Igazán nem nehéz rájönni, hogy ennek a Könyvpárok posztnak mi kötheti össze a két könyvét. Három dolog is. Egyrészt mindkét kötet a Jaffa kiadó történettudományi sorozatában jelent meg, igaz, az egyik a kemény fedelű, a másik pedig az általam montázsosnak keresztelt alsorozatban. Másrészt mindkettőt kiváló történészek írták, akiknek már olvasható volt több korábbi kötetük is a Jaffánál. Végül: mindkettő 1956-ról szól, természetesen illeszkedve a tavalyi év témájához, ám egyik sem a hagyományos nézőpontból.
Azt hiszem, várható volt, hogy 2016-ban, amikor Magyarország az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára emlékezik, elárasztják majd a boltokat a témáról szóló könyvek. Ehhez képest, be kell valljam, egy kissé csalódnom kellett. Igaz, év végére megjelent néhány alapvető könyv Szakolczai Attilától, Eörsi Lászlótól vagy éppen Rainer M. Jánostól, de ők eddig is publikáltak már a témában, így csak folytatták a munkájukat. Ezen kívül azonban szinte csak naplókat, memoárokat, hősi emlékezéseket sikerült a boltokba küldeni, amelyek ugyan nagyon fontosak, s mindegyik egy-egy új szeletet tesz hozzá az emlékekhez és az adatokhoz, de egy memoár mégiscsak egyszerű forrás. Valamiért azt hittem, hogy így, majdnem harminc évvel azután, hogy a téma szabadon kutathatóvá vált, már több szakirodalmi feldolgozás és tudományos boncolgatás, viszont kevesebb puszta visszaemlékezés jelenik meg majd meg az évfordulós könyvpalettán.
A posztban szereplő két könyv kivétel: igen jók, szakszerűek és természetesen túllépnek azon, hogy forrásokat gyűjtsenek össze. Sőt, azok elrendezgetésével gyökeresen új képet adnak 1956 egy-egy pillanatáról.

Takács Tibor: A párttitkár halála - Egy 1956-os gyilkosság történetei
Jaffa, 2016
Takács Tibor új könyve teljesen sajátos látószögből közelít egy 1956-os, a forradalom szoros következményeként elkövetett, de már a forradalom és szabadságharc leverése utáni gyilkossághoz. A szerző már elmondott néhány látszólag periférikus, valójában reprezentatív, s nagyon emberi történetet a Kádár-kori állambiztonság működéséről a Szoros emberfogás - Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban című, szintén a Jaffánál megjelent kötetében. Nekem azonban ez a mostani fényévekkel jobban tetszett: kerek volt, egybefüggő, izgalmas, személyes hangú, mégis szakmailag kifogástalan, hihetetlenül nagy forrásbázisra épült, nem hagyományos kutatói módszereket is használt, s végeredményében is rendhagyó következtetésekhez jutott el.
A gyilkosság, amelyet feldolgoz, valóban egy párttitkár halála: 1956. december 10-én megérkezett Dabasról Gyónra Biksza Miklós, a nap végén pedig már nem élt. A tanácsházáról futott ki az utcára, közben lövéseket adott le a fegyverével, míg egy üres telken néhányan elállták az útját, bántalmazták, majd egy férfi saját fegyverével agyonlőtte. Meglehetősen egyszerű, nem túl vonzó történet, hisz teljesen hiányzik belőle például a hősiesség: sem a gyilkos, aki csak a legvégén keveredett az eseményekbe, sem a dulakodó gyóniak nem állíthatóak be szabadsághősöknek, ám az agresszív, a segítséget elutasító, pánikban a semmi felé menekülő, lövöldöző Biksza sem az a kommunista mártír, akinek később bemutatni próbálták. Az ügyben azonban nem az az igazán érdekes, hogy mi történt és miért (bár erről is sok minden kiderül a könyvből), hanem az a sok-sok történet, amelyet utóbb sikerült belőle létrehozni. Vallomások, emlékezések, peres eljárások forgatókönyvei (hat különböző ügy lett az esetből, a gyilkost sohasem fogták el, halálra ítéltek viszont olyanokat is, akik kifejezetten menteni akarták Bikszát), a tanúk önmaguknak és a hatalom számára megkonstruált történetszövedékei, ünnepi beszédek és mementók foszlányai a szocializmus idejéből és a diktatúrával leszámoló jelenkorból: mind teljesen különbözőképpen mutatják be a párttitkárt, a gyilkost, a többieket, az indítékokat és a következményeket.
Mintha még abban sem lehetnénk biztosak, hogy kideríthető, valójában mi is történt egy ilyen látszólag egyszerű, taszító és gyorsan feltárt ügyben. Az "igazságot", amelyet elvileg a történettudomány keres, örökre eltakarják a vallomások, az emlékátformálások, a diktatúra és az emlékezet működése. Ennek a sajátos folyamatnak az alapos bemutatása, a széles látókörrel megírt, adat- és kétséggazdag szöveg és a sok új kérdésfeltevés azok számára is izgalmas olvasmánnyá avathatja A párttitkár halálát, akik a téma iránt nem igazán érdeklődnek: hiszen a kötet azt a kérdést is boncolgatja, mennyire ismerhető meg a forrásokból a múlt valósága, ez pedig általános érvényű, egyáltalán nem csak 1956-hoz kapcsolódó probléma.
Hozzáteszem: ezzel a kérdéssel mintha nem akarnánk szembenézni. Bár a szerző könyve alcímének az Egy 1956-os gyilkosság történeteit adta, utalva a sok-sok párhuzamos történetre, amely feltárulhat a kutató, olvasó előtt, a legnagyobb könyváruházakban (Libri, Bookline, Alexandra) a történetei szóból történet lett. Ilyenek vagyunk: egy igazságot akarunk, egy történetet akarunk - még ha lehetetlen is.

