Szőke Szakáll (eredeti nevén Gerő Jenő, Amerikában S. Z. Sakall vagy Cuddles, 1884-1955) a magyar film és a művészi magyar kabaré egyik büszkesége, akit sajnos derekasan elfelejtettünk. 1908-tól játszott magyar színpadon, majd a húszas évek elejétől Bécsben és Berlinben szerepelt. Az első világháború alatt filmezett először, és sok magyar, német, valamint osztrák film szerepét játszotta el nagy sikerrel. Sokat írt is, forgatókönyveket és darabokat. Ő a szerzője a híres Vonósnégyes című kabarénak, amely eredetileg Salamon Bélának íródott, s amit sokan szoktak ismerni ma is – anélkül, hogy tudnák, ki a kitalálója. A színész a második világháború és az üldözések miatt hagyta el örökre Európát: 1940-től új karrierbe kezdett Amerikában, a Warner`s-nél – s minden addiginál nagyobb népszerűségre tett szert. Az IMDb szerint élete során 106 alkotásban játszott kisebb-nagyobb szerepet. Az már a véletlen különös kegye, hogy a Casablanca című halhatatlan filmbe is bekerült Carl, a jóságos pincér szerepében – így ma az a filmrajongó is ismerheti az arcát, aki még a nevét sem tudja.

Az pedig még kevésbé köztudomású, hogy 1954-ben, néhány hónappal a halála előtt Szakáll megjelentetett egy önéletrajzot is, amelyben mosolygó derűvel, sok-sok humorral, s mulatságos, pazar anekdoták sorozatával mutatta be életét attól a pillanattól kezdve, hogy egy nyomorgó művész és sírkőkereskedő gyermekeként megszületett, egészen amerikai filmszerepeiig. Ez az önéletrajza először jelent meg most magyarul, ráadásul Gálvölgyi Judit remek fordításában.

A hangzatos alcím – Életem Ferenc József császár, Adolf Hitler és a Warner Brothers uralma alatt – remekül összefoglalja, hogyan élte végig Európa huszadik századi viharainak első fél évszázadát ez a nagy mulattató. A kötet három részből áll: ezek közül a leghosszabb és legérdekesebb az Ifjúság, majd következik Bankár, komikus és katona néven a pályakezdés időszaka, az első világháborúval bezárólag. Az Európai éveim pályájának első, hosszabb, az Amerika pedig második, legkellemesebb időszakát mutatja be. Olvasásuk közben különböző jóleső meglepetések érhetnek bennünket. Szakáll Karinthy humorával és érzékletességével tud mesélni iskoláséveiről vagy nyomorgó gyerekkoráról, amikor a család Emma nénije a legkülönbözőbb kedélyes trükkök segítségével óvta meg a gyerekeket az éhenhalástól. Azt is megtudhatjuk, hogy az egyedül Németh Antal 1930-as Színészeti Lexikonában szereplő, de onnan már mindenhová elterjedt adat, miszerint Szakállnak a Gerő Jenő is csak a művészneve volt, s valójában Gärtner Sándornak hívták, téves, hiszen a színész-író az egész Gerő-családot is bemutatja az első lapokon (valamint az is kiderül, hogy a kis Jenőt Janinak szólították otthon…). Később gyakorlatilag az egész Vonósnégyest megtaláljuk a könyvben, némiképp regényesített formában, továbbá elkísérhetjük az örökvidám, mindig túlélő Szakállt a lövészárkokba. A harmadik és a negyedik fejezet sok-sok mókás történetet fűz össze filmszínészségről, kövérségről, az utazás nehézségeiről, színészbarátokról, a sajtóról, sőt, a gulyásról és a forró lábról is...

Ten watch... Such much?...

Becsukva a könyvet biztosan kedvünk támad megnézni egy filmet Szőke Szakáll-lal, s szeretettel emlékezhetünk a magyar film elfelejtett sztárjára, aki úgy tudott a nagyok közé emelkedni, hogy mindig csak kis szerepeket játszott.

A cikk az Ekultura.hu-n: Szőke Szakáll: Vonósnégyes Casablancában
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én