2016. július 30., szombat
Igen, volt ilyen is ekkoriban: gyémántper, gyémántsikkasztás, politikai hadakozás és botrány, vélt vagy valós korrupció...
És minden Görgeyvel kezdődött, aki ugyan nem volt sem korrupt, sem sikkasztó, de még csak politikus sem, ellenben 1848 őszén annak rendje és módja szerint elfogott, hadbíróság elé állított és - kellő bizonyítás után, a bíróság ítéletének megfelelően - felakasztatott egy hazaárulót. Aki nem volt más, mint az 1809-ben született Zichy Ödön gróf. Ahogy a könyv címéből tudható, neki voltak gyémántjai, briliánsköves aranygombjai, továbbá drága fegyverei, ezüst teakészülete, becses régi pénzei, prémes attilája, kőszelencéje etc. etc., melyet a magyar államhatalom, jelesül az OHB zár alá vett (bár jogi szempontból nem kobzott el). Ám ezekkel az ingóságokkal nem az történt, ami a cél lett volna: egyrészt megőrzés, másrészt bizonyos tárgyak elárverezése, megint más tárgyak beolvasztása, melyek haszna a harcoló Magyarországot segíti. "Kossuth rendőrminisztere", Madarász László ugyanis, aki az értékeket tartalmazó ládákért, illetve magáért az eljárásért felelt, igencsak zavarosan viselkedett. Tettei lényegét egyesek által nyitottnak látott, úgy hagyott ládákban, a láda tetején felejtett zöld drágakövekben, leszaggatott spárgákban, egyszóval figyelmetlen felügyeletben, hiányzó, követhetetlen utat bejáró apróbb tárgyakban és - ami a legfontosabb -, abban lehet körvonalazni, hogy amikor 1849 márciusában a nála lévő dolgokat leltározni kívánták, a 19 gyémántdíszes aranygomb valahogy nem volt benn a ládákban. De másnapra megkerült, bent termett...
Madarász nem volt rokonszenves ember, sokan tartották törtetőnek, gőgösnek, kisszerűnek és kiszámíthatatlannak. Ugyanakkor elvileg tántoríthatatlan erkölcsi nézeteket vallott, s bukásával - minő véletlen - a többségi politikusokat igencsak zavaró és aggasztó, radikális köztársaságpárti politikai tábor is összeomlott. Épp ezért könnyű úgy beállítani a "gyémántpert", mint kreált, majdhogynem koncepciós politikai eljárást, szított botrányt, amely - ha elítéléssel nem is, de - biztos arc- és becsületvesztéssel sújtotta a kérlelhetetlen politikust. A könyv azonban, minden oldalról megvizsgálva az összes bizonyítékot, nem zárja le ilyen egyszerűen a történtek rekonstrukcióját. Mint ahogy annak a hősi történetnek sem ad hitelt a korábbi interpretációk közül, hogy Madarász inkább magára vette volna a sikkasztó bélyegét, de nem árulta el, hogy az egyes hiányzó ékszereket az OHB használta fel diplomáciai célokra. "A gyémántokkal kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium ügyészi véleménye sem azt állította, hogy Madarász ellopta, hanem hogy el szándékozott lopni a gyémántokat, s ennek érdekében maga törte fel a ládákon lévő pecséteket. Ez pedig akkor is kimerítette a hűtlen és rosszhiszemű kezelés vétségét, ha Madarász zsebében végül egyetlen gyémánt vagy akár aranypénz sem maradt. S mint köztudott, egy politikusnak nem elég tisztességesnek lennie: annak is kell látszania. Madarász erről néhány hétre megfeledkezett, s ez okozta bukását." - mondja ki a detektívregény-érdekességű könyv a végkövetkeztetést. (43. o.)
Hihetetlenül izgalmas ez a hadi, jogi, politikai, sajtótörténeti utazás a magyar múltban. Boldog vagyok, hogy évek óta ismerhetem a látványos album előzményét, a szintén Hermann Róbert által írt, A rendőrminiszter és a Zichy-gyémántok című, önálló, jegyzetelt kötetet, amely a História klub füzetek 10. és a Fejér Megyei Levéltár Közleményei 17. kötetként jelent meg 1994-ben Székesfehérváron. Ezt időről időre újraolvasom, mint egy kiváló történelmi krimit, pedig egyszerűen csak színtiszta történelem. Sejtem, így lesz ez az új albummal is, amely ráadásul nehéz témája ellenére a szokásos szemet gyönyörködtető kivitelben, címlapján egy gyönyörű Zichy-ékszerrel került a boltokba.
Mindig elgondolkodtató újraolvasni a kötet zárását: "Így tehát tudomásul kell vennünk, hogy az első magyar polgári állam vezetői között nemcsak feddhetetlen és tévedhetetlen politikusok voltak, hanem olyanok is, akik pozíciójuk révén felmentve hitték magukat az egyéni tisztesség erkölcsi parancsainak betartása alól. Ahogy az a tényező is hosszabb távra szóló tanulságokat hordoz magában, hogy egy ilyen politikus megbuktatásában a maga nem mindig rokonszenves eszközeivel az éppen egy évvel korábban szabaddá lett sajtó játszott fontos szerepet."
Link
Rejtélyes magyar történelem 1. - A Szent Korona
Rejtélyes magyar történelem 2. - Ki bombázta Kassát?
