Furcsa ez az év: hihetetlenül eklektikusan sikerül írnom a blogomra. Ez a bejegyzés is jó ideje készül már, hiszen a tárgyául szolgáló két könyvet még a tél végén - tavaszkezdetkor olvastam el. Végleg szavakba önteni, miért is tetszettek, mégis csak most sikerült.

Az egyik  a holland írónő, Jannah Loontjens rövidebb, modern tárgyú regénye, a Talán bizony mégsem.

A másik az angol Richard Harvell monumentális történelmi kalandozása, A kasztrált.

Ami közös bennük: hogy mindkét könyv a Typotex Kiadó Typotex Világirodalom sorozatában jelent meg, mint az első és második, a szériába beválogatott kötet 2016-ban.

A következőkben valódi összehasonlítás nélkül állítom egymás mellé a két könyvet, amelyek a sorozaton kívül még egy dolgon osztoznak: hogy meghatározó olvasmányai lettek az évnek.

Jannah Loontjens Koppenhágában született 1974-ben, ennek ellenére holland. Fiatalkorában, hippi szüleinek köszönhetően huzamosabb ideig élt Svédországban, s Hollandiába csak felnőttként költözött vissza. Az Amszterdami Egyetemen doktorált, jelenleg irodalomelméletet és kreatív írást tanít a Gerrit Rietveld Akadémián. Költő, pályáját 2002-ben versekkel kezdte, emellett megjelentetett filozófiai esszéket és írt újságcikkeket is. Regénnyel először 2007-ben jelentkezett: a Talán bizony mégsem a harmadik regénye. A könyvet több recenzens is úgy olvassa, mint rejtetten önéletrajzi írást, bár a főszereplő Masje múltja és jelene legfeljebb ott érintkezik az írónőével, hogy izgalmas, s nem csak Hollandiához kapcsolódik.

Richard Harvell, A kasztrált írója angol: New Hampshire-ben született 1978-ban, a Dartmouth College-ban tanult angol irodalmat, jelenleg pedig Bázelben él a családjával. Regénye, debütáló műve, először 2010-ben jelent meg, s azóta legalább tizennégy másik nyelven kiadták már: olvasható brazil nyelven, hollandul, horvátul, kínai és koreai nyelven, lengyelül, németül, olaszul, oroszul, portugálul, románul, spanyolul, törökül és persze magyarul, angol nyelven pedig megjelent Amerikában és Kanadában is. Miközben könyve igazi nemzetközi siker lett, Harvell érdekes módon nem jelentetett meg újabb regényt, egyelőre egykönyves szerző. Ezért azután különösen lenyűgöző, mennyire jó is ez az egyetlen könyve.

A Talán bizony mégsem első közelítésben női regény, amelyben egy tipikus holland átlagfeleség, átlaganya és átlagháziasszony életének néhány kitüntetett napját kísérjük figyelemmel. Három dolog - egy baleset, egy haláleset és egy furcsa szerelem - kényszeríti rá a főhősnőt, hogy új és más szemmel nézzen önmagára, a férjére (élettársára), a házasságára, a gyermekeire, a barátaira és a múltjára. Miközben megdöbbentő következetességgel nyomozza önmagát, teszi mérlegre a cselekedeteit, s próbálja eldönteni, elég jó anya, elég jó feleség és elég jó ember-e, egy pillanatra úgy tűnik, az egész világ feje tetejére áll körülötte. Alig ismert, életéből kihagyott nagyanyja halála olyan folyamatot indít el, amely újra és újra visszavezeti Masjét az édesanyja figurájához: ahhoz a nőhöz, aki egyszer csak ott hagyta a családját, hogy soha ne térjen vissza. Vajon miért tett ilyesmit egy - elvileg - jó anya? Lehetséges-e jó anyává válnia egy olyan nőnek, Masjénak, akivel mindez megtörtént? Előfordulhat-e vajon, hogy most éppen Masje van hasonló helyzetben: hiszen a férje talán éppen megcsalja? De érdemes-e mindezeket a kérdéseket feltenni? Nem önsorsrontó a főszereplőnk, amikor elégedetlenségével megmérgezi az addig rendben lévő dolgokat maga körül? Vagy soha nem is voltak rendben egyáltalán? Minél jobban előrehaladunk a könyvben, annál inkább szembeötlővé válik, hogy a főhőstől mi sem áll távolabb, mint az átlagemberség: parádésan szerkesztett fiktív sorsa bennünket, az olvasókat is elgondolkodtathat látszatról és valóságról, rendben lévő és szőnyeg alá söpört dolgokról. Hogy azután rájöhessünk: az élet igazi problémáit nem lehet megoldani egy vagy két úgynevezett helyes döntéssel. Így lesz a női regényből igazi szépirodalom.

