A legjobb olvasmányok 2013-ban
Túl a karácsonyestén és az utolsó idei olvasmányok behabzsolásának kezdetén lassan itt az ideje az éves kedvencek felsorolásának! Következzen tehát egy lista az ezévi legjobb olvasmányokról, azaz a legkiválóbb megjelenésekről: 22 + 2 kötetről.

1. Tuna Kiremitçi: Minden ima az égbe száll
Jószöveg. Megríkatósan szép és izgalmas kisregény Törökországból. Két nő, egy idős, a világtól búcsúzkodó és egy fiatal, dühös, saját lábára állni akaró beszélgetései, találkozásai, csatái adják a történet keretét, melyben mindkét nő mesél a másiknak, mindkettő saját élete nagy szerelméről. Itt bőségesebben is írtam arról, miért meghatározó könyv számomra.

2. Ignacy Karpowicz: Égiek és földiek
Typotex. Monumentális és sziporkázóan szellemes, élvezetesen provokatív, őrülten modern és néha egészen megható mítoszregény rólunk, emberekről, néhány istennel feldobva. Nemcsak fontos könyv, elolvasni is jó. Itt írtam róla, itt pedig a szerzővel készült interjú olvasható.

3. Danyiil Harmsz: Esetek
Typotex. A Science in Fiction sorozat újabb kötete parádés betekintés a letiport orosz avantgárd kulisszái mögé. Egy zseniális szerző mininovellái, egypercesei, szövegei, parabolái, jelenetei, meséi - örkényi, kafkai, harmszi kalandozás önmagunkban, a világban és a semmiben. Itt írtam róla.

4. Ödön von Horváth: Korunk gyermeke
Helikon. A tavalyi Istentelen ifjúság után újabb meglepetés volt ez a kisregény. Az előttem eddig csak egy rossz előadásban látott Mesél a bécsi erdő szerzőjeként ismeretes író fantasztikusan modern, prófétai és különlegesen megírt kötete diktatúráról, nácizmusról, a bennünk lakó szörnyekről.

5. Richard Adams: Gazdátlanok
Metropolis Média. Gyönyörű és félelmetesen kegyetlen állattörténet: felejthetetlen, megrázó és objektív példázat a Gesztenye, a honalapító szerzőjétől. Két kutya menekülésén keresztül az emberiség sorsába tekinthetünk bele, és a környezetvédelem is terítékre kerül. Itt írtam a kötetről.

6. Jo Baker: Longbourne árnyékában
IPC. Egy páratlanul furcsa és rejtélyes kötet. A kiadás és a tálalás a romantikus könyvekhez sorolja, s végül is valami ilyesmi is: Jane Austen Büszkeség és balítéletének másik oldala, Longbourn élete a cselédség szemszögéből. Az elbeszélésmód és az, ahogyan a nagy előd rejtett utalásaiból egy majdnem-keserű történetet bont ki, számomra mégis a tiszta szépirodalomhoz közelíti. Jó könyv.
7. Agatha Christie: N vagy M
Európa. Nem lenne szabad szerepelnie, hisz nem első kiadás, mégis feltüntetem. Idén ugyanis csupa olyan kötet jelent meg Christie-től, amely már elérhető volt korábban, de általában csak csonkán, rosszul magyarítva: és csodás, hogy végre jó kiadásban is kézbe foghatók. Az N vagy M viszont ismét Göncz Árpád csodálatos, klasszikus fordításában olvasható (Liba, liba, gúnár...). Nem is kell más.

8. Indrek Hargla: Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye
Metropolis Média. Egy parádés történelmi krimi, ami meghozta a kedvemet az egész zsánerhez. Észtföldön, a középkorban játszódó detektívtörténet, rengeteg izgalommal, fordulattal és kulturális korjelzővel. A borító rettenetes, mindjárt két helyesírási hibával... A könyv csodás. Itt írtam róla.

9. Dashiell Hammett: A tizedik nyom
Agave. Hosszú várakozás után végre ismét Hammett-novelláskötet! A kemény krimi szűkszavúan sokatmondó szerzőjének remek Continental Op novellái kiváló fordításban, szép köntösben kerülnek az olvasó elé. Alig várom a folytatást! A könyvről a blogon is írtam.

