2017. január 3., kedd
Ahogy minden évben, úgy 2017-ben is szeretnék írni a legemlékezetesebb olvasmányaimról röviden. A Könyvpárok sorozat egy-egy darabja általában két kötetről szól majd, amelyeket összeköt valami közös. Az évkezdő olvasmányposzt két olyan, nem hagyományos történelemkönyvről szól, amely azoknak is tetszhet, akik nem szeretik a történelmet! Mindkettőt az IPC adta ki tavaly és mindkettő történelmi halálokról (is) szól.
Susan Bordo: Boleyn Anna - A leghírhedtebb angol királyné
IPC, 2016
Boleyn Anna (1507-1536), VIII. Henrik második felesége, az angol történelem egyik leghíresebb királynéja. És - amint a róla szóló kötet genderkutató szerzőnője rádöbbentett - az első olyan angol királyné, akit kivégeztek. (Ha ehhez még azt is hozzáfűzöm, hogy kettőből az első, s a másik királynét, Howard Katalint is ugyanaz a férj, VIII. Henrik ítéltette halálra, a történet még érdekesebb lesz.)
Susan Bordo, a feminista filozófusprofesszor egészen új szemszögből veszi szemügyre, mit is szokás tudni Boleyn Annáról, s milyen lehetett valójában. Könyvének első része igyekszik elrendezni az életrajz tényeit, s meglehetősen magától értetődően mutatja be, hogy valami nagyon nem stimmel azzal, ahogyan a művelt és okos, a reformációval rokonszenvező, tetteiben megfontolt, s szüzességét hat évi udvarlás alatt is erényesen megőrző Mistress Boleyn három év alatt a több mint száz férfit ágyába engedő, méregkeverő, vérfertőző, eretnek és boszorkányos Bullen szajhává változott a király, az udvar, majd végül a történelembúvárok szemében is. A szerző elképesztő alapossággal és óriási forrásanyag feldolgozásával jár utána, hogy életében és halála után mikor mit írtak le és mit gondoltak Annáról: a kötet második részéből kiderül, mit tanítottak róla a viktoriánus kisleányoknak, miként kelt életre az alakja a régi színművekben és az első modern történelmi regényekben, de azt is láthatjuk, hogyan illesztették narratívájukba az egyes korok vezető történészei. Végül a könyv harmadik része már "a Boleyn Annát" mutatja be: azt a különös, sosem létezett alakot, aki a kedvünk szerint értelmezett források, a könyvek, a filmek és a tévésorozatok nyomán alakult ki több száz év alatt, ám amelyről a 21. század új típusú, médiafogyasztó történelemrajongói elszántan igyekeznek hinni, hogy nem kulturális emlékezetünk terméke, hanem tökéletesen hiteles.
Borzasztóan élveztem a könyvet. Egyrészt azért, mert Bordo lebilincselően ír, úgy harcos és meggyőző, hogy közben szellemes és logikus marad, tudásanyaga pedig lenyűgöző. Másrészt egészen új a szemlélete, amelyik felveti az egyetlen történelmi narratíva létezésének kérdésességét, így az egyes történészi gondolatmeneteket is saját koruk termékeként kezeli: ugyanakkor ez a nézőpont mégsem jelenti a történelemkutatás posztmodern végét, hiszen nem a tényeket, hanem a tények megkérdőjelezhetetlen értelmezését veti el. Harmadrészt pompás élmény volt minden olyan könyvet megtalálni az említés szintjén benne, amely magyarul valaha is megjelent Boleyn Annáról, hiszen ez egyértelműen bizonyította, mennyire alaposan dolgozott Bordo. Szó esik a kötetben Antonia Fraser VIII. Henrik hat felesége című pompás kötetéről éppúgy, mint G. W. Bernard Boleyn Anna című fércmunkájáról. (1) Olvashatunk Alison Weir, Robin Maxwell, Hilary Mantel, Margaret George és Carolly Erickson vonatkozó témájú regényeiről, melyek közül nem egy magyarul is elérhető (vagy legalább az írónő egy-egy más műve). A szerző górcső alá veszi A másik Boleyn-lányt is, s azt a hihetetlen marketingmunkát, amellyel Philippa Gregory (és a filmfeldolgozás készítői) elfogadtatták a világgal, hogy egy nem különösebben pontos és eredeti tematikájú regény és egy meglehetősen felületes és giccses hollywoodi film az egyedüli történelmi igazság hordozója Boleyn Annával kapcsolatban.
