Filmregények és filozofikus kérdések - Könyvek az Időalagút sorozathoz
A mai poszt néhány sci-firől szól, amelyek sajnos nem olvashatók magyarul. Annál izgalmasabbak lehetnek viszont azoknak, akik szeretik az Időalagút televíziós sorozatot - mint én -: megírásuk és történetük ugyanis szorosan kapcsolódik a filmekhez. Nem véletlen, hogy mindegyiknek a címe Time Tunnel. Hűen ahhoz, hogy idén részben saját korábbi önmagam számára írok bejegyzéseket, legalább egy olvasónál ez a poszt is biztosan érdeklődésre talál...

Pyramid Books, R-1043, 1964, 1966
Az Időalagút - angolul The Time Tunnel - című tévésorozat 30 epizódját 1966-1967-ben mutatta be az ABC. A Randevú a tegnappal című pilot forgatása 1965 decemberében kezdődött meg. Irwin Allen, a széria producere, az első rész rendezője, az egész ötlet megalkotója azonban már legalább 1964 óta dolgozott a koncepcióján: ebből az évből való ugyanis egy 45 oldalas, izgalmas történetvázlat, amelyben dr. Peter Phillips, a zseniális elméleti fizikus, barátja, dr. Tony Newman segítségével átlép az Időalagúton, s elkalandozik a 19. és a 21. századba, közben útba ejtve az őskort is. Tony nemsokára követi őt, útjuk végén pedig büszkén térhetnek haza saját idejükbe, hiszen bizonyították, hogy egerek után emberek is áthelyezhetők időben és térben. Bár a tervről ekkor még kevesen tudtak, Allen rajzok és koncepciós tervek sokaságát készítette el a témához, 1965 folyamán pedig a cselekmény és a tervezet lassan elkezdte felölteni végleges formáját. Az időutazók immár nem egy tér-idő kontinuumot jelképező, homokóra formájú, tükröződésekkel teli alagútba léptek be, hanem egy végtelenbe vesző világos-sötét oválisok körbeölelte rámpán gyalogoltak be az Időalagút kaleidoszkópszerű belsejébe, hogy átzuhanjanak egy másik korba. Az időutazást működtető technikai elemként az iongenerátort és a kvarckristályokat felváltotta a sugárfürdő és az idő-tér átalakító. Megváltozott Doug keresztneve, sőt, az is, hogy inkább - az eredetileg is hevesebbnek kitalált vérmérsékletének megfelelően - Tony lép át először az Időalagúton.

A hátlap
Közben azonban érdekes dolog történt. A Pyramid Books kiadó 1964 júliusában publikált egy science fiction regényt, amelynek Time Tunnel volt a címe. A kis méretű, fekete borítós kötet címképét Jack Gaughan festette: rajta két férfi és egy nő látható, amint egy koncentrikus körökből álló alagútszerűségben haladnak előre. A regény szerzője Will(iam) F. Jenkins volt, de a borítón a Murray Leinster írói álnév szerepelt. A regény egy titokról szól, amelyet a Párizsban tanulmányait végző fiatal tudós, Harrison véletlenül fedez fel. Egy Carroll nevezetű professzor átjárót talált az időben (egy óriási vascsövet egy régi ágyúgyárban), amelyen keresztül fel-alá lehet járni 1964 és 1804, a napóleoni Franciaország között. Kezdetben ez csak annyit jelent, hogy felvirágzik egy régiségüzlet napjainkban: ám az aggályok nélküli oda-vissza utazgatás végül majdnem romba dönti a világot. Olyan is a titok birtokába kerül, akinek ördögiek a szándékai, s saját időalagútja segítségével 1804-ből megváltoztatja a jövőt, vagyis 1964-et, amelyben immár atomháborúra készülnek a kínaiak. Harrisonnak és társainak vissza kell menniük 1804-be, és úgy alakítani az eseményeket, hogy 1964 olyanná változzon vissza (olyan maradjon), amilyen eredetileg volt. Ahogyan e rövid összefoglalóból is kiderül, a történetnek semmiféle köze nem volt Irwin Allen tervezett sorozatához, viszont pontosan azt a címet viselte, amelyre ő keresztelte már a tervezés korábbi szakaszában a projektjét.