10. Lee Child: Összeesküvés
General Press. Amikor először olvastam, még csak úgy-ahogy tetszett, másodjára viszont már nagyon. Egy feltűnően kis terjedelmű Reacher-történet (nem oldalszámra, hanem hatókörre), amely csak a végén tágul hatalmas üggyé. A műfaj és a főhős világának okos megújítása.

11. Alfred Komarek: Polt felügyelő virágot kap
Napkút. Szomorkás, szórakoztató, nagyon emberi, kissé közép-európai modern krimi sötét emberi kapcsolatokról és néhány jó emberről. A Bűntények a pincesoron széria második kötete. Írtam már róla a blogon, itt.

12. Stephanie Barron: A titokzatos Tiszteletes
IPC. A Jane Austen nyomoz sorozat második kötete talán még az elsőnél is izgalmasabb: rendhagyóbb a bűnténysor, több derül ki a korról, az életmódról és a korszak történelméről, a detektívkedés pedig legalább ugyanolyan szórakoztató. A borító van olyan szép, mint amilyen jó a könyv.

13. Mary Robinette Kowal: Tünékeny illúziók - Bűbájoló történet
IPC. Csipkefinom, virágillatú, selyemtakarós szerelmi történet Jane Austen modorában, egy kis mindennapi mágiával fűszerezve. Fogalmam sincs róla, hogyan kerüli el, hogy giccses legyen és hogy sci-fi, fantasy vagy romantikus regény a műfaja, de őszintén tetszik és ajánlom.


14. Clark Ashton Smith: Gonosz mesék
Delta Vision. Tökéletesen borzongató, ódon hangulatú, cizelláltan szépszavú rémtörténetek a műfaj amerikai történetének egyik klasszikusától. A MesterMűvek sorozat Klasszikus alfolyamának egész évben várva várt kötete meghálálja a türelmet: remek. Itt írtam róla.

15. Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos
Delta Vision. Első igazi, nem kényszerű találkozásom a fantasyval: és mindjárt a Haldokló Föld-ciklus langyosan apokaliptikus, humorosan heroikus és logikusan cselekményes zárókötetével kellett kezdenem... A kiadó csodákra képes: a végén még megszeretteti velem a zsánert! Itt írtam róla.

16. Edgar Rice Burroughs: A Mars katonája
Szukits. A Mars-sorozat hetedik kötetével (amely állítólag mindössze kétszáz példányban hagyta el a nyomdát) folytatódik Burroughs planetáris románc-szériájának magyar kiadása. Az eddig még magyarul nem olvasható új kaland önállóan is kiválóan megáll a lábán. Itt írtam róla.

17. Bill Bryson: Shakespeare - Az egész világ színház
Akadémiai. Véleményem szerint a legkiválóbb Shakespeare-biográfia magyar nyelven. Ha nem hangzana az ilyesmi túlzásnak, azt kellene írni róla, hogy minden benne van, amit valaha is tudni akartál az angol drámaíróról. És még az is, amit nem. Itt írtam róla.

18. Kádár Gábor - Vági Zoltán: A végső döntés
Jaffa. Nagyívű, alapos, megdöbbentő és abszolút tényszerű áttekintés arról, mi és hogyan is történt 1944-ben Magyarországon. A két fő kérdés: honnan eredt a magyar mindennapok antiszemitizmusa? És: végre lehetett volna-e hajtani a magyar holocaustot nélkülünk? Utóbbira sajnos a válasz: nem.

19. Stacy Schiff: Kleopátra
Partvonal. Olvasmányos, a híres fáraónő személyét teljesen új nézőpontokból láttató, remekül megírt életrajz a Pulitzer-díjas biográfus tollából. Képmellékletek, térképek, jegyzetek teszik szakszerűvé a kalandozást, a szórakozásról pedig sok más mellett a praktikus női szemszög gondoskodik. Itt írtam róla.

20. Grüll Tibor: 50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról
Kalligram. Hahner Péter tévhit-könyveihez hasonló remek keveréke az elmélyült kutatással kinyert szaktudományos adatoknak és a rendkívül szórakoztató, csevegő hangú mesélésnek. Mindenkinél sikert aratott, akinek csak a figyelmébe ajánlottam.

