A kemény krimi nyomozója mindig becsületes, intelligens, magányos, önmarcangoló, ironikus és hősies. Gyakran iszik. És férfi. Kivéve, ha Sara Paretsky regényeiről van szó: akkor az utolsó kitétel nem teljesül. A Kártalanítás, amely először 1982-ben jelent meg, volt az első V. I. Warshawski, a detektívnő nyomozásai közül, melyet további tizennégy regény és néhány elbeszélés követett napjainkig. Mindegyik tökéletes hard boiled krimi, ám valamennyiben nő nyomoz, férfiszerepben. 

A feministák egyik fő kérdése leegyszerűsítve az, vajon az önálló, emancipált nőnek kvázi férfivá kell-e válnia az érvényesüléshez. Vic tökéletes figura az elv bizonyítására és cáfolatára is. Nyomozó, vagyis egy hagyományos férfipályán kíván boldogulni. Magánnyomozó, vagyis nem áll mellette semmiféle segítség. Kamaszkorától tud verekedni, és győzni a verekedésekben, bátor, de persze nem bízhat abban, hogy a nyers erő megvédi, hiszen nő: kis súllyal és csökkentett megfélemlítési képességgel. Fokozottan használnia kell tehát az eszét és a beszédképességét. Sohasem cseveg azonban információszerzendő, mint egy Agatha Christie-hős: nyers, lényegre törő, és ha kell, akár durva is. Empatikus és türelmes is tud azonban lenni, ahogy azt az olvasó egy kemény krimis magánnyomozótól elvárja: a gyengék, tanácstalanok és fiatalok azonnal számíthatnak a segítségére. Mentes mindenfajta függelék-szindrómától, se beteg anyukája, se igazi, állandó barátja, se gyereke, se kutyája, se barátságos szomszédja nincs: az események alapvetően egyedül vele történnek meg, mindenki más csak mellékszereplő körülötte. Tehát: olyan, mint egy férfi főhős a hard boiled zsánerben.

És persze: nő. Szereti például az igazi, hosszú távú, állandóan stabil hátteret nyújtó barátságot. Legjobb barátja egy abszolút nőies, kalandvágyó és önfeláldozó orvosnő. Szereti a szerelmet és a jó szexet, igaz, hiába ő a könyvek elbeszélője, mégsem örvendezteti meg káprázatos erotikus leírásokkal az olvasókat. Szeret kényelmesen öltözni, de csábítóan nőies ruhákat is visel. Nem aggódik észveszejtően a súlyáért, mint egy érzelmes női regény hisztis főszereplője, de azért keményen kínozva magát fut, s időnként még egészségesen is étkezik. Máskor viszont nem: mint egy normális dolgozó nő, aki hol ráér magával törődni, hol nem. Hangsúlyozottan nem házitündér, a lakásában rendetlenség uralkodik, a konyhájában piszok. Szeret azonban alkotni: ha kell, finom és különleges ételt is, csak valaki mosogasson el helyette. Egyáltalán nem férfias jelenség tehát, nem játssza a férfit, csak egyszerűen modern nő, akinek a története szakít az összes hagyományos krimis nőszereppel. Warshawski nem kotnyeles és kíváncsi beleavatkozó (lásd Miss Marple). Azért nyomoz, mert ez a munkája. Egy percre se bonyolódik bele a magánéletébe (mint Agatha Raisin) vagy legalábbis nem jobban, mint Philip Marlowe, akinek időnként partnerek zuhannak a karjába, máskor viszont leköpik. Utálja a háztartást és minden belőle eredő dolgot, számára sütni ünnep, nem egy gasztrokrimi egy állomása, mint Hannah Swensen kalandjaiban. Egyedülálló, de nem hangsúlyozott szingli, mint Janet Evanovich fejvadásza. Ahogy Sam Spade-et sem akarjuk megnősíteni, Warshawski élete is úgy van jól, ahogyan ő intézi. Talán legjobban Kinsey Millhone-ra emlékeztet, Sue Grafton nálunk sajnos félbeszakadt sorozata azonban az A mint alibivel ugyanúgy 1982-ben indult el, mint Warshawski kalandjai. A két hölgy tehát távoli unokatestvér, nem előd és leszármazott, ráadásul Kinsey szókimondó, míg Warshawski inkább ironikus.

Ami a Kártalanítást, az első ügyet illeti, a helyzet jóval bonyolultabb, mint hogy Warshawski a történetben „a kisember oldalán áll a nagy biztosítótársaság ellenében”. Egy ilyen egyszerű sztori helyett kapunk egy elképesztően feszült és szórakoztató stílusban elmesélt, igencsak bonyolult és összekuszált ügyet, ami ugyan tényleg egy kisember látogatásával kezdődik Warshawski irodájában, ám a segélykérőről hamar kiderül, hogy nem is létezik, névjegye hamis nevet tartalmaz. Vicnek először azt kell kinyomoznia, minek a kinyomozására is kérték fel. Ezután eljut egy fiú hullájához, egy egyetemi feministakörbe, egy gengszter karmai közé, egy nagyvállalat titkolózó ászainak körébe, a szakszervezethez és egy vidéki kávézóba: eltűnt lányt kerget és gyerekkori emlékekkel küszködik, hogy aztán minden illúzió összetörjön, viszont kiderüljön, miért is kereste fel a titokzatos megbízó, mit akartak tőle azok, akik a nyomozás végére már nincsenek is az élők sorában, ki a gyilkos, s mi a titok, amiért Vicnek is majdnem meg kellett halnia.

A Kártalanítás remek szórakozás, érdes, szellemes és sötét szöveg, egy önironikus magánnyomozónővel, aki diszkréten iszik és diszkréten nyomoz: ráadásul egy sorozat első darabja. (Egy késői, 2010-es kötet, A testművésznő is megjelent már az Európa kiadónál, korábban pedig Holtpont címen a Kártalanítás közvetlen folytatását is kiadták magyarul.) Alig várom már a folytatást. Warshawski visszatér! Remélem.

Ez az ismertetésem volt az ötvenedik, amely az Ekultúrán megjelent.
A cikk az Ekultúrán: Sara Paretsky: Kártalanítás
Más Ekultúrás ajánlóim: Az Ekultúra és én