Pyramid Books, R-1522, 1967, egyik borító
Illetve: szerencsére nem volt ott a határozott névelő a kulcsfogalom előtt (legalább is a főcímben). Így tényleg semmiféle aggály nem merült fel a stúdió döntéshozóiban, amikor a megszülető sci-fi széria megkapta a The Time Tunnel nevet. Mire az ABC 1966 szeptemberében vetíteni kezdte az első részt, Leinster eredeti regénye már nem is volt kapható. Így legfeljebb néhány, a science fiction újdonságok iránt elkötelezett olvasónak lehetett homályos emléke erről a másik, könyvbeli időalagútról, amely egy vascső, térben kötött utazást tesz lehetővé, rajta át amatőrök és tudományos szabadságukat töltő tudósok kelnek át más időbe, s amely mögött nincsen semmiféle tudományos intézet. Ezzel szemben a sorozat különleges külsejű Időalagútja, amely bárhová átdobhatta utazóit időben és térben, elválaszthatatlan volt a bázistól, az abban dolgozó hivatásos tudósoktól (legfőképp dr. Swaintől és dr. Ann MacGregortól), továbbá a Tic-Toc-projekt bátor vezetőjétől, Kirk tábornoktól, Doug és Tony pedig időutazóként egy titkos kormányprogram képviselői voltak. Ami mégis újra összekapcsolta a regényt és a sorozatot, hogy a Pyramid 1966 decemberében készített belőle egy második kiadást (változatlan utánnyomást), vélhetőleg nem kis gondot okozva a tévésorozat gyártóinak, akik egyébként különféle valódi, kapcsolódó reklámtermékeket (társasjáték, színező, képregény) lelkesen hirdettek mindenhol. Leinster könyve második kiadásának időzítése azonban becsaphatta volna a nézőket-olvasókat, hiszen továbbra sem volt semmi köze a sorozathoz. Végül a kiadó visszahívta katalógusából a kötetet. 1967-ben azonban előállt helyette mással: mindössze egy hónappal később, januárban (a tévésorozat ekkor járt a 17. résznél) megjelent Murray Leinster új regénye, a The Time Tunnel - és ezzel olyan, képek nélkül tulajdonképpen kiismerhetetlen bibliográfiai fenomén született, ami nekem is sok fejtörést okozott.

Pyramid Books, R-1522, 1967, másik borító
Leinster ugyanis írt egy másik, bár a régivel közel azonos hosszúságú, de tökéletesen új regényt. Ez valóban a sorozat szereplőit, világát és problémáit használja: bár mégsem kapcsolódik teljesen a televíziós szériához. Viszont Dougot és Tonyt már a fülszövegében is megemlítik, sőt, a hátsó borítón szerepel James Darren, Robert Colbert és Irwin Allen, vagyis a két főszereplő és az alkotó producer neve is. A kötetet azonban a Pyramid - azonos könyvkódszámon, de - két különböző borítóval is megjelentette. Az egyiken elől fehér alapon egy fekete-fehér fotó volt látható a sorozatból, amelyen Tony - háttal - épp belopózik a nagy vezérlőterembe, hogy azután majd titokban átlépjen az Időalagúton. A másik kiadás ugyanolyan fehér borítót kapott, mint a társa, ugyanolyan pirossal került rá a kiadó neve és a The Time Tunnel cím, feketével pedig ugyanaz a reklámszöveg: ám egy kör alakú keretben az 1964-es (teljesen másról szóló) regény fekete fedélképének kivágata szerepelt rajta a csőszerű koncentrikus körök közé belépő két férfi és egy nő alakjával. Vagyis kicsit úgy nézett ki, mintha annak a hasonló fedélképű kötetnek lenne valami újabb változata... Mivel a két, belül egyforma fehér könyvnek különböző a borítója (bár azonos a kódszáma: R-1522), a két különböző beltartalmú könyvön viszont ugyanaz a kép látható fekete illetve fehér háttér előtt (bár a régi regény az R-1043, az új pedig, mint írtam, az R-1522 számot viseli), a zűrzavar tökéletes. Az sem segít, hogy az antikváriusok és használtkönyv-oldalak előszeretettel kavarják a címformát is: az új regény címe The Time Tunnel, a régié Time Tunnel, ám sajnos a régi könyv hátoldalán szintén névelővel szerepelt a kifejezés, így olykor a régi kötetről is ezen a címen írnak itt és ott.

