2015. június 14., vasárnap
Egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon furcsa szerelmi történet. Leginkább így tudnám összefoglalni a Szép romok című regény, Jess Walter amerikai író hatodik könyvének cselekményét.
Furcsamód a kötet címével először egy „legjobb romantikus olvasmányok” listán találkoztam az interneten. Szerepelt ott Barbara Taylor Bradford meg Jayne Ann Krentz, sőt, még a más súlycsoportba tartozó Elif Shafak is – és én igazán szívesen olvasok ezektől a szerzőktől. A Szép romok befejezése után azonban azt le kellett szögeznem, hogy a szót „szerelmes” értelemben használva ez a regény egyáltalán nem romantikus. Persze ha visszatérünk a 19. század romantika-értelmezéséhez, akkor nevezhető annak. Kora (vagyis újdonsága) ellenére igazi nagyregény nagy érzelmekkel, nagy vágyódással és nagy (ám szánalmasan kisszerű) tragédiákkal.
A fülszöveg szinte mindent elmond, amit el lehet árulni a történetről. Az első fejezetben megismerhetjük Porto Vergognát, a kis olasz halászfalut, ahová 1962 tavaszán rejtélyes amerikai vendég érkezik. „A haldokló színésznő”. A szállodát, ahol megszáll (lásd Megfelelő Kilátás Hotel), frissen örökölte Pasquale Tursi, a hely (az eldugott Cinque Terre-partvidék) őshonos szülötte. Pasquale azonnal felfigyel a titokzatos, beteg (?) nőre, s elhatározza, hogy megfejti az őt körbelengő rejtélyt. A következő fejezetben azonban már napjaink zajos tévés-filmes világának egy kicsiny, túl modern és túlhajszolt szelete tárul elénk: itt bárki bármit megad egy új és eredeti műsorötletért. Mi pedig találkozunk az őszbe csavarodott Pasqualéval: aki kilóg ebből a világból, mégis olyasmit birtokol, amit senki más. Vannak emlékei, kötődései, titkai – talán tudja, mi történt 1962-ben… Ám van egy saját élete és egy saját múltja is.
Hogyan kapcsolódik mindez egymáshoz? S mit keresnek a könyvben az eltérő betűvel szedett szövegek: egy 1944-es háborús napló, egy 1846-os kaliforniai beszámoló? Az olvasó nyomozni kényszerül, ám nem tud krimibe illően tényekre támaszkodni. Csak emlékek vannak, morzsák, mozaikok, amelyekből egy szerelmi történet bontakozik ki (sőt, több szerelemé).
Bár van egy olyan sznob érzésem, hogy abban, ahogyan a könyv megpróbálja megnyerni az olvasóját, nagy szerepe van a sztárok iránti rajongásunknak. A fülszöveg kiemelt nagybetűkkel emlegeti Richard Burtont és Elizabeth Taylort, no meg híres-hírhedt románcfilmüket, a Kleopátrát, a regény többek közt Richard Burton életéből veszi a címét és a mottóját is – mi pedig szeretünk filmes-sztáros könyveket olvasni. Persze a Szép romok valójában nem (csak) ilyen (még ha az egyik sztár nagyon fontos közvetett szerepet is játszik benne...). Ha hagyjuk, hogy felépítse magát, érdekes és elgondolkodtató olvasmánynak fogjuk találni. És persze egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon furcsa szerelmi történetnek.
A cikk az Ekultura.hu-n: Jess Walter: Szép romok
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Ui: Vajon mennyire számít önálló borítótervnek az angol eredeti fotómanipulációja?
Furcsamód a kötet címével először egy „legjobb romantikus olvasmányok” listán találkoztam az interneten. Szerepelt ott Barbara Taylor Bradford meg Jayne Ann Krentz, sőt, még a más súlycsoportba tartozó Elif Shafak is – és én igazán szívesen olvasok ezektől a szerzőktől. A Szép romok befejezése után azonban azt le kellett szögeznem, hogy a szót „szerelmes” értelemben használva ez a regény egyáltalán nem romantikus. Persze ha visszatérünk a 19. század romantika-értelmezéséhez, akkor nevezhető annak. Kora (vagyis újdonsága) ellenére igazi nagyregény nagy érzelmekkel, nagy vágyódással és nagy (ám szánalmasan kisszerű) tragédiákkal.
A fülszöveg szinte mindent elmond, amit el lehet árulni a történetről. Az első fejezetben megismerhetjük Porto Vergognát, a kis olasz halászfalut, ahová 1962 tavaszán rejtélyes amerikai vendég érkezik. „A haldokló színésznő”. A szállodát, ahol megszáll (lásd Megfelelő Kilátás Hotel), frissen örökölte Pasquale Tursi, a hely (az eldugott Cinque Terre-partvidék) őshonos szülötte. Pasquale azonnal felfigyel a titokzatos, beteg (?) nőre, s elhatározza, hogy megfejti az őt körbelengő rejtélyt. A következő fejezetben azonban már napjaink zajos tévés-filmes világának egy kicsiny, túl modern és túlhajszolt szelete tárul elénk: itt bárki bármit megad egy új és eredeti műsorötletért. Mi pedig találkozunk az őszbe csavarodott Pasqualéval: aki kilóg ebből a világból, mégis olyasmit birtokol, amit senki más. Vannak emlékei, kötődései, titkai – talán tudja, mi történt 1962-ben… Ám van egy saját élete és egy saját múltja is.
Hogyan kapcsolódik mindez egymáshoz? S mit keresnek a könyvben az eltérő betűvel szedett szövegek: egy 1944-es háborús napló, egy 1846-os kaliforniai beszámoló? Az olvasó nyomozni kényszerül, ám nem tud krimibe illően tényekre támaszkodni. Csak emlékek vannak, morzsák, mozaikok, amelyekből egy szerelmi történet bontakozik ki (sőt, több szerelemé).
Bár van egy olyan sznob érzésem, hogy abban, ahogyan a könyv megpróbálja megnyerni az olvasóját, nagy szerepe van a sztárok iránti rajongásunknak. A fülszöveg kiemelt nagybetűkkel emlegeti Richard Burtont és Elizabeth Taylort, no meg híres-hírhedt románcfilmüket, a Kleopátrát, a regény többek közt Richard Burton életéből veszi a címét és a mottóját is – mi pedig szeretünk filmes-sztáros könyveket olvasni. Persze a Szép romok valójában nem (csak) ilyen (még ha az egyik sztár nagyon fontos közvetett szerepet is játszik benne...). Ha hagyjuk, hogy felépítse magát, érdekes és elgondolkodtató olvasmánynak fogjuk találni. És persze egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon furcsa szerelmi történetnek.
A cikk az Ekultura.hu-n: Jess Walter: Szép romok
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Ui: Vajon mennyire számít önálló borítótervnek az angol eredeti fotómanipulációja?