Ezzel a bejegyzéssel tovább folytatódik a Valkűr-posztsorozat. Az első részben összefoglaltam a Stauffenberg ezredes nevével fémjelzett Hitler-ellenes szervezkedés, merénylet és puccs legfontosabb eseményeit. A második rész négy, az elmúlt évtizedekben magyarul megjelent könyvet mutatott be: hármat, amelyből kiválóan lehet tájékozódni az összeesküvés történetéről, s egyet, amelyre ez sajnos nem igaz. A puccsról azonban már korábban is írtak könyveket: a rendszerváltás előtt három mű is napvilágot látott a Hitler elleni merényletről és előzményeiről, amelyekre nagyon érdekes napjainkból visszatekinteni. Emellett két újabb és két magyar szerző írta könyv is a témához kapcsolható még. A mai bejegyzés ezekről a kötetekről szól.

Három régi könyv a témáról

Franciszek Bernaś - Julitta Mikulska-Bernaś
Merénylet Hitler ellen - 1944. július 20.
Népszerű Történelem, Kossuth, 1978, fordította: Szokolay Katalin
Zamach na Hitlera, 1969

Ahogyan az előző és a jelen bejegyzésből együttesen kiderül, olyan külföldi történelemkönyv, amely csak és kizárólag a Stauffenberg-merénylettel és az azt követő puccsal foglalkozna, a rendszerváltás óta mindössze kettő jelent meg magyar nyelven (abból is az egyiket jobb volna elfelejteni...): igaz, az összeesküvés témájával is foglalkozó más könyvekből akad még négy. Meglepő tehát, hogy az 1989-et megelőző időszakból három olyan kötetet is találni, amely a témával foglalkozik, igaz, korukra és szocialista meghatározottságukra jellemzően. Ezek közül sokszor egy varsói szerzőpáros kis könyvét, a Kossuth Kiadó egykori, Népszerű történelem címre keresztelt sorozatában megjelenő Merénylet Hitler ellent szokták a legjobbnak tekinteni, bár sajnos egyáltalán nem az. A Réz Miklósné szerkesztette sorozat rövid könyvecskéi általában a történelem hasonló, korábban nem túl sokat kutatott, rövid ideig tartó, mégis fontos eseményeivel foglalkoztak, amilyen a nürnbergi per (Burton C. Andrus: A nürnbergi huszonkettő), a Bastille-erőd ostroma (Hahner Péter: A Bastille bevétele), vagy a nácik sachenshauseni pénzhamísítása (Adolf Burger: A hamisító csoport), hogy csak a kedvenc köteteimet említsem. Ugyanakkor ebben a sorozatban jelent meg Bezimenszkij Hitler halála című könyve is, amelyre a megbízhatatlan a legmegtisztelőbb jelző.

A lengyel Bernaś-házaspár könyve középen helyezkedik el, egyforma távolságra a pártosság és a megbízhatóság követelményétől. Adolf Hitler hatalomra kerülésének felidézésével kezdődik, s így mindjárt alkalma van bemutatni a "hitleristák" és a velük "paktáló" nagyiparosok összefonódását. Túl a tizenkettedik oldalon azonban már egy elég eredeti áttekintés kezdődik a korai katonai Hitler-ellenes szervezkedésekről, arról, miként szerezte meg Hitler a teljes befolyást a hadserege felett, s hogyan szerveződött meg ellene 1938-ra az első komoly összeesküvés. A könyv kiemeli a kommunista ellenállás jelentőségét, de - még ha kétkulcsosnak is ábrázolja - nem tagadja Canaris admirális részvételét az egyes Hitler-ellenes tervekben. A szerzők a hatvanadik oldal tájékán térnek rá Goerdeler, Beck, Witzleben, Olbricht, Oster és Tresckow szerepére, s megörökítik Tresckow (és Schlabrendorff) konyakjának nevezetes történetét. Stauffenbergről, merényletéről és a puccsról három és fél fejezet szól.

