Raoul Renier M.A.G.U.S.-regényei után természetesen képtelen voltam abbahagyni az ynevi kalandok olvasását. Logikus választás volt Wayne Chapman műveivel folytatni a világgal való ismerkedést, hiszen A halál havában teremtette meg magát Ynevet. Persze azonnal szembe kerültem a kérdéssel: melyik művel érdemes elkezdenem az ismerkedést Tier Nan Gorduinnal, a titokzatos bárddal, a M.A.G.U.S.-univerzum első számú hősével? A kronológiailag első, de egyébként harmadiknak megírt Csepp és tengerrel (illetve az azzal egybekötött, kronológiailag még korábbi novellákkal) vagy a ciklus- és M.A.G.U.S.-kezdő A halál havábannal? Kompromisszumos megoldásként mindkettőt elkezdtem olvasni, s végül amellett döntöttem, A halál havában lesz a befutó. Nem tudom, mennyit alakított rajta szerzője az évtizedek során, de még jelen, legújabb formájában is annyival másabb volt, mint a későbbi írás; egyszerűbb, tisztább, kalandosabb, kevésbé filozofikus és kevésbé ünnepélyes-meghökkentő stílusú, hogy feltétlenül úgy éreztem, ennek kell lennie az első teljes élménynek, az Észak lángjainak pedig a másodiknak. Később, az egész, jelenleg ötrészes sorozaton végighaladva is úgy éreztem egyébként, számomra ez a két korai regény volt a legélvezetesebb. Bár a későbbiek sűrűbb szövésűek, bonyolultabb cselekményűek és nagyobb körben tekintenek szét Yneven, azonosulni sokkal jobban tudtam a korai Gorduinnal, mint a későbbivel. Ettől függetlenül persze alig várom a sorozat folytatását: jöhetne már...

Ez a bejegyzés azonban nem a könyvekről szól, hanem egy másik témáról: a korokon át változó könyvborítókról...

A halál havában
A halál havában első kiadásakor még nem létezett a M.A.G.U.S.-szerepjáték, és a hozzá megalkotott logó sem. A kötet a szép emlékezetű Griff-sorozatban jelent meg 1990-ben, s borítója erősen tükrözte az akkor még eldöntetlen helyzetet: nem igazán derül ki belőle, végül is milyen világban játszódik a regény. A hősi fantasytól meglehetősen messze áll Gorduin bőrdzsekije, laza westerncsizmája, arannyal vert hosszú puskája, de még inkább Eriel szakadt farmerja. Egyébként a kép - eltekintve az erősen pengevékonyságúnak tűnő faltól, amelyen Gorduin mintha csak féllábon, mindjárt lebillenve egyensúlyozna, s a vadul düllesztett női keblektől - szuggesztív és hívogató: biztosan felkeltette volna az érdeklődésem, ha akkoriban találkozom vele.
A második, 1994-es, Valhallás kiadás már a legelső, s mindmáig leghíresebb M.A.G.U.S. avagy a kalandorok krónikái logó alatt jelent meg. Az optimista Első teljes kiadás! felirat még nem sejteti, hogy gyakorlatilag minden későbbi megjelenés eggyel teljesebb lesz majd... A borítóképen már egy ismerősebb Gorduin jelenik meg sötét, ám immár Ynev-hű öltözetben, s nyílpuskával (úgy, ahogy már az Észak lángjai első kiadásának borítóképe is bemutatta, csak éppen szebb és fiatalabb), s követi őt az összes főszereplő: egy az előző képen láthatónál sokkal visszafogottabb Eriel, bánatos lován, Alyr Arkhon, a félelf nekromanta és Molluh, a pyarroni pap, a háttér pedig már a sivatag. A borító egyetlen baja, hogy egy kicsit túl sokfelé koncentráló a festmény: nem csoda, hogy nem ez került a későbbi kiadásokra.
A Fekete Dalnok című 1997-es gyűjteményes kötet borítója számomra abszolút közhelyes. Hátul hegyek, elől egy üres tekintetű fantasy-férfi karddal. Miért lenne ez épp Gorduin? A vásárlók persze nyilván nem a borító miatt vették meg az összkiadást, hanem hogy végre kezükben tartsák a teljes trilógiát.
A Valhalla szétesése után létrejött szerzői kiadó, a Ronin 2002-es kiadása új alcímet kapott (Gorduin leghosszabb utazása), szövegében tovább bővült, simult, szépült: viszont érdekes módon visszakapta első, még egyáltalán nem Yneves borítóképét. A Valhalla korszak végét jelzi, hogy a címben már nincs minden szó nagybetűvel kezdve...
A jelenlegi legújabb, 2008-as, Delta Vision-féle kiadás, a kemény kötéses M.A.G.U.S.-klasszikusok sorozat tagja, s visszafogott borítófestményét Zsilvölgyi Csaba festette. Izgalmas módon egyesíti magában az összes eddigi kötetfedélkép megőrzendő, szerethető elemeit: a sivatagot, ami gyönyörű és különleges rajta, a férfi-nő párost, amely a legkorábbi képről ismerős, a vándorhangulatot, ami a második kiadás képének sajátja volt. Gorduin ismét átfazonírozódik kissé, fekete öltözete, csizmája egyszerre három testőr-korabeli, kalandosan romantikus és klasszikusan ynevi, kezében az első borító puskája látható, arca pedig nyilván azért elmélázó, mert hosszú életének titkain gondolkodik. Társnője alakja viszont teljesen megújult: szexis, de méltóságteljes és titokzatos. Az összes Gorduin-borító között ez a kedvencem.

