Aki szorgosan látogatja a blogot, tudja, rajongok Agatha Christie-ért. Egy sorozatot gyűjtök folyamatosan, ez pedig az Európa kiadó csodás, kemény fedeles szériája az új fordításokkal és méltó külsővel... Aki pedig szeret könyvesboltba járni, borítókat nézegetni, lehet, hogy azt is tudja, miért született az alábbi morgolódás: megint megváltozott az Európás Christie-sorozat, most azonban gyökeresen új külsőt kapott.

Hogy ne gondolja senki, hogy a vénasszony beszél belőlem, aki az alatt a kis idő alatt, amit még eltölt itt, már nem akar maga körül semmilyen változást, leszögezem: az új borítók többsége igazán tetszik. Illetve tetszene. Amit a borítóváltásoknál nem, és nem tudok megérteni, az mindig a csakazértis-taktika és az időzítés. Leírom hát, mi a gondom.

Volt egyszer, az ősidőkben egy régi Magyar Könyvklub, amelyik a Hunga-Print kiadó mellett gyakorlatilag egyedül mert belevágni abba, hogy új Agatha Christie-ket fordítson le magyarra. De ők, a Hungás magyarítók többségével ellentétben tudtak fordítani is... 1993-tól olyan remek könyvek láttak napvilágot a sorozatban (először modern fordításban), mint a Gyöngyöző cián, a Miért nem szóltak Evansnak?, A kutya se látta vagy egyik kedvencem, a Tizenhárom rejtély. A széria eltéveszthetetlen volt kecses, karcsú, kemény borítós formájával, szecessziós borítósablonjával, a szedés szépen ívelt betűivel. Talán csak a borítófényképek voltak montázsosak és jellegtelenek. Az Európa kiadó csatlakozott saját regényeivel a szériához, s neki köszönhető, hogy amikor kiadók halála és jogok vándorlása után ismét tisztázódott a magyar Christie-helyzet, folytatódott a szép sorozat.

A nagy borítóváltás 2004-ben a Három vak egérrel vette kezdetét, nagyon helyesen. A forma tíz év után is maradt, a borító azonban egyszerűsödött, klasszikusabb és művészibb is lett. Észrevétlen, de esztétikai szempontból abszolút szembeötlő változás már csak egy volt hosszú ideig: az, hogy Pintér László hangulatos, de kissé barkácsolt, mert idegen képeket használó borítóit (ezek közül talán az Egy marék rozsé a legjobb) felváltották Nagy Péter elképesztően atmoszférikus és kedvcsináló fényképei. (No meg lekerült a varjú Christie névtáblájáról: de azt addig sem nagyon értettem, mit keres ott...)

Így futott a sorozat egészen a jubileumi évig, amikor hirtelen minden mozgásba jött. Agatha Christie 2010-ben lett volna 120 esztendős (Poirot 90, Miss Maple pedig 80), s az Európa egész éves remek programmal készült az ünneplésre. Ennek örömére ki is adtak egy bájos füzetet egy remek sütirecepttel (a lekváros scone elképesztően finom!!!), az addigi valamennyi regény ajánlójával és - az év összes borítójának tervével...

Hát nem itt volt a pillanat egy borítócserére, az év és az ünneplés kellős közepén, két regény közt...? Szerintem nem, de a kiadó, és új művészeti vezetője így döntött: a könyvek borítótáblájának aljáról eltűnt a színes csík, a cím és a gerinc betűtípusa meg kiskapitálisossá változott.

Christie egy kék iszapszín förtelemben is Christie (lásd régi Albatrosz-kiadások) - de két dolgot senki nem magyaráz meg nekem. Hogy miért pont az ünnepi év egyharmadánál kellett két ilyen teljesen lényegtelen ponton megújítani a regények borítóját, vagyis miért van az, hogy ha polcomon egymás mellé teszek két azonos évben megjelent regényt, másképp néz ki a gerince?

Valamint, hogy kinek volt az az elvetélt ötlete (ez egyébként még korábban, az évfordulóval kapcsolatos tervként jelentkezett), hogy ha minden Marple-könyvet kis M, minden Poirot-regényt pedig kis P betűcskével látnak el a gerincen (nem azonos magasságban), akkor az olvasó majd örülni fog? Kit céloztak meg a kis betűk? A megveszekedett, elhivatott gyűjtőt? Az úgyis tudja, melyik nyomozó melyik könyvben nyomoz, ráadásul, hacsak nem 2010-ben kezdte a gyűjtést, e regények egy részével már rég rendelkezik, betűcske nélkül. A 2010-es gazdasági helyzetben azt feltételezni, hogy majd még egyszer megveszem valamelyik könyvet, hogy legyen betűcském, erős naivitás lett volna... Akkor a lelkes, egyszeri krimivásárlót? Az meg minek gyűjtene gerincbetűket, évi hármasával? Vesz, olvas, örül.

Ami egyébként a borító alsó színcsíkjának lehagyását illeti, szerintem esztétikai szempontból sem volt szerencsés. Az azévi tervek még színcsíkkal készültek. Feltehető a kérdés, melyik a frappánsabb: a Tragédia három felvonásban szép kerettel, vagy a duplán lehullámzó, kínos, mélység nélkülivé nagyított függöny, ami a helyére került az új kiadásban? Melyik az egyhangúbb Halloween és halál? A tervezett alul-felül bordó vagy a színfekete, teljesen vámpíros? A könyvkülsők "óvatos ráncfelvarrás"-a inkább elrontott botoxkezelésnek látszott elsőre, amiről képtelenség lebeszélni valakit.