A könyv kettősségére jellemző, hogy miközben az elvárásnak megfelelően tétovázó, sőt ügyefogyott "egyenruhás uraknak" ábrázolja a katonai ellenállás legtöbb képviselőjét, s kifejezetten haragszik az egyébként valóban összetett szerepet játszó ("polgári") Goerdelerre, mégsem képes valódi hőseit, Tresckowt  vagy Stauffenberget komolytalanul ábrázolni. A szerzők róluk mindig az azonosulás és a tisztelet hangján írnak, Stauffenberg pedig kifejezetten kedvencük, igazából az események egyetlen olyan résztvevője, akit részletesen jellemeznek (megtudjuk például, hogy "nagyon jóképű férfi volt. Magas, karcsú, sötét hajú, arca határozottságot tükrözött. A katonai akadémián tanárai külön kiemelték nagy szorgalmát, tehetségét" és "nyitott szelleme volt" stb. 1). Rokonszenvvel ábrázolják (kiélezve Goerdelerrel folytatott vitáit, amelyek a szerzők szemében külön mellette szólnak), s még halála elbeszélésekor is leszögezik, "hősiessége még a gestapósokra is nagy hatást gyakorolt". (2) Érdekesség viszont, hogy sikerül kérlelhetetlen antiklerikalizmussal Éljen Németország!-ot formálniuk Stauffenberg vitatott utolsó szavaiból. (3) A finom és kevésbé finom csúsztatások a kötet utolsó fejezetében kezdődnek újra, amikor az írók nem túl ízlésesen még azt is kétségbe vonják, hogy a puccs azon részesei, akik túlélték a nácik időszakát (s így a későbbi Nyugat-Németországban politikusok vagy katonák lettek, mint Speidel tábornok), egyáltalán veszélyben lehettek és kínzást szenvedtek el 1944-ben.

Összességében: egy korához illően rendkívül erősen átpolitizált, s adataiban néha téves, mégis érdekes olvasmányélményt nyújtó kötet a Merénylet Hitler ellen, amely meglepő módon a merénylet és a puccs konkrét ábrázolásánál - témája hatása alá kerülve - egészen jó bemutatását adja az eseményeknek. Nagy óvatossággal használható, de fel kell rá készülni, hogy ideológiai és felületességi okokból pontatlan.

Jaroslav César – Bohumil Černý
A Farkasodú alkonya
Reflektor, Kossuth, 1967, fordította: Oleg Logvinov
Soumrak Vlčího doupěte (Atentát na Hitlera 20. 6. 1944), 1965

Tapasztalatom szerint ezt a kötetet sokkal kevesebben szokták ismerni, mint az előzőt: talán mivel a címébe nem sikerült belevenni sem a Stauffenberg, sem a július, sem az összeesküvés, sem a merénylet, de még a Hitler szót sem. Az is lehetséges, hogy sokan regénynek tekintik a kötetet, holott eredeti kiadása nem sokban különbözött a Bernaś-házaspár könyvétől: a cseh változat még fényképeket, alaprajzot és mellékleteket is tartalmazott, vagyis ugyanúgy, mint lengyel társa, szakirodalomra alapozva, de népszerűsítő céllal és újságírói eszközökkel igyekezett a lehetőségig hitelesen, mégis olvasmányosan feleleveníteni a július 20-i bombamerénylet és puccs történéseit. A magyar változat azonban a Zrínyi Kiadó 1966-ban indult Reflektor sorozatának volt az egyik darabja (a hatodik): márpedig a szériában kiadott tizennégy könyv közül nem fikciós műnek tulajdonképpen csak kettő volt tekinthető. (4) A magyar kiadás külső megformálása épp ezért sajnos nem érzékeltette, hogy itt esetleg történelemkönyvről lehet szó: s bár Sebők Imrének, a kiváló képregényrajzolónak és illusztrátornak köszönhetően igazán frappáns és kedvcsináló borítógrafika került a kötet fedelére, amennyiben a jobb oldali, telefonáló főalak Stauffenberg, sajnos szembetűnő, hogy jobb kezével fogja a telefont...

Pedig véleményem szerint ez egy sokkal-sokkal jobb áttekintése a témának, mint a lengyel szerzőpáros könyve! Mivel többé-kevésbé mentes az összeesküvés és a puccs előzményeinek Ádámig, Éváig, a német nagytőkésekig és az áruló nagypolgárokig való visszavezetésétől, nem is avult el olyan rémisztő módon. Természetesen találni benne pontatlanságokat szép számmal, de ezek egy része óhatatlanul azért került bele a kötetbe, mert annak megírásakor, 1965-ben még nem állt rendelkezésre róla helyesebb, részletesebb információ. A szerzők a legfontosabbal és a legizgalmasabbal, A merénylettel indítják könyvüket. A berlini puccs című fejezetben tíz rövid oldalban tekintik át az előzményeket, majd az összes más kötetből hiányzó részletességgel veszik végig a Bendlerstrassén történteket. A nácik ellencsapása című fejezet a hitleri gépezet mozgásba lendülését mutatja be, majd következik A Walkür-hadművelet kudarca és Hitler bosszúja.