Észak lángjai
A trilógia - akkor még - második kötetének 1992-es fedélképét Kádár Enéh készítette. Ezen teremtődik meg Gorduin első, már a regényeknek megfelelő alakja, tényleg a Fekete Dalnokot látni rajta, nem egy motoros srácot a szomszédból. A férfialak buta majomarcával és a farkassal viszont nem vagyok kibékülve.
A regény második, már M.A.G.U.S.-logós kiadásának bortóképén először tűnik fel a hajó motívuma. Ismét láthatjuk az összes főszereplőt, az egész társaságot, de a kép beállításai, a bal sarokba néző és egymáshoz képest is arányos figurák egy A halál havában M.A.G.U.S.-os borítójáénál sokkal jobb kompozíciót eredményeznek. A nagyzoló Deluxe kiadás felirat hatalmas átdolgozást jelent, de ettől még elég fura marad.
Az előző kép olyan találó volt, hogy a Ronin 2002-es kiadása is átvette. A borítóterv és a lehetséges képkivágat mérete persze adott volt, s A halál havában zöldjénél jól is működött, itt viszont fura, ahogy a jobb oldali narancsszín vitorla beleolvad a narancsszín borítóba, illetve hogy, bár hajón vagyunk, a kormánykerék lemarad, ezzel teljesen csonkává téve a képet. Az új alcím (Gorduin háborús évei) viszont kedvcsináló.
A legújabb, a Delta Visionnél 2009-ben megjelent kiadás borítója is a hajó-témát viszi tovább. Ami tetszik benne, hogy nem akar mindenkit ábrázolni, inkább a két főalakra koncentrál. Minden más szempontból azonban vázlatosnak és különösnek érzem. A hajó fedélzetét ketté osztó vörös kelme mintha a semmiben lebegne. A mögötte álló Gorduin mintha már nem is a hajón, hanem a tenger felett állna. Társnője szexis bőrbodyja túlbonyolított és elüt attól, ahogy Ynev harcos nőinek divatját vagy épp Rosannát magát elképzeli az ember. A lány teste ráadásul úgy megcsavarodik, hogy szinte azt várni, mindjárt el is terül a fedélzeten. Ha ehhez még hozzáadom, hogy mind Gorduin, mind a nő arca kínosan vázlatos, hiába a figyelemreméltóan kidolgozott kard a képtér közepén, s hiába Zsilvölgyi Csaba a borítófestő, be kell vallanom, hogy ez a kép egyáltalán nem tetszik nekem.

Csepp és tenger
A regény, amely a trilógia kezdődarabja, először 1996-ban jelent meg a Valhallánál. A M.A.G.U.S.-logó és a szokás szerint minden szót nagybetűvel kezdő címadás mellett jellegzetes a figyelemfelkeltő, de a regényhez semmiben sem köthető, látványos fedélkép (tűztengerből előtörő, egyáltalán nem gorduinos lovag), s az, hogy a festmény keretének színei semmiben sem harmonizálnak a borítóképpel.
Annál jobb A vándorló dalnok (a regény két novellával együtt való első összkiadása) 2001-es, Roninos kiadásának a fedlapja, amelyen tényleg Gorduin lépeget a fehér ló mellett. A találó ábrázolás egyetlen szépséghibája, hogy valójában ez A halál havában második borítójának sivatagból kék ég elé pakolt részlete, amelyről valaki kegyetlen kézzel kitörölte a lovon ülő lányt...
A Tuan-korszak új logója, a M.A.G.U.S.-csillagábrájával ellátott aranylobogó már a 2006-os kiadást díszíti. Bár a képkompozíció végre minden szempontból tökéletes, gyönyörű a hajó, elegáns a férfialak beállítása, elég titokzatos és a regény világához hű a háttér épületeinek rajzolata, be kell valljam, ez a férfifigura nekem nem Gorduin. és nemcsak azért, mert fehér inget visel: főleg az arcával nem tudok mit kezdeni...
Ám sajnos a legújabb, Delta Vision-féle kiadás sem lett a kedvencem (mármint a borítója). Egy jubileumi, a  M.A.G.U.S. létezésének huszadik évfordulóját ünneplő megjelenés borítójára valami találót és szuggesztívet vártam volna, nem egy arc nélküli, tépett köpenyű terminátort havas és keleties fatornyok közt. Aleks Nikonov képe szép, de nincs benne semmi M.A.G.U.S.-os, és nagy hibája, hogy nem szereplőre, emberre koncentrál, hanem a perspektívával kapcsolatos élesítéssel és homályosítással van elfoglalva. Kár.