Rejtélyes magyar történelem 3. - Sisi-legendák
Rejtélyes magyar történelem 4. - Avarok és magyarok
És minden Görgeyvel kezdődött, aki ugyan nem volt sem korrupt, sem sikkasztó, de még csak politikus sem, ellenben 1848 őszén annak rendje és módja szerint elfogott, hadbíróság elé állított és - kellő bizonyítás után, a bíróság ítéletének megfelelően - felakasztatott egy hazaárulót. Aki nem volt más, mint az 1809-ben született Zichy Ödön gróf. Ahogy a könyv címéből tudható, neki voltak gyémántjai, briliánsköves aranygombjai, továbbá drága fegyverei, ezüst teakészülete, becses régi pénzei, prémes attilája, kőszelencéje etc. etc., melyet a magyar államhatalom, jelesül az OHB zár alá vett (bár jogi szempontból nem kobzott el). Ám ezekkel az ingóságokkal nem az történt, ami a cél lett volna: egyrészt megőrzés, másrészt bizonyos tárgyak elárverezése, megint más tárgyak beolvasztása, melyek haszna a harcoló Magyarországot segíti. "Kossuth rendőrminisztere", Madarász László ugyanis, aki az értékeket tartalmazó ládákért, illetve magáért az eljárásért felelt, igencsak zavarosan viselkedett. Tettei lényegét egyesek által nyitottnak látott, úgy hagyott ládákban, a láda tetején felejtett zöld drágakövekben, leszaggatott spárgákban, egyszóval figyelmetlen felügyeletben, hiányzó, követhetetlen utat bejáró apróbb tárgyakban és - ami a legfontosabb -, abban lehet körvonalazni, hogy amikor 1849 márciusában a nála lévő dolgokat leltározni kívánták, a 19 gyémántdíszes aranygomb valahogy nem volt benn a ládákban. De másnapra megkerült, bent termett...
Madarász nem volt rokonszenves ember, sokan tartották törtetőnek, gőgösnek, kisszerűnek és kiszámíthatatlannak. Ugyanakkor elvileg tántoríthatatlan erkölcsi nézeteket vallott, s bukásával - minő véletlen - a többségi politikusokat igencsak zavaró és aggasztó, radikális köztársaságpárti politikai tábor is összeomlott. Épp ezért könnyű úgy beállítani a "gyémántpert", mint kreált, majdhogynem koncepciós politikai eljárást, szított botrányt, amely - ha elítéléssel nem is, de - biztos arc- és becsületvesztéssel sújtotta a kérlelhetetlen politikust. A könyv azonban, minden oldalról megvizsgálva az összes bizonyítékot, nem zárja le ilyen egyszerűen a történtek rekonstrukcióját. Mint ahogy annak a hősi történetnek sem ad hitelt a korábbi interpretációk közül, hogy Madarász inkább magára vette volna a sikkasztó bélyegét, de nem árulta el, hogy az egyes hiányzó ékszereket az OHB használta fel diplomáciai célokra. "A gyémántokkal kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium ügyészi véleménye sem azt állította, hogy Madarász ellopta, hanem hogy el szándékozott lopni a gyémántokat, s ennek érdekében maga törte fel a ládákon lévő pecséteket. Ez pedig akkor is kimerítette a hűtlen és rosszhiszemű kezelés vétségét, ha Madarász zsebében végül egyetlen gyémánt vagy akár aranypénz sem maradt. S mint köztudott, egy politikusnak nem elég tisztességesnek lennie: annak is kell látszania. Madarász erről néhány hétre megfeledkezett, s ez okozta bukását." - mondja ki a detektívregény-érdekességű könyv a végkövetkeztetést. (43. o.)
Hihetetlenül izgalmas ez a hadi, jogi, politikai, sajtótörténeti utazás a magyar múltban. Boldog vagyok, hogy évek óta ismerhetem a látványos album előzményét, a szintén Hermann Róbert által írt, A rendőrminiszter és a Zichy-gyémántok című, önálló, jegyzetelt kötetet, amely a História klub füzetek 10. és a Fejér Megyei Levéltár Közleményei 17. kötetként jelent meg 1994-ben Székesfehérváron. Ezt időről időre újraolvasom, mint egy kiváló történelmi krimit, pedig egyszerűen csak színtiszta történelem. Sejtem, így lesz ez az új albummal is, amely ráadásul nehéz témája ellenére a szokásos szemet gyönyörködtető kivitelben, címlapján egy gyönyörű Zichy-ékszerrel került a boltokba.
Mindig elgondolkodtató újraolvasni a kötet zárását: "Így tehát tudomásul kell vennünk, hogy az első magyar polgári állam vezetői között nemcsak feddhetetlen és tévedhetetlen politikusok voltak, hanem olyanok is, akik pozíciójuk révén felmentve hitték magukat az egyéni tisztesség erkölcsi parancsainak betartása alól. Ahogy az a tényező is hosszabb távra szóló tanulságokat hordoz magában, hogy egy ilyen politikus megbuktatásában a maga nem mindig rokonszenves eszközeivel az éppen egy évvel korábban szabaddá lett sajtó játszott fontos szerepet."
Link
Rejtélyes magyar történelem 1. - A Szent Korona
Rejtélyes magyar történelem 2. - Ki bombázta Kassát?
Rejtélyes magyar történelem 3. - Sisi-legendák
Rejtélyes magyar történelem 4. - Avarok és magyarok