A tavalyi év egyik legjobb meglepetése volt, hogy a K. u. K. kiadó A gyilkosság alkímiája című kötettel elkezdte megjelentetni Carol McCleary kalandregény-sorozatát, melynek főszereplője a 19. század leghíresebb újságírónője, Joseph Pulitzer legvakmerőbb alkalmazottja, Nellie Bly. A szókimondó és ötletes hölgy, a nők jogainak harcosa, aki bebizonyította, hogy az újságírás a legkevésbé sem a férfiak kiváltsága, valóban létezett, s ahogy Carol McCleary könyveiből is kiderül, valóban képes volt elutazni a polgárháborús Mexikóba vagy álnéven beférkőzni a leghírhedtebb tébolydák egyikébe, hogy tudósítson az ottani állapotokról. Az izgalmas nyomozói kalandok azonban, melyekkel az írónő megajándékozta, természetesen csak a fantázia termékei. Mégis, hála McCleary írásművészetének, az olvasó úgy érezheti, mindez valóban megtörtént… A kalandsorozat A gyilkosság illúziójában folytatódik, amely az idei Könyvhétre jelent meg.

Nellie Bly 1889-ben, huszonöt évesen döntött úgy, hogy körbeutazza a Földet, mégpedig rövidebb idő alatt, mint amennyi Jules Verne ismert hősének, Phileas Foggnak kellett az úthoz a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regényben. Sikerrel is járt, s élményeit a Hetvenkét nap alatt a Föld körül című írásában örökítette meg. A szolid, kockás utazóruhát viselő és kis kézitáskát cipelő Nellie fényképével tele lettek az újságok. Rekordja, vagyis az, hogy mindössze hetvenkét nap, hat óra és tizenegy perc alatt körbejárta a világot nemcsak azért volt óriási teljesítmény, mert jó ideig nem döntötte meg nő. Egyúttal bizonyítékkal szolgált arra is, hogy a modern világ civilizált körülményei között egy magányos, fiatal lány is nyugodtan nekivághat egyedül akár egy világkörüli útnak is. A nők önállóságának, függetlenségének és a férfiakkal való egyenrangúságának bizonyítása mindig is a három legfontosabb dolog volt az ifjú újságírónő számára, így utazása győzelem volt nemcsak a távolság, de az előítéletek felett is.

Carol McCleary azonban azzal a kérdéssel játszik el: mi van, ha valami kimaradt a gondos úti beszámolóból? Mi van, ha Nellie Egyiptomban tanúja volt egy gyilkosságnak…? Sőt, talán nem is egy történt meg az utazása alatt… A gyilkosság illúziójában – hasonlóan az előző regényhez – ismét nyakig merülünk egy titokzatos és különös összeesküvésbe: senki sem az, akinek látszik, mindenki titkokat őrizget, ki ártatlant, ki bűnöst, Nellie pedig arra kényszerül, hogy a hatóságok segítsége nélkül nyomozzon, közben pedig olyan politikai és titkosszolgálati machinációkra derít fényt, amilyenek csak Kipling Kimjében vagy Arábiai Lawrence könyveiben olvashatók.

Ahogy az előző kötetben találkozhattunk Pasteurrel, Oscar Wilde-dal és Vernével is, A gyilkosság illúziója is telve van híres, valóban élt nagyságokkal. Nellie hajóján utazik például a titokzatos szépségű, szókimondó színésznő, Sarah Bernhard, sőt, egy titokzatos, igen magas rangú személy is, akinek kilétével kapcsolatban csak találgatni lehet (brit, a legfelsőbb körök tagja, a beceneve pedig Bertie…). Nellie-t a híres vadász és felfedező, Frederick Selous is segíti, aki Theodore Roosevelt elnök és Cecil Rhodes barátjaként jelentős szerepet vállalt az afrikai gyarmati politika alakításában is, s tetteivel a filmekből és az irodalomból is ismert kalandorok, Allan Quatermain és Indiana Jones mintájául szolgált.

A gyilkosság illúziója azonban nemcsak a csavaros történet, a sok-sok kaland egymásutánisága és az érdekes, valóban élt szereplők megjelenítése miatt érdekes. Ismét nagyon szórakoztató stílusú, mulatságos hangvételű elbeszélést kapunk, amely telis tele van észrevétlen ismeretterjesztéssel. Tökéletesen megismerhetjük a kort, megtudhatjuk, milyen volt akkor a női divat, egy egyiptomi hajóút, a kínai bambusz-kínzás vagy éppen egy amerikai luxusszálloda. Ráadásul ezúttal Nellie komolyabb csapdákba kerül, mint az előző kötetben: nemcsak ellenfeleinek mesterkedéseivel és a férfiak lenézésével találkozik, hanem furcsa módon vonzódni kezd a vele általában rendkívül modortalan, mégis vonzó Seloushoz is. Ám mi van akkor, ha a férfi is belekeveredett a gyilkosságba?

A kiadó jó munkát végzett, hisz az előző könyvéhez képest sokkal kevesebb elütés került a magyar kiadásba, s a képek elhelyezése illetve a fordítás stílusa is jobb, mint A gyilkosság alkímiája esetében. Kár azonban, hogy Nellie még mindig következetesen a pofátlanság szót használja a szemtelenség helyett, ami gyakori minősítésként túl durva még egy mai feminista szájába is, s kár, hogy a női divat egyes leírásaival nem sikerült tökéletesen megbirkózni a magyar változatban: a ruha gallérjára és mandzsettájára feltűzhető csipkéket például magyarul a legkevésbé sem szegélynek hívják, hanem meglepő módon gallérnak és mandzsettának (esetleg kézelőnek), ahogy ez például Erdős Renée Brüsszeli csipke című regényéből is szépen kiderül…

A gyilkosság illúziója ettől függetlenül mindenkinek nagyon jó szórakozást és kalandos múltbéli utazást ígér. Remélhetőleg nemsokára érkezik a sorozat harmadik kötetet is: én már alig várom!

A cikk az Ekultúrán: Carol McCleary: A gyilkosság illúziója
Más Ekultúrás ajánlóim: Az Ekultúra és én
Nellie Blyról és könyvborítókról itt: Nekünk megvannak a saját napernyőink - Nellie Bly borítói és ruhái
A negyedik képen a fiatal Selous, az ötödik kép Nellie Bly könyvének borítója.