - Az utolsó felvonás című könyve. Rappaport adatai sokkal frissebbek, s stílusa is magával ragadóbb. Emellett sajátos nézőpontból közelít a kényes témához, ezért mindenképpen szívesen olvasom majd újra a könyvét. Akik azonban kifejezetten azt szerették A négy nővérben, hogy az események női szereplőire koncentrált, azok sem csalódhatnak: ebben a könyvben is találhatnak olyan forrásokat és tényeket, amelyekre Helen Rappaport előtt kevesen figyeltek oda.
Sarah Rose: Legendás lányok - Kémnők titkos története a II. világháborúról
Partvonal, 2019
Korábban egy kis posztban foglalkoztam azzal, miért nem tetszik nekem a kötet magyar borítója. Hát, ez a véleményem azóta sem változott. A kötetet viszont tényleg érdemes volt elolvasni: rendkívül színvonalas, érdekes és átfogó képet lehetett kapni belőle egy a SOE által szervezett különleges akcióról, amelyet úgy alkottak meg, hogy - többé-kevésbé a szervezet életében először - átlagos nőkre volt hozzá szükség, akik ugyanakkor bátrak, képesek megtanulni a konspirációt és a különféle kém- és szabotőrfeladatokat, továbbá vállalják, hogy ha elfogják őket, a kínzások ellenére is hallgatnak. Mondjuk, ebben a világon semmi romantikus nincsen, nem tudom, a fülszövegnek miért kell ilyesmit megpendítenie: de ez a vélemény most nem az elégedetlenkedésről szól. Ez a téma sokkal inkább méltóságteljes a maga hétköznapiságában: olyan emberekről szól, akik nem önmaguk szobraként cselekedtek, sőt, az események sűrűjében szinte észre sem vették, mennyire bátrak, találékonyak és kitartóak, ám mégis az egész világ hálás lehet nekik. A szerzőnőnek átfogó és érdekes, hiteles anyagot sikerült összegyűjtenie, s regényhez méltó olvasmányossággal (de nem regényként!) megírnia. A téma iránt érdeklődök olyasféle könyvet vethetnek kézbe, amilyen magyarul még nem jelent meg.
Jean-Christophe Brisard - Lana Parshina: Hitler halála
Libri, 2019
2013-ban készítettem egy hosszú, áttekintő posztot Adolf Hitler, a náci diktátor haláláról, s azokról a könyvekről, amelyek magyarul megjelentek a témáról. Érdekes módon azóta mindössze egyetlen kötet látott napvilágot ebben a témakörben, tavaly: ez. Nagyon nagy érdeklődéssel vettem kézbe, hiszen annyira hangzatosan ajánlotta magát (fülszöveggel, méltató idézetekkel), hogy kifejezetten nélkülözhetetlennek tűnt. Nos, az igaz, hogy mindenkinek ajánlom, egyrészt, mert senkit sem beszélek le könyvekről, másrészt, mert nem biztos, hogy mindenki olvasta A Hitler-dossziért és jegyzeteit, vagy Sven Felix Kellerhof, Mario Frank, Joachim Fest Hitler haláláról szóló könyveit. Ha azonban a fentiek közül (adataik a hivatkozott posztomban) 2-3 is ismert előtted, s nem vagy a téma megszállottja, úgy - sajnos - nyugodtan kihagyhatod a francia oknyomozó újságíró és az orosz-amerikai rendező, író, producer dokumentumkötetét. Egy kissé felületes, olykor regényszerű mesélésbe átmenő, máskor érdekes dokumentumokat csak félig idéző könyvről van ugyanis szó, amely ugyan A KGB titkos anyagai címet kapta, de állításai kivétel nélkül megtalálhatók a fent felsorolt könyvekben is. A posztbeli listámról az Ada Petrova - Peter Watson könyvhöz van köze annyiban, hogy az abban bemutatott fejcsontdarabról tényleg kimondja, hogy nem Hitleré, de ezt is lehetett már tudni rég. Viszont egy csomó dolgot újra felhoz, frissen találtként, ami már abban is benne volt. (Az a két oknyomozó szerző ugyanezekben az archívumokban kutatott.) A kötet eredetileg dokumentumfilmet kísért: filmként biztosan nagyon érdekes. Könyvként viszont úgy viselkedik, mintha valami unikálisat mondana el, itt és most, 2018-ban: de ezzel adós marad.
Linkek
Öt érdekes életrajz
Öt könyv a magyar történelemről
Öt európai regény a Typotextől 1.