Végül, ami különösen jól esett a szívemnek: Bordo ismeri és becsüli Victoria Holt (Jean Plaidy) A Tower asszonya című regényét is, amely véleményem szerint méltatlanul kis visszhanggal jelent meg nálunk. Jónak tartja és "gyönyörűen megszerkesztett"-nek (278. o.) nevezi a könyvet, ami azért fontos számomra, mert úgy gondolom, bár Holtnak rengeteg könyve jelent meg nálunk, magyarországi kiadása épp akkor maradt félbe, amikor legigényesebb történelmi munkái kerülhettek volna sorra, amelyekben a 21. századi sztoriknál jóval ízlésesebben, kevésbé szenzációhajhász módon, mégis izgalmasan, megbízhatóan és irodalmian mutatta (volna) be az angol történelem nőalakjait.
Egy szó mint száz: Susan Bordo könyve izgalmas töprengés a történelemről, kisenciklopédia Boleyn Annáról, vitairat és nőtanulmány, mindemellett pedig élvezetes és különleges olvasmány. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Robert K. Massie: A Romanovok - Az utolsó felvonás
IPC, 2016
Bár nehezen bocsátottam meg az I.P.C. Könyveknek, hogy 2016-ban egyetlen Bűbájoló történet sem fért bele a kiadói programjába, óriási lelkesedéssel vettem tudomásul, hogy a történelem terén idén igencsak erősítettek. Egyrészt kiadták a fentebb általam már körülrajongott Boleyn Anna-kötetet, másrészt teljessé tették az amerikai életrajzíró, a Pulitzer-díjas Robert K. Massie orosz életrajztrilógiáját A Romanovok című kötettel.
Ezt a negyedik, a korábbiaknál vékonyabb könyvet három másik, vaskosabb előzte meg. Nálunk először a Nagy Katalin - Egy asszony portréja (2013, angolul 2011) jelent meg, ez a meglehetősen terjengős, ám monumentális életrajz a cárnőről, amely egy kis csalódást okozott nekem. Ezután azonban az IPC kiadta a Nagy Péter élete és kora (2014, angolul 1980) című hatalmas munkát, azt, amelyért a szerző annak idején a Pulitzer-díjat kapta, s ez végképpen megkedveltette velem az írót, hiszen alapos, lebilincselő, unikális életrajz volt a nagy orosz cárról. Végül tavaly kijött a Miklós és Alekszandra (2015, angolul 1967), amely Massie első nagy történelmi munkája volt. Ehhez készült "zárófejezetként" A Romanovok című könyv, amelynek eredeti angol címe is erre utal: A Romanovok: Az utolsó fejezet. Mivel az eredetileg 1967-es könyv abból a szempontból mindenképpen elavult, hogy koránál fogva nem szerepelhetett benne az orosz-szovjet rendszerváltozás, a közben feltárt teljes igazság a cári család kivégzéséről, s a Romanovok holttesteinek megtalálása és azonosítása, megszületett ez a "pótkötet", amely csak és kizárólag ezeket a témákat mutatta be.
Első részéből kiderül, hogyan vált kutathatóvá a Romanovok elpusztítása, kik, mikor, hogyan, találták meg a valódi tömegsírt, amelyben mintegy hetven évig pihentek a meggyalázott maradványok, hogyan azonosították az oroszok és az amerikaiak a holttesteket, s miként derült ki, hogy két holttest, Alekszejé és az egyik fiatalabb leányé, hiányzik. A könyv második fele pedig a feltűnt imposztorokról szól, s legfőképpen Anna Andersonról, aki haláláig állította, ő a megmenekült Anasztaszija nagyhercegnő. Olvashatunk DNS-vizsgálatokról és tudományos vitákról, szovjet bürokráciáról és amerikai összeesküvés-elméletekről: az egész könyv igazán pompás.
Csak egyet sajnálok, hogy ehhez az 1995-ös könyvhöz is érdemes lett volna még egy fejezetet, vagy legalább egy lábjegyzetet hozzátenni arról, hogy 1) 1998-ban eltemették a cári család maradványait Szentpéterváron 2) 2000-ben az orosz ortodox egyház is szentté avatta a Romanovokat 3) 2007-ben, közel a nagy sírgödörhöz, megtalálták Alekszej trónörökös és Marija nagyhercegnő (egy kb. 19 éves lány) addig hiányzó maradványait is: ezzel egyértelművé vált, hogy a másik sírban megtalált fiatal lányt az oroszok azonosították helyesen (ő volt Anasztaszija), s teljessé váltak a kivégzett cári család maradványai, vagyis egyértelművé vált, hogy a cári pár és az öt gyermek közül senki sem élte túl 1918. július 17-ét.
