Egy apa vitája fiával, akinek nem képes elviselni a felnőtté válását. Nemrég nővé érett lánytestvérek vetélkedése. Reménytelen szerelem. Politikai helyzet, amely családok tagjait szakítja el egymástól. Hatalom, amely úgy válik diktatúrává, hogy észre sem veszi magát. – E problémák számos világirodalmi mű témáját adták már Shakespeare-től a huszonegyedik század friss regényeiig. Meglepő módon azonban így, együtt egy ókori drámában találkozunk velük, amelyet általában a régi és unalmas kategóriába sorol be a tanulóifjúság, amikor kezdő középiskolásként ráfanyalodik az elolvasására. Szophoklész Antigonéja azonban nemcsak poros műemlék – talán a legolvashatóbb, legizgalmasabb, legmaibb görög dráma.

A darab a közismert thébai mondakört dolgozza fel, s aki szereti a maga nyomozásával őskriminek számító, Szophoklész írta Oidipusz királyt, akár folytatás-műként is olvashatja. Az események távolabbi előzményei ugyanis valóban Antigoné apja, Oidipusz születésééig nyúlnak vissza. Laiosz király és felesége, Iokaszté születendő fiukkal kapcsolatban azt a jóslatot kapják, hogy a gyermek felnőve megöli apját, s feleségül veszi saját anyját. Rémületükben kiteszik a fiút, s még lába inát is átszúrják, nehogy elmenekülhessen. Az istenek akaratának azonban nem lehet ellenszegülni: Oidipuszt megmentik, majd királyi szülők nevelik fel, akiket – az átkot maga is mindenáron elkerülni akaró – felnőtt Oidipusz elővigyázatosan maga hagy el, nehogy beteljesítse rajtuk a jóslatot. Így jut vissza Thébaiba, valódi szüleihez, s így történhet meg, hogy az átok valóra válik. A város határában összeszólalkozik egy mérges öregemberrel és meggyilkolja – így végez saját apjával. Majd halált megvető bátorsággal száll szembe Thébai megnyomorítójával, a Szfinxszel, akit sikerül a halálba kergetnie. Jutalmul pedig elnyeri a királyságot, s az özvegy királyné kezét – így veszi feleségül szülőanyját. Ám jó királyként – s ez az Oidipusz-dráma kerete – végül nyomozást indít, hogy kiderítse, ki is volt Laiosz király gyilkosa, s feltárul előtte saját balsorsa. A történet végén Oidipusz bűnhődést keresve lemond, s kivájja szemeit, Iokaszté királyné öngyilkos lesz, az átok sújtotta királyság pedig Oidipusz két fiára száll megosztva. Ők sem uralkodnak azonban sokáig, egymás ellen háborút indítva egymás kezétől esnek el.

Itt kezdődik az Antigoné története. A porondon a felnőttek nemzedékéből csak Iokaszté öccse, Oidipusz sógora, Kreón marad, aki a vének akaratából maga kezd el uralkodni, mégpedig célul kitűzve, hogy igazságos és törvényes király lesz. Első döntése azonban máris vitákat kavar: a két fiú közül azt, amelyik a várost védve halt meg, Eteoklészt, dísztemetéssel jutalmazza, a másikat, Polüneikészt, aki Thébait támadva esett el, azonban nem engedi eltemetni. A két fiú gyászoló lánytestvére, Oidipusz nagyobbik lánya, Antigoné felháborodik a valójában igazságtalan ítéleten. Úgy gondolja, mindenki megérdemli a temetést, melyet az istenek rendeltek el. Ráadásul Polüneikésznek csakis azért kellett a várost támadva meghalnia, mert Eteoklész nem adta át neki a megegyezés szerint trónját, holott az ő uralkodásának időszaka már lejárt. Ezért aztán Antigoné két alkalommal is kimegy bátyja földi maradványaihoz, és elvégzi a temetési áldozatot. Ezzel azonban áthágja Kreón új törvényét, melyért a büntetés halál. Hiába esdekel Antigonéért magának Kreónnak a fia, a lány szerelmese, Haimón, hiába akarja nővére tettét magára vállalni a kisebbik lány, Iszméné, Kreón élve eltemettetésre ítéli Antigonét. Mire végre felismeri az istenek akaratát, amelynek erősebbnek kellett volna lennie, mint az ő földi királykodása törvényeinek, már késő. Antigonét, aki nem akarta gyáván várni a halált, már nem lehet megmenteni, felakasztotta magát barlangsírjában. Haimón apja kegyetlenségét látva, menyasszonyát siratva öngyilkos lesz, családja összeomlását pedig Kreón felesége, Eurüdiké sem éli túl: ő is megöli magát. A rettenetes vihart csak Kreón vészeli át, fél-tébolyultan, s Iszméné, az események csendes és kétségbeesett tanúja, aki senkit sem tudott megmenteni.

