2019. augusztus 18., vasárnap
Ahányszor csak itt járok a budai Várban, mindig különleges érzés fog el. Tisztában vagyok vele, hogy egy darab fűszál vagy burkolatkő sem abból a korból és pillanatból való, amikor a magyar honvédsereg megostromolta a budai várat. Sőt, még csak nem is egészen itt folyt az a támadás: a fantáziámra nem az egykori valóság van hatással, hanem az 1964-ben forgatott, Várkonyi Zoltán rendezte mozifilm, A kőszívű ember fiai. Ennek ellenére itt csatangolni rettentően romantikus.
Többek közt ezt a helyet is újra felfedeztem most, amikor kezemben Tittel Kinga A Várnegyed titkai című kiskönyvével bejártam Budát a valóságban és a képzeletben. Ebből kiderült, hogy ez a Buzogány-torony a Ferdinánd-kapuval és a Nagy-Rondella: a torony alakja egyébként a legteljesebb mértékig 20. századi kialakítású, akkor vissza-középkoriasított formájú (a század elején még szecessziós volt). A rondella mellett pedig ott a kaputorony (amely szintén látszik és játszik a filmben), amelynek a török időkben Lihegő-kapunak hívták az átjáróját. És... És... És...
A mesélő zsebkönyv remek, éles fényképekkel, rövid magyarázatokkal, pompás térképekkel, apró ábrákkal és sok-sok keretes érdekességgel csábítja a vár felfedezésére még azokat is, akik esetleg itt élnek, vagy már mindent tudni vélnek a Várnegyedről a Siklótól a Várkert Bazáron át az Országház utca házaiig. Kerékvetők, cégérek, címerek, törökök, osztrákok, zsidók, színes házfalak, elfelejtett szobrok, legendás épületek: ebben a könyvben a Várnegyed tényleg mesélni kezd.
Egyébként: olyan jó ez a Várkonyi-film... Hát nem? Mintha a korabeli, hiteles és (túl) monumentális képek elevenednének meg benne: egyetlen icipici helyszín segítségével...