A hátlap
Ha viszont valakinek sikerül végre kézbe vennie az áhított új Leinster-regényt, valószínűleg meglepődve tapasztalja majd, hogy ez egy pilotepizód megkönyvesítése. Csakhogy: ez a pilot nem az a pilot. Dr. Anthony Newman és dr. Doug Phillips ebben a történetben is találkozik Clark szenátorral, értesül róla, hogy projektjüket a megszüntetés veszélye fenyegeti, majd Tony itt is úgy dönt, hogy magát használva kísérleti személyként, átlép az Időalagúton. Itt azonban a hasonlóság a Rendezvous with Yesterday forgatókönyvével tulajdonképpen véget is ér. Sőt, már az feltűnő, hogy a könyvben a szenátort nem Doug, hanem Tony fogadja és kalauzolja, a bázis Century Cityben van, az Időalagút-komplexum teljesen másképpen fest, Kirk pedig nem ismeri a múltból Clarkot, Doug viszont igen. Sugárfürdőről szó sem esik, viszont Tony bizonyos fém tartóhevedereket applikál magára utazás előtt, ezek segítségével ugyanis a bázis képes őt megtalálni. Az időutazók - kezdetben Tony, majd Doug is - rádió segítségével kommunikálnak a bázissal. Viszont hiányzik az a pompás ötlet, amely számomra az Időalagút egyik lényege: hogy Kirk és társai az alagutat egyfajta vetítőként és kameraként használva bemérik Tonyt és Dougot, s innentől kezdve mindaddig, míg a kapcsolatot el nem vesztik, segítőként, de voyeurként is figyelik a cselekedeteiket. Az idő pedig, ahova ebben a pilotban Tony és Doug eljut: 1. 1889. május 31. Johnstown, Pennyslvania: a johnstowni árvízkatasztrófa ideje, 2. 1874. június 24. a második Adobe Walls-i csata: ahol a komancsok csapnak össze az amerikai fehérekkel, 3. a nem túl távoli jövő, St. Louis: ahol a földönkívülieknek köszönhetően az emberi fajra kihalás vár. Bár a történet nagyon izgalmas, gyakorlatilag a neveken kívül semmiben sem vesz tudomást a tévésorozat főbb elemeiről és történetszövésének játékszabályairól: nem csoda, hogy a hátsó borító képén még dr. MacGregor is hátat fordít az olvasóknak.