(1) Az egyetlen dolog, amit feleslegesnek éreztem, az ókori Róma-témájú
filmek besorolása volt (részben az IMDb és a Rotten Tomatoes, részben a
szubjektív döntés alapján) a legjobb és legrosszabb listákra (és hogy
mindjárt az egyik ilyennel kezdődött a könyv). Ez ugyanis, ellentétben a
többi 48 kis fejezettel, teljesen önkényes és nem igazán tudományos
kalandozás volt a filmtörténetben. Csak három példa a legrosszabb listáról.
1. Magam is úgy gondolom, hogy a világtörténelem folytatódhatott volna anélkül, hogy 2016-ban elkészítenek egy Ben Hurt. (Habár ez már a negyedik volt a filmtörténelemben.) Ettől függetlenül én biztosan nem sorolnám minden idők legrosszabbjai közé, főleg nem három helyezésre egy Asylum-horrortól, de ízlések és pofonok... Az viszont - egy kritikustól idézve - nem művészeti vagy történelmi érv, de még szubjektívnek is igen gyenge, hogy "valamennyi szereplőnek zavarbaejtően (!) huszonegyedik századi feje van" benne. Függetlenül attól, hogy szerintem tényleg az 1960-as Spartacus az egyik legjobb Róma-film, amit valaha is forgattak, úgy sejtem, Kirk Douglas összetéveszthetetlen arcát senki sem nevezné belőle "tipikus római / trák főnek", már ha egyáltalán tudnánk, milyen a kifejezetten időszámításunk előtti első századi fej... (Ahogy pl. Elizabeth Taylor Kleopátra-külsejét is nehéz lenne műszempillástul, fűzőstül echte ptolemaioszinak mondani...)
2. Sokat lehetne vitázni arról, vajon a 2009-es Agora mennyire hamisítja meg a történelmet, mennyire dagályos, vagy mennyire bugyuta a története. Nem hinném viszont, a gyengesége mellett érv lenne, hogy Amerikában nem talált forgalmazóra. Már csak azért sem, mert a, talált, pontosan egy évvel a cannes-i filmfesztivál után kezdték el játszani az amerikai mozik b, nem egy hollywoodi, hanem egy spanyol filmről beszélünk, amely végül a világ több mint harminc országába eljutott c, pályafutása alatt 11, többnyire európai filmdíjat gyűjtött be, továbbá 15 jelölést. Vagyis szeretni nem kell: de meglepő a vele kapcsolatban feltűnő lenéző hang.
3. A 2011-es A sast sem kell kedvelni, sem értékelni, és az már biztos, hogy nincs a legjobb tíz Róma-film közt. Ám a könyvben róla írt huszonöt sorban összesen hét tárgyi tévedés van, ezek közül a legfontosabb, hogy a sztorinak a világon semmi köze a piktekhez (pedig ez még meg is van indexelve). Értem én, hogy a Cinematrix kritikusa volt ilyen felületes: de Grüll Tibor könyve az összes többi oldalán annyira alapos, hát muszáj volt épp egy ilyen figyelmetlen értékelőt idézni...?
Kalligram, 2019
Hasonlóan a szerző 2013-as, 50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról című kötetéhez, ez a gyűjtemény és is 50 néhány oldalas, izgalmas tanulmányt tartalmaz, amely új szemszögből tekint az ókor történelmére. Pontosabban: bemutatja, hogy az ókori Róma nem igazán olyan volt, amilyennek a régi latinórák, a tógás-szandálos mozifilmek, és az esetleg unalmasnak és röpkének tűnő középiskolai történelemórák mutatták. Helyette a rómaiak egy épp olyan modern világban éltek, mint mi - a maguk módján tökéletesen innovatívban, globalizálódóban és a tömegkultúrával bíbelődőben. Így nem csoda, hogy a könyvben olvashatunk antik sportolók doppingszereiről és a leggazdagabbaknak gyártott luxusillatszerekről, abortuszkérdésről és szemétlerakókról, belső elhárításról és cuki, turistáknak gyártott ajándéktárgyakról... Nekem talán az az öt fejezet tetszett a legjobban, amelyekben latin eredetű modern márkanevekről, Tiberius koncepciós pereiről, a római klasszikusokból idézgető vécéfirkákról, a római viccekről és a betonról esett szó, de biztos vagyok bene, hogy legközelebb más fogja "legjobban" megragadni a fantáziámat. (1) Csak annyit mondhatok: várom az újabb 50 dologról szóló harmadik kötetet!
