Nem titkolt örömmel vettem kézbe nemrég az Európa Kiadó Agatha Christie-sorozatának idei első, tartalmában igazán pompás példányát: az utolsó, az új sorozatban még kiadatlan Poirot-regényt, a Zátonyok köztöt.

Külsőségeiben (leszámítva, hogy már megint neonbeütésű zöld fedelet kapott) tökéletesen elégedett voltam a könyvvel: bár a fedélrajz már megint gyerekesen egyszerű és bizonyos szempontból poéngyilkos, de legalább szép és távlatos; a lapok finom illatúak, a szedés kifogástalan... És az első lapok elolvasása után az is nagy örömmel töltött el, hogy az új magyar változatban (Nyikos Eszter) jó néhány az előző kiadásokban (Szendrő Borbála) szereplő hiba helyesre változott. Például a két kisváros, Warmsley Heath és Warmsley Vale értelemzavaró névcseréje, mely a régi regénynek mindjárt a 13. oldalán jelentkezett, itt eltűnt, jól szerepelt. Az is öröm volt, hogy a pontos és részletező fordításnak hála, új mondatok tűntek fel a szövegben: akár A karácsonyi puding esetében, kiderült, hogy Christie-nél szerepelt még néhány olyan apróság, ami az első magyar változatba nem került bele - talán a tömörségre hivatkozva, talán egyszerű kihagyás miatt.

Egyetlen dolog azonban nem tetszett. A könyvben szereplő, szegény gazdag örökösnő, Rosaleen, aki szálka az egész Cloade-család szemében, olyan megnyerő, olyan ártatlan, olyan magányos és olyan törékenyül szép a regényben, hogy alig lehet őt utálni - pedig szinte minden szereplő ezt teszi. Rowley Cloade-ot egy szegény, levágandó kisborjúra emlékezteti... Ekkor szerepel ez a leírás Rosaleenről: "Ezen a délutánon azonban a széles parasztcsíkos, vidám színekben Rowley mintha egy új Rosaleen Cloade-ot ismert volna meg. Szembetűnőbb volt ír származása; göndör fekete haj, a "kormos szempillájú" szép kék szem." Ezt olvasva kezdtem a lányt sajnálni, figyelni, mert olyan finom volt és olyan ártatlanul szexis, a kormos szempilláival... Ez a mondat így szerepel az új változatban: "Ma délután azonban mintha egy vadonatúj Rosaleen Cloade állt volna előtte a népviseletet idéző, szemgyönyörködtető színekben pompázó ruhában, amely még jobban kiemelte ír származását: sötét, hullámos haját (egyértelmű, hogy eddig vitathatatlanul jobb az új változat!) és csodálatos kék szemét, amelyet mintha kormos kézzel illesztettek volna a helyére." - Uff...

A fejlesztések járhatnak gyerekcipőben, de a légi közlekedés nem: ebben a második esetben ugyanis a metaforikus idióma a szövegkörnyezet miatt azonnal újra konkretizálódik, és nevetségessé válik. És ugyanígy, a szexis, sötét árnyalatú, fantasztikusan nagy szempillájú, csodálatos kormos szem helyett az illesztéses képnek köszönhetően látom az Úristent, amint megteremti Rosaleent, s ingujját feltűrve, kezét jól bekormozva a helyére illeszti kék pupillájú szemgolyóit... Kár ezért a leírásért, amelyet én a gyomorban szállongó pillangókhoz és a guineai disznókhoz tudnék hasonlítani. Apróság, de ebben a fordításban képtelen lennék megszeretni miatta Rosaleent, ugyanis Christie ezeket az illesztett szemeket minden lehetséges alkalommal megemlíti...

Persze, ettől még nem lesz rossz az új fordítás. De összességében végül nem éreztem jobbnak, mint a régit, csak másnak (és persze alaposabbnak). Egy jó másik szövegnek. Mindkettő a polcomon marad.

Ui: Ahogyan az új kiadás is jelzi, Agatha Christie 125 éve született! Ráadásul Tommy és Tuppence-év is van, amelyet két regény fog megünnepelni, a Balhüvelykem bizsereg és a Sors-rejtekajtó (A sors kapuja) új kiadása. Érdemes lesz figyelni majd az új Christie-regényeket.
Megjegyzés: a két idézet a képen látható kiadások 104. (új) és 77. (régi) oldaláról származik.

Link
Agatha Christie és a fordítás határai