Az olvasó gyakorlatilag minden fontosabb részletkérdésben információkat szerezhet. Kiderül például, hogyan működött Stauffenberg bombája, amelyről a Bernaś-házaspárnak fogalma sincsen. (5) Az összes olyan részlet szerepel, amely nélkül érdekesen lehetetlen elmesélni a bombamerénylet történetét: az előrehozott tanácskozás, Himmler távolmaradása, a nadrágját sirató Hitler, a záróövezeti telefon Möllendorfnak. Külön kiemelendő, hogy a könyv (saját korában egyedüliként) részletesen foglalkozik Olbrichttal, Merz von Quirnheimmel és Haeftennel is. A Bernaś-könyben Olbrichtról például egyetlen jellemző mondatot sem sikerült írni, s a szerzők azt állítják, semmi köze sem volt a Walküre-hez. A Farkasodú alkonyából viszont megtudjuk, a "nácik elleni katonai puccs terveinek kidolgozásában a legnagyobb érdem ezt a zárkózott, irodalmi és művészeti hajlamokkal megáldott, nem éppen katonás külsejű törzstisztet illeti", Olbrichtot. (6) Ha összehasonlítjuk a lengyel és a cseh szerzőpáros felhasznált adatainak mennyiségét, kiderül, hogy az utóbbi könyvben körülbelül ötször annyi tény, adat, név, időpont és szövegidézet (fontos mondás, búcsúlevél-idézet, táviratrészlet) található, mint az előbbiben. Igen jó, hogy a szerzők felteszik azt a kérdést is, mi történt július 20-án más nagyvárosokban: s nemcsak Párizs eseményeit mutatják be, de érzékeltetik, hogy bukása ellenére milyen nagyszabású volt az állítólagos "telefonforradalom". Hitelesen írják le Stauffenberg megsebesülését is, s valódi utolsó szavait közlik a szent Németországról. A hitleri megtorlásról szóló fejezetben mindvégig rokonszenvvel írnak a sok-sok, eredetileg különféle okból Hitler ellen forduló elítéltről. Annak ellenére, hogy szocialista ország szerzői, mindössze ennyit jegyeznek meg zárásként: "Különös összetételű társaság volt ez, különféle célkitűzésekkel." (7) Elmarad az ítélkezés, az NSZK-ra mutogatás; a könyv az, aminek mutatja magát: a merénylet és a puccs története.

Összefoglalva: bármilyen régi is ez a könyv, amennyiben Christian Graf von Krockow A Valkűr-összeesküvése és Ian Kershaw Nemezise nem állna rendelkezésre, akkor mindenkinek ezt a kis sárga könyvet ajánlanám Stauffenberg merényletéről. Érdekes, hogy a cseheknek a hatvanas években a népszerű történelem terén is sikerült valami olyasmi, mint a krimiműfaj feltámasztásakor: egyéni ízűt, sajátosat és olyat létrehozni, ami évtizedek múlva is élvezettel olvasható.

Danyiil Melnyikov
Összeesküvés Hitler ellen - 1944. július 20. (Legenda és valóság)
Kossuth, 1964, fordította: Hangay Sándor
Заговор 20 июля 1944 года в Германии: Легенда и действительность, 1962

