2016. június 30., csütörtök
Két éve szomorúan vettem tudomásul, hogy az
általam annyira megkedvelt Fredrika Bergman-sorozat elfogyott. Ekkor ért
ugyanis véget magyarul is Kristina Ohlsson svéd írónő debütáló krimisorozatának kiadása, amelynek öt kötetében (Mostohák, Elnémítva, Őrangyalok, Az 573-as járat, Dávidcsillagok) az öntörvényű és független nyomozónő detektíveskedett. Máig sem tudni, Ohlsson tervez-e még a Dávidcsillagok
után újabb nyomozásokat a csapatnak, visszatér-e még ehhez a
szereplőgárdához. Mindenesetre el kellett fogadnom, hogy most valami más
következik.
De
még milyen jó! Az írónő egy új, kétrészes történetet alkotott meg,
különleges főhőssel, nem mindennapi történettel, s teljességgel eredeti
módon elbeszélve.
Ez az új regénypár a 2015-ben kiadott Lotus Blues és a most megjelent Mio Blues,
amely – mint két szomorkás jazz-szám, egy összefüggő, szomorú,
„kétfelvonásos” történetet játszik el: egy nőről, aki más volt, mint
amilyennek tartották és aki meghalt, és egy fiúról, aki eltűnt, s aki
talán szintén meghalt…
A
könyvek elsőszámú titka a főhős, Martin Benner: a svéd ügyvéd, aki az
őt és édesanyját korán elhagyó, amerikai édesapja örökségeként néger.
Nagydarab, kőkemény néger ügyvéd, aki korábban rövid ideig rendőr volt –
s közben hamisítatlan (és hideg) észak-európai helyszínek: ez a
gondolatébresztő és provokatív párosítás biztosítja, hogy már az első
fejezetekben érdekelni kezdjen bennünket az ügy. Míg az első kötetben
Bennernek azt kell kiderítenie, ki is volt valójában egy már halott nő, a
második könyvben egy elveszett kisfiú után nyomoz. Eredetileg egy
fiatalember keresi fel, s arra kéri, bizonyítsa be, hogy húga, a Sara
Texas gúnynevű sorozatgyilkos, aki öngyilkos lett, miután
letartóztatták, ártatlan volt. Továbbá Martinnak a lány eltűnt kisfiát,
Miót is meg kellene találnia.
Martin
keres, kutat, beszélget, rejtélyes tárgyak és iratok tulajdonosa lesz,
közben pedig zűrös magánéletét is meg kellene valahogy szerveznie. Az
ügyben pedig semmi sem az, aminek látszik: sem a vallomás, sem a
sorozatgyilkosságok, sem a rendőri eljárás menete, sőt, még Sara öccse
sem... Nem csoda, hogy az első kötet más eredménnyel zárul, mint azt
gondolnánk: Mionak se híre, se hamva, Benner azonban olyan titkok
nyomára jut, amelyek már a saját és a fogadott kislánya életét
fenyegetik. Innen veszi fel a fonalat a Mio Blues – amelynek a
cselekményéről épp ezért vétek bármit is elárulni. Egy azonban bizonyos:
hogy Benner itt már nemcsak Mio, de önmaga után is nyomozni kényszerül…
Bonyolult,
csavaros, s örömmel újraolvasható nyomozásnak lehetünk tanúi, amely
valahogy keményebb, sötétebb, reménytelenebb, mint az írónő előző öt
kötete. Ohlsson a Mio Bluesban azoknak is segítségére siet,
akik nem olvasták az első részt vagy már elfelejtették a bonyolult
cselekmény egy részét: a történethez szervesen hozzátartozó első fejezet
felidézi a korábbi eseményeket. Én azonban mégis azt ajánlanám, csak az
olvassa el a Mio Bluest, aki már ismeri a Lotus Bluest is. Így maradéktalan az élmény, s így izgulhatunk csak igazán Bennerért, s azokért, akik fontosak neki.
Linkek
