Félkézzel – szerintem Lee Child már így is tudna Reacher-történetet írni. A figura már tökéletesen körvonalazódott, a stílus megteremtődött – kezdődhetne a tömeggyártás. Az író azonban most, sikerei csúcsán sem elégszik meg a könnyebbik úttal. A most megjelent új Jack Reacher-regény, a Bosszúvágy legalább olyan egyedi és meglepő, mint az első volt.

Lee Child (eredeti nevén Jim Grant) angol születésű amerikai író 1997-ben, az Elvarázsolt dollárok (Killing Floor) című történetben teremtette meg állandó főhősét, a világcsavargó, sehová sem tartozó, mindenkiért harcoló egykori katonai rendőrt, aki sosem visz magával csomagot, sosem kötődik senkihez és semmihez – és mindig kideríti az igazságot. Ahogyan a Bosszúvágyban nevezik, „Sherlock Holmes hajléktalan kiadásban”.

Reachernek ezúttal ismét utánanyúl a katonaság: az egyik újságban apróhirdetésre lesz figyelmes, amely szerint „Jack Reacher hívja fel Rick Shoemakert.” Azonnal tudja, hogy ha a katonaságnak van pénze hirdetni az összes olyan lapban, ami valaha az ő kezébe kerülhetett, és külön katonai repülőgéppel várni őt az összes olyan támaszponton, ahol felbukkanhat, akkor tényleg nagy lehet a baj… Valaki rálőtt a francia elnökre: amerikai golyóval, ráadásul 1300 méterről. Azoknak a listája, akik ilyen találatra képesek, szánalmasan rövid: szerepel viszont rajta egy egykori mesterlövész, akit annak idején Reacher dugott rács mögé gyilkosságért. Az egykori rendőr tehát ismét nyomozhat: ki kell derítenie, hogy hol lehet John Kott, meg kell tudnia, ő követte-e el a merényletkísérletet, és ha igen, hogyan, s rá kell jönnie, mire készülhet most a gyilkos mesterlövész. Közben azonban egyáltalán nem világos, hogy a detektív vagy a céltábla szerepét osztották-e rá? Sőt, azt sem igazán tudni, kinek az érdekeit kellene védenie: a franciákét? Az Unióét? A G8-as országokét? Az USA-ét? Vagy az amerikai hadseregét? Ráadásul szép segítőtársáért, Nice-ért is aggódnia kell: a nő ugyanis pontosan annyi idős, mint Reacher egy munkatársa a múltban; Dominique Kohl, akivel brutálisan végzett Reacher egy esküdt ellensége. Márpedig most nem kevésbé bosszúálló ellenfél nyomába eredtek…

Lee Child vitathatatlanul befutott. Tizenkilenc regény után elmondható, hogy figurája világhíres lett. Állítólag másodpercenként elkel egy Reacher-krimi a Földön. A reklámszlogen szerint (Ken Follett mondott ilyen szépet) „Jack Reacher napjaink James Bondja.” És bár Bonddal ellentétben Reacher számomra sokkal inkább irodalmi alak, mint filmes, Tom Cruise főszereplésével igazán pompás mozi is készült már a kilencedik könyvből (a Csak egy lövésből), amely több mint 200 milliós összbevételt hozott készítőinek: nem csoda, hogy jövőre várható a következő. Mivel ez most már nem egy gyártásvezetőből lett kezdő író ügyes és egyéni hangú próbálkozása, hanem kőkemény irodalmi üzlet, borúlátóan tartottam tőle, hogy az újabb Reacher-krimik már sablonra, egy recept alapján készülnek majd. Lee Childról azonban bebizonyosodott, hogy sokkal jobb író ennél: ha az ember egymás után elolvassa utolsó három Reacher-könyvét, az Összeesküvést, a Nincs visszaút címűt és a Bosszúvágyat, három teljesen külön világgal fog bennük találkozni. Mindháromnak más a tér- és időbeli terjedelme, a logikája, a narrációja, a hangulata. Csak két dolog köti össze őket: a sajátos, pergően ironikus, késleltetéssel teli, szárazan irodalmi stílus – és persze Reacher feledhetetlen karaktere.

Véleményem szerint ma a Reacher-széria az egyik legtöbbre hivatott, legjobb thrillersorozat, amely elérhető magyarul. Nem utolsó sorban azért, mert csak akkor sorozat, ha annak olvassuk: mint bármely Lee Child, a Bosszúvágy is tökéletesen alkalmas arra, hogy elsőként vegyük kézbe. Nem lő le poénokat a korábbi könyvekből, tökéletesen megáll önmagában: épp olyan független, mint a hőse. Izgalmas, kőkemény, érzelmes, rafinált, logikus, szórakoztató, megvan a maga cinikus humora és hihetetlenül erős a jellemek megrajzolásában. Ilyen egy Lee Child. Egy Reacher-regény. Ilyen a Bosszúvágy. Csak ajánlani tudom.

A cikk az Ekultura.hu-n: Lee Child: Bosszúvágy
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Linkek
Lee Child: Lángoló sivatag
Lee Child: Nincs visszaút