Erről a szovjet kötetről ma már igen nehéz jót írni. Történész munkája, tehát ellentétben a fenti két kötettel, adatolt, pontos, hiteles, precíz szakmunka lenne - ha nem az akkori Szovjetunióban íródott volna, sajátos okból. Így azonban már az előszóból kiderül a valódi célkitűzése: "A burzsoá történészek 1944. július 20-a drámai eseményeiből nem kis jelentőségű koholmányokhoz merítenek anyagot. Az összeesküvés tényeivel olyan politikai következtetéseket próbálnak indokolni, amelyekkel igazolhatják Washington, London, Párizs és Bonn jelenlegi külpolitikai vonalát." (8) Ezek után egyértelmű, hogy a szerzőt nem az összeesküvés érdekli, hanem a hidegháború, nem Stauffenberg és társainak eszméi, hanem a harc a német militarizmus, a "reakciós nyugatnémet történészek" és a nyugatnémet imperializmus ellen. Könyvének pedig fő célja, "hogy feltárja az összeesküvés lényegét, s megmutassa mélységesen reakciós, imperialista jellegét." (9) Stauffenberg és társai tehát igen rosszul járnak: míg hazájukban (bármilyen is Bonn külpolitikai vonala) sokak szemében még ekkor is hazaárulók, a szovjet történész szemében tulajdonképpen csak fasiszta katonatisztek...

Illetve: érdekes módon a szerző minden pártos szigora ellenére sem tud ellenállni az ezredes alakjának. Stauffenberg (akiről, ha jól figyeltem, gondosan egyszer sem hangzik el, hogy gróf volt) csak a kötet 88. oldalán tűnik fel. Melnyikov elemzi, mik lehettek a céljai a puccs után, de arra hivatkozva, hogy "a merényletet megelőző napokban tett lépéseiről egészen zavarosak és megbízhatatlanok" a fennmaradt információk, akár azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Stauffenberg ekkor már elengedhetetlennek tartotta volna a kapcsolatfelvételt a Szovjetunióval... (10) Vagyis: mivel szeretné, hogy az ezredes az események pozitív szereplője legyen, azt tulajdonítja neki, amit az ideológiai irányvonal szerint akarnia kellett volna...

A könyv magát a "Walkür"-akciót nyolc oldalon foglalja össze, rendkívül hanyagul. A merényletről hitelesen számol be, azután viszont azt állítja, az összeesküvők "nem dolgoztak ki semmiféle konkrét akcióprogramot a Hitler meggyilkolását követő időszakra. Nem volt világos céljuk, amelynek eléréséért a hitleri rendszer elleni lázadásra és az új hatalom támogatására szólíthatták volna fel a tömegeket. Féltek a néptömegektől, és nem akarták a hatalom forradalmi megváltoztatását, egy antifasiszta, antihitlerista rendszer megteremtését." (11) Mindez úgy hangzik, mintha a szerző nem olvasta volna mindazt, amit korábban ő maga írt le Goerdeler, a Kreisaui Kör vagy épp Beck programjáról, sőt, a Valkűr-tervről és Stauffenbergről magáról... Ráadásul az eseményeket olyan pontatlanul idézi fel, hogy Olbrichtot puszta ábrándozónak tünteti fel, Stauffenberget pedig Remerrel löveti agyon. Ezek után a könyv második fele még hátravan, ahol a szerző belemerül "az összeesküvés osztály-meghatározottságá"-nak, Goerdeler "reakciós külpolitikai tervezetei"-nek, "a felső rétegek válságának", Hitler utolsó napjainak, és a nyugatnémet történetírás történelemhamisításának részletes vizsgálatába, de ide aztán már tényleg nem érdemes elkísérni.

Melnyikov könyve az egyetlen a bejegyzésben, amelyet nemcsak nem ajánlok senkinek, de igazából azt is nehezen értem, hogyan lehetett bármikor egyetlen percig is komolyan venni az eszmefuttatásait. Marad elrettentő példa arra, hogyan ne írjunk történelemkönyvet. A júliusi összeesküvésről sem.

Két újabb könyv a témáról

Guido Knopp
A Wehrmacht - Számvetés - A Harmadik Birodalom fegyveres ereje
Mérték, 2010, fordította: Farkas Tünde
Die Wehrmacht : Ein Bilanz, 2007

Igazán érdekes, hogy bár Guido Knopp, a német újságíró és történész forgatott televíziós műsort és munkatársaival írt könyvet magáról a Stauffenberg-merényletről is, ez a kötete sosem érte meg, hogy magyarra is lefordítsák. A 2004-ben, a puccs hatvanadik évfordulójára megjelent Sie wollten Hitler tötent nem jutott eszébe egy kiadónak sem magyarul megjelentetni, sem a 2008-as Stauffenberg-láz idején, sem később. Pedig a Mérték Kiadó 2003 és 2012 között nyolcat is kiadott Knopp eredetileg tévéadásait kísérő, velős és olvasmányos dokumentumkötetei közül, korábban pedig a Magyar Könyvklub is jegyzett hármat a Knopp-könyvek közül.

