Raoul Renier M.A.G.U.S.-világa
Raoul Renierről már írtam a blogon: tény, hogy ha magyar fantasyról van szó, elsőként ő jut eszembe. Úgy gondolom, legyen szó akár teljesen önmagában álló, akár valamely mások által kitalált vagy saját világhoz kapcsolódó (Sötét Mersant, Saint Sangué, M.A.G.U.S., Káosz) művéről, neki biztosan lesznek olyan munkái, amelyek a hosszabb idő próbáját is kiállják, s ötven évvel megírásuk után is frissen és mesterien fognak hatni.

Ebben a posztban három regényéről és több elbeszéléséről lesz szó, melyek egy nagyon kötött szabályokkal teli világba íródtak, a M.A.G.U.S.-éba. Mégis - bizonyítva szerzőjük tehetségét - olyasvalakit is meg tudtak szólítani, akinek fogalma sem volt a népszerű szerepjátékról, s akkor még félszáznál több kötetből álló irodalmi holdudvaráról sem - engem.

M.A.G.U.S.

A M.A.G.U.S. nevű magyar fantasy szerepjátékot 1993-ra alkotta meg Novák Csanád, Nyulászi Zsolt és Gáspár András. Alapvetően az utóbbi nevéhez volt kapcsolható az első olyan regény, amely a szerepjáték fantáziavilágában játszódik: ennek első kiadása még 1990-ben jelent meg A Halál havában címen, Wayne Chapman írói név alatt. Ezt a szerzőnevet Gáspár András és Novák Csanád 1994-ig közösen használta, ám napjainkra már csakis Gáspár klasszikussá vált álneve. A M.A.G.U.S. első regényeit számos újabb követte, így miközben a szerepjáték hatalmas sikerek és kellemetlen bukások közepette, több jobban-rosszabbul sikerült új szabálykönyv, világleírás, kártyajáték és társasjáték kíséretében hódított, a könyvek világa is kiépült: a magyar fantasy legjobb szerzői csatlakoztak a M.A.G.U.S. írói közösségéhez. Sokszor elhangzik, hogy a külföldi szerepjátékoktól eltérően itt nem a játék világa került át a könyvekbe, hanem sok esetben egy-egy kötet teremtett meg valamit, ami aztán a játékba is integrálódott. (1)

Különböző kiadásokban máig több mint ötven regény és novellagyűjtemény látott napvilágot, amelyek mind a kitalált Satralis bolygón, Ynev kontinensén játszódnak. A legtöbbet publikáló és a fantasyvilágot összefogó író mindvégig Wayne Chapman (Gáspár András) maradt, de alapvető regényekkel álltak elő az idők során mások, így Jan van den Boomen (Gáspár Péter), Ray O'Sullivan (Galántai János Árpád), John J. Sherwood (Molnár Gábor), Eric van Dien (Szabó Péter), Ryan Hawkwood (Szalkai László), Dale Avery (Nyulászi Zsolt), W. Hamilton Green (Galántai Zoltán), Ian Russel (Massár Mátyás) és Alan O'Connor (Pálinkás Imre) is. A különböző szerzők sok esetben egy-egy ynevi területre koncentráltak írásaikban, így Jan van den Boomen például Toron világát dolgozta ki aprólékosan. A sorozat írói szinte mind angolszász álneveken publikáltak, függetlenül attól, hogy azt a látszatot, hogy külföldi szerzőkről és játékról van szó, csak 1995 körülig igyekeztek fenntartani, a kétezres évekre pedig már valamennyi rajongó tisztában volt az egyes szerzők kilétével, sőt, fórumokon és találkozókon is lelkesen kommunikált velük.

A M.A.G.U.S. világát az ezredforduló után botrányok és jogi perek sötétítették el, azonban 2014-re talán elmondható, hogy a vitáknak vége lett, s a szerzők és regények nagy többségét ma a Delta Vision kiadónál lehet megtalálni. (2) Itt jelennek meg Raoul Renier M.A.G.U.S.-könyvei is, melyekről ez a poszt szól.

Renier és az első M.A.G.U.S.-regények

Raoul Renier volt az első szerző, akit Wayne Chapman bevont Ynev krónikásainak a körébe. 1994-ben látott napvilágot az első Renier írta, egyébként pedig harmadik (vagy negyedik, amennyiben a Shadoni krónika annak számít) M.A.G.U.S.-regény, az Acél és oroszlán, amelyet aztán a következő évben követett a folytatás, a Korona és kehely. Mivel a könyvek rendkívül koraiak voltak, mindkettőben szerepelt még a külföldi-szerző fikció, amit a szerzői megjegyzések Quebecbe, 1993-ra való keltezése és egy fordítói jegyzet is alátámasztott. Kornya Zsolt egyébként több interjúban is elmondta, hogy szándékosan, a muszáj-trendekkel szembemenve választott direkt nem brit vagy amerikai, hanem kanadai francia gyökerű külföldi személyiséget magának, aki a nevét egy Ravenloft szerepjáték-kampány szereplői után kapta.

