Egy kamaszlány, aki megszökött otthonról. Egy szociopata viselkedésű fiatalember. Egy lefűrészelt csövű vadászpuska. Egy kétségbeesett és elfuserált emberrablás. Legalább két múltbeli gyilkosság és három teljesen friss másik. Ezek alkotják Ross Macdonald regényének, a Mindenki ellenségnek a vázát. Lew Archer újabb nyomozása látszólag a nagyon gazdagok és a kispolgárok világába vezet el, hőseiben azonban mindenki magára ismerhet.
 Mr. Sebastian arra kéri Archert, a magánnyomozót, hogy hozza haza egyetlen lányát, aki megszökött otthonról nemkívánatos udvarlójával, a már börtönviselt Davyvel. Az egyszerűnek tűnő feladat elképesztően bonyolulttá nő, amikor Archer elkezdi feltárni Davy múltját, s megismerkedik a Sebastianékat nagylelkűen patronáló, elképesztően gazdag Hackettékkel. Kié volt a fej nélküli holttest, amely mellett megtalálták a kisfiú Davyt? Miféle nyomozást folytatott évekkel ezelőtt a megvesztegethető seriffhelyettes a gazdag üzletember halála ügyében? S mi köze ennek egy vadonatúj lehallgató készülékhez, amit Archer Davy szállásadónőjének a lakásában talál? A rejtély szálai összekuszálódnak, s Archer, akit leütnek, aki nyomoz az öregek otthonában, és Davy régi tanára segítségével, s bármennyire is igyekszik, egy embert mégsem tud megvédeni a lehetséges áldozatok közül, a regény végére több évtizednyi gonoszsággal, hatalomvággyal és önzéssel szembesül.

Ross Macdonald, eredeti nevén Kenneth Millar (1915-1983) az amerikai kemény krimi egyik legjellegzetesebb, s legszerethetőbb szerzője. Lew Archer, a magányos magánnyomozó figuráját 1946-ben találta ki egy novellához, 1949-ben írta az első Archer-regényt, a Mozgó célt, s ezt további tizenhét követte. Macdonald történetei legalább olyan jók, fordulatosak és sűrítettek, mint a műfaj elindítójának, Dashiell Hammett-nek a Continental Op-novellái. Nemcsak izgalmukban, de költőiségükben, iróniájukban és hangulatukban is felérnek a legirodalmibb hard boiled krimiszerző, Raymond Chandler műveivel. Megoldásaik megdöbbentő, hétköznapi tragikussága hasonlítható Lawrence Block Scudder-regényeinek kiábrándító, sötét világához is. Mégis mindegyik teljesen egyedi, utánozhatatlan és rabul ejtő.

Ennek az egyik oka a főszereplő, Lew Archer figurájának kidolgozottsága. A kemény krimi magányos nyomozója mindig bátor, okos, intelligens, humorral viszonyul az élethez, megértő másokkal és könyörtelen önmagával szemben. Olyan valaki, aki foglalkozásánál és őszinteségénél fogva látja a körülötte lévő világ minden hibáját és szennyét, sőt, azt is, hogy nem lehet rajta változtatni, mégis nekiindul, teljes erőből, elszántan és makacsul, hogy életeket tegyen rendbe, és igazságokat mondjon ki. Mindez Sam Spade-et cinikussá teszi, Philip Marlowe-t kiábrándulttá, Scuddert pedig alkoholistává. Archer azonban meglepően sok derűt és nyugalmat árasztó figura. Valamennyi nyomozása, a múlt sötét titkai közé vezeti el. Ám ő, miközben évtizedeket ás vissza a múltban, megismerkedik minden elhallgatással, feketén-fehéren, lecsupaszítva áll előtte minden szereplő és réges-régi esemény, s egyszerűen nem lehetnének már illúziói, mindig képes megőrizni magában a hitet, hogy vannak olyan emberek, akikért érdemes sötét és veszélyes ügyeket elvállalni.

A Mindenki ellenségben a kedves és tehetséges középiskolás lány, Sandy az, akiért Archer harcba indul. Aki veszélyes fiatalemberrel barátkozik, lefűrészelt csövű vadászpuskát szerez az apjától, naplójában olyan titkot őriz, amiről az anyja egyszerűen képtelen beszélni, önpusztító és mintha szántszándékkal tönkre akarná tenni az életét. De Archer elhatározza, hogy a rettegő, vagánykodó és megalázott Sandyben megkeresi az „eredeti lány”-t, „aki az elit egyetemek kitűzőit és a plüssállatokat gyűjtötte”, aki egy szép, tiszta lányszobában éldegélt, és még nem kellett értelmetlenül és túl korán felnőnie. Addig azonban meg kell küzdenie bűnözőkkel és gazdagokkal, tébláboló, kicsinyes, szülőkkel és a pénz hatalmával, a frissen nyugalmazott helyi rendőrtiszttel, és persze Davyvel, az antiszociális és zaklatott kamasszal, akinek esélye sem volt normális felnőtté válni.

A másik ok, amiért ezt az Archer-regényt is nagyon lehet élvezni, a szöveg maga. Hullámzik, pontosan és utánozhatatlanul jellemez – és még véletlenül sem tolakszik az előtérbe. Aki felesleges sallangnak tartja, azt nem zavarja a történetmesélés közben. Nagyon erős hangulatot áraszt, számomra ettől olyanok az Archer-regények, amilyenek. Csak Ross Macdonald képes olyan mondatok leírására, mint ezek: „Fölsandított az égre egy olyan nő módjára, aki szereti a világosságot, de nem feltétlenül abban él.” „Az a benyomásom támadt, hogy úgy viseli a pénzét, ahogy más férfiak a magasított sarkú cipőjüket.” „A magasba emelte élete súlyát és visszatette ugyanoda.” És a kedvencem: „… a szeme olyan volt, mint a kalitkába zárt fény.”

Bár a regény egyszer már megjelent magyarul (Veszélyes ellenfél címen), Tábori Zoltán fordításában megéri a(z újra)felfedezést. Klasszikus darab, s több mint krimi: vérbeli irodalom.

A cikk az Ekultúrán: Ross Macdonald: Mindenki ellenség