Épp ezért sajnos a magyar nyelven kiadott kötetekben Stauffenbergről és összeesküvéséről külön fejezetet nem találni: a szerző általában nem ismételte magát. A Wehrmachtról összeállított anyagban azonban van egy figyelemreméltó, több mint félszáz oldalas fejezet, amely az Ellenállók egyenruhában címet viseli. (12) Ez tartalmaz utalásokat a Stauffenberg-merényletre, mindenekelőtt azonban azzal foglalkozik, hogyan is működött a negyvenes évek Hitler-ellenes, katonatiszti ellenállása, s miként fogta egybe azt Tresckow tábornok.

Ha valaki tehát az ő alakja iránt érdeklődik, valószínűleg izgalmas olvasmánynak találja majd A Wehrmacht-kötet vonatkozó fejezetét. Részben Tresckow lánya, Uta von Aretin bárónő szavaiból, részben a tábornoknak a freisleri vésztörvényszék irtóhadjáratát különleges szerencsével túlélő segédtisztje, Fabian von Schlabrendorff emlékezéseiből ismerhetjük meg, milyen ember, milyen személyiség volt a megújuló katonai ellenállás fő vezetője. Megtudhatjuk, hogyan vált a nemzetiszocializmus pragmatikus hívéből Hitler eszméit erkölcsi alapon megtagadó emberré, miként szerezte meg munkatársai bizalmát, s miért tartotta elkerülhetetlennek Hitler meggyilkolását. (Elődéről, munkatársáról, az 1938-as tábornoki összeesküvésben kulcsszerepet játszó Hans Osterről egyébként van igen jó magyar nyelvű kötet. 13) Knopp könyve bemutatja a tábornok kapcsolatát az olyan magas rangú tisztekkel, mint Fedor von Bock vezértábornagy és Günther von Kluge vezértábornagy: hogy mit remélt tőlük, s miért kellett bennük csalódnia. Részletes bemutatását kapjuk az általa szervezett merényletkísérleteknek is, s elkísérhetjük egészen július 21-én végrehajtott öngyilkosságáig. Közben pedig megismerhetjük számos összeesküvő társát, így a Walküre-tervet Párizsban váratlanul teljesítő, majd magára maradó Karl-Heinrich von Stülpnagel tábornokot.

Bár a könyv csak egy televíziós műsor átirata, véleményem szerint izgalmas és érdekes kalandozás a témában.

Susan Ottaway
Hitler árulói - A német ellenállás a Harmadik Birodalomban
Gold Book, 2006, fordította: Novák Gábor
Hitler's Traitors: German Resistance to the Nazis, 2003

Volt egy időszak, amikor a Gold Book Kiadó pompás könyveket adott ki a második világháború történetével kapcsolatosan. Ilyen a Hitler árulói is, amely ideális első bevezetés mindabba, amit német ellenállásnak lehet nevezni. Benne mindenkit megtalálni a Fehér Rózsa tagjaitól Kurt Gersteinen át Bonhoefferig és a Vörös Zenekarig. Úgy gondolom, hogy a könyv minden témáról csak az alaptájékoztatást nyújtja, de azt alaposan, tömören, és jól megválasztott, friss szakirodalomra támaszkodva. Végeredményben pedig sikerül bemutatnia, miben volt egységes a német ellenállás, s közben mennyiben volt teljességgel sokarcú, s milyen eltérő eszmék, célok, törekvések hajtották a résztvevőit.

A könyv írója, Susan Ottaway alapvetően életrajzok írásával foglalkozik. Két kiemelt témája: a repülés történetének különleges pillanatai és a második világháború kevéssé ismert eseményei. Legfrissebb könyvét Violette Szabóról (1921-1945), a francia ellenállás mártír ügynöknőjéről írta, aki magyar származású férje révén nyugodtan tekinthető a magyar történelem hétköznapi hősének. A Hitler árulóit immár tizenöt éve jelentette meg, de új és új kiadásokban azóta is folyamatosan kapható nyomtatott és e-formában is.