Bármennyire is hamisítatlan görög sorstragédia a mű, bármennyire is engedelmeskedik Szophoklész cselekményvezetése az antik dráma szabályainak – a jeleneteket a kar énekei szakítják meg, haláleset a színen nem történik, ehelyett hírét mindig hírnök hozza, s a főszereplő, Antigoné bukása tragikus ugyan, de sorsszerű, hiszen a hübrisz, vagyis a gőg bűnébe esik, felismerve történelmi szerepét –, az Antigoné mégis egy mai, kortárs színdarab izgalmait képes nyújtani. Hiszen már fő kérdése is nehezen eldönthető: kinek van igaza? A lázadó alattvalónak, Antigonénak, aki arra hivatkozik, a halottaknak való tiszteletadás erkölcsi kötelesség, vagy a magában a jó uralkodó képét őrizgető, eszményi módon, szigorúan, de igazságosan uralkodni kívánó Kreónak, aki Antigoné érveléséből annyit ért meg, hogy a lány ellenszegül az általa hozott mindjárt legelső törvénynek? Vajon hol, a cselekmény mely pontjánál történik meg, hogy Kreón már nem igazságos királyként, hanem zsarnokként kezd viselkedni? Már az elején részrehajlónak kellene lennie, hisz egy családtagja szólt ellene? És egyáltalán, az ókor férfivilágában mennyire számít, hogy Kreón uralmának kritikája nem férfitól, hanem egy nőtől származott? Vajon ha Antigoné férfi, Kreón elfogadja a véleményét? És vajon Antigonénak nem kellett volna elfogadnia Iszméné intését? Ha türelmes, nem élhette volna meg élve a pillanatot, amikor Kreón végre felfogja, hogyan kellett volna cselekednie? Vajon Kreón is tragikus alak-e? Lehetséges, hogy a mű kettős tragédia?

Igaz, Szophoklész műve több mint 2450 éves... De ha a darab modern szövegét, például Mészöly Dezső fordításváltozatát választjuk elolvasásra (és nem a régebbi, archaizáló Trencsényi-Waldapfel Imre-féle szöveget), vagy ha épp modernizált előadásban láthatjuk, s nem ókori leplekbe csavarózott színészek segítségével tárul elénk a szín és a probléma, igenis könnyű elgondolkozni olyasmiken, mint a generációk összecsapása, egy magát a férfiakkal egyenrangúnak tekintő, erős küldetéstudatú nő, és egy egyre inkább zsarnoki hatalma bástyái mögé magát odaplántáló, kicsinyes férfi vetélkedése - vagyis csupa olyan dolgon, ami nagyon is életszerű, s nagyon is vonatkoztatható saját világunkra is.

Az én kedvenc szereplőm például Haimón, akiben egy világ törik össze, amikor tisztelt és rajongva szeretett apja visítva kiabáló, nevetséges zsarnokként mutatkozik meg előtte, akivel még vitázni sem lehet, mert az érvekből kifogyva azzal kiabálja le fiát, hogy még túl fiatal és tiszteletlen ahhoz, hogy egyáltalán vitapartner legyen. Haimón elmegy, és Antigonét választja, majd a lány halála után maga is a halált. Ő a kötelező olvasmányok egyik legszeretnivalóbb, mégis leginkább elfeledett hősszerelmese. Érdemes róla olvasni. Érdemes elolvasni az Antigonét.

A képeken Antigoné görög vázaképeken.
A cikk az Ekultura.hu-n: Szophoklész: Oidipusz király / Antigoné
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én