Pyramid Books, R-1680, 1967
Hogy vajon Leinster miért írta meg ezt a nem a valódi pilotot megkönyvesítő pilotregényt, arra sehol sem találtam választ. Mindenesetre a saját vízióját foglalta szavakba: mintha direkt meg sem nézte volna az eredeti bevezető epizódot, inkább dolgozott volna csak háttéranyagok és a maga képzelete alapján... Ez azonban nem akadályozta meg a sorozat reklámszerkesztőit, hogy a regényt a "Hajótörötten az időben!" szlogennel reklámozzák, ami azért mókás, mert - ellentétben nemcsak a pilottal, de a teljes első televíziós évaddal is - Leinster Tonyja és Dougja végül gond nélkül haza tud térni (elsősorban Ann erőfeszítéseinek köszönhetően), vagyis egyáltalán nem vész el az időben. Épp a hazatérésük teremtett alapot egy újabb történet elmesélésére, amely emiatt úgy olvasható, mintha már a sorozat, s a két tudós - soha le nem forgatott - hazatérése után játszódna. Ez volt a Timeslip!, amely 1967 júliusában jelent meg (de már a következő hónapban utánnyomták), a második Időalagút-kaland ("Time Tunnel Adventure #2" - a névelő megint eltűnt, de a hátoldalon olvasható...). Ez a könyv véleményem szerint sokkal jobb, érdekesebb és eredetibb, mint - bármelyik - előde: ha meg tudunk barátkozni azzal, hogy Leinstert sokkal jobban érdekelte Tony, mint Doug, így itt ő a - tulajdonképpeni - egyedüli főszereplő, akkor igazán izgalmas történetet olvashatunk arról a veszedelmes tévedésről, amelynek során a katonai célokra használni akart alagút félrepozicionál egy veszedelmes nukleáris rakétát, a Wotant, s nem az Antarktiszra küldi, hanem Mexikóba. Az USA nem árulhatja el a baklövést, a hirtelen több mint száz éve békében a földben nyugvó Wotant azonban a jelenkorban bármikor berobbanthatja egy felette zajló bontás és építkezés, ez pedig háborúba sodorhatná a jelenkori Amerikát és Mexikót. Így Tonynak és társának, Sam Creigthonnak vissza kell mennie 1847-be, a mexikói-amerikai háború kellős közepére, hogy megtalálja és a megfelelő helyre küldje a rakétát.

A hátlap
A sorozat kedvelőinek csalódás lehet, hogy Doug ebben a történetben alig tűnik fel: arra megvan az ok, ezúttal miért nem utazhat ő Tonyval, ám mivel az időutazók bázisbeli segítője megint Ann (akit a két regény idegesítően mindig a MacGregor - The MacGregor néven emleget dr. helyett), végül dr. Phillipsnek jószerével nem marad feladata a cselekményben. Ha azonban erről képesek vagyunk megfeledkezni, a Leinster-féle időalagutas történetek legjobbját olvashatjuk végig, amely nagyon izgalmas kérdéseket vet fel az időutazással kapcsolatban, ráadásul - mintegy kárpótlásképp - Ann és Doug szerelmével is foglalkozik egy kicsit. Mindezt hűen tükrözi a borító, amelynek az elején Tonyt látni az Időalagútban (ez a kép van a hátlapon is), s főszereplőhöz illő méretben, technikusi ruhában is szerepel, illetve mellette, kisebb méretben az egymást ölelő Doug és Ann látható. Leinster sokkal kevésbé képes érzelmeket mozgósítóan és fordulatosan írni a történelmi kalandokról, mint a tévésorozat forgatókönyvírói. Az első, önálló regénye kifejezetten hosszadalmas, a másodiknak, amely már kapcsolódik a sorozathoz, inkább csak az eleje rendkívül elhúzott a bosszantóan ostoba szenátorral, azután végre felgyorsul. Ám még a Timeslip!-re is igaz, hogy ezt az egyébként lendületes történetet is el lehetett volna mesélni feleekkora terjedelemben. Ettől függetlenül azonban különösen az utolsó regény nagyon érdekes problémákat jár körül az időutazással kapcsolatban. Ezek szinte mind előjönnek a televíziós sorozatban is, de nem mindig ugyanazok a megoldások adódnak rájuk, mint a könyv(ek)ben. (Innentől SPOILERek következnek.)

