Maigret első nyomozása. Ha Georges Simenon nem írt volna később, visszatekintve középkorúan megteremtett hőse ifjúkorára egy ilyen című vaskos regényt, a Maigret és a furcsa idegen méltán viselhetné ezt a megtisztelő címet. Ez a történet volt ugyanis az első, amelyből az újságolvasók megismerhették a pipázó felügyelőt (ekkor még nem főfelügyelőt, az Első Bevetési Csoportból). Simenon akkoriban hihetetlen termékenységgel ontotta regényhosszúságú történeteit, egy hónapban többet, évente tízet, húszat is akár: különös, hogy a sok azóta elfelejtett figura között milyen biztos kézzel alkotta meg Maigret egy tömbből faragott, maradandó alakját. Hiába volt azonban újságközlésben ez az első írás, furamód Simenon kötetben csak jóval később, 1931 májusában jelentette meg, így a legelső Maigret-könyv címet elbitorolta előle a magyarul korábban már megjelent Maigret és a félarcú ember. Sőt, Pietr, a lett, a veszedelmes bűnöző története végül csak ötödikként került a regényolvasók kezébe.

Pedig igazán izgalmas ez az ősforrás krimirejtély: benne ugyanis Maigret hiába van hosszú ideje a nyomában a nemzetközileg ismert bűnözőnek, s hiába tanúja kis híján a halálának is, nemsokára azzal kell szembesülnie, hogy a lett továbbra is életben van, sőt gyilkol, rabol és konspirál. Hogy lehet Pietrből, a lettből kettő: és melyik az igazi? Mit akar valójában a különös milliomos, aki együtt iszogatott a kettesszámú Pietrrel, majd – eltűnt? Mi a célja a hazugságoknak és megtévesztéseknek, melyekkel a felügyelő szembesül? Miközben választ keresünk a kérdésekre, annak is tanúi lehetünk, amint Simenon olyat tesz, amit soha később: akciójeleneteket illeszt a cselekménybe, hagyja bosszankodni a felügyelőt, sőt, a cselekmény folyamán meggyilkoltatja Maigret egységének egyik ismerős tagját is… (Fanatikus rajongók vigasztalódhatnak azzal: mintha a későbbi kötetekben ezt megbánva feltámasztotta volna e barátunkat…)

Maigret épp olyan a könyvben, mint amilyennek ismerjük, és mégis más. Talán keményebb. Talán érzelmesebb. Ugyanolyan türelmes, kitartó és szinte eltompult, amikor gondolkozik, amilyen a későbbi regényekben lesz. Ám mutatkozik bűnbánónak és idegesnek is. Olajkályhák melegét élvezi, s még nem a megszokott párizsi lakásában lakik. A felesége, aki itt lép elénk először, még kispolgári(bb) háztartást visz: de már most is épp olyan odaadó tisztelője és kímélője férjének, mint a későbbi regényekben. Egyetlen fejezetben szerepel a kötetben, amely azzal zárul, amint Madame Maigret megkérdezi lelkiismeretével harcoló férjét: - Nem gyújtasz rá a pipára? – És úgy tűnik, ez tényleg segít a felügyelőnek ebben a minden későbbinél sötétebb, véresebb és komorabb ügyben.

Maigret-rajongóként boldog vagyok, hogy végre magyar nyelven is megjelent ez a különleges, első-de-mégsem-az történet: ráadásul kiváló fordításban. 2011 óta, vagyis amióta az Agave Könyvek átvette a Maigret-sorozat megjelentetését, idén jutott először három Maigret-kötet is egy évre. És még itt sincs a szilveszter... Ám aki most akarja kipróbálni a műfajt, az is nyugodtan választhatja ezt az első Maigret-kötetet olvasmányul: már itt is azt kapja, ami a recept lényege: Maigret fölöttébb állandó és fölöttébb megnyugtató alakját egy fölöttébb nyugtalanító és zavaros bűntény fölé magasodva.

A cikk az Ekultura.hu-n: Georges Simenon: Maigret és a furcsa idegen
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én