A fent említett két korai Renier-könyv középpontjában egy kitaszított egykori embervadász, a lovagias és elátkozott sorsú Geor dar Khordak (a Kopó) áll, a helyszín pedig Abaszisz és környéke. Az első kötetben Geort arra kényszeríti egy titokzatos hatalom (a Herceg) hogy csapatot szervezzen Abaszisz székvárosának, Ifinnek a legkiválóbb és leginkább sorsüldözött alakjaiból. Céljuk, hogy megszerezzék a hallatlanul értékes és titkos ötvözésű fém, az abbitacél létrehozásának titkát. A második regény eseményeinek egy része már Abaszisztól nyugatra, Ediomadban történik: az ellenség sem a Kobrák mágikus gengszterszervezete, hanem valami sokkal ősibb és sötétebb erő, egy crantai sámán felidézte, népét vesztett, ősi személyiség újjászületett, bosszúálló alakja, Baál-Kain. Geor ezúttal látszólag Alidax úrnőjének híveként védelmezi Észak-Ynevet, ám a könyv minden szereplőjének megvan a saját játszmája a történetben, így csak a regény végén derül ki, ki miért is harcolt.

A történetek világa színes és izgalmas. Találkozhatunk ynevi gladiátorokkal, mágusokkal, alakváltókkal, harcosokkal és parasztokkal, tanúi lehetünk dalpárbajnak és vívójeleneteknek, ostromnak és bűvölésnek. Mindkét regény bővelkedik költői hangulatú, elringató narratív részekben, de sok a feszes, izgalmas párbeszéd is bennük. A világ leírása stabil és jól követhető: még térkép sem kellett a földrajzi részletek elképzeléséhez, s mindaz a kitalált történelmi anyag, amire szükség volt az események (főképp a Korona és kehely cselekményének) megértéséhez, nagyon olvasmányosan, röviden és spontánul benne foglaltatott a regényszövegben. A M.A.G.U.S.-könyveket gyakran vádolják túlstilizáltsággal, cizelláltsággal, s tény, hogy néhány M.A.G.U.S.-antológia egy-két szerzőjének írói tehetsége vagy bátorsága kimerül e stílus utánzásában. A két Renier-regénynek azonban  - nem meglepő módon - teljesen egyéni stílusa van, helyenként nagyon sötét, helyenként pedig kifejezetten gyönyörű a szövegük metaforikussága, elképesztően hangulatos a megrajzolt világ, s bennük éppen tökéletes arányban vannak egymással a leíró és a cselekményes részek.

Kissé ódzkodva kezdtem el olvasni az Acél és oroszlánt - életem első (de nem utolsó) M.A.G.U.S.-könyvét, azonban jó kezdés volt. A főhőst a maga elátkozottságával, önmardosásával, becsületességével és víztől csapzott hosszú hajával... azonnal megkedveltem, ugyanakkor ez a két mű - talán - nem olyan sötét történet még, mint a későbbi Renier-opusok: legalább időnként győz bennük a jó (ha van olyan...), így Geor személyisége is hagyományosabb, ő maga könnyebben elfogadható fantasyhős. Ettől függetlenül igazi unikum, akinek történetei megtestesítik azt az ideált, amiről a huszonnégy éves író ezt írta: "Nem hiszek abban, hogyha valaki magas fokon műveli az emberélet kioltásának mesterségét, az bármiféle büszkeségre adhatna neki okot, sőt: szilárdan meg vagyok győződve róla, hogy az ilyen személy legjobb esetben szánalomra, legrosszabb esetben pedig megvetésre méltó." (3) Ennyit a kard és boszorkányság fantasy tipikus hőseiről... - nyilvánvaló, miért üt el tőlük Geor. A róla szóló történetek egyébként trilógiának készültek, ám a Koponya és tőr munkacímen beígért harmadik rész már biztosan sosem fog megíródni, mivel, ahogyan Renier megfogalmazta, már túl messze került tőle Geor ahhoz, hogy bármikor is írjon róla. Be kell valljam, én bármit szívesen olvasok Reniertől és szívesen olvasnék Georról, de a két regényt két különálló és önmagában is megálló, bár azonos főszereplőjű műnek érzem, nem pedig egy befejezetlen trilógia 1. és 2. részének.