21. Hahner Péter: A nem létező rejtély
Panem. Ott ültem az író-olvasó találkozón, amikor feltettek egy kérdést a Kennedy-gyilkosságról. És akkor rápillanthattam annak az adattengernek a felszínére, ami Hahner Péterben létezik a problémával kapcsolatban. Most pedig itt az egész óceán: bárcsak kimerné már mindenki. Mert nincsenek titkok... Végezve a képzavarral: hiánypótló könyv, ami nagyon kellett már. 

22. Sinclair McKay: A Bletchley Park titkos élete
Gabo. Kellemesen olvasható, kedélyes hangú áttekintése a második világháború kódfejtő boszorkánykonyhája mindennapjainak. Kik, mit, hogyan fejtettek meg az ódon kastély falai mögött és a kertben megépített barakkirodákban? És hogy tudtak hallgatni róla évtizedekig, hűségesen?
+1. Brian Cox - Jeff Forshaw: A kvantum világegyetem
Akkord. A Talentum Tudományos Könyvtár egyik legújabb tagja szellemesen, érthetően, s a Hawkingtól, Gribbintől, Daviestől, Kakutól megszokott példáktól eltérőket használva vezet be a kvantumelmélet, az atomok, az energia és az egyesített elmélet feltételezett lehetőségének világába.

+2. Venetianer Pál: Az emberi genom
Akadémiai. Egy tökéletes természettudományos könyv a magyar genetika koronázatlan királyától. Okos, érdekes, részletes, színes, alapos. Mi az a genom, meg gén, meg kromoszóma? Mit mutatott ki a Humán Genom Program? Mit kell tudni a genetikáról ma? Itt minden kiderül.

Ui.1.: Amikor elkezdtem írni az alábbi felsorolást, mindjárt belekerült négy könyv, melyet aztán szomorkodva kellett kihúznom. Kiderült ugyanis, hogy mind Jenny Erpenbeck Otthona és  Trisse Gejl Pártriárkája (L'Harmattan), mind Clemens J. Setz Szerelem a Mahlsadti Gyermek idején című különös elbeszélésgyűjteménye és Eugen Ruge A fogyatkozó fény idején című családregénye (Európa) tavaly jelent meg, csak én olvastam őket az idén először. Ettől függetlenül - bár a 2013-as listára nem kerülhettek fel - szívből ajánlom őket mint remek olvasmányokat és nagy könyveket.

Ui.2.: Ja, és persze ezek a kötetek még mind itt szerepelhetnének, méltán.
1. Hisham Matar: Férfiak földjén (Animus, itt írtam róla)
2. Judith Schalansky: Darwinregény (Typotex, itt írtam róla)
3. Janusz Leon Wisniewski: Intim relativitáselmélet (Typotex, itt írtam róla)
4. Agatha Christie: Grand Tour  (Partvonal, itt írtam róla)
5. James Forrester: Megszentelt árulás (Agave, remek történelmi krimi)
6. Georges Simenon: Maigret és a flamand lány (Agave, itt írtam róla)
7. Kovács Noémi: Lélekölő (Athenaeum, itt írtam róla)
8. Robert van Gulik: A vörös pavilon (Sorozat Könyvek, itt írtam róla)
9. Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd (Agave, itt írtam róla)
10. Vu Cseng-en - Tokaji Zsolt: A majomkirály története (Quattrocento, itt írtam róla)
11. Tokaji Zsolt: A kínai könyv története (Quattrocento, itt írtam róla)
12. B. Szabó János: Háborúban Bizánccal (Corvina, itt írtam róla)
13. Marosi Ernő: A romanika Magyarországon (Corvina, itt írtam róla)

Linkajánló:
2013Könyvvágyak - a Könyvhét kapcsán
2012Az év szeretni való megjelenései 
2011 -  2011 legjobb 13+1 könyve
Ekultura.hu-s linkajánló:
Ekultura.hu- 2013: Mi kerüljön a fa alá?
Ekultura.hu - 2013: Mit várunk legjobban a Könyvhéten?
Ekultura.hu - 2013: Mit várunk legjobban a Könyvfesztiválon?
Ekultura.hu - 2012: 2012 legmaradandóbb könyvélményei
0 Responses