Valahol, talán a HVG-ben olvastam, hogy látogatószám tekintetében 2012-ben az egri Dobó István Vármúzeum a magyarországi múzeumok és kiállítóhelyek között megszerezte a második helyet közvetlenül a Szépművészeti Múzeum mögött, s valamennyi nagy, országos magyar múzeum előtt…

Amellett, hogy ez a helyezés önmagában sem semmi, óhatatlanul arra gondol az ember, hiába a gyönyörű kilátás a bástyafokról, a megható hősök terme a tiszteletet parancsoló Dobó-síremlékkel, a kecses ívsorú gótikus palota, a szépen rendben tartott várudvar (bár azokat a rettenetes, szandálban fakírséta-élményt okozó hegyes köveket Gárdonyi sírja környékén igazán ki lehetne már cserélni), az interaktív, meglepetéseket, filmrészleteket, maketteket, kincsleleteket és török viseletbe öltöztetett életnagyságú bábukat is rejtő új kiállítás, a gyerekeket mindig ugyanúgy sikításra ingerlő, titokzatos (és egyre rövidebb) kazamatatúrák, a török panoptikum, a 3D-s mozi és az összes többi látványosság – mindez nem érne semmit, ha nem lett volna Gárdonyi Géza. Semmi más nem magyarázhatja Eger hallatlan népszerűséget, mint az, hogy Gárdonyi műve, az Egri csillagok Magyarország Nagy Könyve – és nemzedékek olvasmánya. Igaz, újra és újra vitákat kavar (legyen-e kötelező olvasmány, jó dolog-e, hogy 2013-ban lefordítottuk törökre és a többi), mégis szilárdan kitart az elsőrangú olvasmányok között. Szeretjük. Velünk van. A miénk.


De vajon miért ezt a könyvet kedveljük ennyire? Talán mert korokon, évtizedeken átívelő történelmi regény? Mert a második része izgalmas és hiteles várostrom-történet? Mert szereplői utánozhatatlanul egyediek vagy épp olyanok, mint mi, olvasók? Mert romantikus a szó irodalomtörténeti és modern értelmében? Vagy talán csak muszájból nő hozzánk, mert mindenki elolvasta (állítólag) az iskolában? Esetleg azért nevezzük meg kedvencünkként, mert jó film készült belőle, amit láttunk?

Nem tudom, mi a felelet. Az viszont biztos, hogy van még sok más kötelező olvasmány, mégsem azokat szeretjük a legjobban. Sőt, van sok más jó történelmi regény is a magyar irodalomban Jókai Mór és Kemény Zsigmond könyveitől Makkai Sándor és Herczeg Ferenc írásain át Hegedűs Géza vagy épp Szilágyi István műveiig. Várostromoknak is szenteltek már jó regényt, például Hunyady József Kőszegének (Az égig érő vár, 1982), Donászy Ferenc Budáénak (öt évvel az Egri csillagok születése előtt, a Buda hősét, 1895), de olyan egészen modern műveket is olvashatunk a török időkről, mint Horváth Viktor Péccsel foglalkozó kötete, az Európai Unió Irodalmi Díját elnyert Török tükör (2009).

Ami a hitelességet illeti, a saját kutatásokat végző, s az egri várvédők névsorát végakarata szerint a könyvéhez csatoltató Gárdonyi felkészültsége példaadó lehet minden történelmiregény-írónak, mégis fel lehet sorolgatni afféle „tévedéseket” (inkább persze írói döntéseket), mint hogy Varsányi Imre sosem volt kém, vagy hogy Bornemissza Gergelynek két felesége közül egy sem volt Éva, Jancsika, a kisfia pedig már Eger viadala után született. Ami persze nem gond, hiszen az irodalomtól az ember világ- és szereplőteremtést, nem pedig puszta (történelmi) leckefelmondást, visszaadást vár.

Mégis, elgondolkoztató az is, hogy Gárdonyi későromantikus módon teremtett történelmet: nemzeti küzdelmünk fényes epizódjaként, derekasan heroizálva, a főszereplőket tisztán jónak vagy rossznak, fekete-fehérben ábrázolva, az anekdotikus alakokat pedig némi gőggel kikacagtatva alkotta meg saját regényes Eger-históriáját. Mivel a mi generációink már egészen másként gondolkoznak jóról, rosszról (például rajonganak a bonyolult gonoszok figurái iránt, s a heroizmus mellé elvárják az állandó iróniát is), elméletileg e romantikus sztorinak már régen el kellett volna avulnia. Még úgy is, hogy szerelmes történet is, hisz Éva és Gergely szerelme nemcsak hogy alig-éppen, szinte túl finoman ábrázoltatik, de minden kiskamasz számára meg is szűnik izgalmas lenni a házasság pillanatában, a regény közepén. Ami pedig a kötetből készült (egyébként általam nagyon szeretett) Várkonyi Zoltán rendezte mozit illeti, talán ez a legkevésbé hű a rendező filmeposzai közül az eredeti regényhez (talán mert a Jókai-filmek forgatókönyvét Erdődy János, az Egri csillagokét viszont Nemeskürty István írta)…

Szóval, a kérdésre, hogy vajon miért is olyan varázslatos az Egri csillagok, hogy minden nemzedéket elbűvöl, tényleg nem tudom a választ. Ezért inkább egy ismerős tizenkét éves lányt idéznék. „Elég hosszú, viszont jó kardozós és lövöldözéses, és néha, amikor már unalmas, akkor szerelem is van benne vagy vicces. És a legjobb, hogy jó a vége, mert mi győzünk.” Valószínűleg ez a titok: ebben a könyvben, mindig és újra, büszkén és hősiesen győzhetünk. Olyanok lehetünk, amilyennek látni szeretnénk magunkat. Ma is.

A cikk az Ekultura.hu-n: Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A képeken Venczel Vera, Kovács István, Sinkovits Imre, Benkő Péter, Major Tamás és mások az Egri csillagok filmváltozatának korabeli reklámfotóin. Képek itt és itt.