Ha ismerőseid meglátnak a kezedben egy szép keménytáblás könyvvel, amelynek a címlapján egy vörös virággal rendkívül diszkréten eltakart női ágyék látható, a címe pedig Tiltott gyönyörök könyve, egészen biztosan azt gondolják, hogy valami nagyon buját, netán nagyon mocskosat olvasol… És óriásit tévednek. Még nem sikerült rájönnöm, hogy a magyar származású argentin író, Federico Andhazi remek könyve történelmi krimibe oltott filozófiai kalandozás, vagy elmélkedés az irodalom értelméről egy csiklandozóan erotikus és bosszantóan tudományos parabolában, amelyben mellesleg gyilkosságok is történnek... Annyi azonban bizonyos, hogy a Tiltott gyönyörök könyvére megérte várni: maradandó olvasmány, okos, kifinomult, polgárpukkasztó irodalmi játék – és még izgalmas is.

Tényleg sokára készült el: eredetileg 2012-ben jelent meg, hat évvel azután, hogy szerzője előző, irodalmi díjas regénye, az El conquistador (A hódító) plágiumbotrányba keveredett. Bár Andahazit első- és másodfokon is felmentették az utánzás vádja alól, évekig nem publikált, csak esszéket. A Tiltott gyönyörök könyve tehát nagy visszatérés. A magyar olvasók azonban még tovább várakozhattak egy új Andahazi-kötetre. Magyarul ugyanis az írónak csak három könyve, Az anatómus, A harmadik nővér és A fejedelem jelent meg, az utolsó is még 2002-ben. Így mi tizenkét év után találkozhattunk egy új regényével: s mindjárt a legfrissebbel.

Amelyben Mainz városa bolydul fel az 1455-ös évben. Két esemény tartja ugyanis rémületben és izgalomban a város polgárait. Az egyik egy titokzatos és brutális gyilkosságsorozat, amelynek a Szent Kosár „kolostor” különös örömlányai esnek áldozatul. A másik az évszázad pere, melyet három hamisító ellen folytatnak: a három elvetemült és ördögi kalandor (vagy modern szóval nyomdász) meggyilkolta a Bibliát és összes szentjeit, s újfent végzett Jézus Krisztussal is (vagyis modern szóval: nyomtatott példányt, azaz könnyedén tovább sokszorosítható másolatot mert készíteni a Szentírás szövegéről). E három hamisító egyike – természetesen – Johannes Gutenberg. Miközben érveket keresünk a dörgő hangú egyházi vádló, Mainzi Siegfried beszédeinek cáfolatául, Gutenberggel kalandozunk az emlékeiben, s a bordély-kolostor nagyhatalmú és rejtélyes apátnőjével, Ulvával járjuk a várost sötét csuklyák alá tekintve, melyek a gyilkost rejthetik, kibontakozik a 15. századi Németföld kultúrája és életmódja is. Illetve…

A könyv magyar kiadása - fülszövege és alcíme (Kéjes bűnesetek és a Gutenberg-rejtély) alapján, úgy tűnik, mindenképpen - történelmi detektívregénynek szeretné eladni önmagát – talán nem is sikertelenül. Akik azonban Steven Saylor, C. J. Sansom vagy Borisz Akunyin precíz, epikus, vagy netán kulturálisan alaposan megterhelt múltidézésére és egy szabályos 15. századi nyomozásra vágynak, valószínűleg bosszankodni fognak a történeten, és vadásszák majd a történelmi anakronizmusokat a sosem létezett Johanna nőpápa emlékétől a gyönyörök egyik fogásának, „a kolibri repülésének” nevén át egészen odáig, hogy a Szent Kosár (sosem létezett) nővéreinek állítólag elképesztően ősi, öröktől fogva létező szerelemkultuszában egyszerre keveredik a sumér, a babiloni, a görög és az etruszk kulturális hagyomány. Ám ha az olvasó hajlandó belemenni egy afféle A rózsa neve-típusú játékba, akkor nyilván örömmel és szája szélén finom mosollyal elmélkedik majd az első, materiális történetszálon, ahol lelkes örömlányok őrzik a test (és az irodalom) titkát, amelynek segítségével szabadon fejezhetjük ki az érzéseinket; meg a második, teljességgel átszellemült történetíven, amelyben szavak sokszorosításáért és a vallás (és az irodalom) titkaiért folyik a harc, amelynek tétje, hogy kifejezhetjük és terjeszthetjük-e majd szabadon a gondolatainkat.

Mire befejezzük a regényt, mind Gutenberg könyvbeli pere (melyben egyébként Andahazi azt a két másik nyomdászt ültette egy vádlottak padjára vele, akikkel szemben az igazi, 1455-56-os perében a nyomtatási eljárásban való elsőségért pereskedett, sikertelenül), mind az örömlányok gyilkosa utáni nyomozás (melyet a sokatmondó nevet viselő Ulva – hisz közismert a latin u és v betűk felcserélhetősége – zár le egy cseles leleplezéssel) meglehetősen kiszámítható véget ér. Az azonban, hogy mi is valójában a Tiltott gyönyörök könyve, s hogy mekkora ereje van az irodalomnak: az már Federico Andahazi új könyvének saját rejtélye marad. Amelynek megfejtése során még a kolibri is a helyére repül: mintegy írói névjegyként, az országba, ahonnan jött – Argentínába…

A cikk az Ekultura.hu-n: Federico Andahazi: Tiltott gyönyörök könyve
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Megjegyzés: a virágos ágyékos az egyik külföldi borító. Lehet, hogy jobban tetszett volna, ha a Cranach Lucretiáját kölcsönző másikat vesszük át... Vagy mégsem?