Talán nincs is olyan ember Magyarországon, akit ne érdekelne a magyar őstörténet. Honnan jöttünk? Kik vagyunk? Mi a magyar? Olyan kérdések, amelyek folyamatosan felmerülnek bennünk, s fontosak számunkra. S az is izgalmas, azt is jó volna tudni, vajon hol és hogyan éltünk évezredekkel, évszázadokkal ezelőtt: a sztyeppéken, Levédiában, Etelközben? Miben hittünk? Milyen nyelven beszéltünk? Mit viseltünk? Hogyan ültünk lóra, milyen fegyverekkel harcoltunk? S kik ellen?

Természetesen léteznek válaszok ezekre a kérdésekre, egészen frissek is. De olyan népszerűsítő könyv, amely igazán szakszerű, s amelyet a téma elismert akadémiai szakértői írtak, a legújabb tudományos eredmények alapján, igazából legalább húsz éve nem született Magyarországon. Ezért csodálatos a Helikon Kiadó és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Magyar Őstörténeti Témacsoportjának vállalkozása. A 2014-es évvel könyvsorozatot indítottak Magyar Őstörténet címen, amelynek gyönyörű kiállítású, különleges gondossággal megálmodott és teljes szakszerűséggel megírt kötetei bevezetik az érdeklődő olvasót a magyar őstörténet kutatásának legfontosabb témáiba.

Az első kötet azonnal olyan problémakört választott tárgyául, amellyel szívesen foglalkozik fiatal és idős, férfi és nő, történelemrajongó és egyszerűen csak érdeklődő olvasó: A honfoglalók viseletét. László Gyula 50 rajz a honfoglalókról című albuma talán azért volt olyan nagy siker annak idején, mert régészi pontossággal, ám átélhető meseszerűséggel mutatta be eleinket, miközben – éltek. Ettek, lovagoltak, temettek, dolgoztak és öltözködtek. A honfoglalók viselete képanyagának egy részét csakis ehhez a neves könyvhöz tudnám hasonlítani: gyönyörű, aprólékos, sokszor színes képeken és rajzokon tárul elénk a harcos, a fiatal leány, a solymász, a harcosfeleség, a vezér, az öregasszony, a családfő és a kereskedő viselete, de egyúttal otthonokba is betekinthetünk, ellátogathatunk a vásárba, és a vezérek tanácskozására. Branczeiz Zsuzsa és Czabarka Zsuzsa rajzai, s különösen Boldog Zoltán életképei önálló alkotások, amelyek nem egy esetben a nyolcvanas évekénél sokkal frissebb régészeti kutatásokra támaszkodnak, s ezzel új perspektívát adnak azoknak, akik szívesen képzelik el múltunk pillanatait.

A könyv azonban nem(csak) képes album. Első részében összefoglalja mindazt, amit a honfoglaló magyarság történetéről régészeti és más bizonyítékok alapján tudni lehet. Már itt nem egy izgalmas meglepetés érheti az olvasót: a nemrég a sajtóban furcsa visszhangot kapott, jócskán félreértelmezve megjelent új elmélet például, amely időben és térben kissé másképpen határozza meg a magyarok szállásterületeinek pontos helyét, mint azt az iskolában megtanulhattuk, már önmagában megéri az olvasást. Ezután különféle régészeti feltárásokról és eredményekről olvashatunk sok-sok képpel, forrással kiegészítve, amelyek bemutatják azokat a nemrégiben előkerült, vagy újrakutatott keleti lelőhelyeket, amelyek kapcsolatot mutatnak a honfoglalás kori régészeti hagyatékkal. Így jutunk el a szintén néhány éve feltárt új, Kárpát-medencei temetők leleteinek tanulságaiig. A sok izgalmas beszámolót maguk az ásatást irányító régészek és a téma legközelebbi szakértői írták, s olyan apróságokra is kitérnek bennük, mint hogy mi köze van egymáshoz az anyagi kultúrának és az etnikumnak, hogyan kerülhet egy iráni pávasárkány magyar tarsolylemezre, mi volt az a koponyalékelés, vagy hogy mire használták a honfoglalók a pénzt. Mindezt övveretek, fülbevalók, karperecek, szíjvégek, gyűrűk, gombok, aranyszalagok, ingnyakveretek remek fotói kísérik, és sok-sok élményszerű részletmagyarázat.

Ezután a korabeli anyagok (bőr, nemez, posztó, szövet) szövéséről, festéséről, szabásáról, sőt, a textiltöredékekkel kapcsolatos régészeti eljárásokról is olvashatunk: átélve azt az izgalmat, amikor egy kutatót olyan szerencse ér, hogy eredeti színét megtartó anyagfoszlányra talál egy majdnem ezer éves sírban… Így jut el a könyv a konkrét viseletek rekonstrukciójához, amelyből kiderül, hányféleképpen lehetett megkötni egy kendőt vagy egy övet, hány módon záródhat a kaftán és kik viselik a különböző fajtákat, hogy hordtak-e cipőt és nadrágot eleink, hogy minek hívták a tarsolyukat (mert tarsolynak nem), hogy hogyan keletkezett a süveg szó, s hogy valóban mi találtuk-e fel a gombot... Mire befejezzük a könyvet, elénk rajzolódnak a korszak emberei, hiteles öltözetükben.

A könyv tökéletesen megfelel a feladatának: nemcsak felkelti, de ki is terjeszti az érdeklődést, hisz ki gondolta volna, hogy a magyar őstörténet ilyen érdekes! Csak remélni lehet, hogy a sokkötetesre tervezett sorozat minden darabja ilyen izgalmas, újszerű és szakszerű marad. Az azonban már biztos, hogy A honfoglalók viselete képében hasznos és szép könyvet tehetünk fel a könyvespolcunkra, ha beszerezzük.

A cikk az Ekultura.hu-n: A honfoglalók viselete
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én  
A második kép a nagy előd, László Gyula műve. A harmadik és negyedik kép bevezető az új könyv emberléptékű, barátságos, mégis hallatlanul precíz rajzvilágába.