De a sorozat szépen magához tért, az új borítók már az új elgondoláshoz alkalmazkodtak. Tetszettek nekem is!

Sőt, egy dolog még vissza is változott: valahol az ünnepi évben (de egy kicsit később, mint a színcsík nélküli, kiskapitálisos borítók, nehogy valami logikus legyen) a gyakorlatilag 1993 óta változatlanul használt karakterkészletet is felváltotta egy modern, jellegtelenebb pár kötet erejéig. Majd a betűtípus visszaváltott egy az elsőhöz hasonlóan cifra, de azért harmadik fajtává, amelynek egyetlen nagy hátránya van: a dőlt betűk olyan kacskaringósak, hogy néhol alig olvashatók. Nem értem a váltást, sem a visszaváltást, de azért örültem, hogy legalább a kiábrándítóan modern karakterek elmúltak a sorozatkiadásból. Minden rendben ment.

Így hát - következett a totális köntöscsere, 2012 szeptemberében.

Az új borítókon Christie-neve, a márka úgy üvölt, hogy leesik a kötéstábláról. Jó figyelemfelkeltő, csak az a szépséghibája, hogy ha berakom a könyvet a polcra, egy kis fehér vonal az AC-ből belelóg a gerincbe jobbra fenn. Randán.

Az új borítók alaposan túlterheltek is: írott betű, félkövér, nem kövér, dőlt, képecske, jelecske, nagy kép... Kezdem megérteni, hogy a pár éve még kínos, "A nagy lábmasszírozó legszebb írása ez. Bivalybürgözdi Szemle" típusú borítóidézetek korszaka, igaz, variáltan, de visszatért. Most mindenféle teljesen funkciótlan zanzákkal kell teleírni a borítót, hogy a vásárló észrevegye, ez egy könyv.

Egy dolog, hogy nekem ez nem tetszik (és nem is értem: mifelénk annyi a könyv a könyvesboltban, hogy csak a kiválasztottak férnek el lappal, a többi a gerincét mutatja felém - ami az új sorozatnál randa, mint írtam...), másik dolog viszont, hogy az eddig megjelent nyolc kötetből hármon az idézet - a fülszövegből van. Halhatatlan írás bizonyára, ha Christie-könyvén, Christie szövege helyett az első borítóra is rákerült...

De félretéve a gonoszkodást, egy könyvre majdnem a megoldást sikerült ráírni, háromra meg teljesen jellegtelen szöveget tettek: ha ettől a trükktől veszik meg a regényt, s nem az írónő nevétől, könyvkiadó leszek...

Másrészt nem egy rajz tetszik (Molnár Ferenc borítói valóban egy lelkes rajongó és egy remek rajzoló munkái), de az új képek illusztráció jellegűek, nagyon szájbarágósak és kissé jelentéktelenek a korábbi, költői fotókkal összevetve. A Gyilkosvadászat vércseppeknek látszó rőt avarlevelei és ködbe vesző patakja vagy A Bertram Szálló dekadensen fénylő, nyomasztó hangulatú (ugyanakkor vevőcsalogatóan luxusos) díványpárnái szerintem magasan felülmúlják mondjuk a Függöny teljesen közhelyes, függöny mögé rejtett méregüvegét (aminek a cselekményhez ráadásul semmi köze), vagy az Hercule Poirot karácsonya címképét, ahol a borítókép árnyalakja fejéhez már csak a szóbuborékba írt felirat hiányzik: "hohó, rájöttem". Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy az új kulturális trend ez a vizuális gügyögés lenne.

Végül elgondolkoztatott, hogy már megint tele vagyunk képregényes, túlvilágított neonárnyalatokkal (Christie nem ennyire ponyva és nem ilyen modern, bár megjegyzem, Ross Macdonald sem...), s a nyolc kötetből három már megint zöld, egy meg türkiz - lassanként a zöld lesz az egyetlen valódi szín az Európa kiadó borítóin.

S hogy egy végső érvvel zárjam morgásom: már megint év közben, már megint kiadói terv közben jött a nagy váltás. Az Európa elkezdte megjelentetni új fordításban az öt (nem több!) Tommy és Tuppence-regényt. Hála a merész változtatásnak, egy régi, négy viszont új külsejű lesz. Ha - közben nem kapunk még néhány változtatást.

Már várom az újabb borítóevolúciós lépcsőfokokat, például, hogy a legújabb Christie-kötet puha kötésessé válik (ahogy két könyv közben a Macdonald-sorozat járt pár éve, vélhetőleg anyagi okokból), viszont a könyvesboltban utánad nyúl, ráakaszkodik a kabátodra és beugrik a bevásárlókosárba. Garanciája csak egy év múlva jár le, ekkor halk sóhajjal összeomlik és megsemmisíti önmagát. Te pedig szaladhatsz a boltba a következő példányért...

Nagyon elfogult írásom végén álljon itt egy nagyon jó interjú linkje Gerhes Gáborral a Magyar Agatha Christie-olvasók oldaláról, amely jóval több oldalról is megvilágítja a dizájnváltást.