Bár nagyon sok mindent felfedeztem és elolvastam már ebben az évben, csak most jöttem rá, hogy idén eddig nem írtam olyasféle sorozatot az olvasmányaimról, mint korábban volt a Könyvek és vélemények, a Most olvastam vagy a Gyümölcskosár. Persze, ami késik, nem múlik: de úgy érzem, változtatni is érdemes. Ezért az új olvasmányposztjaim között akadnak majd rövidebbek is, és mindegyik csak három kötetről fog szólni: hátha minél többen átfutják őket.

Ezúttal három olyan könyvről írnék, amelyik a történelem tükre, meg másé is: teljesen új szemszögből mutatja a múltat.

Hatos Pál: Szabadkőművesből református püspök - Ravasz László élete 
Jaffa, 2016
A Jaffa Kiadó történettudományi sorozata újabb remek kötettel bővült. A sorozat legújabb darabja a magyar református egyháztörténelem egyik legvitatottabb, ám teljességgel megkerülhetetlen kulcsszemélyiségének, Ravasz Lászlónak az életrajza. Ravaszról, aki 1921-től vezette egyházát dunamelléki püspökként, aki írásaival, igemagyarázataival és társadalmi-politikai szerepvállalásával több generációnak adott útmutatást, hogyan legyen magyar és keresztény a Horthy-korszak Magyarországán, eddig még nem készült részletes életrajz. A jelen könyv két erénye az olvasmányosság és a hihetetlen alaposság. Egyfelől minden fontos adat megtalálható benne Ravasz László életútjáról: családjáról, iskoláiról, tanulmányairól, ifjúkori szellemi fejlődéséről, teológiai útjáról, püspöki ténykedéséről, lemondatásának körülményeiről, időskori magányáról és ötvenhatos szerepvállalásáról. Másrészt kritikus és izgalmas betekintést nyerhetünk a gondolkodásába is: legyen szó akár a református egyház huszadik századi szerepének értelmezéséről, akár bibliafordításról és igemagyarázatról, akár a modern magyar költészetről (Erdős Renée-től Adyig), akár a büszkén vállalt, s a rövid életrajzi összefoglalások állításaival ellentétben 1947-ig megtartott (!) harcos antiszemitizmusról. Nagy szembenézés, kegyetlen, de különleges szellemi út a könyv: emellett azonban - s ez a másik erénye - regényszerűen olvasmányos. Csak annyira szakmai, hogy hiteles legyen, egyébként bárkinek javasolható elolvasásra, megismerésre.

Szabó Balázs: A Budai Várhegyi Alagút története 1837-2014
Sziklakórház Kft., 2016 (2014?)
Azzal kell kezdenem, hogy ez a könyv, amellyel idei újdonságként találkoztam, valószínűleg már két éves. Sajnos utoljára három éve voltam a Sziklakórházban, így nem tudom leellenőrizni, létezett-e már a mű 2014-ben: ott ugyanis bizonyára árulták egy ideje, ha már valóban két éve megjelent, ahogy a borítóján áll. Függetlenül azonban, hogy új-e vagy régebbi, kiváló kötet. Először is gyönyörű: a Sziklakórház eddigi három általam ismert kiadványa közül a legszebb. Sem A Sziklakórház rövid története, sem Szabó Balázs másik, hallatlanul izgalmas könyve, a Rákosi titkos bunkere nem volt ugyanis színes. Ezúttal azonban száz színes, képes oldalt kapunk, tele kiváló minőségben reprodukált, majdnem kétszáz éves tervekkel, reformkori és dualizmus kori metszetekkel, látképekkel, festményekkel, ódon fotókkal, képes levelezőlapok másolatával, s ritka fényképekkel. Persze a téma, Budapest egyetlen közúti alagútjának története napjainkig (ez az alcím) meg is érdemli ezt.  A reformkorban eltervezett, Clark Ádám megalkotta, 1853-ban megépített Alagút különleges mérnöki teljesítmény, sok szempontból egyedülálló a kontinensen, ezenkívül ízig-vérig a miénk tervezésének vitáival, fenntartó részvénytársaságának problémázásaival, víztelenítésének elvetélt kísérleteivel, milleniumi díszeivel, második világháborús sérüléseivel és szocialista felújításával. Akit érdekel, hogy hol található az Alagútban kormányóvóhely, merre lakott benne az alagútőr, mennyi kijárata van a felszínre, hány mozaikkövecske borítja a belső oldalát, vagy hogy mi köze a Déli pályaudvarhoz, az öngyilkosokhoz és egy fürdőszobához - olvassa el a könyvet! Érdemes!

Képszabadság 4. - A technika csodái
Alexandra - Népszabadság, 2015
Meglehetősen sokáig tartott, mire sikerült beszereznem a sorozatnak ezt az utolsó kötetét. Az újságárusoknál lemaradtam róla, a nagyobb könyváruházak pedig nem forgalmazták, kivéve az Alexandrát. A négyrészes sorozat (az első három rész: "Átkos" pillanatok, Ha végre itt a nyár..., Holnapra megforgatjuk) mindvégig ugyanarra a kincsesbányára épült: a Népszabadság fotóarchívumára. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek képei felidézték a Kádár-korszak mindennapjait. Lehetett velük nosztalgiázni és - a késő utódoknak - felfedezni. Én egyfajta köztes nemzedékbe tartozom: pár dologra nekem is emlékeznem kellene, de a legtöbbet sajnos elfelejtettem... Így nem csoda, hogy nagy izgalommal olvastam a kétéltű rendőrautóról, a hőtárolós villanykályháról, a hotelbuszról, a Tátra villamosról, a Cegléd-Hantháza kisvasút utolsó útjáról, az első magyar dialízisközpontról vagy épp a diafilmről. Az egyik legérdekesebb riport egy gyémántcsiszolásos képpel kapcsolatos: Miklós Gábor egészen napjainkig követte végig a magyar gyémántcsiszolás történetét, mikor, kinek, miért, mit csiszoltunk. Kár, hogy a leírásokba egy-két pontatlanság is belecsúszott, például hogy a centrifugának nem volt teteje (dehogynem, a képen is ott van, épp levéve), vagy hogy csak nemzeti büszkeségből mondogatjuk, hogy a kisföldalatti "a kontinens első ilyen vasútja" (mert hogy London, az Európa-első, az Európa szóban benne van, de a kontinens szóba pont nem értendő bele: szóval épp azok disztingválnak az elsőségben, akik Európa helyett kontinenst mondanak...). Végül: érdemes lett volna utánajárni, hogy az a Molnár Dánielné kozmetikus, aki 1979-ben nyilatkozott a Népszabadságnak, vajon azonos-e a legendás Ilcsi nénivel, az Ilcsi Szépítő Füvek későbbi alapítójával (a Nagymező utcai szalon említése miatt úgy gondolom, igen...)