A Pokol, a novellák és a tervek

Raoul Renier a harmadik, s sajnos mindmáig utolsó M.A.G.U.S.-regényével egy teljesen új ynevi földre lépett át. Sokak szerint az 1999-ben megjelent Pokol mutatta be először részletesen és egyénien Kránt, a nagy kontinens veszedelmes, civilizálatlan és méltatlanul félreismert nyugati nyúlványát,a gyepűvidéket, amely addig pusztán sablonnomádok és átlagos rosszfiúk földje volt. A teljességgel a mesélő-elbeszélő narrációra építő, megszólalásokat szinte nem is tartalmazó regényszöveg olyan izgalmas, mint egy jóféle akciófilm, olyan részletes és alapos, mint egy regélő történelemkönyv, olyan költői, mint a középkori ráolvasások, s olyan sötét és rohadt, mint egy ablakpárkányon felejtett pálpusztai.

Középpontjában a büyük áll, a saját törzsétől elűzött pusztai martalék, aki hihetetlen kalandokat él át démonok, idézők, sámánok, harcosok és szörnyállatok között, míg sikerül a nomád törzseket egymás ellen fordítania, bosszút állnia, s végrehajtania titkos küldetését, melyet törzse feje és ősei bíztak rá. A kötet már igazi Renier-regény, telve viszolyogtató, mégis megbűvölő erőszakleírással, fokozatosan és lassan kifejtett kegyetlen titkokkal, elképesztően valósnak tűnő történelmi alapokra épített varázslatos és mocskos legendákkal, s tragikus, mégis felemelő alaphangú leírásokkal. Nehezen tudtam hova tenni: olvasás közben rabul ejtett, mégis kevésbé hatott rám, mint a szerző másik két M.A.G.U.S.-könyve. Idegen és félelmetes volt. Persze ilyen Krán, ábrázolása tehát kiválóan sikerült...

A szerző többször beszámolt róla, hogy készíti a folytatást Rabszolgavér címen: bár be kell valljam, nehezen tudom elképzelni, miről is szólt volna, hisz számomra a Pokol egy teljesen lezárt egésznek tűnik. Szintén ekkor, a kétezres évek elején esett szó egy újabb lidércesen jónak ígérkező M.A.G.U.S.-kötetről, a Sáskagyermekről, amely Ynev hetedkorában játszódott volna egy nem emberi (hanem sáska-) faj körében: ez is megért volna nem is egy misét, lehetett volna akár trilógia is. A beszámolók szerint azonban a tulajdonképpen kész Sáskagyermek és a Rabszolgavér megírt kétharmada is egy tönkrement winchester foglya maradt: elpusztult. Újabb Renier-regény pedig azóta sem született a M.A.G.U.S. univerzumában, bár nem adom fel a reményt: most már igazán elkészülhetne egy!

Íródtak azonban novellák, számosan. A Legendák és enigmák sorozatban, illetve más, független M.A.G.U.S.-antológiákban máig huszonhat elbeszélés és koncepció látott napvilágot, 2011-ben pedig megjelent az Árnyak könyve című gyűjteményes kötet további nyolc antológiában még ki nem adott írással és újraközléssel. Jelentős többszerzős gyűjtemény volt még 2009-ben a Bíborgyöngyök 1. - A fogadás (4) és a Bíborgyöngyök II. - Ármányok és álcák, ahol idősebb és fiatalabb M.A.G.U.S.-szerzők Raoul Renier történeteit és koncepcióját folytatva, kidolgozva írták meg saját novelláikat. Az előbbi 14 elbeszélése és az utóbbi 13 írása közül is 9-9 Renier műve volt. (5)

Nekem az Árnyak könyve volt a legizgalmasabb antológia-olvasmányélményem, holott nem tetszett egyformán minden írása. Ha rangsort kellene felállítanom, akkor első helyre a Becsület dolga, másodikra A szerelmes madár, a harmadikra pedig az eredetileg a Summarium című alapkönyvben megjelent orkokról szóló írás, A Farkasszellem gyermekei kerülne. Az első egy hagyományos, sötét, misztikus elbeszélés végzetről, hősiességről, halálról: izgalmas és jól megírt, különleges narrációval. A második egy iróniával teli szatirikus szöveg, amelyben egy jóravaló ork mesél arról, hogyan szerezte meg magának a feleségét: maróan gúnyos látlelet ez az emberekről is, nemcsak az orkokról... (6) A harmadik nem elbeszélés, hanem világ/fajleírás az orkokról, de hihetetlenül szórakoztató és alapos. Mintha valódi történelmi, néprajzi stb. bemutatást olvasnánk: talán a legjobban az orkok hitvilágáról, hőseiről és népszokásairól írt részek tetszettek, amelyek szabályos mitológiai és kultuszleírásokkal, történetekkel egészültek ki, no meg az ork nyelvről szóló rész, amelyben remek költemények is szerepeltek. Azon kaptam magam, hogy kezdem megkedvelni az orkokat...

