A kávék költője monumentális mű: elrepít a nosztalgikus, viktoriánus Angliába, a titkokkal teli, gyarmati Afrikába, ott is az áthatolhatatlan dzsungelbe, s vissza, a még mindig modern és könyörtelen századfordulós Londonba. A kávék költője fejlődésregény: hősének, az ifjú angolnak a testi-lelki utazása szerelmek, csalódások, költészet és kereskedelem bonyolult útvesztőiben. A kávék költője szerelmes történet: három nő és három férfi kusza és folyton változó kapcsolatának rajza évtizedeken és földrészeken átívelve. A kávék költője Anthony Capella angol írónak, A jégkirálynő szerzőjének most megjelent regénye.

Anthony Capella 1962-ben született, A kávék költője olvasóit bizonyára nem lepi meg, hogy Afrikában, Ugandában. Egyetemi tanulmányait Oxfordban végezte, ám már ekkor szenvedélye volt az írás. Első regénye, A szerelem étke, amely nálunk is megjelent, máris megtestesítette azt, ami egy Capella-kötettől várható: egyszerre volt gasztronómiai és történelmi kalandozás az egzotikus és különleges Itáliában, Rómában, és izgalmas, kalandos szerelmi háromszögtörténet. Az író ettől kezdve elképesztően alaposan, művészien és könnyeden haladt visszafelé az időben, hogy nagyívű regényeiben elvezessen a történelem szerelemmel, ínyencséggel és életörömmel teli pillanataiba. A The Wedding Officer 1944-be, a megszállt Nápolyba, A kávék költője a 19. századba, A jégkirálynő pedig a restauráció kori Angliába és a Napkirály udvarába röpítette olvasóját, miközben az perzselő szerelmi kalandok, vulkánkitörés és kémkedés közepette avatódott be a fagylaltkészítés, a kávékóstolás és az itáliai szakácsművészet rejtelmeibe. Capella legújabb regénye tavaly jelent meg, s ez is tele van szerelemmel, már a címében is.

Aki tehát A jégkirálynőhöz hasonló hűsítő, nyári élményként veszi kézbe A kávék költőjét, vagy netán A szerelem étkéhez hasonló csatározásokat vár a főszereplőktől, mindkettőt megkaphatja. A regény főszereplője, az ifjú élvhajhász, Robert Wallis sokat komolyodik és tanul, miközben írni képtelen művészlélekből, s az örömet nyilvánosházakban kereső aranyifjúból a Wallis-Pinker-féle kávékalauz egyik névadójává és hűséges, mély érzelmű férjjé válik: szépséges szerelmeket él át és mennyei aromákat ízlel meg az életben. Az okos és öntudatos Emily pedig, a nők jogaiért harcba induló kisasszony, aki a kötetben újra és újra Robert örök szerelmévé válik, tökéletesen testesíti meg a későviktoriánus korszak új nőtípusát, azt az asszonyt, aki már nagyon hasonlít napjaink nőire, hiszen büszke és önálló, kibontakozni akaró személyiség.

A regény igazán kellemes olvasmány volt, bár be kell vallanom, hogy az, ahogyan meg volt írva, sokkal jobban tetszett magánál a történetnél. A fordulatok némelyike igencsak sablonos és kiszámítható volt, különösen a könyv harmadik és negyedik részében, s ezekből már hiányzott nekem az a bűvölet és varázslat, amivel az első (két) rész leírásai, kóstolásai, ízlelései és érzelmei fenntartották az érdeklődést. Különös volt az is, hogy Capella ragaszkodott az egyes szám első személyű elbeszélésmódhoz (a mesélő tehát Walllis), ám többször minden magyarázat nélkül kilépett ebből olyankor, amikor olyasmit kellett elmondania, amiről Robert nem tudhatott. Az első részt szívesen hasonlítanám egy jó Joanne Harris-könyvhöz, a későbbiekben azonban a regény inkább csak egy jól megírt, könnyed szerelmi történetnek bizonyult, ahol a befejezésre a szüfrazsettek harcának ábrázolása rajzolt néhány súlyosbító árnyékot. Végül sajnos nem tudtam igazán megkedvelni Robertet: bár alaposan beleláthattam a gondolataiba, a könyv nagy részében igencsak egoistának találtam, akit kizárólag egyetlen dolog vezet.

Ettől függetlenül mindenkinek bátran ajánlom a könyvet, amely szép külsejével és remek fordításával is kiérdemli olvasói figyelmét.

A cikk az Ekultura.hu-n: Anthony Capella: A kávék költője
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én