Minden Christie-rajongó előtt közismert, hogy a nagy detektív, Hercule Poirot bolondul a szimmetriáért és a rendért. Ő az, akit zavar a tyúktojások különböző mérete, a túlságosan oldalt rápöttyentett folt Hastings kapitány nyakkendőjén, vagy az, ha egy hölgy csinos ruhához ócska cipőt visel. Nem csoda, hogy ha elkezd nyomozni egy-egy bűnesetben, másról sem beszél, mint a logikus gondolkodás fontosságáról, minden gyanúsítottat listáz, minden megválaszolandó kérdést megszámoz, s még élete utolsó ügyében is csinosan gépelt, dossziéba rendezett esetleírásokból dolgozik. Olyan rejtéllyel azonban neki is csak egyszer akad dolga, amilyet a Nyílt kártyákkal című regény kínál neki és az olvasónak.

A kötet kivételes az egész Christie-életműben. Először is összesen csak nyolc főszereplője van. Közülük négyen nyomozók: a nagydarab, rettenthetetlen és türelmes Battle felügyelő a Scotland Yardról, a világjáró Race ezredes a kémelhárítástól, az almakedvelő, bájos krimiírónő, Ariande Oliver és persze a zseniális belga magánnyomozó, Poirot. Négyen viszont, a nyájas Dr. Roberts, a bridzsimádó Mrs. Lorrimer, a félénk Anne Meredith és a rettenthetetlen Despard őrnagy – gyilkosok. Legalábbis – bármilyen hihetetlen is – ezt állította róluk a mefisztói külsejű ritkasággyűjtő, Mr. Shaitana, amikor utoljára beszélgetett Poirot-val… Mindőjüket ő hívja meg egy barátságos bridzspartira a könyv elején, melyet egyben lélektani kísérletnek is szán. Ki hogyan fog cselekedni a négy gyilkos közül, a négy bűnszakértő jelenlétében, miután Mr. Shaitana érzékeltette valamennyiükkel, hogy tud a titokban maradt bűntettekről?

A négy nyomozónak is ezt kell kiderítenie, vagyis hogy ki cselekedett, ki a tettes az újabb bűntényben: ugyanis a parti végén Mr. Shaitanát holtan találják kandalló előtti karosszékében: leszúrták. Ki volt az a szerencsés és vakmerő a négy, a szobában bridzsező állítólagos gyilkos közül, akinek sikerült észrevétlenül újra ölnie? Mi lehetett az indítéka? Eltervezte vagy rögtönözte cselekedetét? Ilyen egyszerű, mégis káprázatosan bonyolult bűntényt még nem írt Agatha Christie. Nincsenek tanúk, nincsenek nyomok, nincsenek bizonyítékok, a gyilkosság egyetlen ajtónyira történt négy nyomozótól, de ők sem sejtenek semmit. Ahogy az írónő az előszóban írja: „Itt mindössze négy induló van, akik közül, a körülmények megfelelő összjátéka folytán, bármelyik elkövethette a bűntényt. (…) Négy alapvetően különböző embertípussal állunk szemben, a gyilkosság indítéka valamennyiüknél az egyénre jellemző, és így mindegyikük más-más módszert választana. A következtetésnek ezért tisztán pszichológiainak kell lenni…” (Itt kell megjegyezni, hogy a regény cselekménye ezért csak halvány nyomokban egyezik meg az egyébként általában jó forgatókönyveket felhasználó közkedvelt Poirot tévésorozat azonos című darabjával: arra ugyanis sem a fentiek, sem a következőkben leírtak nem igazak a felismerhetetlenségig átírt és összekuszált történet miatt.)

A regény másik különlegessége, hogy olyan tükörszimmetrikus és félelmetesen logikusan szerkesztett, hogy az még Poirot tetszését is elnyerné. Négy „kopó” és négy „róka”, négy bridzsjátszma és négy gyanúsított, négy váratlan vallomás és négy erőszakos halál, négy fontos mellékszereplő és négy meghökkentő fordulat szerepel benne. Egyformán sokat találkozunk mind a négy lehetséges gyilkos főszereplővel, s mind a négy nyomozóval is, akik mind saját vérmérsékletük szerint látnak munkához. Battle főfelügyelő lassan, de biztosan, rendőri nyomozati módszerekkel gyűri le feladatát, Mrs. Oliver saját ötleteit veti össze csevegés közben mások pletykáival, Race ezredes az összeköttetéseit használja, Poirot pedig mindenkivel elsoroltatja a bridzsjátszmák legérdekesebb fordulatait és Shaitana lakásának berendezését. Ám csakis a lélektani megfigyelések, az indítékok megértése és a gyanúsítottak személyiségének megismerése vezethet el a valódi megoldáshoz. Négyszer hihetjük azt, hogy megvan a megfejtés, de csak egy lesz az igazi – az írónő végig az orránál fogva vezeti olvasóit.

Pedig minden apró részlet, vallomás a rendelkezésünkre áll: Agatha Christie tökéletesen nyílt kártyákkal játszik.

Hercule Poirot-ról, regényismertetésekkel: Hercule Poirot - Agatha Christie kis belgája

A cikk az Ekultúrán: Agatha Christie: Nyílt kártyákkal

Más Ekultúrás ajánlóim: Az Ekultúra és én