Ettől függetlenül nagy tiszteletadás jár Szántai Zsoltnak, az összes Massie-kötet és a Boleyn Anna fordítójának, aki ezeket a bonyolult és terjedelmes szövegeket elképesztően rövid idő alatt és igen igényesen öntötte át magyar formába. (Mindemellett például a Bűbájoló történeteket is ő fordította.)
(1) Engem annak idején mélyen felháborított G. W. Bernard Boleyn Anna-könyvének a "történészi" hozzáállása. Bizonyítékok helyett ugyanis saját mindentudó tekintélyére hivatkozott, az érvelésnek tűnő részeket pedig logika helyett "elkente". (Itt olvasható a Molyos véleményem a kötetről.) Nos, jó volt megtudnom Bordótól, hogy a 2010-ben megjelent kötet (nálunk 2013-ban adták ki), nem más, mint egy kínos felmelegítés: a szerző ugyanis 1991-es cikksorozatát bővítette könyvvé, amikor alkalma lett meglovagolni A másik Boleyn-lány és a Tudorok sorozat sikerét. Csakhogy annak a cikksorozatnak az állításait már megírásakor, majd 2002-ben még egyszer megcáfolta a tudományos szakma, bebizonyítva, hogy "a könyvben fellehető zavaros logika és vad képzelmények" (297. o.) nem állják meg a helyüket. Nem baj, a laikus rajongóknak azért még egyszer el lehetett adni a szöveget: sőt, még magyarra is sikerült lefordítani, így mindeddig ez volt az egyetlen "tudományos" könyv, amely teljességgel Boleyn Annáról szólt... Nagy elégtétel volt rájönnöm, hogy nemcsak nekem volt problémám Bernard tisztességtelen, "megérzésekre" hivatkozó érvelésével.
IPC, 2016
Boleyn Anna (1507-1536), VIII. Henrik második felesége, az angol történelem egyik leghíresebb királynéja. És - amint a róla szóló kötet genderkutató szerzőnője rádöbbentett - az első olyan angol királyné, akit kivégeztek. (Ha ehhez még azt is hozzáfűzöm, hogy kettőből az első, s a másik királynét, Howard Katalint is ugyanaz a férj, VIII. Henrik ítéltette halálra, a történet még érdekesebb lesz.)
Susan Bordo, a feminista filozófusprofesszor egészen új szemszögből veszi szemügyre, mit is szokás tudni Boleyn Annáról, s milyen lehetett valójában. Könyvének első része igyekszik elrendezni az életrajz tényeit, s meglehetősen magától értetődően mutatja be, hogy valami nagyon nem stimmel azzal, ahogyan a művelt és okos, a reformációval rokonszenvező, tetteiben megfontolt, s szüzességét hat évi udvarlás alatt is erényesen megőrző Mistress Boleyn három év alatt a több mint száz férfit ágyába engedő, méregkeverő, vérfertőző, eretnek és boszorkányos Bullen szajhává változott a király, az udvar, majd végül a történelembúvárok szemében is. A szerző elképesztő alapossággal és óriási forrásanyag feldolgozásával jár utána, hogy életében és halála után mikor mit írtak le és mit gondoltak Annáról: a kötet második részéből kiderül, mit tanítottak róla a viktoriánus kisleányoknak, miként kelt életre az alakja a régi színművekben és az első modern történelmi regényekben, de azt is láthatjuk, hogyan illesztették narratívájukba az egyes korok vezető történészei. Végül a könyv harmadik része már "a Boleyn Annát" mutatja be: azt a különös, sosem létezett alakot, aki a kedvünk szerint értelmezett források, a könyvek, a filmek és a tévésorozatok nyomán alakult ki több száz év alatt, ám amelyről a 21. század új típusú, médiafogyasztó történelemrajongói elszántan igyekeznek hinni, hogy nem kulturális emlékezetünk terméke, hanem tökéletesen hiteles.
Végül, ami különösen jól esett a szívemnek: Bordo ismeri és becsüli Victoria Holt (Jean Plaidy) A Tower asszonya című regényét is, amely véleményem szerint méltatlanul kis visszhanggal jelent meg nálunk. Jónak tartja és "gyönyörűen megszerkesztett"-nek (278. o.) nevezi a könyvet, ami azért fontos számomra, mert úgy gondolom, bár Holtnak rengeteg könyve jelent meg nálunk, magyarországi kiadása épp akkor maradt félbe, amikor legigényesebb történelmi munkái kerülhettek volna sorra, amelyekben a 21. századi sztoriknál jóval ízlésesebben, kevésbé szenzációhajhász módon, mégis izgalmasan, megbízhatóan és irodalmian mutatta (volna) be az angol történelem nőalakjait.
