2015. november 12., csütörtök
Különösen kezdődik a történet: Reacher épp kávét kér, – dupla feketét, csokireszelék és cukor nélkül, műanyag pohárban –, amikor kinéz a kirakatablakon, s lát kocsiba szállni és elhajtani egy férfit. Másnap kiderül, hogy az illető emberrabló volt, s a kocsiban a váltságdíj várakozott rá. Reacher az egyetlen, aki tudja, hogy néz ki azoknak a gazembereknek az egyike, akik elrabolták a milliomos Edward Lane feleségét, mostohalányát és sofőrét. Lane különös valaki: leszerelt katonákkal veszi körül magát, akik nem is tagadják, hogy szívesen működnek közre kommandós bevetéseken ott, ahol megfizetik őket. Reacher arra is hamar rájön, hogy egyáltalán nem úgy viselkedik, mint aki gyászolná vagy siratná a családtagjait. Arra viszont bármikor hajlandó, hogy halálos fenyegetésekkel támadjon rá az őt akadályozókra. Ám mindennek ellenére úgy tűnik, semmi köze a rablókhoz, akik folyamatosan új és új összegeket kérnek, de nem adják át a túszaikat. Reachernek végül elege lesz a sok szertefutó szálból, és gyanús körülményből, s maga kezd nyomozni. Így jut el a legkülönösebb emberrabláshoz, amelyről valaha krimit írtak…
Emellett a történet egyformán nyomozós és öldöklős. Mindig is jobban szerettem azokat a történeteket, amelyekben Reacher – afféle modern Sherlock Holmesként – bevetheti a logikáját és a következtetőképességét. A Rögös út ilyen regény. Emellett azonban pergő és igazán akciódús is: biztos, hogy senki sem unatkozik rajta. Sok-sok szála a végén logikus rendbe fonódik: ráadásul úgy vélem, az összes Reacher-könyv közül ennek a legjobb az utolsó bekezdése...
A cikk az Ekultura.hu-n: Lee Child: Rögös út
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Linkek
Lee Child: Bosszúvágy
Lee Child: Hiba nélkül
Lee Child: Lángoló sivatag
Lee Child: Nincs visszaút
Lee Child Jack Reacher regényei magyarul
Becsületes, intelligens, brutális - Jack Reacher
Nekem eddig a Hiba nélkül volt a legjobb - de messze nem "hibátlan", sőt, egyre idegesítőbbek a JR (a szerző) manírjai.
Pl. amikor hirtelen betör az életébe a telekomunikáció, kitalálja, hogy fejszámolóművész lesz belőle - ami halál idegesítő. Meg amikor a szerénységét felváltja, szintén egyik napról a másikra az önteltsége... amikor már keresi a verekedéseket.
Azt hiszem, nagyon hosszú tanulmányt lehetne írni a szerzőről és idealisztikus hőséről (meg talán a szerző hőse iránti homoerotikus kapcsolatáról...) meg a fegyverbuziságról, lassan már csak a magányos farkas attitűd marad szimpatikus benne.
Na, csak kiírtam valahol, ami rég mocorogott bennem erről :)
Te kivel játszatnád el filmen Jacket? :) Most felejtsük el az efféle szerepekben amúgy nem is rossz Tom C.-t...
Senkivel sem tudnám eljátszatni. Ugyanis szerintem Reacher alapvetően félelmetes és rossz ránézni. Ha viszont ehhez a leíráshoz keresek színészt, akkor máris lehetetlenné tettem, hogy közben biztonságot adó, romantikus, gyengéd és kedves is lehessen. Ugyanabban a pillanatban. Úgyhogy nekem abszolút elfogadható Tom Cruise a szerepben. Mert úgysem lehetne ténylegesen olyan.
Amúgy egyáltalán nincs olyan rossz véleményem Reacherről, mint neked, és Lee Childról sem: nőként én romantikus figurának látom Reachert és rajongok érte. Egy biztos: hogy már a második regényben fejszámoló volt... A többiben lehet igazad, de én eddig két olyan íróval voltam úgy, hogy teljesen fellelkesítettek a totálisan érdektelen témái is, mint például a fegyverek milyensége és kezelhetősége: Lee Child az egyik, a másik Ian Fleming... Én ezeket a leírásokat mindig a szuperrészletezés és a késleltetés eszközének éreztem, nem pedig fegyverbuziságnak. De ízlések...
Az biztos, hogy nekem a Lee Child szövegek nagyon szövegek. Más, elismert és jó thrillerírók műveivel szemben szeretem újra elolvasni csak a leírásokért, az iróniáért a könyveket: nem túlbeszélt, inkább sűrű szövegek. Szerintem. Ami ritkaság manapság a műfajban: nagyon-nagyon túlbeszéltek nekem a legjobb kötetek is. De nem kell velem egyet érteni.:)
És csak jöjjön ki belőled, ami mocorog: nekem az egész blogom erről szól...
túl rövid voltam, így félreérthető: nagyon kedevelem a regényeit, főleg éppen JR-ért, meg Child szórványos (jól beosztott), de nagyszerű humoráért, még "fegyverbuziságért" is (amibe néha juj de belerondítanak a fordítók), de mindig belefut olyan ordító bakikba, amikbe egy ilyen profi nem szabadna... Mer néha bizony iszonyú slampos, gagyi, vagy épp túlírt, túlzásba esik, így néha önmaga paródiája lesz. És éppen ezért egyszerűen még nem találtam tőle igazán jó, kerek egész krimit. Mintha mindig csak arra gondolna, na ezt is leadom és majd dől a lé egy évre megint.
Egy jó szerkesztővel remekművek lehettek volna. Amúgy tényleg tud írni, ami legerősebb jelző rá talán: roppant szuggesztív. Nehéz letenni. Ezért tartok már két hónap alatt a 15. kötetnél :)