Dr. Ann MacGregor, Clark szenátor és Kirk tábornok (1. epizód)
Ilyen először is az, mire való az Időalagút. Erre a filmekben nem kellett közvetlen választ adni, hiszen a fő cél részről részre egyelőre az volt, hogy sikerüljön szabályozni a korból korba érkezést, illetve sikerüljön visszahozni Dougot és Tonyt 1968-ba, a jelenbe, a bázisra. Allen utóbbinak kidolgozta, sőt, le is forgatta a jeleneteit a 30. részhez, de végül más megoldás mellett döntött: hogy cilffhangerrel fenntarthassa a nézők érdeklődését a következő évre is. A második évad törlése pedig lehetetlenné tette, hogy a történet végül megfelelő módon lezáruljon. De abban a pillanatban, hogy Tony és az utána indult Doug visszatér (vagyis sikerül igazolni, hogy a szabályozott időutazás is lehetséges), fel kellett volna tenni a kérdést, arra való-e a kormányprogram, hogy kíváncsi tudósok végigkalandozzák a történelmet, miközben más kíváncsi tudósok nézik őket múltbeli mindennapjaik közben, s megpróbálják megóvni az életüket és megvédeni a történelem folytonosságát és "eredeti" menetét. S miután erre nyilván "nem" lett volna a válasz, a Tic-Toc-projekt meg részben katonai program volt (Kirk maga is háromcsillagos tábornok!), biztos, hogy felmerült volna, hogy valami védekező vagy támadó fegyver, netán kémkedés vagy megfigyelés céljára használják az alagutat. Leinster erre írt meg egy változatot a Timeslip!-ben: arra, hogyan sülhet el ez nagyon rosszul, ha az önteltség, a felesleges titokzatoskodás és a hatalmi viszonyok hangoztatása félresöpri az útból a józanul gondolkodókat... (1)

Doug megmutatja a bázist Clark szenátornak (1. epizód)
Szintén felmerülő kérdés a regényekben, mi van, ha az alagút rossz kezekbe kerül (Time Tunnel), vagy ha használói megjelenésükkel, tetteikkel egyszerűen csak "belezavarnak" az idő rendes menetébe (The Time Tunnel) (2). Az utóbbi kötetben Tony kétszer is komoly választás elé kerül: egy ponton például nem tudja, van-e joga megmenteni az Elena nevű kislányt a szörnyű árvíztől. Amikor azzal szembesül, hogy hatalmában áll megvédeni egy gyermek életét, egyszerűen nem tud hátat fordítani. Végig kérdés azonban, ezzel nem változtatja-e meg a jövőt, vagyis nem vész-e el tettének köszönhetően épp az a jövő, amiből ő jött. A bázis megpróbálja Tonyt lebeszélni, ő szokás szerint erkölcsi érzéke alapján dönt és nem engedelmeskedik - végül kiderül, neki volt igaza. Elenának ugyanis meg kellett menekülnie: Clark szenátor utólag rádöbben, a nagymamájáról volt szó. Vagyis éppen akkor változott volna meg a "valódi" 1968, ha Tony nem cselekszik.

Tony találkozása Clark szenátorral: mellette Doug áll (1. epizód)
Illetve: fennmarad a kérdés, hogy a történelem lineáris, körforgás vagy érintkező hullámvonalakból áll? Elena egyszer már valahogyan (ő maga sem tudta/tudja, hogyan) megmenekült a johnstowni árvízből, gyermekei és unokái születtek, köztük Clark szenátor. Vajon akkor régen is Tony mentette meg, vagyis eleve elrendeltetett (nem vallási értelemben), hogy Tony visszamegy a múltba, s épp akkor épp ott lesz, ahol megmentheti Elenát? S akkor ez egy örök körforgás, amelyben mindenki játssza a rá osztott szerepet, úgy hogy nem tudja? Vagy valaha, régen, egyszer Elena megmenekült, akárhogyan, de akkor nem Tony mentette meg, s talán a legközelebbi alkalommal, amikor egy időutazó felkeresi ezt az időpontot, sem az időutazónak köszönhetően fog megmenekülni: hanem mikor, hogy... S akkor csak a tény biztos, hogy Elena túlél, de ahányszor újrajátsszuk a történelmet, mindig más megoldást kapunk, vagyis egy csomó hullámvonalat egymással párhuzamosan eltolva, amelyeknek mindig vannak közös pontjaik, például, hogy a kislány nem hal meg az árvízben? (3) Leinster könyve végül nem dönti el, mi volna a helyes válasz.