A kötetben két fejezet kapcsolható a júliusi összeesküvéshez: az Összeesküvés és A Valkűr-hadművelet. (14) Az előbbi erénye, hogy a Tresckow-csoport cselekedetein és elképzelésein kívül részletesen bemutatja a Kreisaui Kör és a Solf Kör, továbbá Hans von Dohnányi és Dietrich Bonhoeffer tevékenységét is, valamint azt, mennyiben érintkeztek ezek az ellenálló körök. Stauffenberggel és merényletével alapvetően a 12. fejezet foglalkozik, meglepően pontosan. (15) Az ezredes életéről nem sokat tudunk meg (egy korábbi fejezetben Kurt Gerstein bemutatása például jóval alaposabb), a fejezetből azonban jól összefoglalható, hogyan is történt a merénylet és a puccs. Különösen érdekes, hogy bármilyen rövid is a vonatkozó rész, fordításban közli Hitler teljes július 20-i rádióbeszédét és orvosának, Morrellnek az orvosi jelentését a Führer sebesüléseiről.

A könyv jó bevezetés lehet a témába, bár sok szempontból hiányérzetet is sugall, mivel azonnal olvasnánk még, bővebben az egyes témáiról. (- És meglepő helyeken bukkanhatunk további olvasmányokra. Itt kell például megemlíteni, hogy az elképesztően hosszú című A Hitler-dossziéban, a 12. fejezetben is található a Stauffenberg-merényletről mintegy tizenhárom oldal. (16) Érdekesebbnél érdekesebb, bár pontatlan részletek követik egymást a júliusi puccsról és a megtorlásról is. Mivel ez a Sztálinnak, magánhasználatra összeállított történelemkönyv Hitler inasának, Lingének és adjutánsának, Günschének (aki jelen volt a robbantáskor) a vallomásai alapján szólt a történésekről, rengeteg egyedi megfigyelés és apró részlet kiderül belőle - miközben a nagy egészet tekintve viszont igen sok benne a tévesztés: talán a leghíresebb a tükörkép effektusról tanúskodik, amikor azt írja, a gróf Afrikában a "bal karját, fél szemét és jobb kezének három ujját" veszítette el. (17))

Két könyv, amelyről jobb volna elfeledkezni

Földi Pál
Merénylet Hitler ellen - Főszerepben Stauffenberg
Anno, 2002
A "Walkür" vállalkozás - Merénylet a Führer ellen
Csengőkert, 2015 (az előbbi kötet második kiadása)

Földi Pál könyvei azok közé a történelemről írott munkák közé tartoznak, amelyek könnyen elcsábítják az olvasót. Kellemes kinézetük, zsebkönyv-jellegük, olcsó áruk egyaránt arra predesztinálja őket, hogy sokan elolvassák. Ugyanakkor, bár mindig hangsúlyozzák, hogy létük hiánypótló vállalkozás, inkább arra példák, miként lehet mások köteteiből saját könyvet alkotni. Ezt jól mutatja, hogy a Stauffenberg-merényletről írott mű első kiadásának Felhasznált irodalom fejezete mindössze négy szakirodalmat adott meg (egy magyarul is megjelent, két német és egy angol munkát, közülük a legfrissebb is 1978-as volt), a második kiadás, amely szinte csak címében változott az elsőhöz képest, viszont már tizenegyet: közülük egyet, az itt fentebb is említett, 1978-as Bernaś-féle összefoglalót például bizonyosan azért, mert már az előző kiadásnál is szembetűnő volt, mennyire sokat (többek közt egy fél fejezetet és egy fejezetcímet is) sikerült abból meríteni - eredetileg jelöletlenül. Igazából a könyvsor a végtelenségig bővíthető-szűkíthető lenne, hiszen az irodalomjegyzék (csakúgy, mint a jegyzetek sorozata) inkább látszatból szerepel.

Számomra érthetetlen, hogy Földi Pál miért nem bevallottan történelmi ismeretterjesztő munkákat alkot: helyette miért tünteti fel magát minden könyvében kutató történésznek, amivel azt is hitelteleníti, amit megbízhatóan foglal össze. "Ez a munka nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy bemutassa a Hitler ellenes összeesküvés hiteles történetét, mégpedig gróf Stauffenberg ezredes személyiségén keresztül" - foglalja össze a célkitűzéseket az első kiadás előszava (18): e cél megközelítéséhez Peter Hoffmann-nak mintegy negyven évre és több száz oldalra volt szüksége... Földi mintegy 140 (az első kiadás szedésével 170) oldalon teljesíteni véli mindezt, úgy hogy könyvében egyébként a fejezeteknek csak mintegy kétharmada foglalkozik Stauffenberggel magával.

