Talán nem túl tisztességes január közepén is túl olyan posztot megjelentetni, amelyik a múlt év könyveiről szól. Egy témáról azonban még nem esett szó: azokról a könyv-fedélképekről, amelyek azonnal megtetszettek, sőt, még a bennük rejlő szöveget is kívánatosabbá tették. Furcsamód ez a best of-listám nagyrészt eltért a kedvenc tavalyi olvasmányaim listájától: kezdetként ugyanis annyit azonnal le kell szögeznem, hogy a tavalyi év legjobb könyveinek mintegy hatvan százalékát sikerült elképesztően ronda borítóba csomagolni, legalább is szerintem... Erre a hét borítóra azért esett a választásom, mert szépek, mert a magyar kiadáshoz készítették őket, nem pedig külföldi borítókat kölcsönöztek hozzájuk, és mert - mindegyik kedvcsináló és szeretni való.

1. Borítótervező: Kuszkó Rajmund.
Maigret-t nem szabad túlbonyolítani. Annak idején, amikor még a Park Kiadó gondozásában jelentek meg a regények, Gerhes Gábor nagyon megtalált és kialakított egy ízlést nosztalgikus hangulatú, nagyon francia fedélfotóival. (Amely finom ízlés sajnos nem kísérte el maradéktalanul, amikor elment megreformálni az Európa köteteinek külsejét...)  Amikor az Agave átvette a sorozatot, hasonló, mégis más született. Másként hangulatos, másként nosztalgikus - és színesebb. Kuszkó Rajmund, megannyi inspirálóan egyedi Agave-borító megalkotója többször fordult már városképhez (mint például a gyötrelmesen-gyönyörűen tintakék-sárga, csodaszép, 2013-as Maigret és a gengszterek borítóján). Ez a feszült hangulatú, fojtottan sárga fényben úszó, mégis nyugalmas Szajna-fotó azonban számomra minden eddigi tervét felülmúlja. Főképp, hogy a kép - és a hangulat - a hátsó borítón is folytatódik.
2. Borítótervező: Binder Izabella.
A Christie, ami nem Christie (vagyis az első olyan könyv, amely modern, de szerzője felhasználhatta Agatha Christie detektívjének, Hercule Poirot-nak a figuráját), jóval szerencsésebb volt, mint hamisítatlanul klasszikus társai. Míg Miss Marple-nek egy infantilis fiúcskával (Miss Marple), Poirotnak egy túlméretezett üzenettel (A karácsonyi puding esete), magának a karácsonyi pudingnak pedig némi poharas krémmel kellett beérnie (Az Álmok Háza), A monogramos gyilkosságok saját formátumot és saját borítótervet kapott: mégpedig álomszépet. Olyan nyugalmasat, nosztalgikusat, hívogatót (mert az ajtó épp nyílik, a kilincs talán épp lenyomódik) és ízléseset, amely még azt is megakadályozta, hogy egy-kétszer elveszítsem Poirot-s lelkesedésemet a regénnyel kapcsolatban. Ez a fedélkép nem akar illusztrálni, elmesélni, leegyszerűsíteni. Elegáns, klasszikus, titokzatos és kiválóak a színei. Eléri, hogy kézbe vegyék. Így került a második helyre.

3. Borítótervező: Tikos Péter.
Korábbi bejegyzéseimben újra és újra leírtam, hogy a páratlan MesterMűvek sorozattal egyetlen bajom van: az a sok, számomra hangulatromboló, vagy legalább is érdektelenül csataképes borító, amellyel ellátják őket. Különösen rossz véleménnyel voltam Jo Walton két kötetben kiadott trilógiája első részének borítójáról (A király békéje), amelyen vadállativá torzult arcú vörös nőstény vágtázott az olvasó arcába. Most, hogy megjelent A király neve, végre eljött az idő ünnepelni a méltó borítókat. Érdekesség, hogy az előző kép (társ)rajzolója is Tikos Péter volt, aki ezen a második fedélfestményen pontosan ugyanazokból az elemekből építkezve (vörös hajú, páncélos amazonlovag, békés ló, elmosott tájháttér) egy tökéletesen ellentétes hangulatú, nem giccses, mégis szép kompozíciót alkotott, amely a lomboktól oválisan keretezve még egyszerű és rokonszenves harmóniát is tükröz. Ilyeneket szeretnék még!