Egy szó mint száz: Susan Bordo könyve izgalmas töprengés a történelemről, kisenciklopédia Boleyn Annáról, vitairat és nőtanulmány, mindemellett pedig élvezetes és különleges olvasmány. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
IPC, 2016
Bár nehezen bocsátottam meg az I.P.C. Könyveknek, hogy 2016-ban egyetlen Bűbájoló történet sem fért bele a kiadói programjába, óriási lelkesedéssel vettem tudomásul, hogy a történelem terén idén igencsak erősítettek. Egyrészt kiadták a fentebb általam már körülrajongott Boleyn Anna-kötetet, másrészt teljessé tették az amerikai életrajzíró, a Pulitzer-díjas Robert K. Massie orosz életrajztrilógiáját A Romanovok című kötettel.
Ezt a negyedik, a korábbiaknál vékonyabb könyvet három másik, vaskosabb előzte meg. Nálunk először a Nagy Katalin - Egy asszony portréja (2013, angolul 2011) jelent meg, ez a meglehetősen terjengős, ám monumentális életrajz a cárnőről, amely egy kis csalódást okozott nekem. Ezután azonban az IPC kiadta a Nagy Péter élete és kora (2014, angolul 1980) című hatalmas munkát, azt, amelyért a szerző annak idején a Pulitzer-díjat kapta, s ez végképpen megkedveltette velem az írót, hiszen alapos, lebilincselő, unikális életrajz volt a nagy orosz cárról. Végül tavaly kijött a Miklós és Alekszandra (2015, angolul 1967), amely Massie első nagy történelmi munkája volt. Ehhez készült "zárófejezetként" A Romanovok című könyv, amelynek eredeti angol címe is erre utal: A Romanovok: Az utolsó fejezet. Mivel az eredetileg 1967-es könyv abból a szempontból mindenképpen elavult, hogy koránál fogva nem szerepelhetett benne az orosz-szovjet rendszerváltozás, a közben feltárt teljes igazság a cári család kivégzéséről, s a Romanovok holttesteinek megtalálása és azonosítása, megszületett ez a "pótkötet", amely csak és kizárólag ezeket a témákat mutatta be.
Csak egyet sajnálok, hogy ehhez az 1995-ös könyvhöz is érdemes lett volna még egy fejezetet, vagy legalább egy lábjegyzetet hozzátenni arról, hogy 1) 1998-ban eltemették a cári család maradványait Szentpéterváron 2) 2000-ben az orosz ortodox egyház is szentté avatta a Romanovokat 3) 2007-ben, közel a nagy sírgödörhöz, megtalálták Alekszej trónörökös és Marija nagyhercegnő (egy kb. 19 éves lány) addig hiányzó maradványait is: ezzel egyértelművé vált, hogy a másik sírban megtalált fiatal lányt az oroszok azonosították helyesen (ő volt Anasztaszija), s teljessé váltak a kivégzett cári család maradványai, vagyis egyértelművé vált, hogy a cári pár és az öt gyermek közül senki sem élte túl 1918. július 17-ét.
Ettől függetlenül nagy tiszteletadás jár Szántai Zsoltnak, az összes Massie-kötet és a Boleyn Anna fordítójának, aki ezeket a bonyolult és terjedelmes szövegeket elképesztően rövid idő alatt és igen igényesen öntötte át magyar formába. (Mindemellett például a Bűbájoló történeteket is ő fordította.)
(1) Engem annak idején mélyen felháborított G. W. Bernard Boleyn Anna-könyvének a "történészi" hozzáállása. Bizonyítékok helyett ugyanis saját mindentudó tekintélyére hivatkozott, az érvelésnek tűnő részeket pedig logika helyett "elkente". (Itt olvasható a Molyos véleményem a kötetről.) Nos, jó volt megtudnom Bordótól, hogy a 2010-ben megjelent kötet (nálunk 2013-ban adták ki), nem más, mint egy kínos felmelegítés: a szerző ugyanis 1991-es cikksorozatát bővítette könyvvé, amikor alkalma lett meglovagolni A másik Boleyn-lány és a Tudorok sorozat sikerét. Csakhogy annak a cikksorozatnak az állításait már megírásakor, majd 2002-ben még egyszer megcáfolta a tudományos szakma, bebizonyítva, hogy "a könyvben fellehető zavaros logika és vad képzelmények" (297. o.) nem állják meg a helyüket. Nem baj, a laikus rajongóknak azért még egyszer el lehetett adni a szöveget: sőt, még magyarra is sikerült lefordítani, így mindeddig ez volt az egyetlen "tudományos" könyv, amely teljességgel Boleyn Annáról szólt... Nagy elégtétel volt rájönnöm, hogy nemcsak nekem volt problémám Bernard tisztességtelen, "megérzésekre" hivatkozó érvelésével.