Ha valaki még nem olvasott semmit a témáról, annak természetesen ez a kis könyv is megfelelő bevezetés lehetne, ha nem tartalmazna néhány olyan részletet, amely véleményem szerint nehezen vállalható. Akadnak szerencsétlen megfogalmazások, mint amikor hosszú kitérőben tudjuk meg, hogy a szvasztikát a nácik csak kisajátították, pedig kár érte, vagy hogy Hindenburg marsall "ércszoborhoz hasonlatosan impozáns" ember volt (19), Goebbels "sánta ördög" (20), Kluge Hitlerhez címzett, utolsó, rettegő-magasztaló levele pedig "gusztustalan". (21) Sok azonban a pontatlanság is, amelyek közül kiemelkedik az, hogy Stauffenberg keresztneve Földinél mindvégig Klaus, s hogy a könyv mindkét változatában azonos a részlet, miszerint a gróf "elveszítette jobb karját, a bal kezéről három ujját, továbbá a bal szemét". (22) Vannak ellentmondások is: egy helyen még azt olvashatjuk, hogy csak a marxista történészek gondolják azt, Stauffenberg Hitler-ellenességének végső oka a sztálingrádi katasztrófa lehetett, máshol viszont a szerző maga is azt írja, a sztálingrádi katasztrófa erősítette meg a grófot elhatározásában. (23) Az efféle (forrásjelöletlen) közléseknek pedig már tényleg nem lenne helyük egy történelmi biográfiában: "A brit és a világpolitika nem a londoni Downing Streeten, hanem a City titkos páholyaiban dőlt el." (24) Ami pedig különösen fájó, hogy Földi úgy idealizálja az általa nagyra becsült Stauffenberget, hogy méltatlanul gúnyolódik másokon: így kerülhet nála szóba "A "Fehér Rózsa" elnevezésű idealista szervezet, amely senkire semmi hatást nem gyakorló röplapokat és plakátokat gyártott", s amelynek tagjai "ezen szerencsétlenek", akiknek "azon jámbor óhaja, hogy valamit változtassanak, a bitófán ért véget." (25) A szerző mindezzel a megvetéssel azért bünteti a Hitler ellen szervezkedő fiatalok mozgalmát, mert meggyőződése, hogy a kommunista indíttatású művek az ő javukra kicsinyellték le korábban Stauffenberg és társai mozgalmát. Pedig ez annyira nem igaz, hogy míg - ahogy e posztból is látható - a katonai összeesküvésről (még ha marxista ízzel is) 1964-ben jelent meg az első könyv magyarul, a Fehér Rózsáról valójában csak 2014-ben... (26) És egyébként is: efféle sértő és indokolatlan gúnynak és megvetésnek az objektív történettudományban nem lehet helye.

Földi Pálról már sokan írtak történészek (itt éppen Szakály Sándor) és nem történészek (itt Grozdits Hahó a Librariuson). Magam csak annyit tennék hozzá a fentiekhez: ezt a (két) könyvet senkinek sem ajánlom Stauffenbergről.

Linkek
Stauffenberg háborúja 1. - A Hitler-ellenes júliusi összeesküvés
Stauffenberg háborúja 2. - Könyvek a Hitler-ellenes összeesküvésről 1.
Stauffenberg háborúja 4. - Filmek a Hitler-ellenes összeesküvésről
Adolf Hitler halott - Könyvek a Führer haláláról 
Hat könyv Churchillről
Gyümölcskosár 2.: John Lukacs a történelemről

Stauffenberg katonatársaival (balra ül)