- Akkor azt is tudják, hogy én ma éjjel meghalok-e? (1. epizód)
Ez a kérdéskör a tévésorozatban is kifejtésre került, bőségesen és többé-kevésbé azonos, bár a könyvétől eltérő logikával. Az 1. epizódban Tony és Doug még hisz abban, hogy ezúttal megakadályozhatják a Titanic katasztrófáját, meg tudják győzni a kapitányt, hogy ellenőrizze a mentőcsónakokat, értesítse a közeli hajókat, még az ütközés előtt kérjen segítséget. Rá kell azonban jönniük, hogy nincsen ezúttal: a Titanic egyetlen elsüllyedésénél vannak jelen, vagyis képtelenek megakadályozni, hogy hullámsírba merüljön, mert ez a történelmi tény. Csak segíteni tudnak a menekülőknek: Doug gondoskodik egy kis francia fiúról, akit megismert, Tony pedig rábeszéli Altheát, hogy mivel súlyos betegségére lehet gyógymódot találni, ne akarjon öngyilkosságot elkövetni azzal, hogy a hajón marad. Vagyis csak apró dolgokon változtathatnak, ha egyáltalán változtathatnak. Sokkal inkább csak beteljesítenek olyan dolgokat, amelyek már beteljesedtek.

- Találkoztunk már? - kérdezi apja a felnőtt Tonyt 1941-ben (4. epizód)
A következő hasonló témájú epizódban, a 4.-ben így már meg sem próbálják, hogy mindenkit meggyőzzenek Pearl Harborban arról, hogy jönnek a japánok. Csak Tony apját akarják megkeresni, s megtudni, mi van a hétéves Tonyval: de menet közben rá kell jönniük, hogy azt hajtják végre, ami egykor már megtörtént. Bár Tony szívesen megmentené az apját, akiről csak annyit tud, hogy ezen a napon tűnt el, végül nem képes erre. Amit megtehet, hogy felnőttként még egyszer találkozhat az édesapjával, ott lehet, amikor meghal, s nemcsak megtudja, mi történt vele valójában, de azt is, a maga mindennapiságában mekkora hős volt. Tony tehát a jövőből származó információival sem tudja megváltoztatni a történelmet vagy életben tartani az apját, csak értelmes halálhoz segíti hozzá: Newman parancsnoknak köszönhetően menekül meg az Enterprise repülőgép-hordozó a japán pusztítástól. Mindez azonban, bár az 1968-as, onnan 1941-be került Tony (és Doug) az okozója, úgy tűnik, valójában már megtörtént, 1941-ben. Tony az epizódban kinyomozhatja, végigszemlélheti, megérheti, mi történt akkor, de nem átalakítja vagy újraformálja az akkort. Hiszen az akkorból csak egy van, Tony viszont ezúttal másodszor éli át, és a nézőpontja immár nem egy hétéves, eleve nem mindent értő, majd a sokk miatt mindent elfelejtő kisfiúé, hanem egy kíváncsi és intelligens felnőtt férfié (aki egyébként találkozik hétéves önmagával, 4). Vagyis a sorozat készítői az érintkező párhuzamos hullámvonalak, illetve a körforgás közül az utóbbira szavaztak, valószínűleg.

Ráháb és a kémek (20. epizód)
Ahhoz azonban, hogy a történelem beteljesedjék, szükség van arra, hogy résztvevői valóban részt vegyenek az eseményeiben. Erre jó példa a 20. epizód, amelyben Doug és Tony rájön, hogy a bibliai leírást teljesítik be az ókori Jerikóba kerülésükkel: ők a Biblia izraelita kémjei. Annyira pontos információik azonban nincsenek, hogy tudják, egészen pontosan mit kellene tenniük: amikor Dougot elfogják, ő azzal biztatja magát, hogy a Biblia szerint a kémek sikerrel jártak és kijutottak Jerikóból - de biztos nem lehet abban, hogy minden pontosan igaz, amit a Biblia leírt... Hasonló a probléma Leinster utolsó regényében, a Timeslip!-ben, amelyben Tony társa, Sam épp azért kíséri el az 1847-es Mexikóba a barátját, mert sok családi értesülése van az eseményekről: itt harcolt ugyanis és halt meg hősként a dédapja. Alig kerülnek azonban át a múltba, rövidesen ott állnak a dédapa holtteste felett, akit megöltek egy kisebb összecsapásban, egy egész hónappal azelőtt, hogy Sam értesülései, vagyis a "valódi" történelem adatai szerint végrehajtotta volna hőstettét, pedig utóbbiba kellett volna belehalnia. Sam attól retteg, hogy megváltoztatták a történelmet, s kétségbeesetten keresi a lehetőséget, hogyan javíthatja ki: de nem árulom el, mit talál ki, csak azt, még csak nem is ez a helyes válasz, mert a logika szerint van még egy csavar...