4. Borítótervező: Kű Marianna.
Sokáig gondolkoztam, hogy melyik könyv kerüljön a negyedik és melyik az ötödik helyre. Végül egyik kedvenc sorozatom, Karl May indiánregényeinek egyik tavalyi borítóját tettem ide. Számomra nem önmagában áll, hanem mint egy folyamat alkotórésze. E kötetek ugyanis ügyesen elkerülték azt a csapdát, hogy - az unokáknak lelkesen könyvet vásároló nagyapák ízlését kiszolgálva - túlcifrázott, túlaranyozott, a 19. századi nagy sorozatokat silányabb minőségben utánzó külsőt kapjanak. A kemény kötés, a jó minőségű papír, a finom fogású, de nem arannyal domborított, klasszikus gerinc megigézi a szemet, nemessé teszi a sorozat látványát, a fedél vékony aranycsíkja, egyszerű betűi, s a színekre hangolt fedélképek azonban biztosítják, hogy a szépség ne fulladjon ízléstelen mű-ódonságba. Van könyv, amit hatodszorra olvasok újra: az arany nem kopik, a képek pedig továbbra is megidézik a Vadnyugat May-féle hangulatát.

5. Borítótervező: Viola Ferenc (www.voila.sk).
A közkedvelt magyar író vikingregénye visszafogottan tökéletes borítót kapott. A fedél (látszólag) mindössze két színt használ, így valamiféle időtlen egyszerűséget sugároz. Főszereplője Jörmungandr, a saját farkába harapó világkígyó, aki testével körbefogja és őrzi a Földet. A Ragnarökre vár: hogy elérje célját, ölhessen, majd elpusztulhasson. Az, ahogyan saját farkába harap, a regény hőseinek paradox sorsát is szimbolizálhatja. A rúnákat idéző, mégis tökéletesen olvasható címfelirat pedig még jobban meghozza a kedvet a belelapozáshoz. Persze minél tovább forgatjuk a kötetet, annál inkább kiderül, hogy a borító különös árnyalatokkal van tele: mintha egy klasszikus kis kőlapocskát forgatnánk, amelyre idegen jeleket véstek, egy saga részleteit... A szerző kötetei közül ez az első, amelynek minden kifogás nélkül tetszik a borítója: mondhatni tökéletes.

6. Borítótervező: Linda Lubbersen (Studio Lindalu).
Hetes listámon ez az egyetlen könyvborító, amelynek nem magyar, hanem német a tervezője. A fiatal képzőművész igazán kreatív dolgokat tervez, ez a fedele a novelláskötet magyar változatához készült, ráadásul hosszasabb töprengés után. (Ezen a linken látható néhány, a végsőnél sokkal kevésbé letisztult előzetes terv.) A fedelet szemlélve majdnem teljesen elégedett vagyok a könyvvel: izgalmas a repülő árnymadarak képe (sokan először ezt az elemet észre sem veszik, vagy sziromnak, lombnak látják, aztán jön a ráismerés...), a kis, szomorkás alma is okosan utal a könyv második legjobb elbeszélésére. Talán a betűket szeretném kevésbé véresnek. És attól a nagy e-től lett volna még jó megszabadulni az Elbeszélésekben: de vigasztal, hogy az és más Elbeszéléseknél mégiscsak helyesebb forma (lásd előzetes tervek)...

7. Borítótervező: Popovics Ferenc.
És hogy mit keres itt ez a borzalmas, hetvenes éveket idéző anyagból varrt ruhában pózoló hölgy a legszebb borítók sorában? Nos, először is, az előző bűbájoló történet húsevő virágai közt émelygő nőjéhez viszonyítva ezt a modellt, hatalmas a változás. Másodszor, amennyiben a ruháról elfeledkezünk, ez a buborékokkal  megfirlefrancolt fedélkép nem is rossz: harmonikus, szimmetrikus, meditatív. Harmadrészt pedig - egyszerűen tökéletes érzés ezt a könyvet fogni. A borító betűi egészen finoman domborítottak, szinte simogatják a kezet. A hátlap pedig egy tízes skálán tíz ponttal veri a fedélképet: a pasztellnyomos szürkeség és a sárga, kissé domború csipkeminta átmenete egyszerűen gyönyörű. És akkor még szó sem volt a belső szövegtükör téres szedéséről és a bájos könyvdíszekről. Hát így került a lista utolsó, de azért még előkelő, hetedik helyére épp ez a kötet.