Brigitte Riebe regényei
Brigitte Riebe német írónő azok közé a kortárs történelmiregény-szerzők közé tartozik, akiknek mindig szívesen olvasom és olvasom újra a műveit.
Az 1953-as születésű írónő történelem, német és művészettörténet szakos bölcsészként végzett a Müncheni Egyetemen, majd múzeum-pedagógusként, újságíróként és szerkesztőként dolgozott. Csak 1992-től kezdett publikálni: krimit, romantikus történeteket, majd 1994-től már történelmi regényeket is. Első, később kilenc kötetessé nőtt sikersorozata még kortárs krimi volt, a főszerepben Sina Teufel ügyvédnővel: a 2003-ban befejezett, kilenc kötetes sorozatot Lara Stern álnéven jelentette meg. Tíz évvel később ismét krimivel lépett az olvasók elé: a Dr. Sofie Rosenhuthsról szóló könyveket azonban (melyekből azóta már három is megjelent) szintén álnéven, Felicitas Gruberként publikálja (és Gesine Hirsch társszerzővel együtt írja). Saját nevén azonban - leszámítva az első három év négy romantikus regényét-, csak történelmi regényeket ír: máig épp huszonegyet. Ezek közt vannak ifjúsági regények (négy) és történelmi detektívregények is.
Magyarul nyolc könyve olvasható, amelyek (egyet, a legkorábbit kivéve) mind az elmúlt évtized termései. Az éjszaka kapui és A rajnai kolostor történelmi regény, a további öt könyv mind történelmi detektívregény is.
Az írónő leggyakrabban Németföld (Bamberg, Innsbruck, Köln, Mainz, Regensburg, Wittenberg, Tirol - magyarul itt játszódik Az éjszaka kapui, A rajnai kolostor, A boszorkány és a herceg és A három grácia) és Itália (Assisi, Siena - magyarul lásd: A sienai bűnös, Assisi menyasszonya) középkori és kora újkori történetével foglalkozik, de több könyvet szentelt az ókori Egyiptom történelmének (magyarul ilyen A Holdistennő), írt regényt az ókori Krétáról, sőt, a svájci reformáció kezdeteiről is.
Könyveit nálunk a General Press jelenteti meg jó fordításban, s igényes, kemény kötéses Regényes történelem sorozata keretében. Mivel az elmúlt hét évben sorra megjelent náluk az írónő egy-egy remek könyve, csak remélni tudom, hogy ez a tendencia a továbbiakban is hasonlóan folytatódik. Talán az is segíthet ebben, hogy - néhány kivételtől eltekintve - Riebe nem sorozatokat ír, hanem önálló történelmi regényeket: aminek én csak örülni tudok, hiszen így nem kell éveket várakoznom egy-egy sztori lezárultára.
Könyveit - melyeket csak ajánlani tudok mindenkinek - itt a magyar megjelenés sorrendjében listáztam.

Az éjszaka kapui, 2010, Pforten der Nacht, 1998
A sienai bűnös, 2011, Die Sünderin von Siena, 2007
A rajnai kolostor, 2012, Die Prophetin von Rhein, 2010
A Holdistennő, 2013, Auge des Mondes, 2007
Assisi menyasszonya, 2014, Die Braut von Assisi, 2011
A boszorkány és a herceg, 2015, Die Hexe und der Herzog, 2008
A három grácia, 2016, Die geheime Braut, 2013
A pestis árnyékában, 2017, Die Pestmagd, 2013
0 Responses