Tabajdi Gábor: Budapest a szabadság napjaiban - 1956
Jaffa, 2016
A szerző 2013-ban jelentkezett először a sorozatban önálló köteteivel. A Kiegyezés Kádárral - "Szövetségi politika", 1956-1963 című könyv azt mutatta be, hogyan jött létre a híres kompromisszum Kádár János, 1956 forradalmának leverője és a szabadságharcot elvesztő, a megszállást visszakapó magyar nép között, hogyan vált Kádár zsarnokból és bábból elfogadott, sőt kedvelt vezetővé, s hogyan találta meg azt az utat, amely elvezette a diktatórikus eszközökkel letört magyar társadalmat a ma is nosztalgikusan emlegetett, jóléti hetvenes évekhez. Egészen más nézőpontú kötet volt A III/III. krónikája, amely a Kádár-korszak belügyének, elhárításának történeteiből nyújtott át az olvasónak szigorú kronológiába szedve egy roppant izgalmas és kifejezetten reprezentatív ízelítőt. Ezt követte két évvel később a Budapest a titkosszolgálatok hálójában 1945-1989, egy olyan kifordított nézőpontú "útikönyv", amely méltó folytatója volt a Tabajdi és Ungváry Krisztián közös munkájaként elkészült, nagy sikerű Budapest a diktatúrák árnyékában című kötetnek, s hozzásegítette az olvasót, hogy akár azzal az érzéssel kalandozza be Budapestet, hogy a titkos objektumokat, s egyes diktatúrabeli történetek helyszíneit is be tudja azonosítani.
Ezek a művek felkészítettek rá, hogy a szerző 1956 témájához is teljesen újszerűen fog hozzányúlni. Könyvében szövegben és képben, térképeken, fotókon, adatsorokon lehet követni, melyek voltak a forradalom és szabadságharc eseményeinek legfontosabb emlékhelyei, nevezetes helyszínei, és fontos találkozási pontjai.
A mozaikszerűen egymásra épülő fejezetek 1956 mindennapjait mutatják be, s ez véleményem szerint nagyon érdekes, mert a forradalom és a szabadságharc végletesen rövid ideig tartott, mindennap történt valami alapvető, fontos, nagyszabású történelmi esemény (legalább is utólag, politika- és hadtörténeti szempontból így látszik), ezért azután néha úgy tűnik, mintha 1956-nak nem is lettek volna mindennapjai. Ennek a könyvnek a hatására azonban rá kellett jönnöm, hogy az eseményekben részt vevő vagy azokat átélő szereplők tulajdonképpen az egész időszakot különös mindennapok sorozataként élték meg: fényképeztek, nézelődtek, élelmiszert próbáltak szerezni, beszélgettek és vitatkoztak, segélyeztek és gyógyítottak. Igen, harcoltak is, s a harc közben teremhettek hősök. A kötet is feldolgozza a felkelőcsoportok történetét, a harcolók adatait és tevékenységük krónikáját. De 1956 érdekes problémája lehet az is, ha utánajárunk, ki vitte el a szemetet, mikor működött a közvilágítás és mikor nem, volt-e víz, honnan lehetett tüzelőt venni, vagy - és ez már továbbvezet november 4. utánra - honnan sikerült szaloncukrot szerezni 1956 karácsonyán.
Az emberléptékű 1956-ról szól a könyv: meglepően, izgalmasan, népszerűen, mégis tudományosan. Ilyen még nem volt.

Link
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
A logó innen származik.