Ahogyan korábbi újdonságajánlómban leírtam, nagyon várom Sarah Rose Legendás lányok című kötetét, amelyet magyarul a Partvonal ad ki: a könyvet, amely angol alcíme szerint azokról a kémnőkről szól, akik "fegyverrel harcoltak az ellenállásban, szabotázsakciókat hajtottak végre a nácik ellen, s így segítettek megnyerni a II. világháborút." Ha majd elolvastam, beszámolok róla: most - hangsúlyozottan látatlanban/olvasatlanul - csak egyetlen dologról szeretnék írni. Ez pedig a könyv magyar borítója. Amely így néz ki.


Igazán látványos, feltűnő, érdekes. Számomra bizonyos szempontból mégis megbocsáthatatlan. Ez a könyv ugyanis, ha jól értettem a külföldi ajánlókat, alapvetően az SOE-nál szolgáló öt nőről fog szólni. Közülük hárman ezer veszély között, hőstetteket végrehajtva, életüket kockáztatva végül túlélték a háborút, s MBE címmel honorálva, tisztelettel és megbecsüléssel övezve haltak meg idős hölgyekként. A másik kettőt elfogták és kivégezték a németek: egyikük még csak 24 éves volt. Tényleg olyan téma ez, amiről először mindenkinek egy RÚZS jut eszébe?

A rúzshoz és festékekhez egészen más képzettársítások kapcsolódnak: más zsáner, más műfaj. A jobb szélen ezzel szemben: az ellenség, vagyis egy náci átlagnőkről szóló kötet magyar borítója

Már a címmel is van némi gondom, mert egy kicsit kezdem unni, hogy az új trend szerint minden nő, aki végrehajtott valami korszakalkotót, lánnyá avanzsál. (Esti mesék lázadó lányoknak, Magyar mesék lázadó lányoknak, A lány, aki csillagász lett, A lány, aki orvos akart lenni... - persze itt a lányosítás a fiatal célközönség miatt többé-kevésbé indokolt, de én azért nagyon örültem, amikor végre megjelent az 50 elszánt magyar nő is.) De a lány szóról végeredményben Sarah Rose tehet, hiszen ő adta a D-Day Girls címet a könyvének: igaz, az eredeti cím az alliteráció mellett a háborúra is utal, a magyar viszont nem.

A D-napról a borítótervezőknek - férfiak esetében - katonák, fegyverek, homokpadok, sisakok és effélék szoktak eszébe jutni. A jobb szélen a D-nap kémtörténetének a fedélképe és egy férfiak által kitalált és kivitelezett SOE-hadműveletről szóló könyv magyar címlapja. Érdekes módon egyiken sincs borotva vagy mandzsettagomb...

Viszont szerintem érdemes lenne végiggondolni, hogy ha már sikerül kiadni egy kötetet olyan emberekről, akik a háborúban bátran, hősként cselekedtek, de részben, mert titkos akciókban vettek részt, részben, mert nők voltak, sokáig el sem mesélhették a történetüket, elismerést viszonylag későn, ismertséget pedig alig kaptak, szabad-e mindezek után rátenni a könyv borítójára egy töltényhüvelyre emlékeztető rúzst... Akkor most van női egyenjogúság és modern szemlélet, vagy nincs? A kémnő, mint olyan, piros ajkú matahari vagy egy életét kockáztató nőnemű ember?


És már csak azért is érdekes kérdés ez, mert a rúzsos borító tényleg hazai készítmény. Sarah Rose könyvének eredeti fedele a korabeli háborús plakátok nőalakját idézi meg: egy saját korában emancipált, bár mára persze kissé ellentmondásos nőképet. És ha már engedményeket kellett tenni a paperback-kiadás olvasóinak, felcsillantva egy kis romantikát (és a repülőgépek biztos, hogy innen érkeztek a magyar fedélképre...): hát ahhoz meg pont elég volt egy kalap.