Kossuth, 2019
Hű: hogy mennyit üldöztem ezt a könyvet! De most végre feltehettem a könyvespolcomra. A történet azzal kezdődik, hogy Kertész Istvánnak 1983-ban megjelent az első népszerű történelmi ismeretterjesztő könyve az ókori Rómáról, amely a királyság és a köztársaság korát mutatta be. Az akkori Kossuth Kiadó adta ki Szivárvány nevezetű történelmi sorozatában. Ez már hosszú ideje megvan nekem, s mindig szívesen olvasom újra. Mivel azonban nagyon kedvelem a szerző írásait, s lelkesen gyűjtöm könyveit, megoldhatatlan feladványt jelentett számomra, amikor az egri Líceum (a főiskola, majd egyetem kiadója) megjelentetett egy második kiadást. Mindenképpen szerettem volna beszerezni, de először nem volt rendelhető, azután az intézmény átalakulása miatt az egész honlap megszűnt... Majd jött a Kossuth (a jelenlegi), s szépen elkezdte kiadni Kertész István munkáit, szép külsővel, gondozott szöveggel: jött a Botrányok az ókorban, a Regélő Róma, azután láttam, hogy megjelenik ez a kötet is - ám ez csak e-bookban... Végül most, amikor már el is felejtettem vágyakozni rá, váratlanul kijött ez a kötetmegjelenés: ráadásul még csak nem is puha kötésben, hanem diadalmas keményben. (Bár puha formátumban kicsit könnyebben kezelhető volna a kötet, s akkor lehetne kissé apróbb betűméretű is.) Az érdekes fényképekkel és ritka képekkel illusztrált, olvasmányos és megbízható áttekintés tekintélyes szakirodalomra támaszkodik, lelkesen idéz az így nem is olyan száraz ókori forrásmunkákból, s a társadalmat, hadsereget, gazdaságot, politikatörténetet és a nagy egyéniségeket is bemutatva vezet végig az ókori Róma történelmének csúcsain és hullámvölgyein. Így mindenkinek csak ajánlani lehet.
Helikon, 2019
Nem ez volt az első eset, hogy a Helikon folytatta azt a projektet, amelyet az Európa Könyvkiadó kezdett el, de befejezni már nem volt alkalma. Így történt ez Helen Rappaport brit történész két tudományos ismeretterjesztő könyve esetében is, amelyet az utolsó orosz cár, II. Miklós családjának, s a családtagok közül is elsősorban a négy nővérnek, a cár lányainak szentelt. Az egyik mű 2017-ben még az Európánál jelent meg, de a folytatással már a Helikon állt elő 2019-ben. Megtisztelte azonban az olvasókat azzal, hogy egy méretében és kiállításában pontosan a 2017-es könyvvel megegyező kötetet adott ki: nagyalakút, kemény kötéseset, szomorkásan színezett régi családi fotóval a papír védőborítón és a kemény fedélen. Így semmilyen külsőség sem utalt arra, mi történt a könyvkiadásban az utóbbi néhány évben, s miként vándoroltak szerzők és művek át a Helikonhoz. Pár év, és talán ránézve már meg sem tudjuk majd különböztetni a két kötet kiadását messziről. Ami a beltartalmat illeti, ahogy A négy nővérről már írtam, Rappaport ezt, a cári család kivégzéséről szóló kötetet előbb írta meg. Nem hagyta azonban nyugodni a négy lánytestvér személyes történelmi sztorija, így született a nálunk korábban, de Nagy-Britanniában öt évvel később kiadott kötet. Azok, akiket nem annyira a cárlányok érdekelnek, mint a család végnapjai, igen színvonalas és okos összefoglalót vehetnek kézbe: sokkal jobbat, mint Robert K. Massie nálunk 2016-ban kiadott, s egyébként szintén igen érdekes A Romanovok - Az utolsó felvonás című könyve. Rappaport adatai sokkal frissebbek, s stílusa is magával ragadóbb. Emellett sajátos nézőpontból közelít a kényes témához, ezért mindenképpen szívesen olvasom majd újra a könyvét. Akik azonban kifejezetten azt szerették A négy nővérben, hogy az események női szereplőire koncentrált, azok sem csalódhatnak: ebben a könyvben is találhatnak olyan forrásokat és tényeket, amelyekre Helen Rappaport előtt kevesen figyeltek oda.
Partvonal, 2019
Korábban egy kis posztban foglalkoztam azzal, miért nem tetszik nekem a kötet magyar borítója. Hát, ez a véleményem azóta sem változott. A kötetet viszont tényleg érdemes volt elolvasni: rendkívül színvonalas, érdekes és átfogó képet lehetett kapni belőle egy a SOE által szervezett különleges akcióról, amelyet úgy alkottak meg, hogy - többé-kevésbé a szervezet életében először - átlagos nőkre volt hozzá szükség, akik ugyanakkor bátrak, képesek megtanulni a konspirációt és a különféle kém- és szabotőrfeladatokat, továbbá vállalják, hogy ha elfogják őket, a kínzások ellenére is hallgatnak. Mondjuk, ebben a világon semmi romantikus nincsen, nem tudom, a fülszövegnek miért kell ilyesmit megpendítenie: de ez a vélemény most nem az elégedetlenkedésről szól. Ez a téma sokkal inkább méltóságteljes a maga hétköznapiságában: olyan emberekről szól, akik nem önmaguk szobraként cselekedtek, sőt, az események sűrűjében szinte észre sem vették, mennyire bátrak, találékonyak és kitartóak, ám mégis az egész világ hálás lehet nekik. A szerzőnőnek átfogó és érdekes, hiteles anyagot sikerült összegyűjtenie, s regényhez méltó olvasmányossággal (de nem regényként!) megírnia. A téma iránt érdeklődök olyasféle könyvet vethetnek kézbe, amilyen magyarul még nem jelent meg.