Karnevál
A Csepp és tengert gyors ütemben követő, monumentális Karnevál első, 1997-es kiadása még kétkötetes volt, a Csepp és tengernél már bemutatott, késői Valhalla-M.A.G.U.S.-borítótípussal. Ami a színharmóniát illeti, ezeknél csak a vörös mezős kötetszám és a karnevál szó piros K betűje, valamint a narancsos logó nem illik össze az álarcos alak rózsaszín köpenyével. Az első rész összkéksége viszont még tetszetős is. Fura viszont, mennyire velencei az álarcos, s milyen középkorian tolvajos a második borító főalakja, szóval e fedelekre is igaz az, hogy a festményeknek már megint az égegyadta világon semmi közük a beltartalomhoz, s pusztán a címhez készültek, vagy választódtak.
Ezzel szemben a 2004-es Inomi-kiadás Havancsák Gyula által festett borítóján már van mit gondolkodni. Ugyanez a kép került a 2010-es, kemény kötéses, Delta Vision-ös Karneválra is, ám a két borítón kétféle hatást kelt a festmény. Míg a korábbi változaton az alak egésze kap hangsúlyt, s az ekkori (elfolyó, olvashatatlan betűi miatt Mahutnak gúnyolt) M.A.G.U.S.-logó is mintha lefelé mutatna az álarcos alakra, a legújabb könyvön a felirat halványítva kitakarja az alak egy részét, így jobban ráirányítva a tekintetet a véres tőrre és az üres, sötét szemgödrökre.
Egyébként nem tudok dönteni az utóbbi két kompozíció között (amely egyébként megőrizte és megújította a legelső kiadás hold-motívumát, s talán ez lett a legszebb része): csak az az egy biztos, hogy ez a borító nagyon-nagyon tetszik. Fantáziadús, gondolatébresztő, szép a maga módján. Megjegyzendő viszont, hogy ez az egyetlen általam ismert Delta Vision-kötet (puha és kemény kötéses, 7tenger, sci-fi, fantasy vagy M.A.G.U.S.), ami olvasás közben állandóan ki akar törni a kötéstáblából. Klasszikus-nem klasszikus, ezt a regényt puha kötésben lett volna jó megjelentetni. Jó figyelmeztetés a jövőre nézve, hiszen a hatodik Gorduin-könyv is jó vastagnak ígérkezik...

Keleti szél
Az ötödik és nagyon kalandos sorsú Gorduin-regény máig az utolsó is egyben. Nekem nem tetszett annyira, mint az előző négy, talán épp a keleti reminiszcenciák túlbuzgó alkalmazása miatt. Remélem, hogy Gorduin és a Jel története nem ebbe a túlságosan a Föld történelméhez kötött irányba fejlődik majd tovább. A hanyatló Valhallánál 1999-ben csak az első része tudott megjelenni, majd a 2006-os Tuan-kiadás ugyanazt a borítóképet vette át, immár nem M.A.G.U.S.-logóval, hanem az aranylobogóval díszítve. A szamurájforma, jádeszobrocskát nyújtogató alakról nem nagyon van mit mondanom: nemcsak fura és túl földi Ynevhez képest, de pláne különös azon a regényen, amelyben sokkal inkább egy Ynev-Kína jelent meg, mint egy Ynev-Japán...
A fenti borítónak jót tett, hogy eltűnt a kerete: a fejléccel és a lobogóval sokkal kiegyensúlyozottabbá vált az egész borítófestmény. Ezért meglepő, milyen bűbájosan randára sikerült viszont a második kötet fedélképe. Az albínó szamuráj arcán fájdalmas grimasszal döfködné a direkt mögé nyújtott lobogót (függönyt...), miközben hátulról óriáslampionok ereszkednek be a képbe. De hogy minek?
A 2013-as Delta Vision-kiadás borítófestménye visszafogott, elegáns és szép, Frédéric Perrin műve. Csak sajnos már megint semmi köze nincsen a borító mögötti regényhez. Természetesen nem muszáj egy borítónak illusztrációként szolgálni a könyvhöz, de jó lenne, ha kifejezne belőle valamit, ahogy például a Megkövült napvilág című (egy Gorduin-novellát is tartalmazó) elbeszélésgyűjtemény nőalakját két szereplőnek is el tudtam képzelni, holott valószínűleg nem is a novellák alapján készült. A Keleti szél borítója viszont bármilyen tibeti, kínai vagy japán elemekre épülő fantasyregény fedelére illene.

Így aztán abban reménykedem, hogy amikor majd megjelenik a következő könyv Tier Nan Gorduin életének további alakulásáról, karakterközpontú és szép borító fogja majd ajánlani. Ahogy például Garmacor történetét. De erről később.

Link:
Borítómustra - Wayne Chapman M.A.G.U.S.-könyvei
Wayne Chapman M.A.G.U.S.-könyvei