A Bíborgyöngyök I.  és II. antológia ugyanakkor szintén elképesztően jó olvasmány volt. Annak ellenére, hogy a közreműködők természetesen saját, egyéni hangjukon írták meg a Renier-történetfolyamba csatlakozó, illetve az átkötésekkel egymásba átvezetett műveiket, nem hagyományos novellagyűjtemény, hanem - véleményem szerint - szinte többszerzős regény született. Túl több M.A.G.U.S.-novellásköteten, de pl. A vér városa és A vér hatalma többkezes antológiáin is, feltétlenül úgy gondolom, hogy a Bíborgyöngyök I. az általam eddig elolvasott legjobb megosztott világ gyűjtemény (ha szabad annak nevezni): talán épp azért, mert egy regény fejezeteiként, nem pedig egy eseménysor elemeit bemutató külön elbeszélésekként követik egymást és fonódnak össze a darabjai. Alidax úrnőjének és szeretőjének, Iglatnak a fogadása, majd az ezt követő minden mértéket, erkölcsi elvet és jóérzést meghaladó versengése az Yneven hányódó különleges és átokverte bíborgyöngyök megszerzéséért nemcsak elképesztően szórakoztató, de hangulatában veszettül és élvezetesen hullámzó is. A patetikus elbeszélést kalandtörténet, a tragédiát irónia, a heroikus fantasyt fájdalmasan sötét, horrorelemekkel tűzdelt írás váltja, és ez az állandó váltakozás nemcsak az olvasót nem hagyja unatkozni, de tökéletesen kialakítja a kötet egyensúlyát is.

A Bíborgyöngyök II.-ben hasonló a helyzet, talán csak azért sorolnám a két gyűjtemény közül a második helyre, mert ez elé az antológia elé nagyon kívánkozik az első kötet, utána pedig egy befejezés (7), míg az I. válogatás (bár a versengést persze nem zárta le) eljuttatja az olvasót egy stabil nyugvópontra, így akár önmagában is megáll.

A kedvenc történeteimet nehéz kijelölni: idegen szerzőktől valószínűleg Wayne Chapman Mallior mosolya és Indira Myles Szelíd tekintet című, a második antológiában olvasható műveit emelném ki. Reniertől azonban már sokkal nehezebb választani: a mesteri kezdőnovella, A fogadás biztos befutó, de a második helyre egyszerre jelölném az Éjszaka, nesztelen léptekent, a  Női dolgokat, az egyszerűen orrbavágó erejű Toront és az elképesztő végű Rumilantot is. A Hívatlan vendég pedig azért kerülne a harmadik helyre, mert tökéletesen látszik benne, hogy a markáns, sötét és groteszk Renier-stílus igenis tökéletesen működik M.A.G.U.S.-környezetben és még Kránba sem kell elmenni történetért hozzá. Így aztán csak reménykedni lehet, hogy ha az íróban lecsendesedik végre az elmúlt évek méltatlan harcainak emléke (na, ilyen mondat ne kerüljön M.A.G.U.S.-antológiába soha...), igenis hajlandó lesz a nagy visszatérésre, ami alighanem óriási lendületet jelentene minden újdonsült és régi Ynev-rajongónak az olvasáshoz, s netán az íráshoz is, mert szokás szerint egyéninek és különlegesnek ígérkezne.

Addig meg kell elégedni a fenti könyvekkel: olvasásukkal, újraolvasásukkal, újra-újraolvasásukkal, újra-újra-újraolvasásukkal. És megint elölről.

