2015. augusztus 16., vasárnap
Amikor először találkoztam René Barjavel valóban titokzatos könyvével, A nagy titokkal,
egyszerűen nem tudtam hová tenni. Az is igaz persze, hogy rémesen
nézett ki: ugyanis először nem az Athenaeum Kiadó ízléses, vadonatfriss
kiadásában, hanem egy borzasztó külsejű, húszéves „tévéregény-kiadásban”
került a kezembe. Viszont azóta tudom, hogy a francia szerző tud valami
olyasmit, amit sokan nem: a könyve ugyanis egyetlen elvárásnak sem
felel meg, mégis különleges. Sci-fi, ami mégsem fantasztikus történet.
Love story, a síron túl is tartó szerelemről, amely azonban mégsem olyan
véget ér, amit várnánk. Politikai kulcsregény, telve valóságos
történelmi szereplőkkel, amely mégis valamiféle költői, valóban
titokzatos feloldást kap…
René Barjavel (1911-1985) viszonylag kevéssé ismert szerző mifelénk. Magyarul valószínűleg Az óvatlan utazó című időutazásos regénye jutott el a legtöbb olvasóhoz, amely a boldog emlékezetű kiskozmoszok között jelent meg 1971-ben. Ám mivel – úgy érzem – a korabeli kritika nem éppen a helyén kezelte, ez a kis kötet ugyanis nem az a tipikus kalandos időutazás, amilyet várnánk, sokkal inkább a francia irodalom nagyjainak, s koroknak és élményeknek a posztmodern megidézése, nem keltett különösebb feltűnést. (Pedig sokak szerint ebből a történetből származik az időutazás nagyapa-paradoxona!) Korábban a Modern Könyvtár sorozatban látott napvilágot néhány elbeszélése A mimóza bosszúja címmel, ám míg Az óvatlan utazó talán azért okozhatott csalódást, mert nem volt eléggé komolyan tudományos-fantasztikus könyv, ezek a finom, ironikus, néhol tündérien mesés elbeszélések meg szépirodalomnak voltak túl fantasztikusak. Főleg 1963-ban, abban az évben, amikor ugyanebben a sorozatban olyan művek láttak napvilágot, mint Vaszil Bikov A harmadik rakéta című háborús története, Zofia Posmysz lírai holokausztregénye, az Egy nő a hajón vagy Alekszandr Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című írása. Mint - tartok tőle - Barjavel minden műve, A nagy titok sem illik sehova és mégis bekerülhet mindenféle zsánerbe és listába: talán 1989-90-ben volt a legnépszerűbb, amikor a belőle forgatott tévésorozatot nálunk is vetítették.
Az 1973-as kötet egy évtizedeken átívelő történet, amely elsősorban a főszereplőnőről, Jeanne-ról, az ő útjáról-utazásáról szól, aki férjét, Roland-t keresi (ettől lesz szerelmi regény), másodsorban kulcsszerepet játszik benne egy hihetetlen, szinte misztikus összeesküvés (erről az Indiából induló, rejtélyes eltűnésekkel, halálokkal operáló szálról lehet azt állítani, hogy politikai thriller), végül a harmadik főszereplő egy csodálatos felfedezés, amely végül egy félelmetesen furcsa utópiához vezeti el az olvasót. Barjavel különösen kommentálja a világtörténelem és a politika legfontosabb eseményeit 1955 és 1973 között, sajátos mintázatokat ismertet fel és még sajátosabban magyarázza meg őket...
Immár új, kiváló fordításban, s egy minden szempontból tökéletes, újra és újra megnézni érdemes borítóval indul útjára a regény: s remélhetőleg sokakat meghódít majd, akik szívesen veszik, ha egy olvasásra érdemes kötet alaposan kibillenti őket a komfortzónájukból.
A cikk az Ekultura.hu-n: René Barjavel: A nagy titok
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
René Barjavel (1911-1985) viszonylag kevéssé ismert szerző mifelénk. Magyarul valószínűleg Az óvatlan utazó című időutazásos regénye jutott el a legtöbb olvasóhoz, amely a boldog emlékezetű kiskozmoszok között jelent meg 1971-ben. Ám mivel – úgy érzem – a korabeli kritika nem éppen a helyén kezelte, ez a kis kötet ugyanis nem az a tipikus kalandos időutazás, amilyet várnánk, sokkal inkább a francia irodalom nagyjainak, s koroknak és élményeknek a posztmodern megidézése, nem keltett különösebb feltűnést. (Pedig sokak szerint ebből a történetből származik az időutazás nagyapa-paradoxona!) Korábban a Modern Könyvtár sorozatban látott napvilágot néhány elbeszélése A mimóza bosszúja címmel, ám míg Az óvatlan utazó talán azért okozhatott csalódást, mert nem volt eléggé komolyan tudományos-fantasztikus könyv, ezek a finom, ironikus, néhol tündérien mesés elbeszélések meg szépirodalomnak voltak túl fantasztikusak. Főleg 1963-ban, abban az évben, amikor ugyanebben a sorozatban olyan művek láttak napvilágot, mint Vaszil Bikov A harmadik rakéta című háborús története, Zofia Posmysz lírai holokausztregénye, az Egy nő a hajón vagy Alekszandr Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című írása. Mint - tartok tőle - Barjavel minden műve, A nagy titok sem illik sehova és mégis bekerülhet mindenféle zsánerbe és listába: talán 1989-90-ben volt a legnépszerűbb, amikor a belőle forgatott tévésorozatot nálunk is vetítették.
Az 1973-as kötet egy évtizedeken átívelő történet, amely elsősorban a főszereplőnőről, Jeanne-ról, az ő útjáról-utazásáról szól, aki férjét, Roland-t keresi (ettől lesz szerelmi regény), másodsorban kulcsszerepet játszik benne egy hihetetlen, szinte misztikus összeesküvés (erről az Indiából induló, rejtélyes eltűnésekkel, halálokkal operáló szálról lehet azt állítani, hogy politikai thriller), végül a harmadik főszereplő egy csodálatos felfedezés, amely végül egy félelmetesen furcsa utópiához vezeti el az olvasót. Barjavel különösen kommentálja a világtörténelem és a politika legfontosabb eseményeit 1955 és 1973 között, sajátos mintázatokat ismertet fel és még sajátosabban magyarázza meg őket...
Immár új, kiváló fordításban, s egy minden szempontból tökéletes, újra és újra megnézni érdemes borítóval indul útjára a regény: s remélhetőleg sokakat meghódít majd, akik szívesen veszik, ha egy olvasásra érdemes kötet alaposan kibillenti őket a komfortzónájukból.
A cikk az Ekultura.hu-n: René Barjavel: A nagy titok
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én