Libri, 2019
2013-ban készítettem egy hosszú, áttekintő posztot Adolf Hitler, a náci diktátor haláláról, s azokról a könyvekről, amelyek magyarul megjelentek a témáról. Érdekes módon azóta mindössze egyetlen kötet látott napvilágot ebben a témakörben, tavaly: ez. Nagyon nagy érdeklődéssel vettem kézbe, hiszen annyira hangzatosan ajánlotta magát (fülszöveggel, méltató idézetekkel), hogy kifejezetten nélkülözhetetlennek tűnt. Nos, az igaz, hogy mindenkinek ajánlom, egyrészt, mert senkit sem beszélek le könyvekről, másrészt, mert nem biztos, hogy mindenki olvasta A Hitler-dossziért és jegyzeteit, vagy Sven Felix Kellerhof, Mario Frank, Joachim Fest Hitler haláláról szóló könyveit. Ha azonban a fentiek közül (adataik a hivatkozott posztomban) 2-3 is ismert előtted, s nem vagy a téma megszállottja, úgy - sajnos - nyugodtan kihagyhatod a francia oknyomozó újságíró és az orosz-amerikai rendező, író, producer dokumentumkötetét. Egy kissé felületes, olykor regényszerű mesélésbe átmenő, máskor érdekes dokumentumokat csak félig idéző könyvről van ugyanis szó, amely ugyan A KGB titkos anyagai címet kapta, de állításai kivétel nélkül megtalálhatók a fent felsorolt könyvekben is. A posztbeli listámról az Ada Petrova - Peter Watson könyvhöz van köze annyiban, hogy az abban bemutatott fejcsontdarabról tényleg kimondja, hogy nem Hitleré, de ezt is lehetett már tudni rég. Viszont egy csomó dolgot újra felhoz, frissen találtként, ami már abban is benne volt. (Az a két oknyomozó szerző ugyanezekben az archívumokban kutatott.) A kötet eredetileg dokumentumfilmet kísért: filmként biztosan nagyon érdekes. Könyvként viszont úgy viselkedik, mintha valami unikálisat mondana el, itt és most, 2018-ban: de ezzel adós marad.
Linkek
Öt érdekes életrajz
Öt könyv a magyar történelemről
Öt európai regény a Typotextől 1.
1. Magam is úgy gondolom, hogy a világtörténelem folytatódhatott volna anélkül, hogy 2016-ban elkészítenek egy Ben Hurt. (Habár ez már a negyedik volt a filmtörténelemben.) Ettől függetlenül én biztosan nem sorolnám minden idők legrosszabbjai közé, főleg nem három helyezésre egy Asylum-horrortól, de ízlések és pofonok... Az viszont - egy kritikustól idézve - nem művészeti vagy történelmi érv, de még szubjektívnek is igen gyenge, hogy "valamennyi szereplőnek zavarbaejtően (!) huszonegyedik századi feje van" benne. Függetlenül attól, hogy szerintem tényleg az 1960-as Spartacus az egyik legjobb Róma-film, amit valaha is forgattak, úgy sejtem, Kirk Douglas összetéveszthetetlen arcát senki sem nevezné belőle "tipikus római / trák főnek", már ha egyáltalán tudnánk, milyen a kifejezetten időszámításunk előtti első századi fej... (Ahogy pl. Elizabeth Taylor Kleopátra-külsejét is nehéz lenne műszempillástul, fűzőstül echte ptolemaioszinak mondani...)
3. A 2011-es A sast sem kell kedvelni, sem értékelni, és az már biztos, hogy nincs a legjobb tíz Róma-film közt. Ám a könyvben róla írt huszonöt sorban összesen hét tárgyi tévedés van, ezek közül a legfontosabb, hogy a sztorinak a világon semmi köze a piktekhez (pedig ez még meg is van indexelve). Értem én, hogy a Cinematrix kritikusa volt ilyen felületes: de Grüll Tibor könyve az összes többi oldalán annyira alapos, hát muszáj volt épp egy ilyen figyelmetlen értékelőt idézni...?