(1) Ez ellen a vélekedés ellen számos szerepjátékos dühödten tiltakozik, sőt, szokásuk némely M.A.G.U.S.-írókat azzal vádolni, hogy "még a szerepjáték szabályaival sincsenek tisztában": számomra ez végtelenül szemellenzős viselkedés. Hiszen ahhoz, hogy ki hogyan játszik saját társaságával, senkinek semmi köze. Ahogy a saját szabályait szigorúan betartó irodalom létrejöttéhez sem.
(2) Bár a jogviták alaposan megosztották a M.A.G.U.S.-rajongók közösségét, különösen az utolsó és "legvéresebb", fórumokon és nyílt levelekben a rajongók felé is (és néha igen rosszul) kommunikált perek idején, melyek a(z akkori) Tuan Kiadó(t működtető cég) és a Delta Vision között folytak, s alapvetően utóbbi győzelméhez vezettek, mára úgy érzem, lecsendesedtek az indulatok.
Voltak olyanok, akik azért hibáztatták a jelenleg Delta Visionös szerzőket (élükön a jogviták kereszttüzében álló Gáspár Andrással), hogy a M.A.G.U.S. szerepjáték-vonala elhanyagolódott a friss kiadásoknál, illetve hogy "elárulták a M.A.G.U.S.-t". Ezek a rajongók megfogadták, többé nem vesznek Delta Visionös regényeket. Ezzel azonban lemondtak a kötetek mintegy 99 százalékáról, a további regényes világépítés élvezetéről, hisz hiába szerették volna bojkottálni a Delta Visiont és kiadásait, ha egyszer a Tuannál - egyértelmű jogi okokból - 2011 óta nem jelent meg M.A.G.U.S. avagy a kalandorok krónikája  (újabb, pervesztések miatt adott nevén Kalandozók Kontinense) könyv. Igaz, a régi szerzők közül Ian Russel és Alan O'Connor elvben Tuan-szerző maradt, de ők sem publikáltak azóta. Mások a Tuan kétségbeesett lépését, amellyel új szerzőket, világ- és történelemépítőket igyekezett bevonni az első perek idején, ám úgy, hogy közben megváltoztatott történetvonalakat dolgozott ki a "hivatalos" helyett, úgy értékelték, hogy ez a M.A.G.U.S. már nem az a M.A.G.U.S., így ezután semmit sem vesznek meg, ami Tuanos. Ők viszont mégiscsak lemaradtak néhány nevezetes kiadásról. És főleg ugyanúgy, örömtelenül elsáncolták magukat, ahogy a kritikátlan Tuan-szurkolók is.
Így én azt érzem értelmes hozzáállásnak, ha az ember a szerzőket és nem a kiadókat figyeli, s a M.A.G.U.S klasszikusainak és új tehetségeinek megismerése vezeti, ha könyvet választ, nem pedig az, hogy mely kiadó rajongójává vagy utálójává szegődött korábban. Úgyis tény, hogy a sorozat klasszikusai a Delta Visiontől szerezhetőek be új, átdolgozott, friss kiadásban, s bármiféle hivatalos anyag tőlük várható a jövőben (is).

Emellett ott vagyok én, aki számára a könyvek jelentenek valamit, a szerepjáték pedig nem: azt hiszem, vannak még hozzám hasonló olvasók a Delta Vision vásárlói között, akiket az érdekel, hol jelennek meg a M.A.G.U.S.-kötetek, s nem az, mikor nyer és nyer-e jogot a (jelenlegi) Tuan, hogy a szerepjátékos fesztiváljaira kidolgozott esetleges további kiegészítőit és kalandmoduljait megjelentesse.
(3) Korona és kehely, Delta Vision, Bp., 2009, 223.
(4) A már említett jogviták egyik forrpontja volt a Tuannál megjelent Alidax gyöngyei című Legendák és enigmák-kötet, illetve a Delta Vision Bíborgyöngyek I. - A fogadás című gyűjteményének párhuzamos megjelenése. Az előbbiben 12, az utóbbiban 14 írás szerepel, ezek közül kilenc azonos. Amikor a szerkesztő Renier és a M.A.G.U.S.-szerzők nagy többsége elhagyta a Tuant, hátrahagyva félkész állapotú szövegeiket, a kiadó azt kiadásra előkészítettnek nyilvánította és megjelentette. Eközben a Delta Visionnél folytatódott az antológia szerkesztése (immár a Tuanhoz kötődő Alan O'Connor két, eredetileg benne szereplő írása nélkül), bekerült öt újabb történet (négy Reniertől, aki egy átkötést is megváltoztatott még), változott az írások sorrendje, s lektorálásra került az egész könyv. A Tuan kártérítésért perelte a Delta Visiont, a pert azonban 2011-ben elvesztette.
(5) Ez azt jelenti, hogy aki az Árnyak könyvét és a két Bíborgyöngyöket beszerzi, az az említett harmincegy, a M.A.G.U.S.-univerzumában játszódó Renier-elbeszélésből/szövegből huszonhatot már birtokol.
(6) Fura, hogy sok, a pátoszos M.A.G.U.S.-hanghoz szokott rajongó ízetlennek találta... 
(7) A Bíborgyöngyök III. részét (A számadást) már nem Renier, hanem Heidel Dan fogta és mesélte össze, így egy kissé más stílusú, bár kiváló gyűjtemény zárta a trilógiát.
0 Responses