Jegyzetek
(1) Bernaś, 78. o.
(2) Egy bizonyos Kisselre hivatkoznak, akiről, ha nem költött alak és az írók szócsöve, nagyon szépeket mondott az ezredesről: "tudott bátran cselekedni és még bátrabban meghalni". Bernaś, 108-109. o.
(3) Bernaś, 107. o. A jelenlévők nem értették tisztán, mit mondott Stauffenberg: "Es lebe das geheime Deutschland!" (Éljen a titkos Németország! - ez esetben Stefan Georgét idézte volna), vagy "Es lebe das heilige Deutschland!" (Éljen a szent Németország!). Valamelyik jelzőt viszont biztosan használta.
(4) A jelen kötet mellett csak két Hitlerrel kapcsolatos eredeti emlékirat közös kiadásáról (V. Berezskov – J. Rzsevszkaja: A játszma véget ér) lehetett azt állítani, hogy nem dokumentumokat is felhasználó, vagy pedig teljesen fiktív ponyvaregény, hanem valami más, megbízhatóbb munka.
(5) Ők úgy gondolják, a gyújtószerkezet gombnyomásra működött: szerintük az ezredes benn, a tanácskozóteremben élesítette a bombát. "Úgy csinált, mintha keresne valamit a táskában, és közben megnyomta a gyújtószerkezetet."  Bernaś, 93. o.
(6) A lengyel szerzőpáros szerint a Walküre-tervet Stauffenberg, "Berthold, a bátyja, Tresckow tábornok és a felesége dolgozta ki. Tresckow felesége másolta le a titkos parancsokat." Ez teljes félreértés, amely nemcsak a titkárnőt, Margarethe von Ovent keveri össze Tresckow hitvesével, de teljesen elpereli Olbrichttól a Walküre alapjait. Bernaś, 88. o. A főszöveg idézete: César – Černý, 25. o.
(7) César – Černý, 143. o.

Stauffenberg 1939-ben, Lengyelországban (balról a 2.)

(8) Melnyikov, 5. o.
(9) Melnyikov, 6. o.
(10) Melnyikov, 98. o.
(11) Melnyikov, 105. o.
(12) Knopp, 199-257. o.
(13) Az Oster-könyv: Terry Parssinen: Az Oster-összesküvés, 1938 - A Hitler meggyilkolását és a II. világháború megakadályozását célul tűző katonai puccs története, Gold Book, é. n.
(14) Ottaway, 147-175. o.
(15) Sajnos néhány tévesztéssel: így Stauffenberget mindig Klausnak, Fellgiebelt Fritznek hívja, a bomba robbanásáról pedig erős túlzással azt írja, a bunkerből "az ablakokon emberi testek repültek ki". 166. o.
(16) A Hitler-dosszié: A szovjet titkosrendőrség (NKVD) iratanyaga J. V. Sztálin részére. Készült Hitler személyi adjutánsának, Otto Günschének és inasának, Heinz Lingének 1948-49-es moszkvai kihallgatási jegyzőkönyvei alapján, közreadja: Henrik Eberle - Matthias Uhl, Park, Bp., 2006, 2009, eredeti címén: Das Buch Hitler: Geheimdossier des NKWD für Josef W Stalin, zusammengestellt aufgrund der Verhörprotokolle des Persönlichen Adjutanten Hitlers, Otto Günsche, und des Kammerdieners Heinz Linge, Moskau 1948/49, 2005, 222-234. o.
(17) Dosszié, 226. o.
(18) Földi: Merénylet, 9. o. Talán a kirívó hangnem miatt a második kiadásból ez a részlet kimaradt.
(19) Földi: Walkür, 22. o.
(20) Földi: Walkür, 149. o.

A gróf (b.) Rommellel (j.) és sok retussal

(21) Földi: Walkür, 113. A mondat a következő: "Ez nem igaz (...)" - fuvolázta a sánta ördög, és egyenesen a főhadiszállással összekötő telefonjához lépett." A közismert gúnynév ebben az egyszerű kijelentő mondatban mesketélő stílustörés.
(22) Földi: Merénylet, 77-78. o., Földi: Walkür, 63. o. Köztudomású, hogy a jobb kézről, és a bal kéz két (gyűrűs- és kis)ujjáról kellene írni.
(23) Földi: Walkür, 45. és 59. o.
(24) Földi: Walkür, 89. o.
(25) Földi: Walkür, 73. o.
(26) Fentiek is mutatják, hogy Földi folyamatosan a Merénylet Hitler ellen című kötetet használta, ez a mű ugyanis képes volt két teljes oldalt írni a Fehér Rózsáról... Ezzel "vitázik" Földi Pál: de ugyan minek, egy eredetileg 1969-es, lengyel szocialista újságírók írta összefoglalóval 2002-ben...