Összefoglalva mindazt, amiről szó volt: bár a három Murray Leinster által írt kötet nem tartozik a legjobb sci-fik közé, nagyon izgalmas kérdéseket vet fel az időutazással kapcsolatban, s olvasás közben élmény gondolkodni az ezekre adható válaszokon. Ám a tévésorozat esetében ez hatványozottan igaz: ott a már az ifjúság által is nézhető kalandok ellenére egészen bonyolult filozófiai problémák is felmerülnek múlttal, jelennel, jövővel, a történelemmel és az emberi felelősséggel kapcsolatban. Ezért is ajánlom mindenkinek az Időalagút-sorozatot.

Linkek
Az Időalagút sorozat
Tisztelgés az Időalagút előtt - Tribute to The Time Tunnel
A múlt és az eljövendő korok útvesztője - Az Időalagút sorozat epizódlistája

(1) Be kell valljam, régi rajongóként nekem itt azonnal a Csillagkapu sorozat jutott eszembe, például a 4. évad 15. része (Láncreakció), amelyben a bölcs és meggondolt parancsnokot, Hammond tábornokot félreállítják, s a helyébe lépő gőgös és ostoba katonai vezető kis híján eltörli Amerikát a Föld színéről egy veszélyes Csillagkapu-kísérlet végrehajtásával...
(2) Ilyen "belezavarásról" a tévésorozatban mindössze egy epizód szólt, a 25., amelyben a bázis véletlenül átviszi Machiavellit 1519-ből 1863-ba, Gettysburghöz... Ez is egy véletlennek volt köszönhető, bár ideszámolva azokat az eseteket, amikor Doug vagy Tony helyett múltbeli embereket sikerül áthozni a 20. századba (ilyen nyolcszor fordul elő: 7., 8., 9., 10., 12., 13., 19., 23. epizód), már kilenc olyan esemény történik 30 rész alatt, amikor a történelem legalább is "összezavarodhatna" a (sokszor teljesen véletlen) beavatkozástól.
(3) Ha valaki emlékszik a Guy Pierce főszereplésével készült Az időgép elejére, arra volt jellemző a hullámvonal közös pontokkal: Alexander doktor minden alkalommal, amikor visszamegy az időben, megpróbálja megmenteni fiatalon meggyilkolt felesége életét, de a nő mindig meghal, akármit tesz a férje, csak épp mindig más módon következik be a halála (pl. ha nem egy tolvaj lövi le, akkor elgázolja egy elszabadult autó stb.).
(4) Ez nem minden időutazás szabályai közé fér be: egyes történetek azt indokolják meg, miért lehetetlen, más szerzők azt vezetik le logikusan, miért lehetséges, de csak úgy, ha a két alakmás közül a múltbeli nem találkozik a jövőből visszautazottal, vagy ha találkozik a két személy, aki valójában azonos, de nem érinthetik meg egymást stb.... Az Időalagút időutazásában nem okoz ellentmondást a kis és a felnőtt Tony találkozása, mivel a kis Tony nem tudja, hogy önmagával áll szemben, az pedig a felnőtt Tony emlékei alapján biztos, hogy a hétéves Tony a sokktól nemcsak a találkozást, de az egész napot el fogja felejteni a későbbiekben.
0 Responses