A kasztrált első közelítésben történelmi regény, amely a 18. században játszódik. Főhőse, a titokzatos emlékiratíró, Mózes Froben ugyan fikciós alak, de sorsában és életében a szerző számos valóban élt figurát gyúrt össze. Mózes kasztrált operaénekes, Európa színpadainak elismert és dicséretekkel, jutalmakkal elhalmozott sztárja - legalább is akkor, amikor elkezdi megírni fiának címzett emlékezéseit. A történet kezdetén azonban még csak különös, a sors által kiválasztott gyermek, aki nemcsak szépen énekel: ő maga a Hang. Pontosan addig kísérjük végig az életét, míg ünnepelt csillaggá válik, így azután látjuk, miről kell lemondania: a boldog gyerekkorról, az édesanyjáról, az önálló akaratról, a boldog szerelemről, sőt, rövid ideig úgy tűnik, az éneklésről is. És persze el kell veszítenie a férfiasságát, az esélyt egy normális felnőtt életre: amikor erőszakkal kasztrálják, örökké megőrzött Hanggá teszik, ám elveszik tőle a beteljesült szerelem, a boldog család és a gyermek megszerzésének lehetőségét. Miképpen lehetséges mégis, hogy Froben a fia számára írhatja le az emlékezéseit? Talán ez a cselekmény egyik legizgalmasabb, legnagyobb titka. A könyvé azonban más: az írástechnika, az a mód, ahogyan az író önmagában is érdekes történeti fikcióját szavakba önti. Ha ugyanis Mózes maga tökéletes emberi hangszer, úgy a könyv is zenél és énekel anélkül, hogy egyetlen sornyi dal vagy egyetlen fejnyi kotta lenne benne. Mint egy elegánsan megírt, három felvonásos operát, állítja színpadra az író a szuggesztív, az érzelmekre, az érzékekre és az értelemre egyformán ható jelenetek sorozatát. Ha elolvassuk a regényt, néhány pillanatra másnak tűnhet a világ: hallgatni kezdjük azt, amit addig csak néztünk. Ez igazi szépirodalom.

A Talán bizony mégsem (eredeti és magyar) címe páratlanul találó. Az egész könyv csupa kétely, felismerés, remény és újabb kétely. Akár egy-egy jelenet, fejezet címéül is kiválaszthatnánk a három szó valamelyikét. Ugyanilyen remek a könyv magyar borítója: kedvcsináló, frappáns, rózsaszínségével sejtet valamit a témából, a könyvben és a fedélen feltűnő zeppelin viszont mintha arra utalna, bonyolultabbat kapunk majd, mint egy nőregényt.

A kasztrált magyar címe provokatív, de nekem nem tetszik. A német kiadásról átvett borító, amely erősen megköti a fantáziát, keveset sejtet abból, milyen is ez a könyv. A regény ugyanis gyönyörű, szárnyaló szavakkal, tünékeny érzésekkel, szinte színpadra illő jelenetekkel. A szöveg és a történet e megdöbbentő szépségéből nem sokat tükröz a fedél. Ahogy a sokértelmű eredeti cím, a The Bells (A harangok) is mást fejezett ki a maga titokzatos egyszerűségében.

Egy azonban bizonyos: mindkét kötet ízig-vérig kortárs és minőségi szépirodalom. Csak ajánlani tudom mindenkinek, ahogy a sorozat valamennyi kötetét.

Itt olvashatsz a sorozat más köteteiről:
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 1.
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 2.
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 3.
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 4.  
A Typotex Világirodalom sorozat kötetei